HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Fontos!

Jelenleg a Harmadkor 2999. évében járunk.

Mielőtt regisztrálnál, feltétlen olvasd el a Szabályzatunkat!

Az avatarok mérete szigorúan 180 pixel széles és 300 pixel magas legyen!

Kattints minden nap!
FRPG Top Sites - Magyarország
Társalgó
Latest topics
» Dragelor FRPG
Szer. Ápr. 06 2016, 17:40 by Gödrös Toma

» Aendir
Hétf. Jan. 25 2016, 22:06 by Aendir

» Skulduggery
Csüt. Dec. 17 2015, 00:32 by Vendég

» Játszótársat keresek!
Szomb. Dec. 12 2015, 10:03 by Leon Hargaratist

» Erdei-folyó
Hétf. Ápr. 13 2015, 21:15 by Aya

» Sírbuckák
Szomb. Ápr. 11 2015, 12:03 by Hakon

» Nagyterem
Hétf. Ápr. 06 2015, 21:06 by Elrond

» Brí
Csüt. Ápr. 02 2015, 11:09 by Drem a Farkas

» Tavia
Pént. Márc. 13 2015, 19:44 by Szürke Gandalf

Alapítás

2013.03.03 .
Hirdetések

Share | 
 

 Gilrain-folyó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Szürke Gandalf
A Fehér Tanács tagja
avatar

Hozzászólások száma : 312
Tartózkodási hely : Középfölde
Mottó : Egy mágus sosem késik, Zsákos Frodó. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar.

TémanyitásTárgy: Gilrain-folyó   Szomb. Márc. 16 2013, 19:44

Ered Nimrais hegyeiből eredő, majd a Serni vizébe ömlő folyó. Ez Lebennin nyugati határa.
Vissza az elejére Go down
http://kozepfolde.hungarianforum.com
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Pént. Okt. 24 2014, 12:36

// Veszély a vizekről //


Aranuir és kompániája már úton voltak egy ideje, amikor elérték Lebennin nyugati határárt. A víztükörről visszaverődtek a Nap fényei. A lovagok kapitánya már nagyon izgatott volt, egész attól a perctől kezdve, hogy elhagyták Dol Amrothot, hiszen régóta vágyott már újra látni a Minas Tirith hatalmas, fehér színű tornyát, valamint az évszázadok által már serényen koptatott falakat. Az efféle monumentális dolgok állandó jelleggel lenyűgözték, persze ezt szülővárosáról is el tudta volna mondani. Lovának a nyergében nyugtalanul mozgolódott, majd hátrapillantott öt emberére, valamint a képviselőre, kinek becses neve Ingold volt. Úgy tűnt, a fickó sokkal inkább kényelmes, úri szekerekhez szokott, mintsem a hátasállatok megüléséhez, ami egy csöppet szórakoztatóan hatott Aranuir számára. Bátor harcosai elszórakoztatták a politikust, olyan történeteket meséltek neki, melyeknek fele sem volt igaz, hatalmas, dicső csatákról. Azok lényegében aligha különbözhettek néhány csenevész ork elüldözésénél, habár erről mit sem sejtett az ámulatba ejtett Ingold, elvégre saját megvallása szerint, egyáltalán nem jeleskedett a háború tudományaiban. A Hattyúkapitány komoran pillantott vissza a Tarnost kimagasló dombjaira. Azon töprengett, vajon elegendő élelmet vételezett-e a kanyarulatban felépült városból.
- Hallas!- kiáltott legjobb emberéért, mire a páncélban lévő egyén mellé ügetett.
- Kapitány?- érdeklődött, mialatt szemeit Aranuirra szegezte.
- Évődés kerített hatalmába. Nálad jobb térképismerővel még nem találkoztam életem során, szóval a segítségedet kérem. Aggódom az ellátmány miatt. Linhir a közelben van, ám kitérőt kellene vele tennünk, amennyiben ott szállnánk meg. Úgy terveztem, Pelargir lenne a következő megállónk. Mit javasolsz?- kérte ki lovasa véleményét Gondor ifjú kapitánya.
- Uram, egy kis fegyelemmel, élelembeosztással, ki fogjuk bírni Pelargirig. Talán a lovak tempóján növelni kell majd kicsit, de ez nem fogja véglegesen kimeríteni őket. A kikötővárosból ráléphetünk a Déli Útra, az pedig egyenest Denethor úr székéig visz bennünket.- hallatta hangját Hallas, mire Aranuir szelíd mosollyal arcán bólintott.
- Legyen hát úgy.- helyeselte a kék szemű lovag, mire alakok kezdtek formálódni a horizonton. Távolra nem látott túl tökéletesen, ezért nem igazán bírta kikövetkeztetni a kilétüket, mindenesetre egyre közeledtek.
Vissza az elejére Go down
Zeltaren
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 3

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szomb. Okt. 25 2014, 12:14

Egy kisebb csapat gondori katona menetelt, lovaik meggyötörten bámulták az előttük álló utat. Zeltaren vezette őket, bár citadellaőrként szolgálta hazáját, mégis rámertek bízni csapatokat, hiszen alig egy éve bizonyította be vezetői képességét, mikor parancsnoka meghalt, aztán átette helyét a csata hevében. Feladata ennek az egységnek nem több volt, minthogy hazakísérjenek, valami luhiri uraságot, pontosabban csak a Lebenin bizonyos részéig, hol már alkalmas a folyó hajózásra. Hiába valamilyen oknál fogva Deroen úr rosszul bírta a bárkák ringatását, ezért nem volt hajlandó az R. Anduinon végig menni egészen szülővárosáig. Habár vízre mert szállni, mégis csak rövid utakat kockáztatott meg gyomrával. A citadellaőr lassan, s komótosan húzva lova gyeplőjén lelassított, mi módon a díszes hintó mellé érkezzen.
- Igazán szép napunk van, még egy felleget se láttam. Még néhány óra és odaérünk. – indította el a társalgást a katonák vezére.
- Igen, de sajnos csak addig, míg hajóra nem szállok. Jó lenne, ha eltudnának egészen a városig kísérni, ám nem akarok telhetetlen lenni. Tudja már számtalanszor lementem, ezen folyáson. Már nem szoktam rajta hányni, mégis émelyítő kaland. – osztotta meg panaszait Deroen, ki hatalmas pocakján fonta át gyűrűkkel díszített ujjait.
- Remélem azért kellemes útja lesz. Én még soha nem jártam Luhirban. – jegyezte meg Zeltaren, majd eltöprengett rajta vajon mihez hasonlíthat a leginkább.
- Ohh, pedig el kéne jönnie. Én majd endégül látom. – ajánlotta fel a testes férfi, miközben hatalmasat ásított.
- Rendben. Köszönöm a meghívást, most viszont mennem kell, hisz nekem kell magára vigyáznom. – búcsúzott e szavakkal a szakállas férfi, eztán lovát megsarkantyúzva megint a menet élére állt. Az erdőségek helyét lassan átvették az egyre alacsonyabb növésű fák, melyek a folyó által mosott hordalékos talajhoz szoktak.
Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Hétf. Okt. 27 2014, 13:02

// Veszély a vizekről //


Hallas és Aranuir még sokáig bámulták a közelgő alakokat, mire kirajzolódott előttük a zászló, melyet a király fehér fája díszített, valamint az ezüstösen ragyogó csillagok. Itt már megnyugodott Dol Amroth kapitánya, hiszen tudta, barátokra fog lelni a járókelők között. Ez nem volt annyira meglepő, elvégre Gondor határait jól őrizték, s ellenség aligha maradt volna észrevétlen ilyen mélyen az ország belsejében. A legnagyobb természetes akadály Mordor számára az Anduin volt, amelynek a sodrásával egy torokmetsző ork sem próbálkozott volna meg dacolni, Osgiliathot pedig helyőrséggel vették körül, csakúgy, mint Cair Androst. Mégis, sosem lehettek elég óvatosak a Nyugat emberei, mert az ellenség folyamatosan munkálkodott. Aranuir gyakran eltűnődött rajta, vajon hogyan alakulna a szabad népek sorsa, amennyiben nem ülnének annyit a babérjainkon, s összefogott erőkkel zavarnák meg folyton a gonosz teremtményeit? Ő hitt abban, hogy nem a semmittevés a megoldás, a legjobb védekezést pedig a támadásnak tartotta. Az efféle gondolatfuttatások hamar végigszáguldottak az agytekervényein.
- Hallas, szólj a többieknek, hogy emeljék magasba az ezüsthattyú zászlaját!- utasította első számú emberét a rangos lovag, ezt követően lassan ügetni kezdett a hintót kísérő katonák irányába. Aranuir számára nem számított ismeretlennek a csoport vezetője, Zeltaren, Zelnarak fia, a Fehér Torony egyik őrzője és védelmezője. A citadella őr rangot igen keveseknek ajándékozták, ezért az olyan embereket igen nagy tisztességben, becsben tartották.
- Üdvözöllek Zeltaren! Régóta nem találkoztunk már.- köszöntötte távoli ismerősét a kapitány. Gondorban gyorsan terjedtek a hírek, főleg a katonai szolgálatban teljesített érdemekről, így Aranuir már jól informált volt azzal a nagy ütközettel kapcsolatban, ahol a grófi famíliából származó gondori ifjú derekasan helytállt.
- Kissé messzire kerültetek Minas Tirithtől, barátom. Mi járatban errefelé?- érdeklődött Dol Amroth lovagkapitánya, ezt követően méricskélő pillantásokat vetett az előtte guruló hintóra, amely minden bizonnyal valamiféle magasabb rangú egyént szállíthatott, ugyanis a köznép fogataitól eltérően, ez jobban rendben volt tartva, ezenfelül katonai kíséretet kapott.
Vissza az elejére Go down
Raven
Ent
avatar

Hozzászólások száma : 9
Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek.
Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Hétf. Dec. 22 2014, 19:11

Suttogó tájak


A fák hűsítő mélyén lépkedtem tovább kitartóan az ösvényen. Minas Tirith híre kellően erős, hogy hírt hozzanak róla a fák, s az állatok, s engem is eltérít valódi célomtól, Fangorn erdejétől. Hiába, az a sok évszázad sem elég arra, hogy benőjön a fejem lágya. A kíváncsiságom erősebb, s a kalandvágyam, mint a bölcsességem. Apám szerint ezt anyám gyökereiből örököltem. Elmosolyodtam a gondolatra. Szegény Szilszakáll, ha tudná, fia nem sokára haza tér... Csak előbb körülnéz Gondor vidékein. Így bele gondolva, jó nagy kerülőt tettem. Hosszú ideje voltam távol otthonomtól, talán túlságosan is hosszú ideje, de még mindig úgy éreztem, valami hiányzik, valami hív a világ tájain. Valamit keresnem kell. Megálltam egy erős gyökerű tölgy mellett, s kezemet a törzsére tettem, majd szusszantam egy keveset. Azonnal éreztem a fa mélyén lüktető életet, halk, lassú szavait, ent nyelvem nyugodtan áramló hangsúlyait elmémbe vésődni. Csak hallgattam a szavakat, de a gondolatokból hirtelen hollóm hangja rázott fel. Visszatért, hisz előre küldtem, hogy derítse fel a Gilrain partjait, ne fussunk váratlanul felbukkanó ellenségekbe. Igaz, Gondor híres védelme hozzám is eljutott, s tény, nem is futottam bele orkokba, koboldokba, vagy útonállókba az utam során, de jobb félni, mint megijedni, ahogy hallottam párszor az emberek városaiban ezt a fajta mondást. Hollóm kecses ívben szállt le kinyújtott kezemre, majd néhányat berrent, s kissé összeborzolta tollait. Megsimítottam a fejét, majd felsegítettem a vállamra, s jobban arcomba húztam tünde köpenyem csuklya részét. Lovasok. Jobb óvatosnak lenni. Halkan folytattam tovább utamat az ösvényen, míg nem már hallani lehetett a folyó zúgását, s a fák is egyre megritkultak. Hallottam az emberek, s lovaik hangját, s végül megpillanthattam zászlóikat is. Elmosolyodtam, s kissé meg is nyugodtam lobogóikat látva, bár attól, mert első pillantásra nem tűnnek veszélyesnek, még szívük lehet elkorcsosult. Az emberek népsége kiszámíthatatlan. Mindenesetre kissé hátrébb húztam csuklyámat, de tünde pengémet eltakartam a köpenyemmel, majd eddigi nyugodt tempómat tartva indultam meg a kompánia felé.
Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szer. Dec. 24 2014, 20:01

Suttogó tájak

Aranuir és lovagjai búcsút intettek a gondori bajtársaknak, majd lassan tovább ügettek. Amikor Dol Amroth kapitánya feltekintett az égre, egy fekete madarat pillantott meg, s nem sokkal később tudatosult is benne, miszerint a repülő állat egy holló volt. Szemhéjai összeszűkültek, ahogyan tekintetét a szárnyasra koncentráltat. Ezt követően ismét visszatért a táj tanulmányozásához, minden fűszálat megnézett magának, ami mellett elhaladt, közben lovának sörényét simította. A többiektől kissé előrébb ügetett, habár ez nem azért volt, mert mindenképpen ki szerette volna hangsúlyozni vezérségét, csupán kitartóbb, jobb lova volt, mint a többi lovagnak. Általában mindig a kapitányok kapták a legjobb hátasokat, ez valószínűleg így is volt rendjén. Az állatok szomjasnak tűntek, ezt a vak is észrevette volna prüszkölésükből, viszont akinek szeme világa épp volt, az láthatta a fehéren habzó szájukat.
- Uraim, amint a folyóhoz értünk megpihenünk. A lovak szomjasak, és nekem is jót tenne már néhány perc a nyeregből kimászva.- jelentette ki a Hattyúkapitány, mialatt hátrafordította fejét a kíséretre, akik helyeselve bólogattak. Aranuirnak nem sűrűn mondtak nemet, még akkor sem, amikor túlságosan nem értettek vele egyet. Ő sosem dicsekedett vele, viszont apja magas pozícióban foglalt helyet szülővárosukban, ebből kifolyólag tartottak tőle az emberek. Egy valaki mégis felszólalt:
- Nem gondolod, hogy kifutunk az időből, kapitány?!
Nem más volt ő mint a képviselő, Ingold. Aranuirt már a fickó hangnemétől is kirázta a hideg, érezhetően áthatotta a felsőbbrendűségérzet.
- Ne aggódj jó uram, kezeskedem az időben történő érkezésünkről.- válaszolt neki higgadtan a lovagok parancsnoka. A folyóhoz érve kipattant a nyeregből, lovát a kantárjánál fogva a vízhez vezette, majd a négylábú állat a hullámokba merítette pofáját. Amikor oldalra tekintett a férfi, egy járókelőt vélt felfedezni, vállán egy nem rég látott madárral.
- Ez meg ki a fene?- kérdezte Damrod, kinek modora érdes volt.
- Derítsük ki!- adta az ötletet a Hattyúkapitány, eztán óvatos léptekkel megközelítette az ismeretlent.
- Üdv néked, idegen! Én Aranuir vagyok, Húrin fia. Mi járatban vagy errefelé?- érdeklődött.
Vissza az elejére Go down
Raven
Ent
avatar

Hozzászólások száma : 9
Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek.
Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Csüt. Dec. 25 2014, 13:46

A víz zubogása nyugtatóan hat lelkem kétség lángjaira, melyeket az emberek miatt érzek. Elua, hollóm fekete szemei is bizalmatlanul méregetik a lovasokat, akik időközben észrevettek bennünket. Sok fajta formában találkozhattam már az emberek természetével. Volt, hogy védték az erdőket, máskor csak hogy városokat, s pusztítóbbnál pusztítóbb fegyvereket készíthessenek a háborúikhoz, kiirtottak mindent. Némelyikük olyan bölcs, akár egy tünde, de van köztük olyan ármányos, s sötét szívű is, mint egy ork, vagy akár oly szorgalmas, ugyanakkor fukar szívű, mint egy törp. Szívük minden nép közül a legbefolyásolhatóbb, legesendőbb. Legkiszámíthatatlanabb...
Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek soha előítéletes, entként bölcsnek, megfontoltnak kell lennem, nem dönthetek a látszat alapján. Tempómat továbbra is nyugodtan tartottam. A felém lépő férfival szemben álltam meg. Ő tűnt vezetőnek, s látszatra, míg ő beszélt, a többiek is hallgattak, s figyeltek. Megjelenésére is az sugárzott, az ő szava első köztük. Némán mértem végig, végül tekintetén állapodtak meg nyugodt, barna íriszeim. Végül lehúztam teljesen a csuklyámat, éreztem, hogy a nap fénye finoman megcirógatja borostás arcomat, kósza, fonott tincseim szemembe estek. Finoman biccentettem felé, s barátságos mosoly került fel arcomra.
- Üdvözöllek Aranuir, Húrin fia! Az én nevem Raven, egyszerű vándor volnék. Minas Tirithbe vezet utam. - s ahogy már megtanultam, jobbomat nyújtottam, hogy így is köszöntsem a férfit. Ez a fajta szokás mindig is érdekes volt számomra, de igen nemes gesztusnak véltem. Ha elfogadta, utána a mögötte lévő lovagokra, s nemesre terelődik pillantásom.
- Ti merre tartotok jó uram, ha szabad ilyet? - fordulok vissza Aranuirhoz - Lobogóitokból ítélve messziről érkeztek.
Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szer. Dec. 31 2014, 02:06

Dol Amroth lovagjainak kapitánya figyelemmel kísérte, ahogy az idegen leemeli fejének tetejéről csuklyáját, hogy megmutassa arcát. Aranuir semmiféle különbséget nem vélt felfedezni a férfi, valamint sajátjai között. Megnyugodott, habár nem mutatta semmiféle látszatát. Igazán nagy kő esett le a szívéről, s ezt végül nyugtázta egy kellemes hangzású sóhajjal. A barátságos mosoly arra engedett következtetni a hattyúkapitány számára, miszerint az idegen jó szándékú. Aranuir a barna íriszekbe véste a tekintetét, de abban sem látott fenyegetést, sőt valami különös érzés kerítette hatalmába, mellyel eddig talán még nem is találkozott. Érdekes pillantása volt a fickónak, aki viszonozta a bemutatkozást, ráadásul elárulta az úti célját is.
- Örvendek a szerencsének, Raven. Szóval Minas Tirith-be, ugye?- kérdezett vissza Aranuir, miközben kezet szorított a fonott hajú illetővel. A vándor a lovagok és a képviselő iránt érdeklődött, mire a sötét hajú kapitány is visszapillantott a kompániájára, akik árgus szemekkel bámulták a két beszélgető férfit, mintha nem is akartak volna hinni a szemüknek. Az elővigyázatosság ellenére, Húrin fia mindig is bízott a jó erejében, Gondor pedig még mindig azok közé a területek közé tartozott, ahol az emberekből nem halt ki a remény, a jóakarat. Ekkor az ifjú vezető Mordor felé kezdett bámulni, a gonoszság, a veszély, és fenyegetés irányába. Ebben a másodpercben szemhéjai összeszorultak, noha csupán egy pillantás erejéig, de elképzelte a sötétséget, amely ott fészkel, a seregeket, melyek hamarost összemérik majd erejüket az övéikkel. Minden olyan homályosnak, olyan kiszámíthatatlannak tűnt, s Aranuir nem tudta volna megjósolni, mit fog magával hozni a jövő. Elgondolkodásából visszatérve, kicsit megkésve ugyan, viszont választ adott Ravennek:
- Öhm, a véletlen csodás műve lehet ez barátom, ugyanis mi is pontosan oda tartunk. Egy fontos embert kísérünk Denethor úrhoz. Dol Amroth falai mögül lovagoltunk ki, Imrahil herceg parancsára. Talán láttad már otthonunkat vándorlásaid során... Te milyen okból látogatod a Fehér Várost?
Még meg sem várta a feleletet az ifjú hattyúlovag, de komótos léptekkel kezdett visszabattyogni övéihez. Bízott benne, újdonsült ismerőse követi.
- Nem tudom, hogy mióta koptatod a csizmádat cimbora, ám tudunk szolgálni élelemmel, amennyiben korogna a gyomrod.- ajánlotta fel eme csekélységet Aranuir, miközben lovának nyergére rögzített tarisznyájából egy vekni kenyeret halászott elő, ezt követően jóízűen harapott belőle egyet.
Vissza az elejére Go down
Raven
Ent
avatar

Hozzászólások száma : 9
Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek.
Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szer. Dec. 31 2014, 07:17

Éreztem magamon Aranuir pillantását, s álltam tekintetét. Rég akadtam össze katonákkal, s mindenféleképp elakartam kerülni az összetűzést. Másrészről úgy véltem, egyikünknek se lenne oka kárt tenni a másikban. Így is bizonyára van bajuk az embereknek bőven. Mordor fenyegetése, még ha gyengének tűnő lángocska is volt csupán, mely zárt, fekete sziklák között s a sötétségben pislákolt, a világ már érezte jelenlétét. Kérdésére bólintottam. Közben a kompánia minket vizsgálgatott, így önkéntelenül is még szélesebbé vált a mosolyom. Az e fajta tekintetek mindig is szórakoztattak, noha nem mindig kecsegtettek jóval. Oh, ha tudnátok... Talán úgy tűnhet a büszkeség beszél belőlem, s apám bizonyára alaposan megregulázna, ám szó sincs ilyesmiről részemről. Sose néztem le az embereket. Bár valódi alakomban, bizonyára lefelé kellene tekintenem.
Megsimítottam Elua begyét, mire hollóm halkan, elégedetten berrent egyet. Nincs okunk félni.
Aranuir válaszára pillantásom a kísért gazdag úron pihent meg, úgy hallgattam tovább a lovagot.
- Dol Amroth... - kissé merengve tekintettem a folyó felé, kutatva emlékeim közt az ismerős név után - Belfalas partján. Gyönyörű a kastélyotok, csodás éke a városnak, másrészt a kilátás se rossz onnan. - Dúnadánok lakják, kiknek tünde vér folyik ereikben, s Imrahil egyik legnagyobb uralkodójuk. A hattyúból rá kellett volna jönnöm. Hiába, azért én se leszek fiatalabb, de azért az entek lassúsága igazán várhatna még. - Igen, megfordultam már arrafelé. Igazán megtisztelő lenne számomra, ha együtt folytatnánk utunkat Minas Tirith felé. Persze csak ha semmi kifogás nincs ez ellen. - ki tudja, lehet meg kell vitatnia ezt a többiekkel is? Mert azért valljuk be, idegen vándor vagyok, és némely lovagja pillantása nem telített el bizalommal.
- Az igazat megvallva, kíváncsiság. Minas Tirithbe eddig csupán egyszer sodort el a szél, s újra látni szeretném ragyogó tornyait. Mi változott, mióta utoljára láttam? - rég volt, igen, nagyon rég. Minas Tirith neve még most is új volt számomra, hisz mikor ott jártam, még Minas Anor volt a neve, s nem a Királyok Városaként volt ismert. A Fehér Torony építésének éveiben jártam ott, s kivettem én is a részem a munkából. Sokat tanultam ott az emberek közt, barátokra leltem, de bizonyos, hogy nekik már csak a fejfáikkal futhatok össze, s az is biztosan ramaty állapotban ad emléket róluk. Ez a gondolat kissé elszomorította a szívem, de ahogy az élet születése, úgy a halál pusztítása is elfogadott volt számomra. Ez ellen nincs mit tenni. Közben követtem Aranuirt, a többiek gyűrűjébe.
Madaram kissé jobban összehúzta magát a vállamon, ő még igen elvolt szokva az emberek közelségétől.
- Köszönöm barátom, elfogadom a felajánlást. - mosolyogva fogadtam el a gesztust, s ha adtak ételt, először Elunak törtem, hogy kedvére csipegessen, én csak utána ettem. Hajlamos voltam megfeledkezni arról, hogy a testemnek szüksége van bizonyos szükségletekre, még ennyi idő után is. Persze a vándor életmód megedzett, most mégis jól esően csúsztak le torkomon a falatok. Vizet a folyóból merítve töltöttem meg a kulacsot.
Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Csüt. Jan. 01 2015, 23:16

Raven modora arról árulkodott Aranuir számára, hogy a férfi tanult ember lehetett, ugyanis nem mindenki volt ennyire tisztelettudó. A vándorok több helyen fordultak meg életük során, így valamilyen szinten tájékozottabbnak számítottak, mintsem egy lovászfiú, aki szinte egész életében csak szalmát hordott, lovakat patkolt, vagy azoknak trágyáját takarította ki az istállókból. A hattyúkapitány mindig is szerencsének tartotta saját származását, ezért minden erejével azon munkálkodott, hogy mások is méltónak tartsák rá. Dol Amroth lovagjainak parancsnoka elgondolkodott rajta, vajon a hollóval utazó fickó ismeri-e az ithíliai kószákat? Hiszen, végső soron vadonban tevékenykedő kószák őrizték legjobban az ország határait, ezért könnyen megeshetett a találkozás. Raven szép szavakkal illette a kompánia szülővárosát, amitől Aranuir arcán akaratlanul is egy halvány mosoly tűnt fel, miközben azt a darabka kenyeret rágta. Megkínálta vele legújabb barátját, aki el is fogadta azt, majd madarát kezdte etetni. Nagyon szívén viselhette a fekete szárnyas sorsát, viszont ezzel nem is volt semmi probléma. Egy lovagnak szintén szeretnie kellett hátasát, hiszen csatában egymásra voltak utalva, emiatt Húrin fia tökéletesen megértette a köpenyes férfi cselekedetét.
- Köszönjük a szavaidat, cimbora! Mindig jól esik hallani, ha valaki így vélekedik az otthonunkról...- hirtelen eszébe jutott a csapata többi tagja is, kik még mindig egy kissé értetlenül álltak az események előtt. Volt, amelyikük inkább paripájának ápolásával próbálta fedni értetlenségét, mások úgy tettek, mintha érdekes témáról beszélgetnének egymással, csupán Hallas lépett előre, fejet hajtva a vándor előtt.
- A nevem Hallas, Aranuir kapitány első számú embere. Had mutassam be neked Dol Amroth képviselőjét, a nemes származású Ingold urat.- az ifjú vitéz rámutatott a kényelmetlenül fészkelődő uracskára, ő azonban egy megvető pillantáson kívül nem méltatta másra Ravent. A hattyúkapitány látta a megvetést a diplomáciával foglalkozó férfi tekintetében, és dühöt érzett miatta, ettől függetlenül nem tett megjegyzést. Hallas nem fejezte be a mondanivalóját, elvégre hátra volt még a négy páncélozott lovas:
- Az a rideg ábrázatú koma ott Damrod. Ő Eradan, a hátsó kettő meg jobbról Othar, balról Iorlas.
Hallas mutatóujjával hadonászott, mindig annak a gondorinak az irányába, akinek a nevét éppen kiejtette száján.
- Hálás vagyok a segítségedért, Hallas. Szívesen vennénk, amennyiben csatlakoznál hozzánk, vándorló barátom. Külön lovat nem tudok számodra biztosítani, viszont Iorlas ménje erős testalkatú, nagyra nőtt jószág. Nálam van még annyi hely a nyereg mögött, hogy átvegyem az ellátmányunkat. Világ életemben az összetartás híve voltam, ráadásul azt híresztelik, sötét fellegek gyülekeznek keleten. A szabad népeknek össze kell tartania efféle időkben.- jelentette ki Aranuir. Figyelmét nem kerülte el a Raven oldalán csüngő fegyver, a markolatából pedig úgy ítélte meg, Gondor környékén nem sűrűn viselnek az emberek hasonló eszközt.
- Ne vedd tolakodásnak, de honnan szerezted azt a pengét?- érdeklődött a kapitány, majd lenyelte az utolsó falatot is.
Vissza az elejére Go down
Raven
Ent
avatar

Hozzászólások száma : 9
Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek.
Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szomb. Jan. 17 2015, 16:49

- Ugyan, nincs mit megköszönnötök. Büszkék lehettek mindarra, mit elértetek.
Mosolyom őszinte, s valóban, az emberek azon a vidéken valóban büszkék lehetnek magukra. Elua, miután befejezte a kenyér csipegetését, s jól lakott, szárnya tisztogatásába fogott. Hiába, kissé hiú egy madár, de hát ezt ellehet nézni neki ilyen korban. Megsimogattam fejecskéjét, majd az emberek felé fordultam, akik közül, úgy tűnt, csak a kapitány Hallas nevű embere hajlandó egyáltalán szóba állni velem. Meghajlását, én is viszonoztam, némi fejhajtással, s a nemes ember felé fordítottam tekintetem, kinek pillantása mindent elárult jelleméről. Csak egy barátságos mosoly futott fel szám sarkába. Számomra mindig is felfoghatatlan jellem volt ez a fajta "lenézés". Sosem értettem, és nem is akartam megérteni. Talán mert, minket enteket sosem mérgezett a mohóság, s a kapzsiság. Ám nem elmélkedtem ezen tovább, Hallas szavaira figyeltem inkább. Egy-egy biccentés, bólintás, vagy mosoly volt a gesztusom a komor, óvakodó lovagok felé. Barátságos voltam, nem volt okom arra, hogy ellenséges legyek. No meg aztán, ha együtt folytatjuk további utunkat, nem árt "jóban" lennünk. A hátas ajánlatra Iorlasra pillantottam, s annak erős ménjére. Az igazat megvallva rég ültem lovon. Szerettem az állatokat, s Erdő Védelmezőként ők bíztak bennem, ám furcsának éreztem a helyzetet, hogy egy lovag mögött ücsörögjek. Hát, végülis ha tartani akarom a tempót a többiekkel. Meg ki tudja? Furcsább helyzetekből is születtek már barátságok.
- Ha Iorlasnak nincs kifogása ez ellen, akkor köszönöm, elfogadom az ajánlatot.
A kérdésre, pengémre pillantottam futólag, majd úgy a kapitányra.
- Völgyzugolyból való. Egy régi barátom adta nekem. - mondtam szomorú mosollyal. Alaneion emléke mindig kísér, s kísérni is fog, míg csak élek. Ez a penge az ő szépségét, erejét, s elhivatottságát zárja magába. Sok csatában kellett használnom, de a világ minden kincséért se válnék meg tőle.

Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Hétf. Jan. 19 2015, 01:33

Hallas mindig is a jóindulatú emberek közé tartozott, Aranuir jól tudta ezt. Büszke volt bajtársára, amiért ő ennyire közvetlenül viselkedett Ravennel, noha alig ismerte őt. Valahogy jó érzéke volt ahhoz, hogy kiszúrja azokat az illetőket, kik megérdemelték az elismerését és a baráti hozzáállást. A nem régiben megismert, madárbarát vándor ezt többször is bizonyította már a rövid társalgás folyamán. A hattyúlovagok parancsnoka örömmel nyugtázta, ismét egy jóakaratú férfi taposta Gondor földjének talaját, azt a földet, melyből az ő városa is kiemelkedett, melyből azok a búzák csíráztak, mik neki biztosították a kenyeret. A zöld mezőkön túl az erdőségekig, a végeláthatatlan tenger partjaiig. Micsoda vidékek! Átszőtték őket a történelem fonalai, a nehéz idők vasfogai csócsálták meg, aztán pedig a jólét selymes tenyerei simogatták. A hanyatlás azonban rátelepedni készült Gondorra, a keleten gomolygó gyűlölet és sötétség ezen határokat fenyegette leginkább. Mindenki úgy hitte, embereknek erősnek kell majd lenniük, hogyha szeretnék átvészelni az elkövetkezendőket.
- Amennyiben a kapitány is úgy kívánja, a szolgálatodra bocsátkozom, Raven uram.- felelte Iorlas, viszont egy másodperccel később tekintetét Aranuirra szegezte, akitől megerősítést várt. Dol Amroth kapitánya egy bólintással támasztotta alá elhatározását.
- Völgyzugolyból?- érdeklődött a férfi, hangjában gyermeteg izgatottságot és kíváncsiságot lehetett felfedezni, szájára mosoly költözött, ezt követően közelebb lépdelt Ravenhez, ekkor vette csupán észre a szomorkás mimikát a vándorló férfiún. Minden katona tisztában volt ennek az arckifejezésnek a mélyre nyúló, szívszorongató jelentésével.
- Ha jóban vagy a tündékkel, úgy minden bizonnyal magad is nagyszerű lehetsz.- próbálta felvidítani a rasztázott hajú fickót. Egyelőre inkább nem kérdezett rá a barátjára, talán túlságosan is tapintatlannak tűnt volna. A megbántó szándék sosem tartozott tulajdonságai közé.
- Én még egyetlen egyszer sem hagytam el az országom határait, cimbora. Mondd, milyen hely Imladris völgye?! Valóban oly szép, ahogyan azt mások is állítják? Tudod, én nem minden kalandorban bízok, egyesek szeretnek nagyon is kiszínezni néhány történetet. Félrevezetik a jó népet, pláne, ha azok már benyakaltak egy pár korsó sört. Olyankor hiszékenyebbek az átlagnál. Haha!- nevetett fel Aranuir.
- Te azonban sokkal megbízhatóbbnak, őszintébbnek látszol. Ez, amolyan megérzés.- jelentette ki Aranuir, majd vigyorogva pillantott Hallasra, aki ugyanolyan heves érdeklődést tanúsított Raven utazásai iránt.
Vissza az elejére Go down
Raven
Ent
avatar

Hozzászólások száma : 9
Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek.
Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Kedd Jan. 20 2015, 23:00

Egyre inkább úgy éreztem, megbízható társaságra akadtam Gondor földjein. Rég utaztam másokkal, és kifejezetten jól esett most a társaságuk. Hiába, a magány könnyen rátelepszik a lélekre, de ha azt valaki megtöri, utána nehezebb a magányt újra elfogadni. Mint meleg nyári napokon a harmat hűsítő cseppje a termésnek, olyan volt e bátor harcosok társasága is most számomra. Pezsdítő. Iorlas szavaira annak lovához léptem, mire a hátas barátságosan nyújtotta felém orrát, én pedig mosolyogva fogtam kezembe állát, s simítottam meg széles homlokát.
- Köszönöm Iorlas. - mondtam a lovagra feltekintve, ám a kérdésre újra a kapitány felé fordultam. A dicsérő szavakra mosolyom még szélesebbé vált, ha bár az emlékek még mindig szomorú béklyóként fogták közre szívemet. Már réges-rég történt mindez, hosszú idő telt el, mióta az a fekete szalag elért hozzám. Akkor még az Átok sem sújtott.
- Nem érdemlek ilyesfajta szót, barátom. Nem vagyok több, egy egyszerű vándornál, akit erre kárhoztattak az Égiek.
Kissé csodálkozva vettem tudomásul, hogy még egyszer sem hagyta el szülőföldjét. Noha valamilyen szinten ezt teljesen meglehetett érteni, azonban Aranuirról úgy tűnt, kalandvágya bizonyára hasonlóan nagy, mint az enyém. Azonban számára ott van a kapitányi kötelesség, és ez bizony maga után von néhány dolgot. Nem veheti csak úgy nyakába a nagy világot. Kérdései olyanok voltak, mint egy kíváncsi gyermeké, s feltűnt az a lelkesedése is, melyek általában mindig észrevehetőek voltak az emberek szemében, ha a tündék királyságai szóba kerültek.
- Na igen, egy-egy finom itóka mindig megsegíti a szebb történeteket. - mondtam nevetve - Viszont azon sem csodálkozom, hogy kiszínezik a Völgyzugollyal kapcsolatos történeteket. Hisz valóban van olyan része, melyek alig leírhatók szavakkal. De nem hiába az Utolsó Meghitt Otthonként is nevezik. Hosszú ideig vendégeskedtem Elrond uram házában, s tanultam meg többek közt a kard forgatás művészetét.
Azt már nem tettem hozzá, hogy a tünde nyelvet is ott sajátítottam el, a kovács mesterségbe, s a hangszerek többségét is ott tanultam meg életre kelteni. Szinte olyan voltam, mint egy fiatal írástudatlan gyermek, aki mindent kíváncsian szív magába a világról. Igen, olyan voltam, mint egy gyermek. Mert hisz a tudás tanulása közben a viselkedést is megtanulhattam a tündék között.
- Sokan szinte szerelmeseivé válnak annak a vidéknek, és nem is csodálkozom. Én is nem egyszer tértem oda vissza. Ott valahogy mindig megpihen, s megnyugszik a lélek.
Kissé zavartan néztem a két férfira, Aranuir szavai pedig újra nevetést csaltak arcomra.
- Igazán megtisztelő, hogy így gondolkozol rólam, de talán túlzásba esel jó uram. De igyekszem tartani a rólam kialakított képet, hisz nem akarom, hogy csalódj megérzéseidben.
- Azt viszont mindenképp ajánlom, hogy egyszer látogassatok el oda. A tündék vendégszeretete is híres, nem csak Völgyzugoly szépsége.
Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szomb. Jan. 24 2015, 02:38

Raven szerénysége párját ritkította, ehhez kétség sem fért. Aranuir számára imponáló volt ez, hiszen ő maga is jobban kedvelte azokat az embereket, kik a magabiztosság kapcsán sosem estek túlzásba. Ismerősei között, még a lovagok sorában is, voltak túlságosan is nagyképű, beképzelt figurák, akik visszaéltek kiemelkedő képességeikkel. Folytonosan fényezték önmagukat, fő fegyverük pedig a kardjuk vagy kopjájuk helyett az éles nyelvük volt. Büszkék voltak arra, amit elértek, még ha az nem is volt olyan hatalmas teljesítmény, saját nevüket mégis aranyba foglalták. Sajnos a Hattyúkapitány nem tehette ki a szűrüket a lovagok testvériségéből, ugyanis némelyek nála is régebb óta szolgáltak a rendben. Amióta azonban ő kapta meg a parancsnoki posztot, mindig ügyelt rá, hogy csupán a megfelelő modorral és belső tulajdonságokkal megáldott ifjak csatlakozását engedélyezze. Sokan támadták ezért, néhány nemes ember is rosszallóan nézett rá, viszont a társai elismerték döntéseit. Aranuir halvány mosolya nem szűnt, amikor a vándor elregélte a történeteket. Végig figyelt a beszámolóra, még Hallas is fékezte a nyelvét, noha ő sosem tudott csöndben maradni pár percnél tovább.
- Én nem vagyok úr, kedves cimborám, nyugodtan szólíts Aranuirnak! Nem várom el tőled a megnevezést, hiszen nem tartozol a beosztottjaim közé. Bevallom, még köztük is sokan csupán a nevemen szólítanak, de a formalitásokhoz ragaszkodnunk kell bizonyos esetekben.- jelentette ki a gondori férfiú, nem sokkal később pedig megvakarta a borostás arcát, s egy hümmögést hallatva elmerengett a közelmúltban hallottakon.
- A tündék... Mindig is vágytam rá, hogy találkozhassak velük, a kultúrájuk egyszerűen lenyűgöző. Sajnálatos módon, Gondor nem határos egy olyan vidékkel sem, ahol ők élnek, és Imladris völgye... nos, az nagyon messze van innét. A szavaid azonban az én szívemben is felébresztették a vágyat. Nem kételkedem Völgyzugoly gyönyörében, vagy Elrond úr vendégszeretetében. Ki tudja, talán egyszer majd az én utam is oda vezet.- töprengett a lovagparancsnok, ezt követően kikerekedett a szeme, amikor a közelben lévő folyókanyarban, a part menti fák takarása mögül egy fekete hajóorr bukkant elő, s fedélzeten egy kopasz, umbari kalóz megfeszített egy íjat, majd kilőtt egy sötét nyílvesszőt, amely egyenesen Iorlas torkába fúródott.
- Iorlaaas! Nee!- üvöltette Aranuir, s társához kezdett rohanni, akiknek nyakából patakzó vére megbolondította lovát, amitől az állat levetette magáról a sérült, páncélos katonát. Az esés csupán felgyorsította a meg nem akadályozható elmúlást, melynek szele hirtelen körüllengte a harcost, s mire vezére karjaiba vette a testét, ő már egy másik világban járt. Arcának izmai a kétségbeesés, a félelem jegyeit tükrözték, mint ahogyan üveges tekintete is. Nem lehetett rajta segíteni.
- Fújd meg a kürtöt, fegyverbe!- adta ki az utasítást a kapitány, majd előrántotta pengéjét. A bárkáról koszos, barbárokra emlékeztető férfiak vetették le magukat, üvöltve, és fegyvereiket vadul rázva maguk előtt törtek a kompánia életére.
Vissza az elejére Go down
Raven
Ent
avatar

Hozzászólások száma : 9
Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek.
Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szomb. Jan. 24 2015, 18:20

Black Blade

Hallgatóságom figyelme, nem tagadom, jól esett, még ha nem is volt szándékomban, hogy hallgassák szavaim. Mégis, hogy tekintetük, szemükben megcsillanó vágyuk Völgyzugoly után azt éreztette, történeteim olyan helyre találtak szívükben, ami később lángokat ébreszthet. Aranuir hárítása címe iránt, mosolyt csalt arcomra. Mondjuk eddig se úgy viselkedett, mint ahogy mondjuk az az uracska a lovagok közt. Hiába kapitány, megtanult önmaga maradni. Ritka, és becsülendő jellem az emberek között. Pláne a mai korokban. Egy pillanatra átvillant az agyamon, egy fajta rossz érzés. Hisz ő is ember, a szíve esendő... Ám csak egy pillanatig tartott, és valami azt súgta, annál a Hattyú kapitány sokkalta erősebb. De ilyen téren okoztak már csalódást, és sajnos én is túlbuzgón hittem még akkoriban a szépet és jót. Ma már csak óvni próbálom mindezt.
Aranuir pillantása rántott vissza a valóságba, s szinte hallottam, ahogy a nyílvessző elsuhan a levegőben, s a húsba fúródik. Iorlas teste magatehetetlenül csapódott a földre, s Aranuir kiáltása mindannyiunk fülébe bele hasított. Fekete númenóriak... Elua károgva emelkedett a magasba. Egy szempillantásba se telt, könnyed pengém ezüstös vonalán gyilkosan csillant a napfénye. Iorlas lova megvadulva tört ki köreinkből, s zabolázatlanul rontott neki a barbárok első sorainak fellökve, megtiporva néhányukat, így keresve a vér, s halál őrülete elől kiutat. A kürt bezengte az egész folyó környékét, még a csatakiáltásokat is elnyomta. A hatalmas paripa árnyékát követve lendültem támadásba a kalózok ellen. A velem szembe rohanó haramia lendületes támadását egy könnyed félrelépéssel hárítottam, amitől szinte majd hogy nem előre bukott, s kíméletlenül lapockái közé fúrhattam pengémet, átütve gerincet, belső szerveket, s pengém hegye a férfi mellkasán tört a felszínre. Damrod termett mellettem, s erős csapást mért a hozzá legközelebb kerülő barbár fejére, akinek sisak híján ez bizony halálos csapás volt. Hallani lehetett, ahogy betört a koponyája, s megdermedve csuklott össze. De hiába, újabbak törtek a helyükre. Kecses mozdulattal irányítottam kardomat, halálos sebeket okozva az ellenfélnek. Mint egy tánc, a halál könnyű léptű, hívó énekével fűszerezve. Ahogy egy újabb kalóz esett áldozatául pengémnek, felpillantottam a testek kavalkádjában, s Aranuir után kutattam. Jó pár méterre körbevették őt, s az uracskát, akit védeni próbált. Amaz kétségbeesetten, félelemtől reszketve fogta kardját, melyet valószínűleg csupán azért hordott magánál, mert markolata igen gazdagon díszített volt arannyal, s drágakövekkel, s néha eldicsekedhetett vele. És csoda, ha támadás éri a kompániát? Ekkor láttam, hogy míg Aranuirt lefoglalja, hogy támadóit legyőzze, újabb íj feszült meg, egyenesen a kapitányra célozva a halálos nyilat.
- Aranuir!!! - üvöltöttem, de a kardok hangja, s a csatakiáltások elnyomták hangomat. Késő! A vessző elindult útján, egyenesen a kapitány szívének irányába, néhány lélegzet vétel, lelassuló idő...
S ekkor koppanó hang hangzott, mint mikor fába fúródik valami erőnek erejével. Aranuir mellkasa előtt egy vaskos, fatörzsre emlékeztető kar, beleállva a nyíl. A harcosok döbbenve pillantottak a forrás felé. Néhány méterre álltam tőlük, kinyújtva bal karomat, ami már nem emberi formájában, hanem mint valami fa, meghosszabbodva, kérgesen tartva védte a kapitányt. Bal arcomat felfelé futó indák, s gyökerek fekete mintája fonta be, s ahogy a kéreg kitört, úgy szép lassan, visszahúztam kezemet, s vissza zsugorodott emberi méretére, de a fás anyag még mindig nem múlt el, ujjaim hosszú ágakként meredeztek, egy-két apró levélke díszített itt-ott. Kitéptem ent karomból a nyilat, és a még mindig döbbent kalózok felé pillantottam.
- Mi ez, valami fa? - kiáltott valaki a tömegből, mire dühös láng lobbant a szememben.
- Nem vagyok fa. - morogtam bosszúsan - Ent vagyok, ostobák.
Jobb karomban tartott kardom megpörgettem magam mellett, s újból támadásba lendültem.
Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Csüt. Jan. 29 2015, 03:09

Dol Amroth lovagjai már számtalanszor hallották Gondor kürtjének zengését, ami nem egyszer hívta már őket, vagy több száz évre visszamenőleg őseiket is, a csatába.
- Eradan! Othar! Ide hozzám! Védelmezzétek Ingold urat!- ordította a parancsot a kapitány, a két lovas pedig nem tétovázott, paripájuk kantárját megrántották, s oldalról körbefogták a rémült képviselőt, kinek remegő kezéből majdhogynem kiesett pengéje. Talán kár volt azt a nemes, tökéletesen kovácsolt acélt olyan férfira pazarolni, aki eligazítás nélkül valószínűleg azt sem tudta volna, melyik végével kell lesújtani a kardnak.
- Gondorért! Iorlasért!- üvöltötte a lovagparancsnok, amit a többiek visszazengettek, és elkezdődött a mészárlás. Sajnálatos volt, amiért Umbar patkányaiba annyi becsület, vagy jóság sem szorult, hogy egyszerre csupán egy ellenfelükkel kezdjenek ki. Vadul, zabolázatlanul rontottak rá a kompániára, nem ismerve félelmet, sem kegyelmet. Őket még az orkoknál is jobban gyűlölte a Hattyúkapitány, ugyanis elárulták saját fajtájukat, vérszomjas szörnyetegek voltak. A harcmodoruk nem volt a legkifinomultabb, de alantas, ezért vigyázni kellett velük. Egy rossz lépés, esetleg figyelmetlenség, aztán az illető már csak annyit vehetett észre, miszerint egy vértől borított kés éle ágaskodik ki mellkasából, átszúrva szívét. Aranuir először aggódott a hozzájuk nem régiben társult Raven testi épségéért, ezért kutatni kezdte őt, viszont még a csata hevében is egy halvány vigyor ült ki arcára, mikor szembesült a raszta hajú vándor tehetségével. Úgy forgatta a tündéktől kapott pengét, mintha az önnön karját képezte volna. Dol Amroth ifjú vitéze újfajta vívóstílussal szembesült, miről azelőtt csupán a mendemondákban hallhatott. Nem ért rá bámészkodni, egy keményített bőrpáncélos, borotvált fejű egyén kinézte őt magának, fejszéjét maga fölé emelve a fiatal katonának az életére tört. Hörgése vérfagyasztónak tűnt, íriszeiben gyilkos szándék tüze égett. Összecsaptak hát, Aranuir acélja friss sebet ejtett a fából készült nyélen, azonban az túl erősnek bizonyult a kettéhasadáshoz. A kalóz vízszintes vágást kísérelt meg leadni áldozatának fejére, ám amaz lehajolt előle, visszatámadott egy alulról indított hasítással. Umbar bitangja hátrébb ugrott, az ellentámadás mégis vékony csíkban felhasította torzóját. Abból kifakadt vörös vére, a testnedv gazdája fájdalmasan visított az ég felé. A seb nem bizonyult halálosnak, elszenvedettje csupán dühösebbé vált tőle. Elhamarkodott döntést hozott, amikor testi erejével kísérelte meg leteríteni a lovagot, ki válaszképpen lecsapta a bandita fejét. Nyakából felspriccelt vére, térdeire rogyott, azután zsákként terült el a füves talajon. A kapitány sietve lépett előrébb, pengéjét egy másik szablyán kezdte csattogtatni, annak félszemű viselője viszont nem volt oly ügyes, így hamar kéz nélkül találta magát, kiontott belekkel. Neve hallatán megállt benne az ütő, rossz előérzete támadt. Nyakán egy hideg érzés futott át, a halál lehelete lehetett az. Az utolsó pillanatban olyan dolog történt, mire álmában sem számított volna. Raven egy ent volt, egy fapásztor, nem késlekedett megmenteni a lovagparancsnok életét. Amikor Aranuir végigmérte a kérges cimboráját, el sem hitte a látottakat.
- Háhá! Éljen Raven!- harsogta Hallas gyermeteg vidámsággal, mialatt viaskodott.
- Köszönöm barátom, az életemmel tartozom neked!- mondotta a Hattyúkapitány, viszont a következő pillanatban egy ostor tekeredett a lábára, majd a földön találta magát, huppanása igencsak kellemetlen érzetet kölcsönzött. Egy fürge alak rávetődött, ökleivel arcát püfölte. Minden olyan homályossá lett, a parancsnok alig látott valamit, védekezésképpen próbálta megragadni a fickó nyakát, fojtogatás céljából. Iorlas gyilkosa eközben még mindig a hajón ácsorgott, a matrózokhoz szólt:
- Hozzatok ide olajat és egy fáklyát, amivel meggyújtom a nyilam! Gyújtóst csinálok ebből a fából.
Vissza az elejére Go down
Raven
Ent
avatar

Hozzászólások száma : 9
Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek.
Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Szer. Feb. 04 2015, 21:18

Mombasa

Egy pillanatra megdermedt a csata heve, bár nem sokáig. Aranuir épségben megmenekült, de még mielőtt közelebb masírozhattam volna hozzá, elragadta az ellenfél lendülete. A dicső kiáltások mélyen lelkembe itták magukat, s harci kiáltásom bezengte a levegőt, ahogy a rám rontó haramiák közé ugrottam, hogy utat nyerjek a Hattyúkapitányhoz. Tudtam jól, hogy bár csak az egyik karomat tartom ent alakomban, ez is túl sokat fog megkövetelni tőlem, ha az álmok birodalmába belépek. Nyelvemmel megnedvesítettem ajkamat, s egy könnyed pördüléssel hasítottam fel a rám támadó kalóz mellkasát, aki többentem csuklott előre. Még jó szerével el se léptem tőle, mikor egy újabb bűzös alak rontott rám pajzsal, és apró fejszével. Alacsony volt, de szálkás, s könnyedén forgatta fegyvereit. A vérem pezsgett, s könnyed tánclépéssel ugrottam fel, s mértem rá csapást, de pajzsával hárított, s az oldalamba próbálta mélyíteni fejszéjét. Megvastagodott a karom, s a vastag kéregbe vágta bele pengéjét, de még így is mérhetetlen fájdalom járt át. Felüvöltöttem, s egy hatalmas rúgással löktem el magamtól, amitől hátra lépett, s szerencsémre egy elterült társában botlott meg, s hátra esett egyenesen Damrod lába elé, aki tétovázás nélkül sújtott le a martalócra. Újból megpördültem, s ekkor vettem csak észre, hogy a hajóról rám szegeződik a kapitány tüzes nyila. Megdermedtem, tudtam, ha mozdulok, akkor vége. A vezér elvigyorodott, ám ekkor fekete árny suhant el a feje felett, s Elua károgva vájt bele a kalóz szemébe karmos lábaival. Szárnyaival csapkodott, s hiába hadonászott a tolvajok vezére, hollóm kíméletlenül vette el szeme világát. Csakhogy így is sikerült a vesszőt, még ha nemis pontos célzással, de ellőnie felém. Hirtelen ugrottam oldalra, s az egyik haramia hátába fúródott a vessző. Túl sokan vannak. Szemem zölden villant, az indák, s futó levelek mintája felfutott arcomra, beterítve emberi bőröm teljességét. Ágak lepték el testem, körbefontak a növények, a fű a lábam alatt egybeolvadt csizmám orrával, eltűntek raszta tincseim, helyette dús lombkorona meredt az ég felé. S mindeközben olyan hatalmasra nőttem, mint valami mamutfenyő. Döngő lépéssel tapostam el a lábam alá kerülő ellenséget, de vigyáztam újdonsült bajtársaim épségére. A hajóhoz léptem, s oldalát megtaszítva próbáltam meg feldönteni azt. Teljes erőmet bevetve üvöltöttem fel ent óriások kiáltásával a halandó martalócokra, akik rémülten próbálták megmenteni hajójukat. Kérges arcomon düh lángja égett. Megráztam a hajó tákolmányt, mire többen a vízbe estek, s újra megtaszítottam a hajó testet, minek következtében a víz sodrásába bekapcsolódott, de ott, ahol rá mértem csapásomat, mély repedés keletkezett. Elpöccintettem a lábamtól a fegyverekkel szurkáló rablókat, mintha csak apró mazsola darabkák lettek volna. A megvakított vezér dühösen, gyűlölködve ordított a megroncsolódott hajóról. Hirtelen alakultam vissza, mint ahogy ent alakot öltöttem, s azonnal Aranuirt kezdtem keresni. Még maradtak páran a parton, ők azonban már nem lesznek nehéz falatok. Éreztem, hogy lüktet a szívem, s a tarkómból hideg érzés futott végig a gerincem mentén. A kapitány felé léptem, de alig tettem pár lépést, összecsuklottam, s olyan fájdalom nyilalt belém, hogy üvöltésem bezengte a folyópartot. Nem az ember okozta seb volt a ludas. Az Átok vert újra. Túl régóta nem használtam eredeti alakomat, hát most tessék. Összerándultam az Átok súlyától, tehetetlenül próbáltam erőt venni magamon, hogy legalább az elejtett kardomat magamhoz ránthassam, de képtelen voltam a kín béklyójából szabadulni.
Vissza az elejére Go down
Aranuir
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 30
Tartózkodási hely : Gondor, Dol Amroth
Mottó : "A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel."

TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   Hétf. Feb. 09 2015, 21:30

Aranuir kapitány nagy erőfeszítések árán próbált meg kiszabadulni támadója fogságából, aki az ütéssorozatok közepette őrült nevetést hallatott, láthatóan élvezte a gondori férfiú szenvedését, kinek már szivárgott orrából a vére. A fojtogatás taktikája nem vált be, ugyanis a kalóz erősen beleharapott a lovag kezébe, kinek az még bőrkesztyűjén keresztül is igencsak kellemetlen élményt nyújtott. Jobbjával kaparászni kezdett a talajon, a zöld fűcsomók között egy keményebb, súlyosabb tárgyra sikerült tapogatóznia. A szürke színű kődarabot szorongatva, erős ütéseket próbált meg vele az umbari patkányra mérni, azon belül is a haramia koponyájára. Az első találat bevitelét követően, az emberi faj megszégyenítője már nem kacagott oly önfeledten, hangja sokkal inkább kínokkal teli nyögések szökkentek ki hangszálain, mialatt testnedve szivárogni kezdett a fején felszakadt bőr alól. Dol Amroth ifjú kapitánya nem hagyta abba a támadássorozatot, ki kellett használnia a kalóz ideiglenes meghökkenését. A megfelelő pillanatban, nagy erőlködések közepette, átbillentette magát az ellenséges barbáron, s fölé kerekedve addig püfölte annak vérben ázó képét, ameddig ki nem lelete sötét lelkét. Aranuir tántorogva állt fel a földről, kissé még mindig szédülve pillantott körbe, s a csata természetes látképe fogadta. Halálsikolyok, az acél zöngésé, a fejvesztett küzdelem az életben maradásért. Össze kellett szednie magát, nem maradhatott vezető nélkül a kompániája, hiszen a katonáknak talán nem is lehetett demoralizálóbb esemény a harcban, mint elveszíteni parancsnokukat. Megkereste hát kardját, felemelte a talajról, maradék kitartását latba vetve, egy heves csatakiáltással rontott újból Umbar fosztogató söpredékeinek. Kiszemelt ellenfele irányába indult, annak fejszéjét egy jól összpontosított suhintással félrelökte, majd felhasította a mellkasát. A kalóz szinte észre sem vette, de már halott volt. A Hattyúkapitány meglátta, miként küzdött az ent cimborája a hajóval, valamint annak legénységével.
- Ravenhez! Védjétek az entet!- adta ki az utasítást a többi lovagnak, ezt követően lépeteit siettetve ment a bárkát felborítani próbáló, újdonsült barátjához, a többiek pedig csatlakoztak hozzá. Az országba betolakodó, tengerről érkező fosztogatók egyértelműen megkísérelték kudarcba fullasztani Raven próbálkozásait, de ő kitartott, a nyers erő megtestesüléseként tört a gonoszok életére. Aranuirt lenyűgözték a történések, soha életében nem szembesült még hasonló módon felszabadult dühvel és elszántsággal. A gondori ifjak számára érthetetlen módon, az erdő juhásza egyszerre összecsuklott, harcképtelen lett, minek észlelése után a lovagok vezére átverekedte magát, egészen a szövetségeséig.
- Raven! Mi történt veled?- kérdezte értetlenül Aranuir, súlyos seb nyomát azonban nem fedezte fel az összecsuklott bajtársán. A nagyszerű megmunkálású tünde pengét a kezébe segítette, majd hóna alá karolva igyekezett talpra állítani a meggyötört vándort.
- Most nem adhatod fel! Hősiesen küzdöttél, ám még nincs vége.- öntött lelket Ravenbe.
- Gondolj mindarra, mi fontos neked, nem hagyhatod elveszni!
A következő pillanatban Aranuir tompa, kínzó fájdalmat érzett a hátában, ahogy azt egy ömlesztett vasbuzogánnyal megzúzták. El kellett engednie Ravent, hiszen előreesett, vissza a talajra. A félig megvakult kalózvezér állt a két szövetséges fölött, a maradék egy írisze szinte tüzet szórt a bosszúvágytól.
- Most megdöglötök mindketten!
Dol Amroth lovagparancsnoka köhögések közepette kúszott előre, majd ismételten felemelkedett, noha kardja markolatát egyre nehezebbnek érezte. A testén lévő páncél felfogta a suhintás nagy részét, mégsem tudta őt teljesen megóvni a sebesüléstől.
- Raven, ketten le tudjuk őt győzni...- mondotta, majd kék színű tekintetével a barátját vizsgálta. A következő másodpercben rárontott az umbari bitangra, egy felülről indított vágással, amit az hárított, de ezáltal Aranuir minél tovább akarta béklyóban tartani az ellenfelet.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Gilrain-folyó   

Vissza az elejére Go down
 
Gilrain-folyó
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó
» Naga folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Középfölde :: Középfölde :: Gondor :: Lebennin-
Ugrás: