Terandul

Név: Terandul
Becenév: Terandul
Nem: férfi
Kor: 3000
Faj: Tünde
Hűség: A sajátjaimhoz természetesen, bárhol is legyenek. Ugyanakkor a békét pártolom a legjobban.
Play by: Keanu Reeves

Külső jellemzés: Terandul magas és vékony de ugyanakkor sportos testtel rendelkezik. Bőre fehér és tündéhez híven ápolt és rendben tartott.  A legtöbb tündérrel ellentétben neki fekete haja van és páncélzatot csak a közvetlen csata előtt vesz fel. Jobban szeret bőr és textil ruhákban járkálni. Tesz a kinézetére és a ruházatára és pontosan ezért leginkább hosszított, mai szemmel nagy estéi ruhákban jár. Ha vándorútra megy akkor természetesen bőr ruhát vesz fel, ami inkább testére feszül és megkönnyíti a mozgásban.

Belső jellemzés: Békeszerető és komolyabb belsővel rendelkezik. Nem szokott a levegőbe beszélni és különösen nem szokott felesleges szavakat kiejteni a száján. Látott már pár csatát és sok hullát és pontosan ezért nem annak a híve, hogyha többet viszünk akkor nyerünk. Inkább kivisz a csatába 5-6, magasabban képzett katonát és azokkal próbál csinálni valamit. A végsőkig próbálja az elméjéből megoldani a konfliktusokat és valamikor napokat tölt a saját magánszférájában csak azért, hogy ne merüljön vértócsába a diplomáciai beszélgetés, vita. Kikéri a magának járó tiszteletet sajátjaitól és a többi fajtól is de ez nem zárja ki azt, hogy a feljebbvalóival ne lenne tisztelettudó. Próbálja a legjobban teljesíteni a rászabott feladatot, az pedig a diplomácia. Különösen figyel az éles helyzetekben és volt már rá példa, hogy az épp kivonuló sereg vezetőjével beszélte meg a dolgokat.
Nem feltétlen ítéli el a háborút teljes mértékben de a módjait és a végeredményét már annál inkább. Azt hinnétek most róla, hogy nem tud kardot forgatni...pedig az övéivel egy szinten van ebben a tehetségben is és különösen szereti a dupla pengés harcmodort. Csak akkor nyúl a fegyvereihez, ha már az elméje elesett a csatatéren.

Előtörténet vagy szerepjáték példa:

Az életemet ha elmesélném, a széketeken a kereszttartó elszáradna, mire végeznék. Életem egyik fontosabb részét kellet, hogy kibírjam. Választ kaptok arra, hogy miért utálom a háborút.


Csillogó páncélok, elegánsan menetelő lovasság és tiszteletet követelően lovagló vezér a sereg elején. Bizonyára mindenkinek ez jutna eszébe ha egy csatába menetelő seregre gondol. Igazat kell adnom nektek mert a város széléről és falairól ténylegesen nagyon szép látványt nyújt. Minél több lovas menetel ki a nagykapun, annál erősebb az a tudat a nézelődőkben, hogy nyertesen térünk vissza és veszteség nélkül. Büszkén hullámoznak a szél tengerén a zászlók és mereven néznek az egek párnái felé a dárdák, lándzsák. A napfény beteríti páncéljainkat és hódító palástot ad nekünk, mikor végigcsillog testünkön. A természet adta plusz tulajdonságokról már nem beszélek, de benne van a levegőben, hogy miénk a világ, miénk a kard hatalma, miénk az összes tett elsöprő ereje és miénk a legfontosabb dolog a háborúban...a szívünk.
Ez a ti nézetetek, most az én szemeim története jön. Sokkal másabb lovagolni, mint az elménkkel álmodozni. Az én kezemben is helyet foglalt egy dárda és az én derekamat is körbetekerte a kardom szíja. Az én mellkasom is páncél védte és az én szívemet is súlyozta a tudat, hogy lehetséges a vágtatásom utolsó példája a mai nappal. Ami még ennél is rosszabb, hogy akivel tegnap még magánéleti dolgaidról beszélgettél, az két óra múlva holtan fekhet előtted.
- Pengéd éle ne csorbuljon a csatában és páncélod ne kopjon. - Felelték nekem a jobbomról a lovak hátáról. Természetesen válaszolni kell egy ilyen szerencsét kívánó mondatra.- Legyél a szemem és én leszek a pajzsod. - Feleltem a bajtársi és adrenalinnövelő mondatot. Avatatlan fülnek ez csekély bizalom, de egy katonának azt mondani, hogy leszek a pajzsod...akkora biztonságérzet, hogy ő is érted adja a lelkét. Mikor a távolság csökken az ellenség és mi közöttünk, akkor eszedbe jutnak a régi, jó dolgok az életedben. Ahogy az első komolyabb kapcsolatodat végig szenvedted, ahogy a finom ételek gondolata miatt összefut a nyál a szádban és még sorolhatnám. Az én fejemben is ilyesmik jártak de volt még valami.
Mikor érek oda végre, mikor kezdődik végre a háború. ne felejtsük el, hogy katonák vagyunk és azért lettünk katonák, hogy védjük a miénket és kioltsuk az ellenséget.
A kezdeti bizalmak, jókívánságok, szép gondolatok szertefoszlanak, mikor meglátod az ellenség létszámát és a szeretett napfényt eltakarja a fekete sereg árnyéka. Már túl késő volt a taktikai váltásra...körbevettek minket, megleptek. Egy mélyedésbe vezetett az utunk és épp átakartunk kelni, mikor meglátjuk az árnyak seregét, az orkokat. A lovak alattunk már érezték a vesztünket és elkezdek pánikba esett mozdulatokat tenni. Fegyvereinket gyorsan csataformába tartottuk és csak vártunk, hogy melyik oldal indul meg elsőnek. Még nagyobb balszerencsénkre egyszerre jöttek minden oldalról és a legjobb amit tehettünk, hogy a lovakkal kitörünk az egyik oldalról, átgázolva az ellenségen. Számos bajtársunkat és barátainkat kaptak le lováról és kényszerítettek át a másvilágra. Sokak ottmaradtak középen és harci ismeretüket felhasználva foglalták le az ellenség egy részét, hogy mi kijussunk. Egy tünde pengéje sokkal több orkot öl meg, mint fordítva de nálunk is van az a szint, mikor a túlerő már döntő fogalom. Rémes vérfürdő volt, Elanor barátomnak sikerült kijutnia velem és még jó pár társunkkal a halálgyűrűből de sosem felejtem el azokat, akik ottvesztek. Csak az egyik veszélytől menekültünk meg azzal, hogy kitörtünk mert az ellenség seregének egy része persze, hogy utánunk eredt. Lovaink fáradtak voltak és sebesültek, le kellett szállnunk róluk és mi, maréknyi tünde kellett felvennünk a harcot egy nagyobb osztaggal. Hullottunk mi is...hullott az ellenfél is. Kecses, technikás mozdulatok a nyers és vad erővel szemben. Sosem néztem le az orkok erejét de tudom a gyenge pontjaikat. Hallottuk a a gyűrűben ragadtak utolsó kiáltásait és még jobban hallottuk a mellettünk állók utolsó szavait. Ezt a kisebb párbajt ugyan megnyertük, de mindössze négyen maradtunk Elanorral együtt. Meghallottuk azt a hangot, amitől a legjobban tartottunk és tartottam. A visszavonulás és a menekülés kürthangját, miről tudtuk, hogy elvesztettük seregünk jelentősebb részét és még arra sincs idő, hogy hazavigyük a testeket a végső nyugalom érdekében.
Véresen, megtörve, gyásztól terhesen tértünk vissza alig egy helyőrség számában. Érdekes...nem volt trombita, nem volt zászló, nem volt napfény és nem volt már akaratunk, nekem pedig elveszett ott a szívem egy része. Mikor az elméd eléd vetíti a rémképeket és hiába vagy egy nemesebb faj tagja, ha rémálmok gyötörnek.
az után a förtelmes nap után megfogadtam, hogy nem a háborút fogom erőltetni, hanem a békét fogom pártolni. Ugyan kardot emelek ha kell de jobban bízom az elmémben. Nem fogok megint részt venni egy olyan vérfürdőben. Kikértem magamat a katonák közül és a diplomáciai utat kezdtem el tanulni, követni, elsajátítani.
Mostanra már diplomataként ismernek és hozzám fordulnak általában egy csata előtt, minden erőmmel a béke és a szavak embere akartam lenni és hála égnek sikerült. Ez teszi ki most az életemet és nem akarom, hogy ezen bármi is változtasson.