Erim No Khartem

Név: Erim No Khartem, Revden és Sainem No Khartem fia
Becenév: nincs
Nem: férfi
Kor: 43
Faj: ember
Hűség: Gondor
Play by: Liam Neeson

Külső jellemzés: Termete meghaladja egy hagyományos ember magasságát. Nagyjából 210 cm, izmos testalkatához hozzá tartozik 110 kg. Haja rövidre vágott, szalmaszőke. Arccsontjai kiugróak amivel kihangsúlyozza sötétkék szemeit. Orra egyenes és széles. Ajkai körül vastag szálú szakáll van. Vastag nyaka alatt széles mellkas van, ami keskeny csípőhöz vezet. Lábai hosszúak, cölöpszerűek. Bőre fehér, fakó. Ruházata elüt a legtöbb gondoritól. Nem visel vastag fém páncélt, inkább hord bőrpáncél és vékony alkarvédőt. Ezenkívül a ruházata kék vászon ingből, fakó színű pamut nadrágból és  fekete bakancsból áll. Hátára kékes pengéjű, hosszúkard van felakasztva. Oldalán görbe pengéjű vadászkés lóg. Vállán barna, bőr erszény lóg. Testét több helyen is heg fedi, ezeket általában ruházatával eltakarja, de gyakran láthatóak. A bőr erszénybe a következők találhatóak:
- Egy heti élelem, leginkább lembas és szárított hús, illetve két kulacs bor és víz.
-  Penna, félig teli tintásüveg és pergament.
- Két bőrzacskó amibe szárított gyógynövények és két apró dobozka amibe ízesítők találhatóak ételekhez, illetve italokhoz.


Belső jellemzés: Legtöbb társával ellentétben csendes. Nem szokása sokat beszélni, inkább hallgat és figyel. Ha mégis megszólal hangja a legtágasabb termeket is betölti. Magabiztos és bátor, bár ezekkel nem szokása hivalkodni. Viselkedése a fiatalabb emberekkel, néha apáskodó. Nyugodt viselkedésével képes megkedveltetni magát. Harcoshoz képest az esze éles mint a penge és gyorsan gondolkozik. Bár fiatalabbként nem lovagnak készült, mégis nagyszerűen forgatja a kardot. Kisebb katonai csapatokat jól vezet, ám a nagyobb hadrendszerrel már nehezebben bánik el, mivel nem sikerült ezt elsajátítania, ugyanis katona korában inkább apja mellett ügyködött mint, hogy a kaszárnyába tanult volna. Viselkedése elüt a legtöbb gondoritól, hisz nem veti meg a többi fajt. A törpöket kifejezetten kedveli, főleg mert rajong a bányászatért. Régen sokat olvasott róluk és felkeltette a kíváncsiságát, e rejtélyes faj iránt. A tündék iránt kevésbé érdeklődik ám különösebb baja nincs velük. Egyedül az orkokat és a trollokat utálja, akik apja halálát okozták, amint ez a történetben is kiderül. Rossz tulajdonságai közé tartozik, hogy bár nyugodt, rendkívül türelmetlen és gyakran ő is képes elveszíteni a fejét. Ellenségeivel elég kegyetlen, nem szokása sokáig életben hagyni őket.


Előtörténet vagy szerepjáték példa:

 
 
  Mindig azt hittem, hogy amíg csak élek, apám mellett fogok harcolni. Úgy hittem, hogy én előbb halok meg mint ő. Nem értem fel atyám harci képességeit. Számomra hallhatatlannak tűnt, még akkor is mikor megölték. Rhevand Semind tábornok seregében voltunk mindketten. Nem volt túl nagy hadtest és nem is volt túl erős. Osgiliathba tartottunk, ahol a gondori kapitány testvére, Faramir várt minket kis csapatával. Sajnos azonban egy csapat ork a közelben tanyázott, Emin Annúnban. Rehvand tábornok egy tisztje észrevette őket és jelentette, hogy állítsuk fel a sereget. Bevallom álmos és fáradt voltam, hisz a félnapot végiglovagoltam. A többiek szintén ugyanígy éreztek. A sátramban feküdtem mikor a ponyva félrecsapódott és belépett apám. Egyszerű vászonruhában volt, de daliás termete így is lovagias volt. Jobb kezében egy rövid kardot, míg a balba egy kürtöt tartott. Sűrű szakálla alól hamisíthatatlan vigyor terpeszkedett.
- Ébresztő, ébresztő! Itt az ellenség, élesztő!
Megtöröltem a szemem majd kábán visszakérdeztem.
- Mi? Milyen ellenség?
Apám az egyik ládámba nyúlt majd elővette a ruháimat és oda dobta a lábam elé. Aztán a sátor egyik tartó oszlopához hajolt, ahol ott volt a kardom. Furcsamód ezt a fegyvert nem apámtól kaptam, hanem unokatestvéremtől, aki mint vándor harcos, rondábban fogalmazva zsoldos, a Helm szurdoki csatában elesett. Keresztapám adta át a fegyverét. Sajnos rokonaim többsége mind csatában halt meg. Én ezt ostoba halálnak nyilvánítottam, illetve nyilvánítom még máig is. Én mindig is öregen, a párnák közt akartam elhunyni, ami sajnos a vándor életemnek köszönhetően, nem biztos, hogy ilyen végzetem lesz. De térjünk vissza a történethez!
  Csodálkoztam, nem is kicsit, hisz azt mondták, hogy az úton kevés rá az esély, hogy megtámadjanak. Megrökönyödve bámultam apámat, mire nagy nehezen kiböktem.
- Kik támadtak meg?
Apám megforgatta a szemét.
- Kik, kik? Bakacsin erdei tündék, na mégis kik?
Összeráncoltam a szemöldököm.
- Soha nem hittem volna, hogy ilyen harciasak.
Apám a kardomat is a lábam elé hajította.
- Gyerünk, öltözz!
Azzal szó nélkül ki ment. Alig egy perc múlva teljes páncélzatban jöttem ki. Addigra sokak már a lovukra ültek és megindították az első rohamot. Még lopva odapislantottam Rhevand Semind felé aki egy fakó harci lón elindult a csapat élére. Bár nem tartoztam a lovasezredhez én is hamarosan legkedvesebb lovam, Theino hátán vágtattam nemsokára. Királynak éreztem magam, hisz apámmal együtt vezettük a gyalogosokat. Hamarosan egy erdőn vágtattunk át. Már messziről látszódott, hogy a rengeteg fa után található tisztáson folyik a harc. Harci üvöltések és kardcsattogás hallatszott. Én személy szerint azt hittem, hogy az orkok kevesebben lesznek.
Sajnos ez hazugság volt.
Mire kiértünk a tisztásra jól látszódott, hogy katonailag rosszabbul állunk. Mindenhonnan sötét páncélos orkok jöttek. Apámra néztem. Feszülten figyelt majd rám mosolygott.
- Na, készen állsz?
Vettem egy mély lélegzetet majd bólintottam. Atyám újra elmosolyodott majd kihúzta a kardját. Lovával megfordult. Jól láttam, hogy bal kezében ott volt az elmaradhatatlan kürt. Vett egy mély lélegzetet majd belefújt. Fél perc kürt szó után visszafordult majd támadást vezényelve elindult. Behunytam a szemem majd vágtatni kezdtem mellette. A katonák harci üvöltést hallatva követtek minket. Nem féltek. Nem hátráltak meg.
Követtek.
Az első csapásom nem volt halálos. Egy ork vállába fúródott a pengém, ami miatt kis híján leestem a lóról. Hála Theino vágtájának, hamar újra kezemben érezhettem a kardot. Két orkot is felöklelt a lovam, majd holtan oldalra esett. Nem mondom, könny szökött a szemembe, mikor a kétszáz kilós állat alá szorultam. A páncél és az paripa súlya kinyomta belőlem a szuszt, bordáim pedig fájdalmasan recsegtek. Sajgó ízületeimet megerőltetve másztam ki majd álltam talpra. Ekkor egy ismerős hang hallatszott.
- Gyerünk, ne álldogálj!
Elnéztem a hang felé. Apám, bár több sebtől vérzett, vigyorgott rám. Kardja ork vértől feketéllt, akár csak páncélja. Egymásnak vetettük a hátunk, majd fogcsikorgatva küzdöttünk. Nem tudom meddig küzdöttünk, de egyszer csak fájdalmas ordítás hallatszott mögülem. Apám volt. Megpördültem és ránéztem. Mellkasát fogva térdelt, kardját a földbe szúrta. Nem sokkal a szíve fölött görbe nyílvessző állt ki.
- Jaj, ne....
Megfogtam apám hátát, mire haragosan felmordult.
- Hagyj! Tűnj innen!
Azzal rám nézett. Szemében különös fény csillogott. Szinte hallani véltem, hogy elbúcsúzik. Azzal felhördült és bevetette magát a tömegbe. Két orkot is megölt mikor végleg eltűnt. Utána mentem, jó öt-hat lépéssel lemaradva. Mire utolértem halott volt. Egy hatalmas orkon hevert, több szúrással a gyomrán, nyílvesszővel a mellkasában és behunyt szemmel. Végül ami nagyon fontos.
Győzedelmes vigyorral az arcán.
Máig szégyenlem magam ezért, de végül kihátráltam a tömegből és visszafordultam. Senki nem figyelt rám. Visszavonultam az erdőbe és innentől fogva a vándorok életét éltem. Azóta sok helyen megfordultam és sok kalandba részt vettem.