Zsákos Bilbó -

ϡ Név: Zsákos Bilbó, Zsákos Bungó  és Tuk Belladonna fia.
ϡ Becenév: Bilbó, Zsákos Úr, Betörő, Betörő Úr,...
ϡ Nem: Férfi.
ϡ Kor: 111.
ϡ Faj: Hobbit.
ϡ Hűség: A megye rabja, de hűséges Gandalf-hoz, és bizonyos törpökhöz.
ϡ Play by: Ian Holm, Martin Freeman.

ϡ Külső jellemzés:
- Mi hobbitok igazán alacsony teremtések vagyunk, még a törpöknél is kisebbek. Gyakorlatilag nem vagyunk olyan tömzsik, mint ők, de akad közöttünk is teltebb. Jómagam inkább piszkafa voltam egész eddigi életem során, és nem is hinném, hogy növök még. Több, mint száz évet megélve, göndör fürtjeim már nem tartják magukat oly kecsesen, mint azelőtt harmincéves koromban. Gesztenyebarna tincseim magukra öltötték már a szürke minden árnyalatát, s bőröm színe is megfakult csakugyan. Tekintetem ugyan mit sem változott, még mindig az az ifjú Zsákos és persze Tuk pillant vissza rám, ha tükörbe nézek, mint aki hajdanán elindult egy kalandra.

ϡ Belső jellemzés:
- Nos, nem vallanám magam oly vidám lelkűnek, mint a hobbitok azt általában teszik. Se nem vagyok jó kedélyű, se nem vagyok víg lelkületű. Jobb szeretem, és jobb szerettem mindig is a magányt. A kertem, a virágaim, a karosszékem, a zsáklakot, és mindent, amit jelentek én. Gyakran neveztek gorombának, de a bumburnyák népek véleménye sosem ingatott meg. Igenis jó modorom volt, és van is, tisztelem én a mások hagyományait, és ahol tudok, ott segítek. Nem vagyok egy nyílt szívű, beszédes figura, de ahol kell, és ahol szólítanak, ott ugyan beszélek. Túl sok helyen jártam, és túl sok gyászt láttam ahhoz, hogy kacajom folyton visszhangozzék füleimben.
Egyetlen kalandban volt részem csupán, amit nem kívánok elfelejteni. Se a jót, se a rosszat. Mindaz, ami ott történt fontos. Így leírom a történetet, ez hát a hobbim. A legkedvesebb időtöltésem, amit remélhetőleg egyszer majd Frodó befejez, és tovább adja, hogy így maradjon fenn a Zsákos vérvonal minden kalandjának emléke, s annak rendkívül fontos karaktereinek szelleme is.


ϡ Előtörténet vagy szerepjáték példa:
A nap fénye lassan elhagyja a megye határait, és helyére a hold köszön be. Kerek ablakomon át óvatosan kúszik be a fény, mire íriszem hamarább reagálnak, mint az felfoghatnám. Karosszékem ölében kucorodva bámulok ki az ablakon, midőn a csillagok fényeibe úszik tekintetem. Most is, - mint esténként mindig - a rég múltra gondolok, amit ha akarnék sem tudnék kiverni a fejemből. Ujjbegyeim máris szorongatják, midőn figyelmem csupán sokkal később kalandozik arrafelé. Hiszen azt hittem a polcon hagytam, a kandalló fölött. Hát mégsem. Apró, halovány mosolyra görbül szám sarka, midőn kihúzom ruhám takarásából, a már fedetlen gyűrűt.
- Hát itt vagy. - suttogom, majd egy apró fényfoszlány suhan végig ablakom alatt, s minduntalan vonzza magára elkalandozott tekintetem. Valamelyik ostoba hobbit mászkál kinn a sötét homályban, de csakugyan nem érdekel annyira, hogy bármiféle apró mozgást tegyek annak érdekében, hogy meglessem ki az. Inkább hátra vetem megfáradt fejem, s lehunyva szemem ismét azt a képet látom magam előtt. Ismét azt, amikor megpillantottam őt.