Naltanáre Fearille, Drem, Leon és Lalaith

A farkas támadása sikeresnek bizonyul. Ellensége képtelen lerázni magáról. A törpe fejszéje is talál, az ork mozgásképtelenül a földre zuhan, de még él. Az elhajított kalapács pont telibe kapja az egyik ork íjászt. Meginog és kihullik kezéből a fegyvere. Nem teketóriázik sokat, kardot rántva indul meg a törpe felé. Drem közben úgy dönt, a földön folytatja a csatát. Elhajított dobótőrei találnak ugyan, de egyik orkon sem ejtenek halálos sérülést, csupán még inkább felingerlik őket. A féltündének szerencsére sikerül a törpe mellé verekednie magát, ám útközben sem végez egyetlen ellenséggel, csupán megsebesít néhányat. A fenyegetően morgó, mordori nyelven átkozódó ellenség egyre közelebb ér a pároshoz. Néhányan baltákat tartanak kezükben, van aki tőrt, van aki kardot. Igyekszenek bekeríteni ellenségeiket.

Mindeközben a fán Naltanáre úgy dönt, hogy ideje stratégiát változtatnia. Íját két tünde tőrre cseréli, majd villámsebesen leveti magát a fáról. Egyenesen a legközelebb álló orkra, a két pengét pedig mélyen a védtelen nyakába döfi. Míg a súlyos test elzuhan, ő kecsesen leszökken róla és nemsokkal odébb ér földet. A tőröket visszacsúsztatja helyére és előhúzza kardját. Fizikailag jelentős hátrányban van az orkokkal szemben – épp ezért igyekszik ilyen helyzetekben kerülni a karddal való küzdelmet -, de ezt a tényt most igyekszik figyelmen kívül hagyni. Szinte azonnal érkezik is felé egy támadás. Épp a legutolsó pillanatban sikerül elsuhannia a súlyos, rászáradt vér mocskolta ork kard csapása elől. Gyorsan előreszúr, majd hátraugrik. Szabályosan körbetáncolja a monstrumot. Igyekszik olyan távol maradni tőle, hogy ne tehessen benne kárt, amikor pedig alkalma adódik rá, ismét szúr. Közben lopott pillanatokban oda-odales a törpe és a féltünde párosára, de most a saját ellenfelével kell foglalkoznia. Lassan hátrálnia kezd, hogy közelebb kerüljön a többiekhez, noha ez kétesélyes művelet, hiszen így a többi ork is felfigyelhet rá. Üsse kavics, egy próbát megér. Végül hátulról sikerül megsebeznie ellenfele lábát, majd mikor a földre rogy átszúrja a nyakát. Ekkor fedezi fel, hogy valaki más is beszállt a küzdelembe. Könnyű szerrel megtalálja a váratlan jövevény tartózkodási helyét. Nem ellenség, így tovább fojtatja útját Drem és a törpe felé. Ha van mégvalaki az oldalukon, talán könnyebben lerendezhetik ezt a kis csetepatét.

A váratlan jövevény eltalálja ugyan azokat az orkokat, akik eddig a farkast igyekezett a másvilágra küldeni. Az egyik holtan zuhan a földre, de a másik sérülése nem halálos. A gonosz lény fenyegetően felüvölt, majd arra felé indul, amerre az íjászt sejti. Ketten kiválnak a féltünde-törpe párost támadók közül és csatlakoznak hozzá.

Az talpon maradt ork íjász pedig váratlanul ismét célba veszi az immár földön közlekedő tünde hölgyet. A fekete nyílvessző veszedelmesen közel suhan el Naltanáre feje mellett. A nő megfordult és futni kezd új célpontja felé, majd mikor az ismét célzásra emelné az íjat felugrik a legközelebbi fára.

//Naltanáre Fearille, Leon Hargaratist, Lalaith Morningstar//

*A tőrök sikeresen eltalálják az orkokat, de azok még mindig talpon maradnak. Sőt, csak egyre mérgesebben közelítenek a férfi felé. Az egyik egy oldalra menő kardcsapással próbálkozik, de Drem egy tigrisbukfenccel átszökken a kard felett és ezzel túljut a két randa élőlényen. A törp felé kezd futni. Közben az egyik ork felé szúr, de elhajol előle és elfut az ellenség mellett. Ezzel a törp mellé is került akin meglehetősen látszik, hogy fáradt. Elvégre jobban liheg mint a farkasa. Bár a vadásznak is kellő kép fáj a lába, és fárad is, de nem szeretné ezt kimutatni az ellenfelei előtt. Még véletlenül sem akarja azt, hogy gyengének tűnjön a mordori patkányok szemében.*
- Csak nem fáradsz?
*Kérdi a törptől egy mosoly kíséretében, majd átgondolja azt amit a törp mondott.*
- Tűz? Nem rossz ötlet, de már túl késő.
*Közben tünde is leugrik a fáról és a közelharcot választja. Nem egy ellenséggel végez, ezzel megkönnyítve a törp és a féltünde dolgát. Egy nyílvessző elég közel hasít el a feje mellett, de ez őt nem zavarja lévén mivel azonnal elindul a vessző kilövője felé, de Dremnek nincs ideje a tündével törődni. Jelenleg elfoglalja az a dolog, hogy körülveszik az orkok. Tehát azonnal lesújt egyre közülük. Vet egy pillantást farkasára is. Két ork készül életét venni a szegény állatnak, de egy nyílvessző megöli az egyiket, aztán egy másik vessző megsebzi a másikat. A sérült ork nem is törődik a farkassal, hanem elindul az ismeretlen íjász felé. A vadásznak nincs ideje gondolkodni. Igyekszik átjutni az orkok körén, ezzel tallán ketté osztva csapatukat, és elindul az ork felé aki az ismeretlen íjász vérét szeretné kiontani. Ha sikeresen odaér igyekszik hátba szúrni. Közben farkasa is odaér mellé, hogy kövesse gazdáját a harcban.*

//Naltanáre Fearille, Drem a Farkas, Lalaith Morningstar//

*Végignézi az orkok csapatát, miután a földön fekvőt kivégezte vascsizmájának egyetlen taposásával, majd mikor társa odaér mellé, újult erővel veti bele magát a harcba. Közben érkezik még valaki. Talán egy újabb tünde, aki íjász társul megsegítésére igyekszik. Mikor a farkast támadókat kezdi el lövöldözni, tudatosul a törpében, hogy nem tökéletes az íjászkészsége, tehát talán ő is ilyen félvér, mint Leon, Drem barátja.*
~Mindegy is, a lényeg, hogy segítsen és ne harapjon fűbe.~
*Mikor társa észrevételezi, hogy Leont igencsak kezdi elhagyni az ereje, teli szívja tüdejét levegővel, majd egy szusszal válaszol, közben folyamatosan csépelve az ellent.*
-Biza, nem ilyen harcmodorhoz vagyok szokva!
*Általában szűk épületekben, barlangokban szokott harcolni. Orkokkal nagyon ritkán. Ezek a teremtményeknek teljes erővel odacsapnak, nem törődve taktikával, nem gondolkodva. Így igazán kiszámíthatatlanok, nem úgy, mint az emberek, akik legtöbbször áldozatai szoktak lenni a törpének.*
-Hát mán mindegy tényleg! De így legalább lesz trófeának való!
*Végre a tünde is a közelharc mellett dönt, ezzel jó nagy terhet véve le a földön lévők válláról. De ez nem tart sokáig, mert a nő máris az egyik fán terem, újra íjjal a kezében, lődözve. A Dremmel való vállvetve küzdés sem tart soká, hiszen társa, az újonnan segítségükre siető idegen védelmére kel, ezzel magára hagyva őt az orkokkal. Leon egyetlen pillanatra gondolkozik csak a régen használt nyelven, majd az orkoktól imént hallott mordorin üvölt támadóinak. Sosem szerette ezt a nyelvet, de volt ideje megtanulni az orkok között, és nem egyszer mentette már meg életét ez a tudás.*
-Dobjatok el mindent és meneküljetek féleszűek! Nincs semmi esélyetek a nyerni. Ha most megfuttok, én nem ölök meg többet közületek!
*De eközben is folyamatosan harcol. Ha valaki eldobja fegyverét és megfutamodik, akkor őt Leon békén hagyja, és reménykedik abban, hogy sikeresen el tud szökni a többiek elől is. Közben abban is bízik, hogy társai nem ismerik ezt a nyelvet, mert akkor komoly galibába kerülhet még emiatt a jövőben.*

//Naltanáre Fearille, Leon Hargaratist, Drem, a Farkas//

*Az orkok megindultak felém. Én meg átszökkentem egy másik fára, hogy ne tudjanak utolérni. Megtámasztottam magam két vastag ág között, s a lombok takarásában elbújtam. Én viszont jól láttam az orkokat. Előkaptam egy újabb nyílvesszőt, s a jobb kezem felé esőnek a két szeme közé céloztam. Vártam kissé, majd előttem a nyilat. Ha talált, talált, ha nem, akkor nem. Viszont nem óhajtottam felfedni még kilétem, így maradtam a biztos rejtőzködés mellett.

A törp beszédétől elborzadtam. Most akkor barát, vagy ellenség? Hisz a mordori nyelven szólt! Meg mert szólalni azon a rettenetes nyelven! Közben a szél váratlanul feltámadt, majd nemsokára az eső is megérkezett a felhők kíséretében, jó kis záport zúdítva a harcosok nyakába. Magamban elfintorodtam – a víz nedvesíti az íj húrját, nem jó vele úgy lőni. Ráadásul nem volt annyira sas szemem, mint egy igazi tündének. Egy igazinak, amilyen én nem voltam.
Ráadásul arra is figyelnem kellett, hogy hol tartózkodtak éppen a harcosok, nehogy barátot találjak el véletlenül. *
~Eru, segíts meg!~ *fohászkodtam szótlanul, hogy jó célt találjanak a vesszők.Egy talált, az biztos, mivel hallottam az ork borzalmas hörgését.
Nem volt épp leányálom a helyzet, amibe keveredtem akaratomon kívül, álmomban sem gondoltam volna, hogy Völgyzugolyba vezető utam ilyen könnyedén akadályokba fog ütközni. Na, és ha vége a hentelésnek, akkor vajon tovább engednek-e mostani bajtársaim? Segíteni fognak, vagy hátráltatni vajon? Ki tudja? Csak a valák...*

Egyre újabb és újabb nyílvesszők suhannak el veszedelmesen közel a tünde hercegnőhöz. Naltanáre az ágak között manőverezik, igyekszik megtalálni a megfelelő helyet ahhoz, hogy végre kilőhesse bosszantó ellenfelét. Végül sikerül becéloznia az orkot is ki is lövi. Egy pillanattal később már szökken is le a földre, s újfent kardra cseréli az íjat. Egy ork pengéje rögtön felé csap, épp az utolsó másodpercben lép el előle. Szauron szolgái tényleg kezdik elrontani a napját.

Drem sikerrel halad az ismeretlen íjász, váratlan szövetségesük felé. Sikeresen tér ki a támadások elől, az egyik orkot pedig sikerrel hátba szúrja. Holtan zuhan el. A féltündének szusszanni sincs ideje, máris ráront a másik kettő, akik pár pillanattal korábban még szintén az újdonsült jövevényt szerették volna kardélre hányni. Egyszerre támadják, két oldalról. Súlyos pengék emelkednek.

Az egyik Leon közelében lévő ork felröhög, mikor meghalja a fekete nyelven elhangzó szavakat.
- Lenyúzzuk a bőrödet - ígéri ugyanazon a nyelven. - Kivágjuk a nyelvedet!.
A törp közben sikeresen távol tartja magától ellenségeit. Igaz, csapásai nem terítenek le újabb orkokat, de legalább óvatosságra kényszerítik őket. Nem merészkednek a közelébe. Kerülgetik. Talán a gyenge pontot keresik. Azt, hol tudnának a legsikeresebben támadni, hogy egyszer s mindenkorra véget vethessenek a problémának.

Lalaith nyílvesszője nem talál, viszont a próbálkozásával ismét elárulja helyzetét. Egyelőre nincs veszélyben. A korábban őt célba vevő két ork még mindig Dremmel van elfoglalva. Az ismeretlen íjászt szánják második „fogásnak”.
Nyert egy kis időt a féltünde leány. De vajon hogy használja ki?

Naltanáre hátán végigfut a hideg a mordori fekete beszédet hallván. E tény önmagában még nem ad rá okot, hogy azt feltételezze, a törpe ellenségeik szolgája. Hisz Gandalf és ő maga is ismerik a gonosz nyelvet, noha legtöbbször tartózkodnak attól, hogy használják. Szavai is sejtését igazolják. Távozásra szólítja fel az orkokat. Persze esély sincs rá, hogy azok valóban futásnak erednek. Nem is. Mivel szemlátomást a törpét szorongatják leginkább, a hercegnő felé indul. Sebesen fut, végül egy ugrással meg is érkezik céljához. Felemeli kardját és rövid pillantást vet Leonra.
- Bármily nemes is a szándék, kérlek tartózkodj e nyelv használatától jelenlétemben – mondja.
Az egyik ork szeme a ruhába hímzett címerre villan.
- Ismerem ezt a jelet – jelenti be. - Az Uram örülni fog.
A hercegnő nem válaszol, csupán egy fintor suhan át arcán.
Ki hitte volna, hogy ennyire bonyolulttá válik ez a nap?

//Naltanáre Fearille, Leon Hargaratist, Lalaith Morningstar//

*Nehézkesen, de azért sikerrel kerüli ki az orkok támadását és átjut az azok által emelt falon. Bár nem sok híja volt annak, hogy elevenen feldarabolják. Na, de most nem az a lényeg, hanem az, hogy az ismeretlen íjászt segítse meg. Karját tehát két kézre fogja és a legnagyobb ork hátába vágja. A pengét igyekszik benne kissé megmozgatni, hogy jobban szenvedjen az átkozott, majd kihúzza belőle a pengét, aki ezután holtan rogy össze. Közben hallja a törpöt miközben a fekete nyelven mond valamit.*
- Te koma... ezen a nyelven nem beszélünk főleg nem tündék társaságában.
*Kiállt oda a törpnek, de sok ideje nincs gondolkodni, ugyanis két hatalmas penge suhan felé végzetes tempóval. Szinte ösztönösen vetődik hátra, de ez így nem a legjobb helyzet. Felállni most nem igazán tud, főleg mivel a hátán fekszik, tehát csak annyit tehet, hogy odébb gurul, de gurulás közben elveszti fegyverét. A farkas ismét az egyik orkot kezdi nyúzni, és ezzel remélhetőleg eltereli a rondaságok figyelmét, addig is Drem felpattan előkapja nyúzókését. Igazából csak most veszi észre azt, hogy esni kezdett, de sebaj, lehet, hogy még előnyt kovácsolhatnak belőle. Készen áll arra, hogy elhajoljon a következő támadás elől és lefegyverezze támadóját. Ha ez sikerül hátrál egy lépést, de nem engedi ellenfelét fegyveréhez jutni. Közben látja ahogy újabb vessző száll ki a fák közül. Ismét lecsapott a rejtélyes íjász. Bár a lövés nem talált és csak annyit ért el, hogy ismét elárulta helyzetét ami jóval messzebb van az előzőtől.*
~A fene... lehet nem is kellett volna iderohannom.~
*Nem igazán ismeri a mordori fekete nyelvet, de az egyik ork két szavát megérti, mégpedig az "uram" és az "örülni" szavakat. Ha jól látja ez az ork a tündével van elfoglalva. Viszont, az "uram" szó jobban elgondolkoztatja őt.*
~Vajon kit ért az ura alatt? Magát a nagyúrt vagy talán... valaki mást? Valaki olyat akinek még mindig tartozom?~

//Naltanáre Fearille, Drem a Farkas, Lalaith Morningstar//

*Az eső elkezd esni. Leon magában káromkodik emiatt, és prüszkölve, megrázza a fejét, hogy a vizet kirázza belőle és körülnéz, hátha talál egy egészen lombos fát, mely alá elbújhat. Tudja, hogy szakálla olyan, mint a szivacs. Ha megtelik vízzel, akkor sokkal nehezebb lesz harcolnia, mert elég kényelmetlen tud lenni neki. Az általa egyik legjobban utált érzés, ha vizes minden egyes tagja. ha sikerül találnia ilyet, akkor elkezd felé hátrálni. Ha nem talál, avagy nem tud bemenni alá, akkor az jelentősen csökkenti esélyeit. Azonban az a tény, hogy az orkok nem eredtek futásnak, megnyugtatja a lelkét és újult erővel kezd el támadni. Mostmár ügyelve arra, hogy halálos sebet okozzon a pokolfajzatoknak. Csapásival az ellenek nyakát célozza. Közben pedig odaér hozzá a tünde nő is, aki szavainak nem örül.*
-Ehemm! *Egyezik bele az általa sem túlzottan kedvelt nyelv mellőzésébe.*
~Hah, egy próbát megért pödig~
-Nohát, ha nem mennek, hát nem mennek! Így legalább már tudom, hogy nem érnek semmit, ha még az életüket sem féltik!
*Leon nem erre számított. Ha olyanok lettek volna ezek az orkok, mint akiket ismert régebbről, akkor már régen elmenekültek volna. Valami nem stimmel velük. Eldönti, hogyha vége ennek az egésznek és megölték őket, akkor beszélnie kell valamiről a többiekkel, hátha ők tudnak válaszolni. Közben barátja is óva inti a mordori nyelv használatától. Nem örül túlzottan a kioktatásnak, de nem rója fel most ezt.*
-Biza én nem akartam ezt beszélni! Az meg még a kutyát sem érdekli, engem meg főleg nem, hogy kinek a társaságában kajabálok emígyen!
*Mondja, miközben próbálja kifújni szeméből az egyik kósza hajtincsét, mely valahogy kikerült a sisakja alól és most belelóg a szemébe. Ekkor az orkok beszédét is hallja, ami újabb kételyeket vet fel benne, amiről szintén akar beszélni valakivel.*
~He? Hogyaza, mi van az orkokkal most meg má'?~
*Közben ha levág valakit, akkor újra és újra, egy egy védekezés között, próbál kitámadni is, végig fejre, nyakra célozva fegyverével.*

- Tudom, ki vagy! – sziszegi az ork továbbra is a Fekete Nyelvet használva. - Elviszlek hozzá és ő elégedett lesz velem! Hozzátok el nekem a kovács utolsó gyermekét és nagy jutalomban lesz részetek! Ezt mondta!
A tünde hercegnőt némileg kellemetlenül érinti ez a hír. Sokszor vadásztak már rá, előbb Morgoth, majd Szauron hívei, de nem tudta, hogy megint rá osztották a préda szerepét. Persze ez várható volt. Mégiscsak Középfölde egyik legidősebb tündéje, valamint a Fehér Tanács tagja. A vére miatt mondtak rá ítéletet. Egyszer már raboskodott a gonosz börtönében és eltökélte, hogy többé nem esik fogságba. Szauron nem Morgoth volt. Nem Morgoth volt.
- Nem – szólal meg végül. - Ez nem így történik majd. - Félrelépett egy felé suhanó penge útjából. - Arról beszélsz, aki visszaköltözött Mordorba, vagy valamelyik két világ között rekedt szolgálójáról? - kérdez rá, miközben védekezésre emeli saját pengéjét. - Mi volt itt az eredeti célotok? Nem tudhattatok róla, hogy erre vezet az utam!
Tudja jól, felesleges a kérdezősködés. Az orkok úgysem beszélnek. Sosem beszélnek, mégsem képes rá, hogy megállja. Ennyire közel egy emberek lakta városhoz... Belegondolni is rossz, mit művelhettek volna Bríben.

Drem elkerüli ugyan a végzetes csapásokat, ám a helyzete csöppet sem válik könnyebbé. Alig sikerül talpra küzdenie magát, mielőtt a két ork ismét odaérne hozzá. Vagyis... az egyiknek félúton egyéb problémája akad. A farkas vetődik rá. Iszonyatos üvöltés szalad ki az ork száján, miközben két ököllel egyszerre sújt le a rácsimpaszkodó állatra. Végül sikeresen lerázza magáról és még bele is rúg. Közben a négylábú gazdája is nehéz percek elé néz. Nem sikerül lefegyvereznie támadóját, az pedig ismét felé sújt. A penge ezúttal végighorzsolja bal karját. Közel volt... túl közel.

Leon is szorult helyzetbe kerül. Egyre újabb és újabb csapások érkeznek felé. Az egyik ork végül megelégeli a dolgot, előrébb lép, megragadja a törp szakállát és a földre taszítja. A következő pillanatban egy tőr fúródik Leon jobb karjába, nemsokkal a válla alatt. Ugyanekkor a korábban beszélő ork ököllel arcon vágja Naltanárét. A hercegnő elesik, s ráadásképp közben a kardja is kiröppen a kezéből. Felrepedt ajkából vér szivárog. Rövid pillantást vet a törp felé és már nyúlna is elvesztett pengéje után, ám egy földbe vágódó ork kard gátat szab neki. Mély vágást ejt jobb alkarján. Felszisszen. Ez még nem a vég, fut át a fején a gondolat, élt már át ennél sokkal rosszabbakat is. Közben a korábban kiselőadást tartó ork dühödten megragadja a sérülést okozó társát és hátralöki.
- Idióta! – kiált fel. - Élve kell! Élve akarja a Szem!

/Naltanáre Fearille, Leon Hargaratist, Lalaith Morningstar//

*A farkas a rúgás miatt pár méterrel arrébb gazdájától landol. Még bírja az iramot, de még egy ilyet nem élne túl. Tehát Drem rá is üvölt.*
- Fuss és bújj el.
*A farkasnak kérdőn néz gazdájára, majd rohanni kezd és . Okos egy állat. Mondhatni érti az emberi nyelvet csak válaszolni nem tud. Lassacskán eltűnik a bozótban, azonban a férfi hatalmas hibát követett el. Nem figyelt ellenfelére és támadása végighorzsolja bal karját. Fájdalmában felüvölt, majd gyűlölettel teli pillantásokat vet ellenfeleire. Jobb kezében még mindig ott a nyúzókés ám nem hiszi, hogy megy vele bármire is. Egyedül már csak társaiban bízhat, de ez az elmélete is hamar társaival együtt hullik a sárba. Mind a ketten a sárban heverésznek és az íjásznak semmi nyoma. Ráadásul a tünde meg is sérült. Egy pillanatra megfordul a fejében az a gondolat, hogy feladja, de hamar el is veti az ötletet. Főleg mivel apja arra tanította, hogy inkább állva halljon meg harcos módjára, mint térden egy szolgaként. Rápillant a nyúzókésre, majd felméri a a két ellenfelét. Nem lesz könnyű, dolga, de akkor sem adja fel, majd valami ima szerűséget kezd el mormolni.*
- Anyám és atyám... ha most láttok, vezessétek minden egyes csapásomat, hogy az halált hozzon ellenségeim számára.
*Több se kell neki, nekiront az egyiknek és ha az támadni akarna akkor félreugrik és minden erejével azon lesz, hogy a másik ork nyakába, vagy fejébe, esetleg a szívébe vágja a nyúzókést.*

//Naltanáre Fearille, Drem a Farkas, Lalaith Morningstar//

*Leont már nem érdekli az orkok beszélgetése, hiszen túlságosan is sok ellen szeretné nyakát szegni. Ekkor azonban olyan történik, ami eddigi hosszú élete során sohasem, ugyanis a szakálla miatt kerül életveszélyes helyzetbe. Leonnak ebben a pillanatban az fut végig az agyán, hogy most aztán szégyent hozott a törpök dicső nemzetére, hiszen legnagyobb ékessége miatt földre hullani, igazán dicstelen dolog. Azonban ezen sincs sok ideje töprengeni, mert az egyik ork egy tőrt vág bele karjába. A törpe már túlzottan is beleélte magát a harcba, hogy ezzel foglalkozzon, valamint a nemrég bevedelt alkohol is fűti még a vérét, így nem érzi a fájdalmat, csak a szúrás pillanatában. Mivel nem az a robusztus alkat, mint a többi törpe, így talán sikerülhet felkecmeregnie a földről, azonban, ha erre semmi esélye, akkor a földről harcol tovább.*
-A jó drága édesanyátok lába szárát!
*Káromkodik magában, miközben baltájával próbálja kettéhasítani az egyik ork fejét. Azt az orkot, aki a földre taszította. Ha nem sikerült felállnia, akkor az orkokat derékban próbálja csépelni, hiszen fejüket, nyakukat nem érné el a földről. Még ezek mellett is sikerül elcsípnie néhány szót az orkoktól. Nagy kő esik le a szívéről, mikor meghallja, hogy a tünde nőt nem akarják megölni jelenleg. A saját élete miatt sosem aggódott, társai iránt annál inkább. Azért is jött ide, hogy őket védelmezze, de jelen helyzetben úgy látszik, hogy csak meghalni fog értük.*
-A macska rúgja meg, hogy így köll egy nekem megholni!? Hej, hát no mán, ez így nem lössz jó!

Az eső, amilyen váratlanul érkezett, olyan hamar el is áll. Könnyű zápor volt csupán...

Drem elkeseredett támadása közben jó néhány zúzódással gazdagodik, de a jobb lábát még meg is vágják. Egyfajta félsikert mégis sikerül elérnie. Sikerül egyik támadójának szívébe vágnia a kést. Sajnos ezt követően rögtön, egyetlen másodpercet sem késlekedve ráront a másik. Megragadja, a földre taszítja majd ismét felemeli saját pengéjét...
Gúnyos vigyor jelenik meg arcán. Ő már biztosra veszi győzelmét.

Leonnak sikerül talpra kecmeregnie. Még épp időben. Ráadásul a fejsze csapása is célt ér, széthasítja az ork fejét. Üröm az örömben, hogy a többiek azonnal reagálnak, így a törpnek nem marad ideje, hogy kirántsa fegyverét a szétroncsolt koponyából. Más módon kell tovább támadnia vagy védekeznie... Megfogyatkozott ugyan az ellen, de még nem győztek.
Be is szerez egy vágást a hátára.

Naltanárét először kísérti meg a gondolat, hogy talán ideje lenne használnia mindazt, amit még Valinorban tanult a valáktól. De tudja, hogy hibás döntés lenne. Az orkok jelentette problémától talán megszabadulnának, de sokkal komolyabb gond szabadna a nyakukba. Maguk felé fordítaná egy igazán veszedelmes ellenfél tekintetét. Maga miatt nem aggódott, de a többieket nem sodorhatta ilyen veszélybe. Szauron és a kilenc kutyája észrevette volna.
Megújult, megerősödött elhatározással pattan fel. Nem nyúl a kardja után, helyette inkább előhúzza az egyik tőrét és épen maradt kezébe fogja. Az utolsó pillanatban félreugrik a korábban szónokló ork egyik ütése elől, majd a háta mögé kerülve villámgyorsan a nyakába mártja a pengét.

Váratlanul nyílvesszők zápora érkezik valahonnan a fák közül és a megmaradt orkok egymás után hullnak földre. Pillanatokkal később három barna köpenyes alak érkezik meg a rögtönzött kis csata színhelyére. Kószák. Maguk is elég megviseltnek tűnnek, de rajtuk mindenképp segítettek. Nem csupán az öltözéküket ismeri fel, hanem a legelöl haladó férfit is.
Felkapja a kardját és elé siet.
- Barátom – ritkán, nagyon ritkán látott mosoly tűnik fel arcán, miközben kezet fognak. - Azt hiszem – visszapillant Dremre és Leonra -, mindannyian nevében mondhatom, hogy nem érkezhettetek volna jobbkor.
- Nincsenek jó híreim – szólal meg végül régi ismerőse. - Beszélhetek előttük? - pillant a halandóra és a törpre.

Váratlan fordulatok egész sora érte a kis csapatot, akiknek igyekeztem segíteni. Bizony megértettem a mordori beszédet, s egyáltalán nem volt kellemes. Félelem keltette borzongás járt át, s nem értettem, mire gondolt az ellenség vezére. Ott lapultam a fán, a lombok jótékony takarásában. Köpenyem már átázott, csuromvizesen tapadt hajam is hátamra. Gondolkodnom kellett: valahogyan tűzzel kéne lefegyverezni őket, de hogyan? A nedves fa nem gyullad meg könnyen.

Ráadásul, ha erdőtüzet akartam, azzal nem csak az ellenségben tehetek kárt, de azok is veszélyben lennének, akiket meg akarok védeni. De miért védtem őket? Hisz teljesen ismeretlenek számomra, de talán közülük kerülhet ki az, aki kísérőm lehet Völgyzugolyig. A kószák érkezéséig a háttérben maradtam, már így is nagyjából sejteni lehetett tartózkodási helyem. Szerencsére az orkok eléggé suta értelműek, bár néhány kivételes példány akad köztük. Például a vezérük, aki felismerte, hogy az a hölgy kicsoda. Nekem fogalmam sem volt még róla, de jelentős személy lehet, ha a Szem is örülne neki.

Mikor a veszedelem elmúlt, én magam a fák ágain ugrálva igyekeztem feléjük, jelentősen rövidítve az útvonal hosszát, bár kissé kockázatos volt az ágak csúszós felülete miatt.
Halkan, nesztelenül ért földet két lábam a sáros talajon, csizmám kissé bele is süppedt.
- Üdv néktek, vándorok. Barát vagyok, ne féljetek tőlem! – köszöntöttem őket, ha esetleg rossz néven vennék közeledésem. Azt hiszem, ez a kis csete-paté bőven elég okot adott arra, hogy társuljak hozzájuk, minden érdek ezt kívánja. Talán valamelyikük ismeri az utat oda, ahová mennem kell.

Köpenyem csuklyáját félrehúztam arcomból, mielőtt még jobban eláznék – ettől jobban már úgy se ázhattam volna. Csapzott, hullámos, szőke hajam víztől csöpögve tapadt testemhez. Arcomon is esővíz száguldott lefelé.

- Völgyzugolyba tartok, ismeritek arra az utat? – kérdeztem tőlük bizonytalanul. Az a nincsenek jó híreim kezdetű mondat eléggé lelombozott, noha már rögtön az elején tudtam, hogy nem lesz könnyű az utazásom, s rengeteg kalandban, meg veszélyben lesz részem még.
Szememmel a farkast kerestem tekintetemmel, s amint észrevettem, megpróbáltam közelebb lépni hozzá. Szegény párát sajnáltam volna, ha ork-közelbe került volna. Igazán reméltem, hogy Ők is barátként tekintenek rám, manapság muszáj a jó erőknek összefogniuk.

/Naltanáre Fearille, Leon Hargaratist, Lalaith Morningstar/

*A támadása csak félsikerrel zárul. Megöli az egyik orkot, de szerez egy mély vágást a lábára amitől térde kényszerül, majd az ork társa még jobban a földre löki és magasba emeli pengéjét. Drem vérrel és sárral borítva fekszik az eső áztatta földön. Társait nézi, kik még mindig talpon állnak. Behunyja szemét és úgy várja a halált. Története itt vége szakad. Már csak a csoda mentheti őt meg. Ami meg is érkezik. A halál nem jön, hát kinyissa szemeit és az összes ork holtan fekszik. Elmosolyodik, majd megpróbál felállni, de a keze és a lába is szörnyen fáj tehát visszaesik. Talán már el is fertőződtek rajta a sebek. Még egyszer megpróbál felállni, de még nagyobb fájdalom nyilall belé tehát felüvölt, majd vissza esik. A földön feküdve nézi a kószákat és olyan arckifejezést vesz fel mint aki citromba harapott, és egy fájdalommal teli hörgés hagyja el torkát. Lassan megjelenik egy másik lány is. Nem igazán látja, csak az ékes női hangból ítélte meg, hogy az. Közben a farkas is előbújik és gazdája mellé fekszik.*
- Na mi van öreg barátom?
*Kérdi a kutyától kissé elhalt hangon, majd vet egy pillantást a lábán lévő sebre. Ahogy gondolta, a seb teli van sárra, még a karján is. Azonnal el kéne látni, de itt az isten háta mögött erre nem lát túl nagy esélyt. Közben azért igyekszik odafigyelni a kószák és a tünde beszédjére.*
- Ennél is nagyobb a gond?

//Naltanáre Fearille, Drem a Farkas, Lalaith Morningstar//

*Miután az egyik orkot megölte, fegyvere az ellen testében ragad, így ki kéne találnia valamit, mert ő ugyan fel nem adja! Ha kell ököllel küzd, amíg egy leheletnyi erő van benne. Azonban szinte karját sem tudja már felemelni, annyira fájnak sebei. Ekkor jönnek a segítő nyilak, amiktől az orkok szépen sorjában elhullanak. Leonnak felfogni sincs ideje a dolgokat. Nem is akarja felfogni, inkább, mikor a közelében már nincs egy ork sem, szépen elterül egy kevésbé sáron részen, háttal felfelé, hogy sebe ne koszosodjon be, hiszen, ha már túlélte a csatát, akkor ne egy fránya fertőzés vigye el. Így fektében szedi le oldaláról a borostömlőjét, és nagyokat húz belőle, hogy egy kis erőt töltsön magába. Mikor ezzel végzett, fegyverét nyugodtan letörölgeti, ezután áll neki annak, amiért egyáltalán beszállt a csatába. Átnézi a hullákat, hátha talál gyűrűt, ékszert, vagy bármi más csillogó holmit. Ha van a táborban alkoholos ital, akkor azt is magához veszi, hiszen az orkoké is van olyan jó, mint bármely más népé. Ha mindezzel végzett, dülöngélő léptekkel megy oda a többiekhez, és ad egy gyönge fülest Dremnek, csak, hogy észrevegye. Fájdalmat nem akar okozni a férfinak.*
-Ostoba! Nem megmondtam, hogy ne gyűjjünk ide? Most aztán hetekig gyógyulgathatok! *Ezután a négylábút kezdi el simogatni. Finoman, ügyelve, nehogy fájdalmat okozzon a vélhetőleg sérült állatnak.*
-Jaj, kutyabarátom! Hát bajod van-é? *Ezután megmentőikre összpontosítja figyelmét. Illene bemutatkoznia és köszönetet is kéne mondani nekik.*
-Ajj, de jó, hogy gyüttek komék! *Automatikusan barátjának szólítja őket is, hiszen neki már barátja, ha megmentették az életét. Közben megigazítja szakállát és szemébe lógó haját is.*
-Böszéljen nyugodtan, ha így kívánja! *Mutat egy foghíjas vigyort, majd színpadiasan befogja füleit.*
-Ha így gondolja, én ugyan nem hallgatózom! Nekem csak az a fontos, hogy végre eljussak egy jó kocsmába pihenni! *Ezután újra végigdől a földön.*