HomeGy.I.K.KeresésTaglistaRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Fontos!

Az oldal történései a Harmadkor 2990-es évtizedében játszódnak.

A fórum átalakítás alatt áll!

Ajánlott felbontás: 1920x1080

Kattints minden nap!
FRPG Top Sites - Magyarország
Társalgó
Alapítás

2013.03.03 .
Latest topics
» Dragelor FRPG
Szer. Ápr. 06 2016, 17:40 by Gödrös Toma

» Aendir
Hétf. Jan. 25 2016, 22:06 by Aendir

» Skulduggery
Csüt. Dec. 17 2015, 00:32 by Vendég

» Faineth és Aya
Hétf. Ápr. 13 2015, 21:15 by Aya

» Hakon, Agnosh és Tavia
Szomb. Ápr. 11 2015, 12:03 by Hakon

» Elrond és Thranduil
Hétf. Ápr. 06 2015, 21:06 by Elrond

» Drem és Leon
Csüt. Ápr. 02 2015, 11:09 by Drem a Farkas

» Tavia
Pént. Márc. 13 2015, 19:44 by Szürke Gandalf

» Hakon
Pént. Márc. 13 2015, 18:30 by Szürke Gandalf

Hirdetések

Share | 
 

 Naltanáre Fearille és Dûrilma

Go down 
SzerzőÜzenet
Dûrilma
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 5
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő/Régi erdei út
Mottó : Mindent a népért!

TémanyitásTárgy: Naltanáre Fearille és Dûrilma   Szomb. Jún. 22 2013, 18:58

Ide s tova négy napja már, hogy elhagytam Thranduil király palotáját. Magamban szomorúan mosolyogtam azon, hogy Legolas herceg kénytelen lesz valaki mással rendezni íjászpárbajt. Az utazás magányosan telt, s nem is vártam mást egy ilyen feladattól. Nem tudjuk, miféle eredetű ez a sötét erő, addig nem jó bevonni másokat amíg nem tudjuk, honnan jön és miféle, nehogy fölösleges pánikot keltsünk. Mindig korán feküdtem le, volt, amikor nem is aludtam, hanem egyhuzamban haladtam, mert rossz előérzetem volt. Minél előbb ki akartam jutni Bakacsinerdőből, mert többé már nem volt biztonságos, sem tündéknek, sem más tiszta szívű lénynek. 
Sarkamat Fokoth oldalába kellett nyomnom percről percre, hogy tartsa az ügetés tempóját. Tudtam, hogy nem jó ötlet, amit most csinálni fogok, de meg kellett tudnom, hogy Dol Guldurból jön-e ez az erő. Az a rémes romerőd mindig is árasztotta magából a sötét erőt s nem egyszer félrevezetett minket. Egyedül kockázatos volt már csak megközelíteni is, de meg kellett tennem. Meg kellet tennem, a népért.
Az idő későre járt, az újhold sarlója ezüstszín fénnyel vonta be a nappal oly' barátságtalan környéket.   Megállok, hogy pihenjek, vagyis inkább Fokoth pihenjen. Derék barátom rendíthetetlenül halad előre, minden fáradtságot vagy bánatot elrejtve, ezért néha meg kell néznem, hogy érzi magát. Tüzet nem mertem gyújtani, de nem fáztam. Behúzódtam egy mohával és egyéb növényekkel benőtt fa alá, amely előtt kis patak futott el, és hagytam Fokotht legelni, amíg én behunytam a szemem, hogy visszanyerjek némi erőt.
Vissza az elejére Go down
Naltanáre Fearille
A Fehér Tanács tagja
avatar

Hozzászólások száma : 58
Tartózkodási hely : Mindig máshol
Mottó : Amit legbecsesebbnek hittünk a világon, egy szempillantás alatt végleg eltűnik, onnantól fogva egyre csak keressük, reménykedve, hátha újra rátalálunk.

TémanyitásTárgy: Re: Naltanáre Fearille és Dûrilma   Pént. Jún. 28 2013, 03:18


Magány. Kínoz. Gyötör. Az ítéletet vajon... önmagamra mondtam ki? Lehetett volna másképp... visszatérhettem volna Valinorba? Dac. Ez jellemez engem. Atyám leánya vagyok. Külső és belső tulajdonságaim egyaránt tőle örököltem. Feanor házának utolsó sarjaként... magányos, kóbor lidércként járom a vidéket, Középfölde tájait. Már a puszta megjelenésemmel is magamra irányítom mások figyelmét, pedig... legkevésbé erre vágyom. Tünde vagyok, de... nem átlagos... Valinorban születtem, mikor még élt a Két Fa... azelőtt jöttem a világra, hogy a Nap és a Hold megtették volna első útjukat az égen. Valinor békéje... az a régen kihunyt szent fény árad belőlem is. Ezt még Angband sötétsége sem volt képes kioltani. Igen... néha mindennél jobban keresem az egyedüllétet... kerülöm mások társaságát ám... máskor rettegek, hogy végleg magamra maradok. Márpedig előbb vagy utóbb ez bekövetkezik majd. Eljön a nap, amikor az utolsó fehér hajó is útnak indul Valinor felé, ám... én nem lehetek rajta. Átkozott vagyok. Utolsó sarja a háznak, melyet Mandos maga ítélt el... Nem tett kivételt... Nem mondta, hogy a vétlen leány mentesül a büntetés alól. A kezem nem szennyezi rokonaim vére... nem lázítottam a Valák ellen népünket. Ha ott lettem volna... ha ott lehettem volna, megtettem volna mindent, hogy megakadályozhassam a tragédiát. Vajon... képes lettem volna hatni atyámra? Olyan drága volt számára az a három ékszer... a Szilmarilok. Míg a gonosz rabságában sínylődtem sokszor kísértett a gondolat, hogy atyám csakis azok miatt a kövek miatt kelt át a tengeren. Morgoth azt akarta, hogy megtörjek... szilánkokra akart hasítani... porrá próbálta égetni mindazt, ami voltam... újra és újra azt hajtogatta, hogy apám, a nagy és nemes Feanor nem törődik velem... az ékszereket... a remekműveit hajszolja csupán.
Nem akartam elhinni... Most sem vagyok rá hajlandó. Apám szeretett... ebben sosem kételkedtem. Én voltam a hercegnője... a lány, akire olyan régóta vágyott és végül megkapta. A bátyáim rajongtak értem... el voltam kényeztetve. Állandóan figyeltek, lesték minden óhajom... a sarkamban loholtak. Féltettek. Csodálatos, boldog életem volt Valinorban... még... igen, még mielőtt Morgoth suttogásai mindent megmérgeztek. Bárcsak tehettem volna ellene! Oly sokszor kívántam... De senki sem vette észre, mi nekem oly hamar szemet szúrt. Próbálkoztam... megpróbáltam a saját eszközeit felhasználni ellene, de... nem jártam sikerrel. Aztán elrabolt, megsebesített... összetört. Rabságba vetett. A képességem... az, hogy láthatom a jövőt... pedig csak még keservesebbé tette az egész helyzetet. Ez az, ami most sem hagy nyugodni. Veszély közeleg. Sötétség. Ismét terjed. Egyre terjed. Ez... ez is az ő műve... a tettei által kiváltott... létrehozott visszhang még most is képes rá, hogy mindent káoszba taszítson, pedig... pedig már évezredek elteltek azóta, hogy a Valák legyőzték és kitaszították a világból. De a munkája megmaradt... szolgája, Szauron pedig elszökött. Elszökött és bujkált... gyűjtötte az erőt, várva a megfelelő pillanatra, hogy ura helyére léphessen.
Szauron... jól ismerem őt is. Számtalanszor láttam Valinorban... még mielőtt az egész elkezdődött volna. Tudtam már akkor is, hogy hiba megbízni benne, bár... az okot még nem ismertem. Aule alá tartozó maia volt, én pedig gyakran megfordultam annál a Valánál is... Magam is járatos vagyok a kovácsmesterségben. Feanor leányaként az lenne a furcsa és roppant mód különös, ha nem értenék hozzá. Sok időt töltöttem el atyám műhelyében, miközben próbáltam minden trükköt és fortélyt ellesni tőle. Büszke volt rám... örült, hogy lány létemre érdekel a dolog. Bár én sosem értettem igazán, hogy ezen mit csodálkozik, hiszen anyám, Nerdanel is remek kovács volt világ érdekében. Valinor... igen... Sokat tanultam ott. A Valák mind szívesen láttak. Yavanna, Ulmo, Aule... még Orome oldalán is jártam vadászni. Mintha... különösen nagy népszerűségnek örvendtem volna, ám ennek sosem ismertem okát.
Régi emlékek... kedves, boldog pillanatok... majdnem mosolyt lopnak arcomra, ám... még időben észbe kapok. Elmúlt. Vége. Sosem térhetek vissza arra az áldott földre. Most pedig... sokkal jobban teszem, ha a jelenre koncentrálom. Az álmaim nem hagynak nekem békét... nincs nyugalmam tőlük. Veszély közeleg... egyre inkább érzem... ám tisztán még nem láthatom. A látótávolság peremén mozog... képtelen vagyok kivenni az alakját csak azt tudom, hogy egyre közeleg. Sötét álmok gyötörnek. Rémképek pusztításról és halálról. Küszöbön áll egy újabb háború. Dol Guldur felé vezető utamon is ez indított el. Nincsenek illúzióim... sosem voltak. Mindig tisztában voltam a kockázatokkal mégsem... vettem magam mellé senkit. Minek sodorjak másokat is veszélybe? Ez most... az én kis kirándulásom lesz. Legalább közben arra is lesz időm, hogy... gondolkozzak. Bár azt természetesen nem engedhetem meg, hogy... bármi is elterelje a figyelmemet. Az ilyesfajta könnyelműség villámgyorsan Mandos Csarnokaiba juttathat.
Megveregetem hűséges lovam, Súletál nyakát... késő van, ám úgy ítélem, hogy... egy rövid ideig még úton lehetünk. Még... folytathatjuk utunkat... egy kicsit. Hihetetlen mennyire megszoktam a ló jelenlétét... ajándék volt, melyet az északi kószáktól kaptam, mikor hosszú évek után, nem is oly rég búcsút vettem tőlük. El kellett intéznem néhány dolgot... meglátogatni Nerwent Lórienben... Elrondot Imladrisban és... igen, talán... kellett egy kis magány is. Lehet, hogy nemsokára visszatérek majd közéjük ám... az is előfordulhat, hogy utam egészen másfelé vezet.
Hirtelen... túlságosan is váratlanul érzem meg, hogy már nem vagyok egyedül. Megállítom Súletált és... figyelek. Sötétség ölel... sehol sem töri meg... űzi el tűz gyújtotta fény. Talán az ilyen éjszakával már nem is birkózhatna meg egyetlen kósza lángnyelvecske. Egy ló... nem messze tőlem legelészik. Vajon... a gazdája is a közelben van?
Vissza az elejére Go down
Dûrilma
Tünde
avatar

Hozzászólások száma : 5
Tartózkodási hely : Bakacsinerdő/Régi erdei út
Mottó : Mindent a népért!

TémanyitásTárgy: Re: Naltanáre Fearille és Dûrilma   Hétf. Júl. 08 2013, 12:02

Fokoth halkan felnyihog, nekem pedig megrebben a szemem. Nem aludtam. Mi nem alszunk igazán, csak az álmok varázsos világában pihentetjük leménket, bármilyen apró neszre azonban kizökkenünk és visszatérünk a valóságba. Érzem, hogy egy másik tünde az, így nem kell aggódnom. Felállok, és várom, hogy közeledjen.
De ahogy egyre közelebb ér, engem elfog egy különös érzés. A tünde, aki felém közeledik lóháton, különleges. Mérhetetlen erőt, ősi mágiát érzek, annyira átható, hogy szinte fejbe vág. Egy fának támaszkodom é mélyeket lélegzem. Valami, ami ennyire tiszta és... gyászos...
Megérintem lovam tudatát, jöjjön ide hozzám. Fokoth odaballag, füle folyamatosan, rendületlenül mered előre, a hangok irányába. Már hallom, ahogy a paták alatt ropog az aljnövényzet. Miközben pihentem, leszállt egy enyhe köd, s most a felhőjéből lassan kibontakozik egy magányos lovas. Még elég messze van, de Ő is érez engem, biztos vagyok benne. Egy tünde illető, aki ennyire öreg - mert biztos vagyok benne, hogy egy vénséges vén erővel állok szemben -, nem létezik, hogy ne szúrjon ki. Különös, varázslat erő veszi körül, a legtisztább, amit valaha láttam. Hirtelen valami szöget üt a fejembe.
Ő lenne az? Akiről már annyit hallottam? Akit maga Morgoth kínzott sok-sok évig? Feanor lánya? És valóban el lenne átkozva? Semmi mást nem érzek, csak tiszta bűbájt, csábító erőt, eleganciát... Lassan megindulok felé, Fokoth lépked mellettem, és halkan nyihog a másik lónak. Mikor elég közel kerülök, megállok, és mélyen meghajolok. Még ha nem is Ő Feanor lánya - márpedig erősen gyanítom, hogy Ő -, akkor is egy nagyon erős és tiszteletre méltó valaki lehet.
- Üdvözöllek, Ó, tisztábbak legtisztábbika. Ha megérzésem nem csal, olyasvalakivel találkoztam, aki réges régen született a mesés Valinorban... - más nem jutott eszembe, annyira lekötött az, ami történt velem. Nyilván bugyután hangzottam, de most az egyszer nem tehettem ellene.
Vissza az elejére Go down
Naltanáre Fearille
A Fehér Tanács tagja
avatar

Hozzászólások száma : 58
Tartózkodási hely : Mindig máshol
Mottó : Amit legbecsesebbnek hittünk a világon, egy szempillantás alatt végleg eltűnik, onnantól fogva egyre csak keressük, reménykedve, hátha újra rátalálunk.

TémanyitásTárgy: Naltanáre Fearille és Dûrilma   Hétf. Júl. 22 2013, 23:27


Szauron még nem szerezte vissza hatalmát ám puszta léte is épp elég mérgező ezekre a földekre. Az árnyak egyre hosszabbra nyúlnak. Terjed a sötétség... mindenbe belemélyeszti fogát, belevájja karmait... Egyre veszélyesebbé válik az utazás. Minden bokorban, minden fa mögött ellenség leselkedhet. Én sosem voltam óvatlan. Bár Valinorban nem fenyegette semmi az életem, később megtanultam, hogy mindig észnél kell lenni. Néha segítenek a megérzések és a látomásaim, ám ezek nem olyan dolgok, melyekre állandóan támaszkodhatom. Idős tünde vagyok... kevesen maradtak Középföldén, akik hasonló korúak. Idővel ők is eltűnnek majd, én viszont maradok. Hova máshová is mehetnék? Nem térhetek vissza Valinorba. Nem élhetek ismét az áldott birodalomban hiszen... átkozott vagyok. Nem szívesen gondolkodom ezen, mégis... újra és újra felbukkan a gondolat. Segítek másokon... mindent megteszek, hogy leköthessem magam. Nyomozok... talán ha végeztem ezzel a kutatással ismét felkeresem majd Nerwent. Feltétlenül utána kell járnom néhány dolognak. Tudom, hogy ismét háború közeleg... a széthúzás magvai pedig szárba szökkentek. Ha Középfölde népei nem tanulnak meg, hogyan kell együttműködni... félek, nem diadalmaskodhatnak. Nekem mindent meg kell tennem, hogy támogathassam őket. Ez célt ad... adhatok reményt, ha nekem nincs is. Micsoda... furcsa és buta gondolat. Ám úgy vélem, valóságalapja attól még lehet. Csak ne félnék ennyire, hogy a puszta jelenlétemmel bajt hozok másokra. Mandos átka... vajon tényleg felettem ül? Vagy lehet, hogy csak képzelem... a saját sorsomat rontom? Nem tudom. Erre a kérdésre sosem lelhetek választ. Feanor leánya vagyok... ez pedig egy olyan ház, melyet elítéltek a valák. Miért számítana, hogy én bűntelen vagyok? Miért törődnének vele, hogy az én kezem nem szennyezte rokonaink vére? Morgoth... a gonosz maga ígérte meg, hogy sose lehetek boldog.
Meglep, hogy ezen a késői órán egy másik tündébe botlom. Ő nyilván lepihent már és közeledésem riasztotta fel. Ismeretlen az arca ám úgy látom ő... mintha felismert volna. Ezen nem csodálkozom. A népünk tagjai közül sokan vannak tisztában kilétemmel. Azt viszont már nem tudom, miként gondolnak rám. Félek a magánytól... néha úgy érzem, megfulladok... Ám mégis... sokszor én magam húzódom el másoktól. Mert így legalább... megkímélhetem magam a további szenvedéstől... másokat pedig attól, hogy... bennük is kárt tegyen az átok. Amúgy sem hiszem, hogy valaki pont Feanor leányához akarna kötődni. Atyám volt ugyan a legnagyobb tünde, de... iszonyatos bűnt követett el... fivéreim pedig habozás nélkül szegődtek társául. Apámnak... hát igen... mindig nehéz természete volt. Hányszor mondta még otthon, Valinorban édesanyám, hogy ezt én is örököltem tőle? Sokszor hallottam. Minden tekintetben apám lánya vagyok. Külső jellemzőim is tőle örököltem... a fekete hajat és a szürke szemet... de a jellemem is pontos mása az övének. Mindenkinek ez volt a véleménye. Vajon ez azt jelenti, hogy a végzetem sem lesz különb? Hercegnő vagyok, de mégis mit jelent ez itt, azon a földön, ahol már csupán alig néhány nolda él?
Tűnődve fürkészem az ismeretlent, akivel összehozott a véletlen. Meghajol előttem... Valóban rájött volna, hogy ki vagyok? A Fehér Tanács tagja... sok tudás birtokosa... Rengetegszer láttam már ifjabb tündék arcán a csodálatot. Nem tudom, miért félek attól, hogy... egyszer majd eltaszítanak a családom vétkei miatt. De... ez bennem van. Ösztönös. Talán Morgoth sötét szavai ültették el bennem. Az Angband mélyén átéltekről... nem beszélhetek. Még mindig túlságosan valós. Éles. Azok a képek örökké kísérteni fognak. Csak Valinorban nyerhetnék vigaszt, de oda sosem térhetek vissza. Így megmarad nekem a... szenvedés. Önsajnálat. Mintha egyszerűen csak... fetrengenék a földön. Megtorpantam az úton... nem haladok előre... visszafordulni pedig ugyebár lehetetlen. A múlt elmúlt. Vége.
- Üdvözöllek – köszöntöm a másik tündét és könnyedén leugrom a lovam hátáról. A közös nyelven szólalok meg, mivel ő is így üdvözölt. Számomra amúgy is... sokkal természetesebb ez a nyelv, mint a sindarin. Azt pedig kétlem, hogy a quenyát ismerné. - Valóban – mosolyodom el. - A nevem Naltanáre. Valinorban születtem, még jóval azelőtt, hogy a Nap és a Hold megtették volna első útjukat odafenn, az égen. Te pedig? – kérdezem aztán. - Megtudhatom a nevedet? – körülpillantok, tekintetem azonban hamar visszatalál rá. - Nem számítottam rá, hogy bárkivel is összeakadok majd ilyen... kései órán. Nem is állt szándékomban pihenni. Bakacsinerdei tünde vagy, igaz? Thranduil király szolgálatában? Az ő udvarát ritkán látogatom...
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Naltanáre Fearille és Dûrilma   

Vissza az elejére Go down
 
Naltanáre Fearille és Dûrilma
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Középfölde :: Archívum :: Minas Tirith Irattára :: Kalandok :: Rhovanion-
Ugrás: