Arwen

Név: Arwen Undómiel
Becenév: Arwen
Nem: Nő
Kor:  2750 körül
Faj: Féltünde
Hűség: Apja népéhez hűséges.
Play by: Liv Tyler

Külső jellemzés:  Kinézet…Vannak kik, kinézetükkel fedik valódi személyiségüket, lényegében álcának használják, és vannak, kiket annyira nem hoz lázba eme parányi részlet, és inkább hagyják természetes mi voltjukat elhatalmasodni. Én eme kategóriák egyikébe sem tartozok, inkább foglalók helyet a jól bevált és kellemes aranyközépúton. Egyesek, szépségemről áradoznak, mások pedig, más, számomra ismeretlen, emberekhez hasonlítgatnak. Szépség… Ki dönti el ki szép és ki nem? Újabb kérdés melyre nem kapok választ. Vagy ha már szépnek tartanak, kinek köszönhetem például, égkék szemeimet, vagy éppenséggel hosszú sötétbarna hajamat? Elődeim hagyatéka talán, hiszen vérük csörgedezik bennem. De, hogy milyen ízlés ragad ránk, azt bizony a környezetünk nagyban befolyásolja. Népek, és kultúrák, ruhák, és hajviseletek… Már, csak ha néha végig gondoljuk, vagy rá gondolunk, hogy mily különbözőek vagyunk, akár szokásokban, akár másban, tudhatjuk, hogy külsőre is igen csak különbözünk. Példának okáért a 178 cm-es magasságommal valószínűleg nem én vagyok, világ legmagasabb tündéje, ahogy a legkisebb se. Kihívónak aligha mondható ruháimmal, és átlagos testalkatommal pedig biztosan nem én vagyok a legfeltűnőbb eme vidéken.
Belső jellemzés: Mindig nehéz másokat kiismerni, de mégis a legnehezebb talán sajátmagunkat megismerni, és leírni tudni. Egyikünk sem tökéletes, jó és rossz tulajdonságaink összessége tesz egyedivé minket. Így hát, kezdjük a jóval. Szerénynek gondolom magam, hiszen soha sem szerettem felvágni, és a nagyképűségtől reményeim szerint távol állok. Átlagos tündének tartom magam, aki talán egy kicsit szófukar, és néhol kalandvágyó. Ha valakit szeretek, azt nagyon szeretem. Naiv vagyok? Nem hiszem, jó talán egy kicsit túlságosan is hinni akarok egyeseknek, de ez azt hiszem, ez még belefér. Ha valami bánt, inkább szenvedek rajta, minthogy elmondjam bárkinek is. Talán azért van, mert nem szeretek másokat a problémáim miatt traktálni. Őszinte vagyok, bár néha talán még sem annyira. Nem tudok hazudni. Ezt nem úgy kell érteni, hogy ténylegesen nem tudok, hanem úgy, hogy ha megpróbálkozok vele, néhanapján akkor, egyértelmű, hogy nem épp az igazat mondom. Még annak is feltűnik, aki nem ismer annyira. Nem vagyok annyira bátor, mint amilyen bátornak mutatom olykor magam, gyakran félek, de tudomásom szerint jól titkolom.
Előtörténet vagy szerepjáték példa: * Sötétség… mindenhol sötétség. Mégis mi folyik itt? Szemem lassan kinyitom, de az élesen sütő nap sugaraihoz kis idő kell, míg teljesen hozzá szokom. A mindössze nagy fehérség pillanatok leforgása alatt zöldellő fa lombjaivá válik. Hol vagyok? Kérdezem, magamban miközben kezdem érezni különböző helyzetben lévő testrészeim.  Az már biztos, hogy a földön fekszek egy erdőben, legalábbis a sok fa melyet fejem eldöntésekor látok, erre ad következtetést. Hogy kerültem ide? Újabb kérdés melyet csak magamban teszek fel, és melyre senki nem válaszol. Hajfürtjeim, mint valami védelmező kör, veszik körül felsőtestem. A lombok között átszűrődő napfény, egyenesen arcomra süt, ily módon megzavarva nyugodtnak aligha mondható pillanatom. Lassan összeszedve erőmet, felülök, és komolyabb pillantásokat vetek az erdő belseje felé. Ameddig csak szem ellát, baloldalon mindenhol ugyanolyan fák állnak, és mintha csak hívogatnák az ide járókat, hogy „Gyere, had nyeljünk el!”. Azonban jobb oldalon mintha messze valamilyen tisztás lenne. S, a tisztás mégiscsak hívogatóbb, mint egy sűrű, sötét erdő. Felállok, és elindulok a tisztásnak tűnő hely felé. Szemem le se veszem a célról, mintha csak attól félnék, hogy ha nem figyelek eléggé akkor, eltűnik, és magával ragad ez a hely, hol a kutya se jár. Minél közelebb érek, annál jobban kezdek el aggódni. Furcsa zajok ütik meg fülemet, ami arra késztet, hogy minél gyorsabban haladjak előre. Először azt hittem mögöttem van valaki… vagy valami, de mikor kiérek a helyre, amit tisztásnak hittem, meglepődők.  Ki jutottam az erdőből, jobb oldalról egy hatalmas óceánt pillantok meg. A sziklaszirten egy ismerős alak, de messziről nem tudom felismerni. Elindulok felé, majd hirtelen megállok. Valaki rohan, egy kardal a kezében és a szirten álló férfit hátulról leszúrja. Megáll bennem az ütő mikor a férfi, akinek hátából kiáll a kard amit egy Ork szúrt belé, megfordul, és ráismerek. *
- Ar..a..gorn?- *Elkezdek rohanni miközben Aragorn lelöki a szirtről támadóját. Mögé érek, és rettegve attól, hogy mi lesz vele, nyújtom kezem felé. *
- Aragorn? - *Szemem könnybe lábad, majd mikor megfordul, és széles gúnyos mosolyt pillantok meg arcán, összezavarodok. Megragadja kezem, és én csak állok, sokkolva, és nem tudom, hogy mit tegyek.
- Meghalsz! - *Jelenti ki komolyan, de még mindig gonoszan vigyorogva. Majd egy határozott mozdulattal lelök a sziklaszirtről. Zuhanok… majd éppen mikor neki csapódnék egy sziklának, riadtan ülök fel az ágyamban. Izzadó testem, és arcomon végig folyó könnycseppjeim elárulnak. *
- Arwen, jól vagy? Mi történt? - * Elladan bátyám szól, hallhatóan aggódóan. Oldalra nézek, és kétségbe esett arccal nézek rá. *
- Csak egy álom… -

Üdvözlet nálunk!

Az előtörténetedet ezennel elfogadom. Foglald le az arcodat, aztán máris beveheted a játékteret.