HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Fontos!

Jelenleg a Harmadkor 2999. évében járunk.

Mielőtt regisztrálnál, feltétlen olvasd el a Szabályzatunkat!

Az avatarok mérete szigorúan 180 pixel széles és 300 pixel magas legyen!

Kattints minden nap!
FRPG Top Sites - Magyarország
Társalgó
Latest topics
» Dragelor FRPG
Szer. Ápr. 06 2016, 17:40 by Gödrös Toma

» Aendir
Hétf. Jan. 25 2016, 22:06 by Aendir

» Skulduggery
Csüt. Dec. 17 2015, 00:32 by Vendég

» Játszótársat keresek!
Szomb. Dec. 12 2015, 10:03 by Leon Hargaratist

» Erdei-folyó
Hétf. Ápr. 13 2015, 21:15 by Aya

» Sírbuckák
Szomb. Ápr. 11 2015, 12:03 by Hakon

» Nagyterem
Hétf. Ápr. 06 2015, 21:06 by Elrond

» Brí
Csüt. Ápr. 02 2015, 11:09 by Drem a Farkas

» Tavia
Pént. Márc. 13 2015, 19:44 by Szürke Gandalf

Alapítás

2013.03.03 .
Hirdetések

Share | 
 

 Learen, Ermond fia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Learen
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 5
Tartózkodási hely : Középfölde
Mottó : Csak annyit végy el, amennyire feltétlen szükséged van.

TémanyitásTéma: Learen, Ermond fia   Pént. Aug. 02 2013, 21:03

Név: Learen, Ermond fia.
Becenév: Ren, Kölyök.
Nem: férfi.
Kor: 19 esztendős.
Faj: ember.
Hűség: független.
Play by: Tomek Szczukiecki.

Külső jellemzés
: A külső szemlélő egy átlag magas, fiatal férfit, még inkább egy tizenéves kölyköt láthat benne. Hosszú karok, lábak, vékony, inkább mozgékony, mint erős test és ő erre alapoz, és erre van szüksége. Arca még nem annyira markáns vonalú, mint az jellemzővé válik érettebb korukban a férfiakra. A mimikája viszont tökéletes. Könnyedén mutatja magát oltalomra szoruló, rettegő gyereknek és pökhendi, tanácsot, parancsot meg pláne nem tűrő heves fiatal férfinak. Szürke színű szemei sokszor kíváncsian villannak másokra, ám szinte világtalanul kutakodnak a felfedeznivalók után, de pont ezért finoman óvakodó a tapintása, amivel lát szeme helyett is. Járásában is megmutatkozik egyik fő érzékének hiánya, de nem! Messze nem ingatag, inkább óvatos és megfontolt, de semmivel sem lassabb a társainál. Néha alig neszező, máskor viszont Középfölde minden szegletében hallható trappolása és az már részletkérdés, hogy ez utóbbit szándékosan teszi. Idáig, egy teljesen szürke kis egérnek tűnik a hétköznapi szürke tömegben. De akkor közelítsük meg még egyszer a buksiját. Haja két színt vegyített össze. Szőkét és vöröset, az utóbbi árnyalat a téli hónapokban erősebb, míg a nyári időszakban hajlamos egész világossá fakulni. A hossza pedig minden egyes esztendővel csak növekszik, mostanra már a vállának vonala alá merészkedtek tincsei.
Itt van még az is, amit a ruha gondosan elfed. Emlékek, egykori sebek "vaskos", kifehéredett csíkjai a nyakán, hátán és mellkasán. A ruhák pedig tükrözik életmódját. Az erdő színei közt elvesző árnyalatú, kevés gondoskodást igénylő és strapabíró anyagokból készült „lenge” ruhatárat mondhat magáénak. Amiből kedve szerint öltözhet az „alkalomnak” megfelelően.


Belső jellemzés: Életvidám és majdhogynem a végsőkig optimista figura. Ennek ellenére elég elesett viccei vannak, de nem is nagyon erőlködik a poéngyártáson. De lássuk mit is mutat magából. Elsőre még egy tapasztalatlan tacskó képét festheti az idegenek számára: őszinte és a szavakat minden „ízes” formájában sem fél használni, a cselekedetekről nem is beszélve. Nem egy ijedős nyulacska. Egy kis ismeretség után azonban egy réteggel már közelebb lehet kerülni ahhoz, aki Ő valójában. Megfontoltság és hidegvérű komolyság mutatkozik meg a cselekedetei mögött, de azért  nem feledkezhetünk meg arról, hogy a fiatalság heve benne is lobog még. Így, könnyen előfordulhat, hogy csak megy előre minden intelmet figyelmen kívül hagyva, ajtóstul rontva „abba” a bizonyos házba. Megismerve pedig szinte teljesen összeállhat róla az egyre színesebb kép. Ott a fene nagy makacssága, ami jótékonyan, lendületesen hajtja előre és nem hagyja megnyugodni kíváncsiságát és tudásvágyát. Az önzetlen szív birtokosa is, könnyedén tolja háttérbe saját érdekeit, főleg, ha egy szerettéről van szó. Lappang benne abból az önostorozó kétségbeesésből is, ami rögtön ráveti magát, amint olyan helyzetbe kerül, amin nem képes úrrá lenni. Ezzel általában hamar megbirkózik, erős akaratú és kitartó.
Hogy szó essék valamiről, ami csak „rossz” benne, az a dac és mások könyörülete iránt érzett ellenszenve. Egy ideig –míg érzi, hogy kell, hogy szüksége van rá- hálás a segítségért, de mikor már parányi gyermeket óvóan viseltetnek irányában, hát nem fél –változatos módon-, a tudtára adni az illetőnek nemtetszését. Olykor vérig sértődik és kell egy-két nap, vagy egy hét is, hogy felengedjen.



Előtörténet:
Víz. Utálom a vizet. Habzó volt és jéghideg. Pont ilyen lehet, amikor ezernyi apró tőrrel döfik át a magatehetetlen testet, én ezt éreztem. Reszkettem, talán meg is dermedtem, ahogy a vad hullámok újra és újra maguk alá gyűrtek miután kegyesen a hátukra vettek. Lehet a folyó maga is gúnyosan kinevetett, ahogy tovább dobálta testem. Marionett, a zsinórjai nélkül. Elvágták?
Levegő. Levegőt! Sípolt és égett a tüdőm, de nem csak azt kapott, vizet is nyeltem minden egyes levegőért tett küzdelem alkalmával. Vágytam, minden porcikámmal azt akartam, hogy végre vége legyen ennek a vad utazásnak. Segítséget kereső ujjaim sima, gömbölyded kövekre találtak, de egy sem akadt közöttük, ami megakasztotta volna haladásom. Karmok kellettek volna, erősek, mint a sólymoknak és sasoknak. De talán akkor sem engedett volna el a folyó. A folyó, ami csak rohant velem, szinte behajítva az éles kanyarokba, egyre csak taszítva az egyre nagyobb kövek közé. Egy akadt is közöttük, a természet olykor megpróbál kíméletesnek lenni.
Csacska csobogás élesztgette a tudatomat. Furcsának, de legalább meglepőnek kellet volna lennie, hogy nincs az állandó hajsza, le és fel. Egy villanás volt csupán és megértettem, hogy partjára dobott a folyó. Meg is ugrottam, mint a nyúl. Nem kellet volna. A kín rántotta össze a testemet, kifordult sarkaiból a világ és szememből is kövér cseppekben csordultak ki a fájdalom könnyei. Erre a múlni nem akaró pillanatra megfeledkeztem arról, ami, aki miatt most szenvedek. Könyörögve fúrtam a kövek közé az arcomat, hogy valaki … akárki segítsen!
A segítség magától az ellenségtől érkezett, a szemrehányó, kissé fulladó morgás úgy vágta el a fájdalom fonalát, mintha nem is tört volna csontom. Megfeszülve markoltam a kövek közé, kitágult szemmel vártam és hallgattam hogyan is hozzák egyre közelebb a karmos mancsok a gazdájukat. Lassan, nagyon lassan. Megsérült? Remény lett volna, egy sánta reménye volt, mert miért is sietné el a „fenevad”? A préda úgy sem tud már megmenekülni.
Én ezt nem akartam! Nem akartam csak úgy, harc nélkül feladni. Édesapám és a bátyáim, de még a húgom és édesanyám is harcolt. A kezem nem mozdult, csak remegett és remegett és tovább, de talán már a düh rázott nem is a félelem és akkor … tonnányi súly nehezedett rám, azok a vészjóslóan kopogó karmok most a hátamat szántják. Nehéz. Fáj. Nagyon nehéz, egy pillanat elég is volt, hogy minden levegő megszökjön a tüdőmből. Fulladok…


Kipattannak a szemeim és még mindig elkeseredett harcot vívok, a takarómmal. Dühösen belerúgok a valami hihetetlen kuszaságban körém csavarodó anyagba, ám az csak szolidan megreccsen és nem enged. Leengedem a fejem és előcsoszog ama felismerés, hogy az ágyam még sohasem volt ennyire kemény. Mh, de nem ám! Aztán megesik a következő felfedezés is, én a földön, csak a jobb lábam az, amelyik makacsul ragaszkodik az ágyhoz, mert azon nyugszik. Legszívesebben harsányan nevetnék, de a vér, amit zaklatott iramban rohanó szívem pumpál, még mindig hangosan dübörög a fülembe. Mennyi idő is telt el, azóta? Évek? Meg van már egy évtizede is.
Oldalra fordítom a fejem, mély levegőket véve, szépen egymás után és már érzem is ennek a jótékony hatását. Megnyugszom lassan. Először a szoba zúgó csendje tér vissza, aztán megelevenedik a kinti éjszaka is. Éjjeli zenészek ciripelnek, egy bagoly is huhog jóllakottan. A nyitott ablakon belopódzik a balzsamos esti szellő is, megborzongok, ahogy izzadt bőrömhöz simul. Kiszabadítva jobbomat, hátrasimítom az arcomba tapadt tincseket és szinte nincstelenül bámulok bele a ködös sötétségbe, ami születésem óta körülvesz.
Régen, évek óta nem kísérte éjszakáimat ez az álom. Felkavart. Azon a napon meghaltam és újjászülettem. Elvesztettem azokat, akikhez a szereteten kívül a vér is fűzött, de kaptam helyettük egy új családot. Régi és új.
Mindig kicsit idegenül érzem magam, talán bűnösnek, amikor a családomra gondolok, az otthonra ahová születtem és ahol felcseperedtem. Néha nem is értem, hogyan voltam képes elfelejteni évekre azt a meleg, még mindig hívogató légkört, ami ott magához ölelt. A ház hatalmas volt, de lehet én voltam túl kicsi, ám sokan voltunk, így még is csak nagy lehetett. Édesanyám halk szavú, de meglepően határozott asszony volt. Azt hiszem már nem tudnám elfelejteni azokat az estéket, amikor nem csak fivéreimnek kellet éhen a szobájukba menni, hanem bizony édesapám is részesült nem csak a hitvesi, de az anyai szigorban is. Édesapám? Ő, ő inkább távolságtartó volt és szófukar. Lehet csak velem. Igen, csak velem szemben tartotta meg a távolságot és tudom, hogy ezért egyszer még a fejéhez is vágtam, hogy nem szeretem. De már megbántam. Azt hiszem csak képtelen volt arra, amire a többiek igen, úgy kezelni, mintha teljesen normális lennék. A bátyáim, kettő is volt –mosolygom, pedig milyen keserű ez a volt-, azt hiszem jobb testvéreket aligha kívánhattam volna. Édesanyánk perlekedése ellenére mindig hagyták, hogy kedvemre dagonyázzak, akár őket is bevonva a játékba és mikor apánk a kardforgatást és íjászatot okította nekik, ők igyekeztek azt maradéktalanul velem is megosztani. Megjegyezném, azóta sem vívok jobban és hát, hogy is mondjam az íjászatban sem lettem tehetségesebb. A legnagyobb ajándék még is az volt, hogy ugyan ilyen önzetlen módon megosztották velem apánk más tanítását is. Így ültem fel arra a lóra, amelyikre még édesapám is azt mondta, hogy meg sem próbálhatom. Leestem, mert miért is ne történt volna meg, ha már mind tilosban jártunk. A kedvem viszont nem hogy csökkent volna, mind inkább nőt és akkor is a lovak körül bóklásztam, amikor a tojásokért kellet volna megküzdenem a kakassal. Kitartó voltam és ezt apám is elismerhette, mert ezt követően egészen addig én is a tanítványai közé léptem, míg a kíváncsiságomnak engedelmeskedve rá nem kérdeztem, hogy honnét tud ennyit a lovakról és miből fakad ez a nagy tisztelet irántuk. Hogy egy gyerek mit meg nem akar tudni. Igaz?
A választ a mai napig nem tudom és azt hiszem parányi remény sincs rá, hogy valaha meg fogom tudni. Ahogy annak miértjét sem ismerem, aminek nyomán ott hagytuk az otthonunkat. Pedig anya várandós volt és a húgom még alig volt három esztendős. Igazán, most sem tudom felfogni, hogy egy olyan megfontolt férfi hogyan indulhatott útnak. Egy olyan útnak, amiről már régóta rémhírek terjedtek.
Még ma is megrezzenek, ha meghallom a kutyák morgását, talán az ajánlottnál jobban tartok tőlük, de ha azt nézem, hogy kis híján felfalt egy messzi rokonuk.. akkor azért érthető. Igazából, arról a napról és az azt követő hónapokról még ma is csak nagyon kevés dologra emlékszem, de azt hiszem, ennek csak örülhetek. Csak ez a visszatérő álom maradt meg ennyire élesen, szinte valósághűen és talán, talán még néhány kiáltás és a bénító rémület érzése.
Azóta a nap óta viszont eltelt majdnem egy évtized. Milyen régen volt. Ben a jó öreg prémvadász és a fia, Gouren, voltak, akik rám találtak és kiragadtak a halál karmai közül és ők voltak, akik igyekeztek felkutatni a családom. De mondanom sem kell, hogy nem sok mindent találtak meg és amit igen, az csak azt bizonyította, hogy halottak.
Egy újabb érthetetlen dolog, a két kószának nem is egy alkalma lett volna, hogy valaki más nyakára akasszanak. De sosem mondták, hogy mennem kell és kérdezni is csak egyszer kérdezték, hogy szeretnék e rendes családban élni. Meglett volna rá az esélyem, de túlságosan megkedveltem őket, tetszett, hogy hagytak. Ha elestem nem rohantak oda, hogy jól vagyok e, csak intően emlékeztettek, hogy ők szóltak ne rohangálja. Tudom, hogy okkal engedték azt, hogy tanuljak csak a saját káromon. Mert egészen jól elboldogulok a kitaposott ösvényeken és a még szűz erdei talajon is, ami számomra nem csak az önállóság egy szeletét jelenti, hanem a szabadságot is. És ott van még az a tudás, amit ők már megszereztek és én nagyon is szívesen ittam magamba. Persze, nem minden lecke volt egyértelmű, vagy éppen gyerekjáték. Az életre neveltek. A visszatekintések igen mókás dolgok, valamivel könnyebbnek, vidámabbnak tűnik minden.
Most már viszont ideje volna kihámozni magamat a takaróból.
Érzem már, ahogy a szúrós kis hangyák megindulnak hadjáratukra a lábamban. Kimondottan irritáló érzés. Szakszerű mozdulatokkal indultam a gordiuszi csomó egyik végének felkutatására és vajmi’ negyed órácska nyöszörgés, halk szitkozódás és az ágy lábával való találkozásnak köszönhetően, egy fájó púp megszerzése után kiszabadultam. Utam az ablakhoz vezetett, a levegő most egészen hideg volt, szinte csípet, ami azt jelenti, hogy nemsokára hajnalodik és egy újabb nap köszönt ránk.
Vissza az elejére Go down
Fehér Saruman
A Fehér Tanács tagja
avatar

Hozzászólások száma : 33
Tartózkodási hely : Vasudvard

TémanyitásTéma: Re: Learen, Ermond fia   Szomb. Aug. 03 2013, 22:43


Learen

Az előtörténeted nagyon tetszett. Formai hiba volt néhány, de a tartalma egy könyv lapján is megférne.
Elfogadva!
Foglalj avatart, és irány a Játéktér!
Very Happy

__________________________


Fehér Saruman, az istarok rendjének bölcs feje.

[wow]Ezt nem látod[/wow]
Vissza az elejére Go down
Learen
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 5
Tartózkodási hely : Középfölde
Mottó : Csak annyit végy el, amennyire feltétlen szükséged van.

TémanyitásTéma: Re: Learen, Ermond fia   Vas. Aug. 04 2013, 17:34

Nagyon szépen köszönöm! Smile
Vissza az elejére Go down
Sponsored content




TémanyitásTéma: Re: Learen, Ermond fia   

Vissza az elejére Go down
 
Learen, Ermond fia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Középfölde :: Karakterek :: Hősök Krónikája (Elfogadott karakterek) :: Emberek-
Ugrás: