Vándor

Név: Dragan, Belgon fia
Becenév: Vándor (ezt használja álnévként)
Nem: férfi
Kor: 18
Faj: ember
Hűség: Egyenlőre független
Play by: Christian Coulson (Tom Denem a Harry Potterből)

Külső jellemzés: Fekete haj, mélykék nyugodt tekintet. Bár még fiatal szemében meglátszik, hogy sokat megélt már, amit nem kéne egy ilyen korú szinte még gyermeknek. Általában sötét ruhákban jár, és mindenhová magával hordja kardját é pajzsát, és legtöbbször fekete paripáján lehet látni.

Belső jellemzés: Nyugodt, ami hihetetlenül jól jön, ha szorult helyzetben van, és gondolkodni kell. Gyűlöli, ha egy megbízása kudarcot vall, ezért csak a legutolsó pillanatban szokott visszatérni, vagy ha látja, hogy veszett ügy.


Előtörténet:
~ Gyűlölöm a múltat. Én csak a jelennek élek, és nem rágódok azon, ami elmúlt.
Ez a gondolat jutott eszembe. Fekete paripámon ülök, és nyugodt, kifürkészhetetlen tekintettel bámulok az előttem elterülő ork seregre, akik felém menetelnek a szoroson át, amitől csak 5 fős sorokba tudtak haladni. Nagyjából 300-an lehetnek, mind talpig felfegyverkezve. Leveszem a szemem a seregről, és megfordulok. Elszánt embereket pillantok meg, akik igaz egyszerű kardokkal és fapajzsokkal, vagy íjakkal vannak felszerelve, de az a tény, hogy falunk veszélyben van mindenkit talpra állított, hogy szembenézzünk a veszélyes sereggel. Nem akartam pesszimista lenni, de az oldalunkon mindössze csak 10 derék férfi, nő, vagy idősebb gyermek áll. Boldogan nézek át seregen, és kirántom kardomat tokjából. A vörös penge visítva csusszan ki tartójából, és fejem fölött áll meg hegyével az ég felé bökve.
- Emberek! - szólalok fel - Mindenki tudja, hogy ez a csata reménytelen. - a tömeg mozgolódott jelezve, hogy ezt ők is tudják - Azonban nincsen veszélyesebb egy otthonát védelmező személynél! Mindenki rántson kardot, és álljuk útját az álnok hadnak! Akkor indulás! Utánam fivéreim, nővéreim!
- Igen, Uram, igen! - ordítja a tömeg.
Sarkantyúztam Éjszárnyat a paripámat, majd embereim előtt meglóbálom Rikoltó Démont (kardomat), és elindulok az ork sereg felé.

Hogy is jutottunk el idáig? Nem szívesen de elmondom.

Egy névtelen falucskába születtem. Ez a kis falucska Rohan egyig hegyének völgyében található, ahova csak egy kis szoroson lehetett bejutni, ha csak nem másszuk meg a meredek hegyeket. Édesanyám Angelica mindig boldogsággal teli életet szánt nekem, apám pedig Belgon, aki a falut irányítja. Édesapám úgy ítélkezett, hogy átvegyem halála utána a falu vezetését. Éppen ezért Belgon, már nagyon fiatal koromban elkezdte az oktatásom. Megtanultam a hegy fontosabb védelmi részeit, hogyan élelmezzem a falut éhínség idején és még a paraszt felkelésekről is esett szó, pedig ebben a faluban valamilyen szinten mindannyian testvérek vagyunk, még ha fogadottak is. Lassan felcseperedtem, és elég idős voltam, hogy megtanuljam azt, amit tényleg tudnom kell. A Kardforgatást. Rendkívül tehetségem volt a bajvíváshoz, ám nem azért mert olyan jó vívó lennék, hanem képes voltam a szorult helyzetben is tiszta fejjel gondolkozni, és néhány plusz akciót belecsempészni a harcokba. Egyik nap eljött az idő, hogy apám három legjobb emberével küzdjek meg. Ekkor voltam 15 éves.

- Dragan... legyél jó, és ne küzdj feleslegesen. - mondja a Leonard a legjobb kardforgató a fajzatban, illetve a harci készenlétért felelős kapitány.
- Apám megkért rá, így kiállok ellenetek. - mondom, majd előrántom fegyveremet.
Apám egy teljes hónapig kovácsoltatta a kardomat 3 kitűnő kováccsal. A végeredmény egy számomra csodálatos kard. A penge tűzvörös, és mindkét felé éles, kis vájatok díszítik, így olyan, mintha megkövesedett láng lenne, és olyan tulajdonságot adott a kardnak, hogy minden gyorsabb mozdulatnál a levegő olyan hangot adna ki ,mintha egy különös lény sikoltozna. A markolat gyönyörűen kidolgozott fekete fa, amit addig szárították ki, míg elérte a kő keménységét. Ott ahol a markolatgomb volt egy kitátott szájú sárkányfej díszelgett, és a szájában egy tökéletesen szabályos rubint ékesedik. Az volt az álmom, hogy kardom olyan nevet kapjon, amitől minden gonosz fél, és retteg. Azonban tudtam, hogy ehhez a csatatéren kell helyt állnom. Merev tekintettel nézek Leonardra és két társára. Kivont fegyverekkel meredünk egymásra, majd a kis köpcös Siegfrid nekem ront. Siegfrid sosem szerette a kardokat, így buzogánnyal harcolt, azonban ha a kard elég hosszú könnyen felülkerekedhet a buzogányon. A fejemet szándékozta megkoccantani, ám nem vagyok ostoba. Felemelem pajzsomat, ami szurokfekete fapajzs közepén fémből készül félgömb. A pajzsom könnyedén megállította. Kardommal lendületet veszek, és felfelé emelem kardomat. Mielőtt levághattam volna Siegfrid orrcimpáját egy másik penge megállította kardomat. Nem kellett felnéznem, mert tudtam, hogy ez a kapitány. Visszaemelem magam mellé pajzsomat. éppen jókor, mert akkora ütést kaptam a kardtól, hogy azt hittem mindjárt kettétörik a pajzs. Hiába nem volt szándékomba, hátrébb léptem egyet -kettőt, ám egy újabb karddal találkoztam. Brom a másik kardforgató majdnem levágta a fülemet,ám időben reagáltam, és így csak könnyebb vágás keletkezett az arcomon.Nem volt kétely, hogy veszteni fogok, így máris gondolkozok. Miközben folyamatosan blokkolok sikerül elérem, hogy mindhárman elém kerüljenek, így szemmel tudtam tartani őket. Egyszer csak ismerős szagra leszek figyelmes, mégpedig a friss tárgya mondhatni igen orrfacsaró illatára. A trágyát mostanában szokták elszállítani, mivel azok akik növénytermesztéssel foglalatoskodnak jó pénz fizetnek érte, mert állítólag jó a növénynek. Ekkor eszembe jutott valami. A trágyát lovaskocsikkal vontatják el, és ha ügyes vagyok a kocsi lehet a győzelmem záloga. Halvány mosolyt eresztek el véletlenül. Elkezdek hátrálni, mire a többiek bekapták a csalit. Miközben hátráltam óvatlannak minősültem, mert a buzogány eltalálta a pajzsot tartó kezemet, pontosabban az alkaromat. Egy kis reccs jelezte, hogy egyik csontom eltörött, ami miatt kicsit nehézkes volt fenntartani a pajzsot, illetve ellenállni a csapásoknak. Már készültem feladni, mikor megpillantottam szemem sarkából a célomat. Újult erővel kezdek el hátrálni, majd egyszer csak megindulok, és egyenesen felé futok.
- Nem menekülsz! - kiáltja Leonard, és utánam indul.
- Ne, várj... - mondja Brom, de Leonard nem vett róla tudomást, ahogy Siegfrid sem.
Már majdnem elértem a szekeret, amelyben ott volt a trágya. A büdös anyag nekifeszült a kocsi ajtajának, amit csak egy kis deszka tartott csukva.Egy kardsuhintási távolságra voltam, mikor akcióba léptem. Kardommal kiütöm a fadarabot, én meg becsúszok a kocsi alá. Az állati melléktermék rögtön kinyomta a szekér ajtaját, és kiborult a földre, pontosan rá Leonardra és Siegfridre. Miután kikászálódtam a szekér alól felkacagok látva, hogy a két férfi feje maradt csak kint a kupacból, és kitágult szemmel nézik mibe is kerültek bele. Brom is kacagott. Tudtam, hogy ő meg akarta állítani a társait, de ő sem tudta kibírni nevetés nélkül. Brom pechére én előbb tudtam kijózanodni, és máris a torkánál tartottam a kardom hegyét. A tűzvörös penge látványától Brom abbahagyta a nevetést. Egyszer csak valaki megpaskolja a vállamat, és mély hangot hallok.
- Ügyes voltál. - nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki az.
Apám büszkén nézett rám, és elvezetett, miközben Leonardék próbálkoztak kikászálódni a végtermékből. Több falusi huncut mosollyal néztek rám, és tudtam, hogy ez a viadal története még jó ideig fent marad a faluban.

Pár évre rá sikerült megszereznem Leonard címét, így én lettem apám legnagyobb alattvalója. Büszkén intéztem a rám bízott feladatokat, amik között szerepelt az újoncok kiképzése. Bár a falunk kicsi volt mindig tartottunk támadástól, így a férfiak kötelesek voltak legalább fél évig harci gyakorlatokon részt venni. Bár senki nem szeretett harcolni, mindig láttam olyanokat, akik készek voltak akár városokban szolgálni katonaként, és általában ezek közül kerültek ki tisztjeim. Hadnagyomnak Bromot választottam, hogyha én valami miatt nem érnék rá. Egyik nap különös nyüzsgésre ébredtem. Mindenki pánikolt, több férfi fegyverben, valamint Brom parancsokat osztogatott.
- Brom.. mi folyik itt? - kérdezem.
- Orkok. - feleli Brom röviden tömören.
Tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent. Gyorsan hazamentem a fegyveremért és pajzsomért. Karom már régen összeforrt, és a törés helyén megerősödött a csont, amitől valamiért könnyebb volt blokkolni a támadásokat. A lovászokhoz is elmentem, hogy elhozzam paripámat. Éjszárny kicsit rossz hangulatban volt. Pár óra alatt felvettük harci alakzatunk, amivel fogadni szándékoztuk az ellenséget.
Mindannyian a szorost néztük, majd halk puff hangzott. Kicsivel utána még egy, majd egy újabb, és pár pillanaton belül egyre erősödő fémes borított lábak lépteit tudtuk kivenni.
- Készüljetek. - adom a parancsot.
Apám odalovagolt mellém hófehér paripáján Jégverésen.
- A csontjaimban érzem, hogy ez nem lesz jó! - mondja.
- Mikor jó, ha egy ork banda tart felénk?
- Ott a pont, Fiam.
Már majdnem majdnem megpillanthattuk a sereget, mikor kiadom a parancsom.
- Íjászok készüljetek!
Ekkor a léptek elhaltak. Pár pillanatig semmi, majd őrült bömbölés és az orkok támadásba lendültek. A falu és a szoros között vagy 1 mérföldre van, ami most valahogy túl kevésnek tűnt, még szerencse hogy enyhe dombon kell felcaplatniuk, bár ha a szekeret simán felhúzza két ló, akkor nekik sem okozhat gondot teljes páncélzatban felszaladniuk.
- Tűz! - parancsolom.
Körülbelül 20 íjász lőtte ki egyszerre a vesszőit. A vesszők többsége nem talált, de fél tucat ork holtan esett össze. Nagyjából 50 rémet számoltam. Jelenleg nálunk 60 falusi harcol, de még mindig az ellenfélnél a fegyverzeti előny.
- Szurkot a vesszőkre, és úgy gyújtsátok fel őket!
Pár pillanaton belül parancsomra már két lángoló nyíl is repült, és mindkettő felgyújtotta a célpontot. A folyamatos tüzelésnek hála az ellenségek száma megcsökkent 30-ra, ám bajban voltunk ,mert kifogytunk a vesszőkből, és már csak 40 méter választott el minket.
- Kész van apám?
- Kész. Indulás! -ordítja.
A falusiak is ordítva szaladtak az ellenfél felé. Apám, Brom, Leonard és én voltunk csak lovon, míg a többiek futottak. Az orkok első sora máris rendeződött, és pajzsaik mögé bújtak, és a rések között lándzsahegyek bukkantak elő, ám nem volt vészes.
- Ugorjunk! - tanácsolom a három lovasnak, akik bólintottak.
Mielőtt elértük volna a lándzsákat a lovak megvetették lábukat, és elrugaszkodtak.Mindannyian átjutottunk a pajzsok fölött és ledöntöttünk személyenként úgy 4 orkot a lábáról. Éjszárny patája alá két ork fej is került, akik rögvest meghaltak, mikor szétroppant a fejük. Azonban a jókedv rövid idejű. Apám lovát egy lándzsa szíven szúrta, így összeesett, apám pedig lepottyant róla. Előrántottam kardomat. Olyan hangot adott ki, mintha valami természetfeletti lény sikítana. A támadó horda hirtelen ledermedt a hangtól, ám a falusiak nem, mivel tudják, hogy a kardom ,mindig így viselkedik. Két csapással elintéztem az első sorban álló pajzsosokból kettőt, majd mentem tovább a többihez. Végre a falusiak elértek minket. Hatalmas csata keletkezett. Mindenhol holtak, és vér. Jómagam is kaptam pár durvább vágást. Egyik kardcsapás felhasította a bal combomat, így nem tudtam ráállni, ám szerencsére lovagoltam. Karom is megsérült, mert a pajzsom nagyon erős csapásokat kapott, és a bőrszíj felhasította kezemen lévő bőrt. Több vágás is éktelenkedett rajtam, és lovamon is. A falusiaktól már lassan a fele megsérült, vagy meghalt, illetve elhagytam lovamat valahol, mivel egy dárda leterített a földre, és Éjszárny elfutott, ám örömünkre szólgállt, hogy összesen már csak tíz ork maradt. Rögtön le is fejeztem az egyiket, mire valaki felordít a sorainkból. Apám volt az. Az egyik buzogányos bestiával harcolt, mire a szörny egyik társa hátulról szíven döfte édesapámat.
- Neeee! - ordítom.
A lemenő nap fénye rávetült kardom pengéjére, és kísértetiesen játszott rajta, miközben sivító kardommal lesújtok a gyilkos orkra, majd a másikhoz fordulok. Nem kellett sokáig gondolkozzak, hogy rájöjjek rangjára. Ő volt a vezér, mert övé volt a legfényűzőbb fegyverzet társai közül, már ha lehet szépnek mondani az orkok páncélját.
- Ezért még megdöglesz! - kiáltom neki.
- Csak álmodozz fattyú! Senki sem győzheti le Csonttörő Kruagung-ot! - mondja reszelős hangon, mintha nehezére esne beszélni.
Kiáltva rontok rá. Jobb vállát célzom, ám kivédi egy hanyag mozdulattal. Elképzelni sem tudtam, hogyan fér bele ennyi erő, hisz nem látszott rajta, hogy megviselni a védekezés, pedig látszott rajta, hogy nem egy ember vére torzítja testét. újabb hanyag mozdulattal fapajzsával ellökte kardomat, majd egy hatalmas csapásra készült, mire én magam elé emelem pajzsom. Az ütés erejétől a pajzsom megremegett, ám ép maradt, amit az önbecsülésemről nem mondhattam el. Azthittem talpon tudok maradni, ám egyetlen suhintással a földre kényszerített. Zsibbadt a kezem az erejétől, ám nem hagyta abba a rohamokat. Folyamatosan csapkodta a pajzsot szűnni nem akaró erővel. Éreztem, hogy a már amúgy is sebez kezemből már ömlik a vér, de kitartóan magam elé emelem. Hogy elkerüljem az újabb kartörést, és a páncélom szétesését, oldalra vetődök, éppen időben, mert a buzogánya szétzúzta a földet, ahol előtt feküdtem. Felállok, majd ellenfelemre rontok. Kardommal kétszer megcsaptam, de a pajzsával kivédte. A pajzsa szintén fa volt, mint az enyém, ám szemembe tűnt egy hibája. A közepén lévő gomb utólag lett belerakva, és behelyezésnél megrepedt a pajzs, így ez a rész sokkal gyengébb, mint a többi. Hátrébb ugrottam egy fejemet célzó csapás elől, majd elrugaszkodok, és teljes erőmből előreszúrok. Kruagung feje elé emelte pajzsát, hogy védje magát. Kardom úgy törte át a sérült részen a pajzsot, mintha vaj lenne, ám mielőtt teljesen átmehetett volna megakadt a pajzsban, ám ez a távolság bőven elég volt, hogy megsebezze ellenfelem. A kard hegye átfúrta szemét, ám nem ment tovább. Kruagung ordítva távolodik tőlem menet közben lecsatolta pajzsát. Vérző üreg maradt jobb szeme hegyét, megmaradt másik szemével dühösen meredt rám.
- Vissza! - ordítja.
Megmaradt 4 emberével a szoros felé szaladt. Utánuk akartam szaladni, ám valaki megfogta a vállam, és ott tartott.
- Engedj el! - förmedek rá sem nézve.
- Kapitány! - szólt rám Brom, akinek rögtön felismertem, a hangját - Nem mehet el ilyen állapotba!
- Nincs semmi bajom!
Amint léptem egyet a mellkasom összeszorult, és valamit kiöklendeztem. Nem hittem a szememnek. Vért hánytam és nem is keveset.
- Mi a fene??? - lepődök meg, mikor ismét tudok normásan levegőt venni.
- Nem tudja? - lepődik meg Brom.
- Mit?
Brom a mellkasomra mutat, és én odanézek. Amit láttam nem volt szép. Mellkasom teljesen behorpadt, a páncélomnak annyi, és tisztán láttam, hogy néhány bordám eltörött.
- Mikor? - zihálom.
- Amikor kiszúrta az ork szemét. Kihasználta a helyzetet, és míg Ön a kardjával volt elfoglalva, addig ő a mellkasát zúzta szét a buzogányával. Mellesleg meglepődtem, mikor láttam, hogy még mindig áll.. ne vegye sértések, de láttam az erejét.
Nos, amint ezt meghallottam a hangok tompulni kezdtek, és egyre nehezebb lettem. Éreztem, hogy esek össze, de testem nem válaszol. Végül valaki elkapott, de teljesen elsötétült a világ.

A harc után fél hónapig voltam eszméletlen olyan súlyosak voltak sebeim. A falu kénytelen volt, egy városból orvost hozni. Ráadásul, mint később megtudtam a falu bevételének csaknem a negyedét kellett kifizetni az orvosnak. Végül egy kínkeserves éven keresztül lábadoztam, de az új év hajnalán ár egész kellemesen éreztem magamat, ám a tragédia, amit apám elvesztése okozott még jelen volt. Biztosan voltunk benne, hogy Kruagunk visszajön, és emiatt mindenki szorgosan edzett, és gyakorolt. Jómagam is kivettem a részem belőle. Pár röpke hónap alatt úgy megizmosodtam, hogy még több órás gyakorló harcok sem fárasztottak ki túlságosan, ám ami meglepő izmaim nem is nagyon látszódtak, és emiatt sokan lebecsültek annak ellenére, hogy átvettem apám helyét. Falu irányítójaként sikerült a gazdaságot stabilizálnom, ám csak annyira, hogy senki nem hallt éhen. Jó párszor volt rá példa, hogy mifelénk járó karavánoktól, mindenesektől fegyvert és páncélzatot vásároltunk. Már kezdtük azt hinni, hogy végre készen állunk a harcra, ám fülünkbe jutott, hogy Kruagunk hatalmas haddal felénk tart. Ettől a hírtől, az emberek kezdtek idegesek lenni. A legtöbb dulakodó nő volt, és amiatt, hogy mi fog történni gyermekeikkel. Én is aggódtam, ám nem mutattam ki. Ha tehettem én magam nyugtattam az embereket, de kapitánnyá feljebb léptetett Brom is segített néha napján. Sikerül két tucat szép paripát vásárolnunk, ami kicsit drága volt, ám így ha egy kicsit is, de nálunk lesz az előny, mivel a hírmondó állítása szerint csupa fegyveres katona ismét. Mivel nem volt se lovasuk, se íjászuk, mi létszámhiányban is előnybe kerülhetünk, ráadásul mi sokkal jobban ismerjük ezt a hegyet mint ők. Ennek ellenére különböző csapdákat készítettünk közös erővel és végre valahára az emberek kezdtek összedolgozni. Azonban iszonyatú tragédia történt. Mielőtt a kisgyermekeket és a nem harcolni vágyó nőket biztonságba szállíthattuk volt a had elérte a szorost, és letáborozott. Emiatt sajnos nem mehettek a hegy barlangjainak fedezékébe, míg mi harcolunk, és ez újabb vitákat indított, ám mikor az ork had támadásra készülődött mindenki ismét összefogott. A sors iróniája, hogy mikor az ork had elindult, hogy átvágj na szoroson, az a nap pontosan a 20. születésnapom napjára került. Az embereim elfoglalták kijelölt helyeiket, és készen álltunk a csatára, és mostanra sikerült felvennem azt a szokást, hogy nem foglalkoztam azzal, aminek már vége, és ha igen ,akkor is csak rövid idáig, mert mindig fájó emlékeket idéznek.

~ Gyűlölöm a múltat. Én csak a jelennek élek, és nem rágódok azon, ami elmúlt.
Ez a gondolat jutott eszembe. Fekete paripámon ülök, és nyugodt, kifürkészhetetlen tekintettel bámulok az előttem elterülő ork seregre, akik felém menetelnek a szoroson át, amitől csak 5 fős sorokba tudtak haladni. Nagyjából 300-an lehetnek, mind talpig felfegyverkezve. Leveszem a szemem a seregről, és megfordulok. Elszánt embereket pillantok meg, akik igaz egyszerű kardokkal és fapajzsokkal, vagy íjakkal vannak felszerelve, de az a tény, hogy falunk veszélyben van mindenkit talpra állított, hogy szembenézzünk a veszélyes sereggel. Nem akartam pesszimista lenni, de az oldalunkon mindössze csak 100 derék férfi, nő, vagy idősebb gyermek áll. Boldogan nézek át seregen, és kirántom kardomat tokjából. A vörös penge visítva csusszan ki tartójából, és fejem fölött áll meg hegyével az ég felé bökve.
- Emberek! - szólalok fel - Mindenki tudja, hogy ez a csata reménytelen. - a tömeg mozgolódott jelezve, hogy ezt ők is tudják - Azonban nincsen veszélyesebb egy otthonát védelmező személynél! Mindenki rántson kardot, és álljuk útját az álnok hadnak! Akkor indulás! Utánam fivéreim, nővéreim!
- Igen, Uram, igen! - ordítja a tömeg.
Sarkantyúztam Éjszárnyat a paripámat, majd embereim előtt meglóbálom Démoni Rikoltást (kardomat), és elindulok az ork sereg felé.
- Jelezzetek! - kiáltom mellém az egyik lovasíjásznak.
Az bólint, és szurkos nyílvesszőt vesz kézbe. Meggyújtja, majd az ork had felé lő vele. Ahogy sejtettem az orkok nyílzáporra számítottak, és ezért pajzsukat maguk elé emelték, és megálltak. miután látták, hogy a nyílvessző nem találja el őket (előttük csapódott be úgy 20 méternyire), ismét mozgásba lendültek. Azonban nem kerülhették el a megkerülhetetlent. A szoros tetején munkálkodó embereim hatalmas köveket zúdítottak lefelé. Ha a kő súlya nem is lett volna elég a sebessége megadta azt az erőt, hogy egyszerűen szétzúzzon két-három orkot egyszerre. A kőzuhatag igen meglepte támadóinkat, és ezért egymást tiporva próbáltak elugrani a kőzuhatag elől. Miután a kövek elfogytak nyílt lődöztek a lenn állókra. Ez is hatásosnak bizonyult. Míg az orkok felfelé emelték pajzsukat, és úgy közeledtek, közben mi is elértük a bejáratot. Íjászaim tűzparancsot kaptak, mire az orkok szépen fejükbe, és oldalukba kapták a vesszőket. Eltartott egy ideig, míg ellenségünknek sikerült rendeződnie. Felkaptam kürtöm Messzi Hangzót (amely arról kapta a nevét, hogy nagyon messziről is meg lehetett hallani, amit egyszerű kürttel már képtelenség), és belefújtam. Ez volt a 2. jel. Kis idő után az orkok mögött nyílvesszők egész sorra ritkította az ellenséget, ugyanis 60 jól képzett harcosom elbújt a szoros szűk kis odúiba, és megvárták, míg elhalad a sor. Az orkok többsége már kezdett pánikba esni. Két felé szakadtak. Egyik fele a szoros bejárata felé, a másik fele felénk rohant. Nagyjából 95 főt veszthettek. A föntről érkező nyílvesszők fogyni kezdek. Tíz íjászom volt fönt, és tudtam, hogy hamarosan kifogynak a készletekből. Amint a támadó horda elért minket a vesszőknek vége mind nálunk, míg fönt, és ha jól hallottam a másik csapat közül is már csak kevesen lőnek. Félkörbe álltunk a falunkba vezető járat körül, hogy minél több orkot foglaljunk le. A csel bevált átmenetileg. Jó pár orkot levágtunk már, mire két rövid kürtszót hallottunk. Tudtuk mit jelent ez. A másik oldalon küzdő csapatot szétzúzták. Dühös pillantásokat eresztek az orkokra, kik ettől meglepődtek, és egyetlen mozdulattal három ellenséget fejeztem le. Ez az osztag, már jócskán elpusztulni látszott, mivel nagyjából, már csak a fele volt jelen, míg tőlünk csak 20 fős veszteséget számoltunk el, ám fordult a helyzet, mikor a másik orkcsapat is megérkezett. Az ellenfél ismét túlerőben volt, és úgy törték át alakzatunkat, mint padló a vázát. hamarosan az embereim fele elhunyt, ám az ellenfélnek is vannak veszteségei. Azok, az orkok akik szabadon maradtak a falut rohamozták meg. Rengeteg nő, és gyermek sikítás jött onnan, és akadt néhány csecsemő sírás is, ám hirtelen folyton eltűntek. Körülbelül tucatnyian lettünk, mire megérkeztek az föntről lefelé siető íjászok. A falu házai már lángoltak, és nem hallatszott onnan emberhang. Homlokomból patakokban folyt a vér, és bal szememet be kellett csuknom, hogy lássak valamit. A Lábamat védő páncél már romokban. Pajzsomat tartó vállam sérült, hátamon lándzsa ütött seb, de még lovon maradtam .Éjszárny is kapott pár csúnya sérülést, ám az övéi elhanyagolhatóak. Lovasok közül már csak Brom maradt életbe, és ő is már az utolsókat rúgta. A harc már úgy látszódott, hogy kiegyenlítődtek. Mindegy fél, húsz fővel harcol, ám az orkok kicsit jobban képzettek voltak, így a végeredmény az maradt, hogy Brom, a hadnagya Michael és jómagam a földön állva nézünk szembe fejenként két orkkal. Én éppen hárítottam egy vágást Démoni Rikoltással, mikor egy ork holtan esett össze. Brom vadászta le. Kardja átdöfte a szörny szívét, és rögvest ki is húzta. Bár a diadal, ami éreztünk rövidke volt, mert Miachel ellenfele leterítette a fiút, és szétzúzta fejét. nem kellett sok, hogy felismerjem a fegyvert. Buzogány volt Csonttörő Kruagunk fegyvere.
- Kerítsétek be őket! -utasítja megmaradt embereinek. Négy embere rögvest körbevett. Tudtam mire megy ki a játék. Kruagunk most megpróbál kifárasztani, míg ő szusszan egy kicsit. Brom tudta mit kell tennünk, és én is tudtam. nekivetettük hátunkat a másiknak, és úgy harcoltunk. Mintha csak testvérek lennénk úgy igazodtunk a másikhoz. Hiába rohamoztak az orkok minduntalan visszakényszerítettük őket, ám egyszer csak meguntam a védekezést.
- Csere háromra! - súgom - 1..
Pajzsommal kupán vágom az egyik kardos orkot, majd gyomron szúrom.
- 2....
Kirántom a kardot a halottból, és blokkolok egy föntről érkező csapást
- 3! - kiáltok fel
Brom rögvest megfordult, és lefejezi az orkot. Én ugyanazzal a lendülettel sarlóvágást csinálok megfosztva a megmaradt két orkot a lábától. Odalépett Brom is mellém, és ketten egyszerre végeztük ki a jajgató ellenfelet.Egy gyors vizsgálatot végeztem el rajtunk, és Krugunkon. A régi sérülésemhez hozzájött egy vérző boka, ami minden második lépésnél szúrt, és egy könnyű vágás a mellkasomon. Brom bal lábán a comb teljesen szétzúzva, már csodálom, hogy hogyan áll, de aztán rájöttem. Brom úgy harcolt, hogy sosem mozgott túl sokat a helyéről ,és csak egyik lábára támaszkodott. Furcsa technika, de bevált. Ezen kívül még egy-két felszíni vágás volt az arcán és a két kezén. Krugunnk is bekapott pár vesszőt a hátába, de ezen kívül nem láttam más sérülést. Az egyik vessző pozíciója nagyon zavart, ugyanis elméletileg a gerincében kéne állnia, de mégsem bénult le ellenfelünk ,ám rájöttem, hogy nem ment el teljesen a páncélon. Azonban nem maradt sok idő gondolkodni. Krugunk máris talpon volt, és rohamozott. Brommal együttes erővel megállítottuk a buzogányát, majd hátralöktük ,és mindketten bevittünk egy sikeres támadást, ám a csak a páncélt tettük tönkre, és nem ért húst. Úgy látszik az orkok nem olyan ostobák, mert Kruagunk megpróbált kettéválasztani minket. Kicsit elmosolyodtam, és megtettem ,amit akart. Úgy helyezkedtem el, hogy pont háttal állt nekem, míg Brom elölről támadta. Ismét mindkettőnk betalált, és most húst is találtunk. Brom a buzogányt tartó kezét vágta meg, én meg a combját. Éreztem, hogy a kard csontot fogott, és Kruagunk hatalmas ordítása elégséggel töltött el. Mikor fél térdre rogyott, már biztos voltam a győzelmünkbe, ám ekkor előrenyúlt megragadta Brom nyakát. Mikor én próbáltam levágni kezét buzogányával elütötte kardommal, ami egy szikla alá csúszott. Nem volt időm megkeresni. Megpróbáltam eltörni a csuklóját á megy újabb buzogány csapással eltörte csuklómat, és a földre lökött.. Láttam, ahogy Brom már nagyon ritkásan vesz levegőt.
- Nee! - ordítom.
Felálltam, de elkéstem. Brom nyaka úgy roppant össze, hogy még fél méternyire is hallottam a hangját. A düh szétáradt bennem. Vizslattam Kruagunkont, hogy hogyan is nyírhatnák ki ,amikor eszembe ötlött valami. Felemeltem lábamat, és rúgtam egyet. Tiszta találat volt. A páncélból kiálló vessző beljebb csúszott, és az utolsó ork felkiáltott, és ezzel tudtam, hogy elérte a húst. Mielőtt megfordulhatott volna egy újabb hatalmas rúgást vittem be. Bár a tollrész eltörött ,attól még a hegy belefúródott a gerincbe, és szétzúzta a gerincvelőt. Kruagunk szájából vér patakozott elő, és egy utolsó bugyborékoló ordítást követve elhunyt. Az elmúló fél órát azzal töltöttem, hogy túlélőkért kutattam, ám csalódnom kellett. Én voltam az utolsó túlélő. Egy teljes hónapig maradtam a falu romjai közt. Azzal töltöttem időmet, hogy eltemettem a falusikat, mind külön sírba helyezve, karfába az illető nevét. A családtagokat egymás mell étemettem, és a barátokat is úgy rendeztem, hogy közel legyen egymáshoz. Legvégül egy vésővel a következő szöveget véstem bele a sziklába.
Miután kész voltam a felirattal egészen a a szoros bejáratáig cipeltem, ahol az elhunyt-orkhad sátrai még mindig álltak. Miután elégedtem mindent, ami az orkokra emlékeztetett, beleértve a bent elhunyt orkhadat is, és csontjaikat a bejárat körül szórtam szét, míg Krugaung szenes koponyáját egy karóra tűztem és a földbe szúrtam. A feliratos követ a szoros szájába helyeztem. Még egyszer elolvastam a szöveget, és könnyes búcsút vetettem attól a helytől, amelyet otthonomnak neveztem. odahívtam Éjszárnyat, és Rikoltó Démonnal az oldalamon ellovagoltam a lenyugvó nap felé.