HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Fontos!

Jelenleg a Harmadkor 2999. évében járunk.

Mielőtt regisztrálnál, feltétlen olvasd el a Szabályzatunkat!

Az avatarok mérete szigorúan 180 pixel széles és 300 pixel magas legyen!

Kattints minden nap!
FRPG Top Sites - Magyarország
Társalgó
Latest topics
» Játszótársat keresek!
Hétf. Okt. 23 2017, 20:57 by Leon Hargaratist

» Dragelor FRPG
Szer. Ápr. 06 2016, 17:40 by Gödrös Toma

» Aendir
Hétf. Jan. 25 2016, 22:06 by Aendir

» Skulduggery
Csüt. Dec. 17 2015, 00:32 by Vendég

» Erdei-folyó
Hétf. Ápr. 13 2015, 21:15 by Aya

» Sírbuckák
Szomb. Ápr. 11 2015, 12:03 by Hakon

» Nagyterem
Hétf. Ápr. 06 2015, 21:06 by Elrond

» Brí
Csüt. Ápr. 02 2015, 11:09 by Drem a Farkas

» Tavia
Pént. Márc. 13 2015, 19:44 by Szürke Gandalf

Alapítás

2013.03.03 .
Hirdetések

Share | 
 

 Nagyterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Szürke Gandalf
A Fehér Tanács tagja
avatar

Hozzászólások száma : 312
Tartózkodási hely : Középfölde
Mottó : Egy mágus sosem késik, Zsákos Frodó. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar.

TémanyitásTárgy: Nagyterem   Csüt. Márc. 28 2013, 00:14

Völgyzugoly nagycsarnoka. Itt étkeznek, ünnepelnek a tündék nap, mint nap.

__________________________

Vissza az elejére Go down
http://kozepfolde.hungarianforum.com
Elrond
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Völgyzugoly

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Csüt. Ápr. 25 2013, 14:15

Halk súrlódás visszhangzik vissza a falakról, ahogy a folyosón végighaladok. Emberi fülnek talán néma, a tündék látása és hallása azonban sokkal élesebb, mint az embereké – főként mióta númenor vére kezd elveszni. Fajuk hanyatlik, és már csak halvány mása egykori önmagának.

Néha elgondolkodom, vajon az öröklét áldás-e vagy átok. Látjuk az eljövő korokat. Részesei vagyunk mi is. Megtapasztaljuk, hogyan emelkedik fel egy faj, majd vész el a felejtés homályában. Olyan tudást őrzünk, melyek már a régi tekercseken is olvashatatlanok. Olyan titkokat őrzünk meg, melyeket már mindenki más elfeledett. Olyan sérelmek kísérnek végig bennünket, melyeket soha nem lehet megbocsátani.
Az idő olyan, mint egy hosszú selyemfonál. Végtelennek látszik, néha megkopik, olykor pedig egészen összecsomózódik. Az évek jönnek, és mennek – korok és korszakok maradnak mögöttünk, és nem marad más belőlük, csak emlékek, bölcsességek, élmények és veszteségek. Míg nem egy erősebb hatás nekifeszül, és elszakítja. A halál pillanatában pedig vége szakad minden összeszedegetett tudásnak, és már mi is csak emlékek maradunk.

A nagyterem. Máskor mulatságok színhelye. A terem falán körben festmények találhatók, melyek megörökítik Középfölde nevezetes eseményeit. A bejárattal szemben pedig Isildur kardja fekszik kettétörten, megcsorbultan – épp úgy, ahogy népe most. Szétszórva, elhagyatva, megcsorbulva.
A zeneszó helyett most csend honol a teremben. Ha nem a nevetés helyszíne, akkor a gondolatoké. Dalok születnek itt, zeneművek, bölcs gondolatok. Számomra leginkább a merengés helyszíne. Lassan indulok meg a terem fala mellett, némely képnél elidőzve, hogy felelevenítsem mindazt, mi a múltban történt. Hisz’ honnan máshonnan tudnánk bölcsességet meríteni, ha nem a múltban elkövetett hibákból?
Vissza az elejére Go down
Naltanáre Fearille
A Fehér Tanács tagja
avatar

Hozzászólások száma : 60
Tartózkodási hely : Mindig máshol
Mottó : Amit legbecsesebbnek hittünk a világon, egy szempillantás alatt végleg eltűnik, onnantól fogva egyre csak keressük, reménykedve, hátha újra rátalálunk.

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Csüt. Ápr. 25 2013, 19:24


Hiányzik Valinor. Hiányzik édesanyám... Vajon ő él még egyáltalán? Vagy Mandos Csarnokaiba vitte a bánat, mit a családja miatt kellett elszenvednie? Engem elragadott Morgoth, a Fekete Ellenség, atyám és fivéreim pedig... elkövették az elképzelhetetlent. Sokszor gondolkodtam már rajta, hogy változtathattam-e volna az eseményeken. Ha akkor Morgoth csak a szilmarilokat viszi el, engem pedig nem... Vajon képes lettem volna hatni atyámra? Le tudtam volna beszélni arról az átkozott esküről és a mészárlásról? Vagy én is követtem volna, mint a fivéreim? Annyi lehetőség, oly sok kérdés... ám már sosem lelhetem meg rájuk a választ. A múlt... már elmúlt.
Nem változtathatok rajta.
Úgy szeretném újra látni a családomat. Átölelni őket... Mindannak ellenére amit elkövettek, sosem tudtam haragudni rájuk. Nem értem ugyan a motivációjukat, de... nem tudok másképp érezni... A szívem még most, évezredekkel a haláluk után is fáj, mert elvesztettem őket. Mind Mandosnál vannak... mind a hét fivérem és atyánk. Talán már nekem is ott lenne a helyem. Feanor házának utolsó élő tagja vagyok, a legkisebb, a kovács egyetlen leánya. Nem tagadom meg a származásom, sosem tenném. Minden ruhámon ott virít atyám címere. Sosem tagadtam le, hogy kinek a gyermeke vagyok. Nem szégyellem... bár attól mindig is féltem és félek is, hogy egyszer majd ez alapján ítélnek meg. Részben ezért nem lennék rá képes, hogy visszatérjek Valinorba. Három kor is eltelt már az alqualonde-i mészárlás óta, ám... ám nem vált meg nem történtté. El tudnák viselni az ottaniak, hogy Feanor leánya köztük jár?
Ám nem ez az egyetlen ok. Én ott nőttem fel. Az az én igazi otthonom. Tirionban születtem, valák és maiák között cseperedtem... Yavanna rengeteg dologra megtanított. Nem tudnám elviselni, hogy ismét azon a földön járok, ám fivéreimet és atyámat nem láthatnám soha többé. Anyám pedig... nem tudom, él-e még egyáltalán. Nem tudom, jól van-e... Boldog... ó, hogy is lehetne boldog, mindazok után, amit el kellett vesztenie? Tönkretettük őt.
De mindegy is, hogy mit akarok vagy szeretnék. A valák sosem engednék meg, hogy visszatérjek. Nem igaz? Azt mondták, legyen Feanor egész háza átkozott, én pedig... Feanor házához tartozom. Nem hiszem, hogy számít az ártatlanságom. Hogy mikor a fivéreim tündék vérét ontották Alqualonde-ban, én már Angbanban sínylődtem.
Bármint... bármit megadnék, hogy újra láthassam a bátyáimat. Olyan gyönyörűen énekelt Maglor... Úgy szerettem vadászni járni Celegormmal. De már vége... örökre vége. Elmentek én pedig itt maradtam, na de mégis minek? Szomorú kíséret? A múlt élő emlékeztetője? Próbálok élni, de néha nem tudom, van-e még értelme.
Olyan sebeket kaptam Angband mélyén, melyek még most is kínoznak. Túl mélyen vannak... talán csak Valinorban gyógyulhatnának meg. A testem és a lelkem... egyaránt megsebezték. Vajon tényleg csak azért fordított rám ekkora figyelmet Morgoth, mert Feanor leánya voltam? Ó, hogy gyűlölte atyám, mert az elutasította.
A sötét gondolatok kevés békét hagynak nekem. Próbálom elterelni a figyelmemet. Éveket töltöttem az Északi Kószák társaságában, csak néhány hónapja váltam el tőlük, hogy meglátogathassam Nerwent. Most pedig Imladrisba vezetett az utam. Sokszor jártam már itt az elmúlt évszázadok során. Néha hosszabb, néha rövidebb időre.
Békés, nyugodt hely. De nem tudnék letelepedni... se itt, se Lórienben... se sehol.
A Nagyterem felé visznek a lépteim. Odabent hamar megpillantom Elrondot és ez megtorpanásra késztet. Ismerem, sokszor találkoztunk már és sosem volt egy rossz szava sem hozzám, ám... Ám valahol legbelül talán félek, hogy egyszer ez megváltozik majd. Hogy valaki végül mégiscsak a szemembe mondja, hogy nem kívánja egy átkozott társaságát. Elrond pedig... Elrond annak az Elwingnek a fia, akit a fivéreim majdnem megöltek Doriath feldúlásakor. A fivéreim... a fivéreim, akiknek Dior és Nimloth halála is a lelkén szárad.
Az atyja őrzi odafenn az égen atyám egyetlen megmaradt szilmarilját.
Vissza az elejére Go down
Thranduil
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Kedd Jan. 27 2015, 21:20

Új játék - Elrond- Thranduil

Az erdő fái gyorsan suhannak el mellettünk, ahogy keresztülvágjuk magunkat a Ködhegység hágói között. Már régen leszállt az éjszaka, de csupán néhány órányira van az úti célunk, így eszünkbe sem jut, hogy még egy éjszakát a vadonban töltsünk. Ha nem rendelkeznénk a valák adta képességeinkkel, nem jutottunk volna át baj nélkül a hegyen. Az orkok szinte lesben állva figyelik az utakat így a kisebb, szinte már járhatatlan ösvényekre kellett szorítkoznunk, amik jócskán meghosszabbították utunkat. A lovak fújtatva gázolnak bele a sekély folyóba, a víz pedig felcsap körülöttünk.

Mikor átérünk egy türelmetlen mozdulattal visszafogom szürke színű hátasom, aki prüszkölve tiltakozik a lassú tempó ellen. Mellettem három kísérőm is lelassít.

- Uram, sietnünk kellene – sürget Efrin, leghűségesebb testőröm, de türelemre intem.
- Már Imladris területén vagyunk, tudják, hogy jövünk – felelem csendesen és lépésben az ösvényre irányítom a lovat, majd elindulunk lefelé a völgybe.

A Hold fénye mindent ezüstös derengésbe burkol és szinte mindenből a frissesség, az élet illata sugárzik. Ezt a földet itt nem érte el a homály, a levegőt könnyű belélegezni, a fák és növények szinte ragyognak. Nem tehetek róla, a féltékenység érzése átsuhan rajtam. Ujjaim összeszorulnak a kantárszáron.

Ha akárcsak egyszer is meghallgatták volna az aggodalmaimat, talán most a mi erdőnk is hasonlóan nézne ki és nem a homály ülné meg minden gondolatunkat…

Ahogy haladunk lefelé az ösvényen, a vízesések zúgása egyre hangosabb lesz, és régi emlékeket idéz bennem. Régen, egy szebb korban jártam itt utoljára…
A fák mögött léptek suhannak, tudom, hogy az őrök figyelik minden lépésünket, de nem közelítenek. Helyes.

- Miért nem jönnek elő az őrök? – érdeklődik halkan Efrin, miközben a többiek gyanakodva fürkészik a lombokat.

- Tudják, hogy barátok vagyunk, Imladrisban csak az ellenséget tartóztatják fel a határnál – vonok vállat elegánsan és ezzel lezártnak tekintem a témát.

Alig fél óra alatt leereszkedünk a völgybe, és a kapukon belépve már várnak ránk. Azonnal észreveszem a házigazdát, és másokkal nem is igazán törődve Elrond elé lépek.

- Mea govannen Elrond! Sürgősen beszélnünk kell!

Vissza az elejére Go down
Elrond
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Völgyzugoly

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Szer. Jan. 28 2015, 10:02

Nincs olyan területen ezen a vidéken, melyet ne ismernék. Minden kő, minden virág, minden apró tó olyan, mint régi ismerős. Talán azért, mert az ő emlékezetükben ugyanolyan élesen beleivódott az elmúlt évezredek öröme és bánata, mint az én szívemben. A virág elmúlása csupán illúzió, hiszen szirmai lehullatásával csak megpihen. A következő ciklusban új életre kell azért, hogy még szebb, még illatosabb legyen - újabb csodát varázsolva kies világunkba.

Szinte azonnal tudom, ha földjeimre vándorok érkeznek. A hír azonban még gyorsabban száll, ha régi ismerősök tesznek látogatást. Az őrök nem állítják meg Thranduilt és útitársait, azonban a suttogás megelőzi hírüket. A Bakacsin erdei tündék ritkán hagyják el otthonaikat. Valami fontos dolognak kellett történnie ahhoz, hogy Thranduil eljöjjön hozzám. Olyan eseménynek, mely nem tűr halasztást és nem bízható követre.

- Mea govannen, Thranduil! Rég láttunk már Imladrisban. Embereid megpihenhetnek. A fogadóteremben étel és ital várja őket, míg mi megvitatjuk e hirtelen látogatás okát. - üdvözlöm, s ha velem tart, akkor elindulok a folyosón. Ahogy figyelem a mellettem lépkedő gőgös királyt, már tudom, nincs idő udvariaskodásra. Az arca ugyan kifejezéstelen, ugyanakkor a szeme körül a bőr megfeszült. Aggodalmat vélek felfedezni. Talán valami olyat tud, ami még nem jutott el a völgybe?
A folyosó végén egy erkély áll. Egy apró asztal, két székkel. Indák díszítik. Aprólékos munka. Az erkély peremén növény fut végig, piros, apró virágokkal díszítve szegélyezi a mögötte húzódó festői tájat.
- Mi olyan sürgős, hogy erdeidet magad mögött hagyva ekkora utat tegyél meg?
Vissza az elejére Go down
Thranduil
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Szer. Jan. 28 2015, 11:06

Elrond személyesen fogad, és nem is várok ennél kevesebbet. Ritkán teszek látogatást más tünde udvarokban, ezért megjelenésem kellőképp figyelemfelkeltő. Sokkal többre értékelem csarnokaim nyugalmát, minthogy mindenféle apró ürüggyel elhagyjam, de az ügyet, ami miatt jöttem, nem bízhattam másra.

- Köszönöm a vendéglátást az embereim nevében – intek kísérőimnek, hogy menjenek nyugodtan, itt igazán nem lesz szükség a szolgálataikra. Imladrisban minden vendég békésen alhat, nem kell tartanunk semmitől.

Figyelem, ahogy a sokaság szétoszlik körülöttünk, hisz mindenkinek egyértelmű, hogy nem előttük fogjuk megbeszélni miért jöttem.

- Fontos ügyről kell beszélnünk – kezdek bele rögtön, amint elindulunk a folyosón. Futón végigpillantok az erkélyt díszítő növényeken, és a faragott díszes bútorokon. Minden ezüstösen ragyog a holdfényben és egy pillanatra megfeledkezek a szívemet szorító nyugtalanságról. Imladris csodálatos, békés látványt nyújt.

Nem ülök le rögtön a felkínált székre, a korláthoz lépve körbenézek és néhány percig hagyom, hogy a vízesések látványa lenyűgözzön. A megannyi apró és nagyobb zuhatag dalolva zuhannak a kövekre, úgy tűnik a víz énekel és régi történetekről mesél. Elmúlt szerelmekről, bánatról és örömről.
Picit megrázom a fejem, és visszatérek a jelenbe, majd helyet foglalok az asztalnál. Megvárom, míg Elrond is így tesz és csak utána válaszolok a kérdésre.

- Két dolog miatt jöttem barátom, ha még szólíthatlak így. Régen nem találkoztunk már, de te vagy az utolsó reményem. A fiam, mint talán tudod, évekkel ezelőtt elhagyta az otthonát – nem teszem hozzá, hogy én voltam az ok, ami miatt távozott. – Egyre sötétebb időket élünk és nagyon vágynék már újra látni őt. Viszont hiába küldettem érte, minden futár eredmény nélkül tért vissza. Nem találják őt, és már én sem látom. Kezdek aggódni, hogy talán baja esett… Úgy tudom, legutóbb a kószákkal volt és velük te ápolsz szoros kapcsolatokat… Tudsz róla valamit?

Jövetelem másik okáról egyelőre hallgatok, hiszen Legolas megtalálása minden másnál nagyobb előnyt élvez. A sötétség problémái már éveket vártak, néhány perc már igazán nem számít semmit.
Érdeklődve várom, mi lesz Elrond válasza, és közben szokásomtól eltérően ujjaimmal finoman dobolok az asztalon. Egy ügyes megfigyelőnek nyilvánvaló, hogy zaklatott vagyok, és a tündékre jellemző nyugalom messzire elkerül jelenleg.
Vissza az elejére Go down
Elrond
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Völgyzugoly

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Szer. Jan. 28 2015, 12:01

Vannak helyzetek, mikor az elfogadott szokásokat felülírják a váratlanok. Thranduil érkezése is ezen események közé tartozik. Ritkán hagyja el az erdőt, még ritkábban látogat el valahová. Nem tudom,  hogy hírei borút vagy fénysugarat hozdoznak majd. De különös látogatása felkeltette nem csak az én figyelmemet. A hírek gyorsan telnek, ha szokatlan dolog történik.
Figyelem, ahogy a tömeg szétoszlik. Bár látom, ahogy néhányan visszafordulnak. Egy krónikás kezében megáll a penna, ahogy elhaladunk mellette, de tekintetét nem emeli fel.

Mikor kiérünk az erkélyre, megállok az ajtóban és türelmesen várok. Figyelem, ahogy Thranduil a korláthoz megy. A völgy mindig lenyűgöző, békés. Mint egy festmény, mely sosem fakul meg. Mely mindig nyugodt. Mint egy örök reménysugár, mely hirdeti a szebb időket még a zűrzavaros időkben is.
Mikor Thranduil helyet foglal, leülök mellé én is. Az asztalon egy tálban gyümölcsök találhatók. Mellette két kehely. Mintha csak az érkezésünkre vártak volna.
- Fiad két holdfogyatkozással ezelőtt járt Imladrisban utoljára. De biztosíthatlak, jól van. Hogy nem látogatitt meg, talán azért van, mert lelke még mindig háborog, mint az óceán, melyet felkavart a tomboló vihar. - válaszolok a kérdésére.
Bár pontosan tudom, milyen az aggódó atyai szív, mégsem kérhetem Legolast, hogy látogasson el a Bakacsin erdőbe. Ez a döntés a sajátja. Ahogy távozásának oka miatt sem faggattam soha egy szóval.
- Válaszát pedig minden bizonnyal megküldi, ha biztonságos lesz. Aragorn, Arathorn fiához csatlakozott, hogy megtudják, mi igaz a suttogásokból, miszerint új árny ólálkodik a félhomályban.
Vissza az elejére Go down
Thranduil
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Szer. Jan. 28 2015, 13:19

Elrond szavaira elkomorulok ugyanakkor a megkönnyebbülés jólesőn söpör végig rajtam. A legutóbbi találkozásunkkor kellemetlen érzésekkel váltunk el egymástól, de az évek úgy gondolom mindkettőnk szívét megenyhítették, de a hírek hiánya és az, hogy nem találták őt a futárjaink aggodalmat keltett bennem.

- Tehát nem esett baja… - összegzem, és kényelmesen hátradőlök a széken. Elrondban ilyen ügyekben mindig meg lehetett bízni. Töltök a kancsóban álló hűvös vízből. – Legolas fiatal még, és lelke háborog, attól tartottam meggondolatlanságában talán valami baja esett. Kérlek, ha újra látod őt, add át neki üdvözletem, és a kérésem, hogy amint tud, térjen haza, szükségünk van rá, a határaink védelménél…

Nos igen, ez így van, nem állítok valótlant, de nehezemre esne beismerni aggodalmamat szavakkal is.

- Aragorn? – kérdezek vissza töprengőn. Felrémlik előttem egy fiatal fiú akihez ez a név tartozott, de már biztos hogy azóta öregebb lett. Még a dúnadánok éveivel mérve is. – Ő az a fiú, akit te magad neveltél fel igaz? Milyen ember?
De ezzel az apró kitérővel el is érkeztünk jövetelem másik okához. A homály ami egyre inkább ellepi a Bakacsinerdőt, komoly gondokat okoz nekünk, és úgy vélem, ha már itt vagyok, jobb, ha erről Elrondot is tájékoztatom.

- Egy másik, sürgető ügy is van, amiért személyesen jöttem el hozzád… A Dol Goldurból érkező homály már oly mértékben ellepte erdeinket, hogy a palota közvetlen közelén kívül nincs már biztonságos hely.
Halkan kezdek beszélni, közben kortyolok egyet a vízből. Ez a téma nyugodt gondolatokat kíván, és most, hogy már nem kell aggódnom Legolas miatt könnyebben megy a beszélgetés.

- Nem suttogás már, hogy valami él ott. Múltkor azt mondtátok, elűztétek a mágust, nos úgy vélem nem végeztetek túl jó munkát. A sötétség visszakúszik közénk Elrond, és én nem venném jó néven, ha újfent olyan soká várnánk a cselekvéssel, hogy késő legyen…
Vissza az elejére Go down
Elrond
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Völgyzugoly

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Csüt. Jan. 29 2015, 09:46

Mindenki követ el hibákat. Hosszú életünk során számtalan embert bántunk meg. Van, aki könnyen megbocsájt, mások nehezebben. Mégis a legfájdalmasabb az, ha szeretteink fordítanak nekünk hátat. Életünk hosszú, s a napok végtelen hosszúságokkal telnek, ha szívünket kétely fertőzi.
- Ha atyai aggodalmad iy nehéz terhet ró szívedre, barátom, miért nem küldted utána felderítőid? - érdeklődök. Bár Legolas a kószákkal van, a Bakacsin erdei tündék megtalálhatták volna. Kitartásuk és éleslátásuk rendkívüli.
- Átadom üdvözleted. Bár nem ígérem, hogy hallgatni fog atyai kérésedre. Fiad nem akar visszatérni erdeitekbe, míg a fák sóhaja nehér emlékeket ébresztenek benne. Vesztesége mély, mégha szavaival ezt nem is fejezi ki. - tudom, milyen az, amikor minden egyes virág emlékeztet a múltra. Magam is átéltem. Ilyenkor egy szebb jövőbe kell kapaszkodni. Célt találni. Valamit, ami meggyőz arról, hogy az út tovább visz, csak a köd lepi el, hogy merre.

- Valóban házamban nevelkedett. Más, mint ősei. Eldobta örökségét, s most már csupán egy az emberek közül. Mindenki maga választja meg az ösvényét, ám ezek az utak olykor találkoznak, még ha nem is szeretnénk rálépni. - Thranduil talán nem is tudja, hogy Isildur örököse az, ki menedéket talált otthonomban. Megveti az embert, ahogy megveti Középfölde minden más népét is. Mikor segítség kell, egyszerűen kivonuk, azonban ha saját félelmeit látja beigazolni, azonnal tettekre kész - akár meggondolatlanul.

- Megvizsgáltátok, mi lakozik ott? Talán csak ártalmatlan árnyak, melyek a sötétben rejteznek, de lépni nem mernek. - nem hallottam híreket Dol Goldúrról. Mithlandír nem említette - márpedig ha veszély fenyeget minket, a mágus mindig feltűnik. Úgy gondolja, felelősséggel tartozunk azért is, ami a földünkön kívül történik, s nem fogadja el, hogy azon időknek mi már rég búcsút mondtunk.
- Miért? Szerinted mit kellene csinálni? Lerohanni Dol Guldúrt és árnyakkal küzdeni, melyek talán csak csapda, talán nem is léteznek? S mindezt miért? Te is tudod, népünk elhagyja e partokat, Thranduil.  
Vissza az elejére Go down
Thranduil
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Csüt. Jan. 29 2015, 10:58

Meggondolatlan tettek, nem csupán az ember sajátja. Néha a tündék is el tudják ragadtatni magukat, oly mértékben, amit később már nehéz helyrehozni. Mikor Legolas elment rendkívül dühös volt rám… Talán nem jogtalanul, de akkor azt tettem amit a legjobbnak gondoltam.

- Miért hiszed azt, hogy eljöttem volna idáig, ha a fiam megtalálására elég lett volna elküldeni a felderítőimet? – kérdezem enyhén gunyorosan. Talán Elrond azt hiszi, ez az egyszerű megoldás nem jutott eszembe? – Megtettem nem is egyszer. Számtalan futárt, majd később felderítőket küldtem, hogy keressék meg és hívják haza, de mindegyikük eredménytelenül tért vissza. Ha Legolas tényleg biztonságban van, nem tudok másra gondolni, mint hogy szándékosan cselezte ki őket.
Ha ez így van… Nos úgy tűnik, valóban páratlan képességekkel rendelkezik. A frusztrált düh és az aggodalom mellett lelkembe büszkeség költözik.

- Hálás leszek, ha átadod az üzenetet. Ha eljut hozzá a hír, hogy nem erőszakkal akarom kényszeríteni a visszatérésre talán megenyhül és ad egy esélyt arra, hogy a fájdalom és a harag végre elcsituljon… Senki sem kényszerítheti arra, hogy hazatérjen, és én sem akarom. Rég távol van már az otthonától és valóban szükségünk van rá.

Nem is fejtegetem tovább a miérteket, attól tartok Elrond olyan könnyedén lát át rajtam, mint egy kristálytiszta tó vízén lehet verőfényes napsütésben. Nem tudom előle eltitkolni aggodalmamat.

Érdekes, amit az emberről mond. Eltöprengek és felidézem az emléket, amiben először találkoztam Aragornnal.

- Sok évvel ezelőtt, találkoztam ezzel a férfival. Fiatal volt még, talán akkor kezdhette meg az útját a vadonban, és betévedt az erdeinkbe. Pompásan helyt állt, és át is jutott volna gond nélkül, ha nem botlik az őrszemeinkbe. De egyenes embernek látszott, olyan valakinek, aki megérdemli, hogy békében járhasson, még az én földjeimen is.
Elhallgatok. Töprengve figyelem a vízeséseken megcsillanó holdfény játékát, majd hosszú percek után úgy döntök, ideje tisztán látni mindenkinek.

- Tudod, nagyon emlékeztetett valakire. Valakire, akire sok évvel ezelőtt hatalmas teher hárult és elbukott. Véletlen talán, hogy a kósza, szinte szakasztott mása Isildurnak? – érdeklődöm nyugodtan.

Azt az embert sosem fogom elfelejteni. Mikor a harc hevében levágta Szauron kezéről a Gyűrűt és ezzel esélyt adott nekünk a győzelemre, örökre megjegyeztem az arcát. De azon a napon, amikor örökre beírhatta volna magát a hősök történeteibe, el is bukott. Megtartotta azt az átkozott ékszert és ezzel romlásba döntötte egész Középföldét. Olyan lassú rothadást hozott, ami most, évszázadok múltán érződik csak igazán.

- Az erdőt elborítja a homály. Orkok járnak a fák alatt és Dol Goldúr az egyik erődjük. Hatalmas, emberszerű értelemmel bíró pókok lepték el a fákat és minden óvatlan utazót elevenen felfalnak. Több tündét öltek meg ezek az ocsmány jószágok, az utóbbi években, mint az orkok. Hiába írtjuk ki őket egy részen, hiába égetjük meg őket, mindig újabbak jönnek. Többször jártak már a vár környékén a felderítők, de az orkok túl jól őrzik, csak egy nagyobb sereggel lenne érdemes megtámadni.
Mindig hihetetlennek tartottam, hogy képesek ily sokat látott hadvezérek, ilyen ostobán ülni és elhinni, hogy a sötétben lopakodó árnyak egyszer nem törnek elő.

- Nem gondolod, hogy ezúttal elébe mehetnénk a történéseknek? A Fehér Tanács talán nem látja a jeleket? – kérdezem, és türelmetlenül intek.
Érvelésére, hogy a népünk elhajózik, csupán megrázom a fejem és felállok. A korlát mellé lépve figyelem a völgyet. Nem is akarok válaszolni neki, aztán meggondolom magam.

- Nem értek veled egyet. Mi is ugyanúgy részei vagyunk Középföldének. Talán elfelejtetted mennyi minden történt? Az, hogy az emberek többségének a szemében csak mítosznak tűnünk, a mi érdemünk. Bezárkóztunk és hagytuk, hogy azt tegyenek amit csak akarnak. De úgy látszik ezúttal sem lesznek képesek megoldani a problémáikat egyedül. Ez ugyanúgy a mi földünk, ha még nem jobban a miénk – kezdem el fejtegetni neki az okokat, amiért nem értek vele egyet. Tőlem távol áll az elhajózás, a tenger nem szólított meg és nem vágyom halhatatlanfölre.

- Elfelejtettétek már, a múltban révedezés közben, milyen az, amikor a ma örömeit élvezzük ki… Elrond nem sirathatjuk örökre a múltat, ehhez mind túlságosan sok évet élünk meg…

Vannak tündék, akik képtelenek a jelenben élni, leragadnak régi eseményeknél, régi szerelmeknél és nem akarják belátni, hogy a jelenben is megannyi lehetőség rejlik. Könnyű azt hinni, hogy felszállunk egy hajóra és elhagyva e partokat békére lelhetünk. De az igazság az, hogy a békét elsősorban a lelkünkben kell megtalálni, mert amíg ezt nem tesszük meg, halhatatlanföldet is csak megmérgezzük kicsinyes vágyainkkal.
Vissza az elejére Go down
Elrond
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Völgyzugoly

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Csüt. Jan. 29 2015, 15:25

A szavai gunyorosan csengenek, mégis érzem a mögöttük rejlő keserűséget. Thranduil oly sokáig élt pompában, nép szeretetének bűvében, hogy nem is vette észre, hogyan távolodik el egyre inkább attól, aki a legnagyobb kincset jelentette számára: a fiától. Nem volt képes elfogadni, s talán még ma is úgy hiszi, hogy ha egyszer Legolas visszatér hozzá, akkor minden egyensúlyba kerül, s ő tovább élheti a királyok békés fényűző életét. Ám vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk visszafordítani, s nehéz megbocsájtani.
- Zöldlomb Legolas úgy ismeri embereidet, mint testvéreit. Mást kellett volna utána küldened, ha sikerrel akarsz járni. - jegyzem meg, majd mikor arra kér, hogy adjam át az üzenetét, bólintok. Egyebet úgysem tehetek. S bár tudom, hogy milyen válaszra számíthatok, megértem Thranduil érzéseit. Olykor csak utólag jövünk rá, milyen ritka kincs van a birtokunkban. akkor, mikor már nincs nálunk többé.
Tisztában vagyok vele, hogy nem a határok védelme áll e kérés mögött, hanem az atyai fájó szív. Azonban azt is tudom, hogy Thranduil van olyan gőgös, hogy ezt sose ismerje be. Inkább a védelemre hivatkozik, hátha fiában felkelti a kötelességtudatot, mely a fájdalmánál is nagyobb.

- Akadnak, kikben rendkívüli tehetség rejlik az ügyben, hogy olyan helyre tévedjenek, hová nem kéne, mégis megússzák sértetlenül. - felelem elmosolyodva. Aragorn, Arathorn fia ezen emberek közé tartozott. Pontosan tudja, hová lépjen, hogy a talaj csupán megremegjen lába alatt, őt magát mégse nyerje el.
Miközben Thranduil felhozza Isildurt, mintha közben az arcomat figyelné, mintha azt próbálbá megtudni, mit rejtegetek előle. Tudom, sosem bocsátotta meg az embernek a gyengeséget. Őket hibáztatja Középfölde egész gonoszságáért. Mintha mi, tündék nem öltük volna egymást évezredeken át, mintha nem bújna meg mindegyikünk lelkében némi gonoszság.
- Aragorn úgy döntött, nem lép ősei útjára, hanem a sajátját járja. A vadonban Vándorként ismerik, s ő maga is jobban szereti e álarcot, mint azt, aki lehetne belőle.

Mikor a hatalmas pókokról és az orkhadakról mesél, szívemben keserűség ébred. Hát elérkezett. A fény egyre inkább elhalványul, a félelem pedig visszalopódzik az otthonokba. Az árnyak megindulnak és ismét gyász marad csak a feldúlt földeken.
- Nem vonulhatunk az orkok ellen kivont karddal, ha nem tudjuk, ki az, aki összefogja csapataikat. Az orkok fegyelmezetlenek, ha nem lenne vezetőjük, egymást ölnék halomra. Ez sokkal aggasztóbb Thranduil, minthogy kivont karddal intézzük el. - szinte látom, ahogy megvet szavaimért. Mindig is úgy tartotta, hogy a gyűrűk birtokában elvesztettük bátorságunkat. Csak ücsörgünk a tettek helyett. Bölcsessége még ennyi idő után sem talált rá.
- Tudom, mennyi minden történt, barátom. Ott voltam. Tudom, hogy miket követtünk el. Ugyanúgy gyászt hagytunk magunk után. S mikor az ember eljött, már bízni sem tudtunk. Pontosan emlékszem Thranduil. De népünk hatalma megfakult. Hajdanán sok mindenre voltunk képes, ma pedig már csak a múlt bölcsességével tudjuk a jövő útjait egyengetni.

Mind túlságosan sok évet élünk meg. Egyetértek vele. Ám ahelyett, hogy ezek a megélt évek egyre bölcsebbé tennének minket ugyanazokat a köröket futjuk le.
- S te a ma örömeihez azt sorolnád, hogy minden tündét vezessünk Dol Goldúrba? Különben is tudod... ebben az ügyben nem dönthetek egyedül.  
Vissza az elejére Go down
Thranduil
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Pént. Jan. 30 2015, 11:26


- Talán... - hagyom rá érvelését. Igaz nincs sok ötletem, ki olyat tudtam volna a fiam után küldeni, akit nem ismer... De már mindegy, ezt a lehetőséget elvesztettem. Értlemetlen lenne erővel visszahurcolni az udvarba.

- Szavaidban csak talányokat találni Elrond... A Vándor tehát valóban Isildur örököse lenne? Sok olyan ősét láttam már, akik vágyták visszakapni a koronát, de nem tettek érte semmit. Azt mondod, ő nem is akarja?

Talány, hogy az emebreket mi mozgatja. Képesek leélni rövidke életüket úgy, hogy végig nagy tettekről álmodnak, de lépni nem lépnek az álmaik felé. Néhányan pedig elhajítják a lehetőséget, ami ott van előttük, pedig csak a kezüket kellene érte kinyújtani... Bár ezutóbbiban nem sokban különböznek tőlünk...


- Nem azt kértem, hogy vonulj hadba az orkok ellen Elrond... Felvagyunk készülve rá, hogy ha kell, kiverjük őket Dol Goldúrból, de pontosan ez aggaszt, amit te is mondasz. Szervezetlen hordákban kellene kóborolniuk, esetleg valami barlangban összeverődni, de az, hogy sereget szerveznek, valóban több, mint aggasztó. Pontosan ez az oka, amiért veled beszélet erről. A Fehér Tanács feladata, hogy ezekre a veszélyekre figyeljen és cselekedjen. Úgy tűnik, leginkább csak szemlélitek az eseményeket...

Sosem titkoltam senki előtt, ellenszenvemet a Tanács iránt. Megvolt az erejük, hogy befolyásolják az események folyamát, mégis tétlen szemlélődőként úgy tesznek, mintha mindenek felett állnának.

- Népünk hatalma egyetlen dolog miatt fakul. Sokan elvesztették bizalmukat ebben a földben, és elvágyódnak, engedték, hogy az erejük eltűnjön... És valóban, bölcsességgel sok mindent tehetünk, de úgy érzem ez a bölcsesség az utóbbi időkben mindinkább a tehetetlenségre kezd hasonlítani...

- Kiforgatod a szavaimat barátom - nekidőlök a korlátnak és picit megrázom a fejem. - Nem élvezem jobban a vérontást, mint bármelyikünk, és kérlek ne vádolj azzal, hogy élvezetből feláldoznék bárkit a népemből!

- Arra próbáltam egyszerűen rávilágítani, hogy a népünk elvész a múltban, és elfelejtik, hogy a jelenben is találhatnának boldogságot.
Vissza az elejére Go down
Elrond
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Völgyzugoly

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Hétf. Feb. 02 2015, 10:08

Szinte hallom a leereszkedést a hangjában, miközben rám hagyja a gondolataimat. Olyan ember, aki hangosan sosem ismerné el, hogy hibázott. Korának és fajtájának büszkesége nem engedi meg, hogy elismerje, ő is tévedhet. S ezen súlyos veszteség talán görbetükör számára, úgy gondolja, minden megoldódik, hiszen a vér kötelez. Legolas szíve mindig a Bakacsin erdei tündékhez húzza majd, történjék bármi - legyen édesapja bármilyen konok és önfejű.
- Nem talányok ezek, barátom, csupán finom rezgései egy régen játszott dallamnak. - válaszolom egy újabb képpel.

Szavai mögött kételyeket hallok. Már úgy elítélte az embert mohóságáért, kapzsiságáért és hataloméhségéért, hogy nem képes elhinni azt, valaki önként vonul száműzetésbe és nem vágyik e csillogás okozta gyötrelemre. Thranduil nem látja e veszélyes érme két oldalát. Sosem kellett szembenéznie azzal a kísértéssel, hogy a hatalom a sötét oldalra rántsa.
- A hatalom megrontja az embereket, a korlátlan hatalom pedig korlátlanul ront meg. Aragorn nem kíván Gondor trónjára ülni, míg úgy érzi, nem érdemli meg e címet. Tanult ősei hibáiból, s a hatalom helyett a magány óráit választotta. - szinte látom Thranduil szemében a kétkedés szikráit. Ő maga annyira óhajtja a hatalmat, hogy nem is látja, milyen veszélyeket rejt - még most sem, mikor fia eljött tőle.

Az emberekre mondják, hogy vakok. Mi tündék, nem vakítjuk meg saját magunkat? Elfordítjuk tekintetünket, ha valami olyan dolgot kellene megpillantani, melynek elismerése kényes vagy fájdalmas. Bölcsességünk illúzió csupán.
- Az árnyak nem fognak eltűnni attól, hogy Dol Guldúrba küldöd embereidet. A szervezettség okát kell megértenünk, ez pedig idő. Nem tudom, ki irányíthatja ilyen ügyesen az orkokat, de ha nem tudjuk meg, akkor elveszítjük az előnyünket. Egy másik romvárosban talán újrakezdik az orkok tenyészetét. Beszélnem kell Mithlandírral. Megfontoltan kell cselekednünk, Thranduil, máskülönben nem lesz később, mit megvédenünk. - vágok a szavába. Engem épp oly nagyon aggaszt, hogy ki képes ennyi orkot láthatatlanul irányítani, mint őt. De tudom, hogy nem az a legbölcsebb lépés, ha az egyetlen kapcsot megöljük, mely hozzá vezetne. Olyan ez, mintha ködös reggelen látnál egy alakot, de mire közelebb lépsz szertefoszlik. Mégis rossz érzés fog el.

- Miért érzed, hogy a bölcsesség tehetetlenség? Miért gondolod, hogy a gondolatok nem előzik meg a gyászt? Nem gondolod, hogy a halál csak még több halált hoz e földre? - múltunk épp elég fájdalmas anélkül is, hogy jövőnket megöljük. A tündék kora lejárt. S bár Thranduil ezt nem hajlandó elismerni, de valójában ő is már régóta palotája kényelmében él a világtól elzárva.
- Mondd hát, barátom, miben leled boldogságod hát e jelenben? Mit tennél te, ha szerinted a bölcsesség elillanó gondolat csupán?
Vissza az elejére Go down
Thranduil
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 10
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Csüt. Feb. 05 2015, 13:03



- A múlt ismétli önmagát, és mi is, mint az emberek hajlamosak vagyunk beleesni folyvást ugyanabba a hibába... - talán egyszer majd képesek leszünk tanulni a hibákból, hisz nekünk megvan az előnyünk, hogy évek végtelen sora áll előttünk a fejlődésre. Míg az embernek nem jutott több, mint néhány röpke évtized és kapkodó iramban élik az életüket, sokszor elfelejtve, hogy ha visszanéznének a múltba, megtalálnák a problémáikra a megoldást. És ők lennének, akik elűznek majd minket erről a földről?

- Dicséretes, hogy belátja saját korlátait, mindazonáltal nem vagyok róla meggyőződve, hogy bárki képes lenne újra feléleszteni Gondor dicsőségét.

Igaz, hogy Gondor távol esik tőlünk, de a hírek mindenhová eljutnak. A helytartók, bár igyekeztek megőrizni a birodalom fényét, mégse jártak sikerrel. Talán, ha valódi királyuk lenne, kapnának egy újabb esélyt. Talán...


- Egyetértek veled abban, hogy tudnunk kell, miért és ki irányítja az orkokat. Bár attól tartok, erre mindkettőnknek van ötlete... Viszont a késlekedés, amit ez esetben a megfontoltság okoz, az én embereim életébe kerül. Az orkok jól felszereltek és bár a katonáim ügyesek, de nem minden este tér haza mindenki... Lehet hogy Imladris és Lórien nincs kitéve napi szinten a fenyegetésnek, de mi nem vagyunk ennyire szerencsések. Ha legközelebb összeül a Fehér Tanács, erre is szánjatok néhány gondolatot.

Tünde létemre a türelem sosem volt erényem, különösen nem, mikor cselekedni kellene. Valahol megértem Elrond óvatos természetét, azonban egyetérteni nem tudok. Az elmúlt években már bebizonyosodott, hogy nem hoz változást, ha csupán a szűk határainkat védjük.

- A bölcsesség nem tehetetlenség, hanem az egyetlen módja, hogy számunkra is kedvezően alakuljanak az események, azonban a bölcsességnek nem szabad a cselekedetek útjába állni. A halál, amennyiben az ellenségeink halála és békét hoz, elfogadható. De ez, hogy csendesen egyre csak fogyunk, míg az ellenségeink száma napról napra növekszik, nem az.


A hajnal egyre közelebb ér, a fények erősödnek, és a fáklyák táncoló fénye lassan kialszik, hogy helyet adjon a Nap fényének. Talán a fény segít nekünk is, hogy tisztábban lássuk a másik szándékait.

- Sosem merném azt állítani, hogy a bölcsesség egy múlandó gondolat. De nem szabad engednünk, hogy bölcsességünk meggátolja minden cselekedetünket, mert népünk egyszer csak arra ébred majd, hogy eltelt felettünk sok száz év és míg mi a csillagokból próbáljuk kiolvasni hogy mi lenne a bölcs lépés, a világ dolgai elillannak mellettünk és megváltozik körülöttünk minden.

- Elrond, bár nem akarom, mégis kihallom a hangodból az elégedetlenséget... Számomra tartogat boldogságot ez a jelen, de te, barátom kiábrándultnak tűnsz - bár nem fejezem be a kérdést, kíváncsi vagyok miért ilyen kiábrándult.

Vissza az elejére Go down
Elrond
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 12
Tartózkodási hely : Völgyzugoly

TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   Hétf. Ápr. 06 2015, 21:06

- Igazad van barátom. Azonban a szívemet keserűség lepi el, mikor látom, hogy e körforgás meglátása csupán keveseknek adatik meg. Könnyebb tekintetünket Nyugat felé fordítani, mint megbirkózni az itt meglapuló gondokkal. A homály elleni küzdelem oly sok keserűséget okozott már népünknek, hogy ezt nem róhatjuk fel nekik. - előzöm meg, mielőtt közbeszólhatna. Elismerem, igaza van. Népünk hátat fordít Középföldének, és elhajózik, de mégis hogyan ítélhetnénk el őket ezért? Hosszú életünk nem csupán a bölcsesség megszerzéséről és megtartásáról szól, hanem arról is, hogy minden keserűség nyoma lelkünkben apró karcot hagyjon, s ha már túl sok a seb, a felejtés választása sokkal könnyedebb és érthetőbb. Mit ér a bölcsesség, ha a fájdalom nem hagyja érvényesülni?

- Gondort helytartók irányítják, de eljön majd a nap, mikor vezetőre lesz szükségük. Nem egy emberre, ki az élükre áll és parancsokat osztogat, hanem egy olyan emberrel, akiben még ott lakozik a númenorok vére, és képes irányítani az embereket. A gonosz még e világban létezik, s csupán idő kérdése, míg felbukkan. Akkor azonban az emberek élére is egy vezető kell.

- Úgy mondod, mintha népünk nem egy lenne. Engem éppúgy aggaszt, hogy az orkok szabadon garázdálkodnak, rabolnak és ölnek, de fontosabb az, hogy a vezérüket elkapjuk. Igen, vannak ötleteim, hogy a sereg mögött mégis ki állhat, de ez a gondolat megrémiszt. Ha valóban sikerül a gonosznak új sereget felállítania, akkor a tündék egyedül képtelen lesznek megállítani. Ez a probléma sokkal nagyobb annál, mintsem népünk belügye legyen. Ehhez nem csupán a Fehér Tanácsra lesz szükség, Thranduíl, s ezt te is tudod. A legjobb lesz egyelőre, ha erdeidben maradsz és a határaidat véded barátom. Az orkok csupán éjszaka mozognak. Látásuk és hallásuk nem olyan éles, mint népünkké. Meg tudjátok magatokat védeni, míg végleges megoldást nem találunk a problémára. - felkészülök arra, hogy ismét a szavamba vág. Ha az orkhordák Imladrist ostromolnák, vajon én mit tennék?
Látom a szemében megvillanó kételyt, miközben beszélek. Nem látja át mindazt, ami a szálakat mozgatja. Túl vakmerő, és türelmetlen ahhoz, hogy belássa itt sokkal több forog kockán, mint néhány megfigyelő.
Az orkokat nagyon nehéz egyetlen hordában tartani, s valakinek mégis sikerült. A gonosz már nem csupán a homályban mozgolódik, hanem sereget toboroz magának, ami akár egy újabb csata előszele is lehet. Még egy háború azonban... erre senki sincs felkészülve. Kevesen vagyunk, erőnk fogyatkozik, szövetségeseink száma pedig csekély. Ha valóban meg kell ütközni a gonosszal, akkor vajon kiben bízhatunk majd?

- A vakmerő cselekedet szerinted mit hozna? Mit tenne az ellenség, ha rájönne, hogy felfigyeltünk arra, hogy a háttérben mozog? Megkockázatatnád te, Thranduíl, hogy eltűnjön és a homály csak csendesen borítsa el elménket? Lehet hogy időt nyernénk vele, lehet hogy az ork hordák szétszélednének, de nem lenne bölcs döntés. Nem az orkoktól kell tartani, hanem attól, aki őket irányítja. - ezt már úgy jelentem ki, hogy nem tűrök több vitát. Nem fogok elküldeni egyetlen harcost sem vele, míg a Fehér Tanács meg nem vitatta az ügyet.

- Kiábrándult? Nem, barátom. Csupán olykor elgondolkodom a múlt egy-egy apró pillanatán, mely mégis sorsdöntően hatott. Meghatározza jelenünket minden apró cselekedet. Népünk elhagyja e partokat. Az emberek pedig túl gyengék a sötét uralmával szemben. Mégis mi lesz hát akkor Középfölde sorsa, ha már nem lesz ki őrködjék felette?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Nagyterem   

Vissza az elejére Go down
 
Nagyterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Középfölde :: Középfölde :: Eriador :: Völgyzugoly (Imladris)-
Ugrás: