Lakhai

Név: Lakhai
Becenév: Lakhai, esetleg Lak
Nem: Férfi
Kor: Van ilyen egy orknál? Ha akad, akkor nagyjából 30-35 közöttire saccolható
Faj: Uruk-hai ork
Hűség: Vasudvard-Mordor
Play by: [Ezzel egy apró probléma lesz. Ez a kép, ha jól emlékszem/tudom egy concept art, és a Google képkereső dobta ki nekem, nem tudom miképp legyen ez foglalva]


Előtörténet vagy szerepjáték példa:

Sötétség. Nem emlékszem, mi történt velem ez előtt, de az biztos, hogy a sötétből jöttem elő. Vagyis inkább hívtak elő, ahogy a többieket is. Iszonyatos fájdalom járta át az egész testem, próbáltam tenni ellene, de minél jobban szabadulni akartam tőle, annál inkább felerősödött. Végül megszűnt, de a helyét egy újabb érzés vette át. Ahogy a burok szétszakadt, hideg levegő csapott meg. Vissza akartam menni, de ott volt a fájdalom érzete. Az emlék még élesen élt bennem, és a hideghez lassan hozzászoktam. Felegyenesedtem, és ekkor láttam meg: a nap. Egy óriási fényes korong az égen, mely világossággal tölti el a földet. Nem szerettem, túlságosan is emlékeztetett arra, hogy mi vagyok én. Milyen vagyok én. Felvérteztek, és egy kemény kiképzés elé vetettek. Sokan odavesztek ez alatt, de akik túl élték a tréninget, azokból biztosan igazi harcos vált. Amint a kiképzésünk véget ért, a mesterünk feladatot bízott ránk. Egy csapatnyi törp megpróbálta be-, illetve visszafoglalni Mória bányáit, ami ha sikerül nekik, nagy gondot tud okozni majd a háborúban. Engem, és még hetvenkilenc másikat utasítottak, hogy nyújtsunk segítséget a Móriában található orkoknak. Bár nem tartoznak senkihez, mégis jobb, ha győzedelmeskednek. Az utunk négy nappal és négy éjjen át tartott, míg végre elértük a bányát. A kapuk nyitva, és a csata kiegyensúlyozottnak tűnt, de nem voltunk restek, rögtön belevetettük magunkat a harcba, akkor is, ha nem kértek a segítségünkből. Ennek tanújelét adta az egyik ork, aki megállított, és kérdőre vont. Egy szó nélkül lecsaptam a fejét. Kezembe fogtam a két egykezes kardom, és belevetettem magam a harcba. A törpök fegyverei nehezek voltak, így lomhán mozogtak velük, de félelmetes harcosok voltak, annyi biztos. Nem egyet csináltak ki közülünk, és a „söpredék” közül is tetemes mennyiségű holttest gyűlt össze. Nem tartott sokáig, amíg kiismertem első ellenfelem taktikáját, aki egy roppant pörölyt tartott a kezében. Odasózott a pajzsával, ezzel kibillentve az egyensúlyból, vagy elterelve a figyelmem, majd a pörölyön akkorát lendített, hogy egy lovast is méterekre repített volna. Nem sok kellett, hogy végezzen velem, az első csapása rögtön a fejemet célozta, de ennél szemfülesebb voltam, és nem adtam könnyen a bőröm. Elhajoltam a csapása elől, majd rögtön visszatámadtam a balommal, ezután pedig lendületet véve, megpördültem és kirúgtam a kezéből a pajzsát. Így már kevésbé volt veszélyes ellenfél, mert nem volt mivel „megtréfálnia”. Ismét meglendítette a pörölyét, de már felkészültem erre, kiperdültem előle, majd egy felfelé irányított vágással lenyestem a pörölyt tartó kezét, majd a fejét is, és így végleg elterült, még eggyel gyarapítva a halottak számát. Újabb ellenfél után néztem, és nem is kellett soká várnom. Egy újabb törp ugrott elém, kinek kezén egy fura vaskesztyű volt, és már rögtön támadott is egy bal horogütéssel. Elhajoltam, és figyeltem, miként harcol ezzel a fura eszközzel. Sokkal jobb volt, mint az előző, és megadtam neki a tiszteletet, mindkét kardom visszahelyeztem a hüvelyébe a hátamra. Ő is puszta kézzel harcol, én is azzal fogok. Körözni kezdtünk egymás körül, próbáltuk kiismerni a másikat, tekintetünk végig egymáséba fúródott. Figyeltük, ki teszi meg az első lépést, végül a törp nem bírta tovább, és rám rontott. Eltalálta a karomat, amit védekezésre emeltem. Ütése nyomán vér serkent, ami igen csak meglepett, de feltüzelt, és immár teljesen lángoló tekintettel néztem szembe ellenfelemmel. Újabb támadást próbált intézni, de ezt sikerült elkerülnöm, és egy egyenessel betörtem az orrát. Nem vártam meg, míg magához tér, leguggoltam, és elgáncsoltam. Hanyatt vágódott, és legurult egy tetemdombról. Óriási szerencséje volt, hogy nem akadt bele egy kardba, vagy egy dárdába. Utána ugrottam, de már talpon volt, és ütéseink összerobbantak. Az öklömből is vér serkent, és ahogy jobban megnéztem, a vaskesztyűjén apró tüskék voltak elhelyezve. Mostmár felkészültem ellene, ismét körözni kezdtünk, és két kör után nem vártam rá, én támadtam elsőként. Egy egyenest indítottam jobb karomból, de végül megváltoztattam az irányt, és elkaptam a védekező kezét, megrántottam lefelé, majd a térdem beleékeltem a gyomrába, végül két kezemet összekulcsolva a két lapockája közé ütöttem egy hatalmasat, amitől a köves talajba zuhant, hasra. Letérdeltem mellé, megfordítottam, hogy lásson engem, majd ütni kezdtem megállás nélkül, szüntelenül. Az arca felismerhetetlenségig eltorzult, végül egy közelben heverő, viszonylag nagy kővel segítettem a túlvilágra. Felálltam, és körül néztem. A törpök menekülőre fogták, az ork söpredék pedig visszamászott a bányába. A nyolcvan emberből öten maradtunk meg. Lenéztem törp ellenfelem kihűlt testére, és „jutalom” gyanánt lehúztam kezéről a vaskesztyűjét, mely innentől már az én szolgálatomba állt. Két kardom után, melyek ikrek, és a Szelő és Hasító nevet kapták, ennek a gyönyörűségnek a Törp-zúzó nevet adtam, mely illik hozzá, annak okán, amilyen módon az előző gazdája harcolt vele, és ahogy meghalt vele, érte.