Belior

Név: Berlon fia Belior
Becenév:  Acélfi, „Númenori kapitány”
Nem: Férfi
Kor: 58
Faj: Ember, Dúnadán
Hűség: Gondor, bár a múlt eseményei miatt inkább csak a családja, mint sem valódi hűség kötné oda.
Play by: Nikolaj Coster Waldau

Külső jellemzés: Nos, beceneve okán már elmondható róla, hogy legtöbbször ragyogó acélpáncéljában pillanthatod meg. Ez a páncél azonban nem olyan, mint valami nagy és nehéz ormótlan lemezdarabokból összetákolt páncélzat. A legkiválóbb acélból minőségien megmunkált és finoman kidolgozott páncéldarabokról van szó, melyek könnyebbek mint amilyennek kinéznek. Jóllehet úgy tűnik, hogy a páncél még a régi Númenori kovácsmesterek műve ám e páncélt maga Belior készítette, mikor Gondor szolgálatába állván kapitánnyá léptették elő. Ugyanakkor ezt a ragyogó munkát eltakarja sötét szőrmeköpenyege s fiatal egykor örömtől-bátorságtól és vadságtól sugárzó, de mára más kissé megkeseredett arcát a fekete csuklya rejti el jórészt. Kardja szintén finoman megmunkált másfél kezes kard, melyet övén lévő tokjában hordja. A kardja mellett akad nála még szőrmeköpönyege alá rejtve egy kisebb szekerce, melyet, ha úgy esik egy kézzel előrántván a kardja mellett használja, de ha szükségeltetik, halálos erővel eldobhatja.

Belső jellemzés: Kissé barátságtalan az emberekkel az utóbbi időben. Ez leginkább csalódottsága az emberekben, és Gondor helytartójában. Fél bízni és fél remélni. Remélni, hogy a most középföldére boruló sötétséget idejében észreveszik. Ugyanakkor, mint katona és Dúnadán küzd, míg él, míg lélegzik. Harcol a sötétség ellen, de leginkább orkok és egyéb alávaló teremtményeket kaszabol. Míg régen Gondort szolgálva ezt becsületből tette tisztelettel és felelősséggel katonái életéért, mára már pénzért cserébe, nyújtja kardját a háborúzó királyoknak.


Előtörténet:

Jó pár évtizede annak a fagyos téli estnek mikor megszületett Berlon fia. Apja boldogságát csak az árnyékolta, hogy az ifjú Belior születése közben felesége távozott az élők sorából.  Az apa azonban nem maradt magára a gyermekkel, hiszen Berlon kovács volt egy kisebb Dúnadán törzsben, hol remek munkáját becsülték az ott élők. Az első húsz évét e törzsben élte Belior mely alatt kitanulta apja mesterségének minden csínját-bínját, melyet mindig apáról fiúra szállt, mióta Fornost és vele az Északi királyság elbukott. Azonban sokkal kalandosabb életre vágyott Belior mint naphosszat vasat kalapálni. Élénken rajzolódtak ki elméjében apja meséi a nagy kalandjairól, melyeket, mint Középfölde Kószájaként élt meg. Így hát zsenge kora ellenére nyakába vette a világot. Első ízben a tündékkel kereste a kapcsolatot. Dúnadán lévén valamelyest konyított a tünde nyelvhez. Jó pár évet töltött Imladrisban, vagy, ahogy a köznyelv ismeri Völgyzugoly. E pár év a tündék között elegendő volt, hogy folyékonyan tudjon ezután beszélni a tündékkel, s noha lenyűgözte a tudásuk kiváltképp a kovácsolási fortélyaik, nem túlzottan zárta a szívébe az akkor még nyílt és talán kissé még naiv Belior a zárkózott és kissé talán túlságosan is büszke tündéket. E rossz tapasztalata Lórieni tündékkel kiváltképp igaznak bizonyult. Habár rossz szava nem lehetett a tündékre mégis kevéssé érezte magát alkalmasnak, hogy a tündék közt hosszabb időt eltöltsön. Kovácsolási fortélyaikból nem tudott meg túl sokat, de a tündék szerint már akkor is túl sokat engedtek neki látni. Belior következő útjának következő állomása a törpék voltak. Az úti célja pedig nem más, mint Erebor volt, mely a sárkány pusztulása óta újra virágzóvá vált. A fiatal Dúnadán a tündékkel kapcsolatos rossz tapasztalatai ellenkezőjét tapasztalja a törpökkel, melyek viszonylag barátságosan fogadják a kívülállót. Noha kis ellenérzet a törpökben is akadt eleinte, de ez csak a jótékony bizalmatlanság volt, hiszen akkor nem sokkal több, mint tíz évvel elötte újra lángba borult a végzet hegye, mely Mordor felöl sötét felhőket eredményezett.
Belior azonban hála közvetlen és nyitott természetének hála hamar megkedvelte és megkedveltette magát a törpökkel. Sok évet töltött itt megtanulván a törpök nyelvét s ellesvén kovács fortélyokat, miképpen lehet megmunkálni a fémeket, s tartósabbá erősebbé tenni a páncélokat. Igazából mondhatni Belior falt minden tudást mely a kovácsoláshoz köthető, s a törpöknél bőven volt mit tanulni. Végül tizenegy év múlva mégis tovább állt, hiszen bőven volt még felfedeznivaló középföldén. Az ekkor 37 éves Belior Gondorba utazik, a hegyeken túlra s látszólag pár év után látszólag meg is telepedett Belfalasban megházasodott s kovácsként kezdte keresni kenyerét. Szakmája mestereként még Dol Amrothi nemesi család is néhol megrendelést adott le neki, melyek búsás hasznot hoztak neki. A pénz s a család nem boldogított őt annyira, mint hitte a Dúnadán, valahol belül csak most értette meg igazán, hogy ő teljesen másfajta életre vágyik, Még nemért révbe az élete, még nem.  Hosszas mérlegelést követően úgy döntött, szívére hallgatván Minas Tirithbe indult, hogy felajánlja szolgálatait a helytartónak, mint harcos. Persze mindezek elött kellően gondoskodott feleségéről és fiáról, hogy ne szenvedjenek hiányt semmi jóból, még ha őt magát el is ragadná a halál. Dol Amrothban hagyta őket minden kincsével, s vagyonával, majd útnak indult.
A helytartó örömmel fogadott minden harcos kezet Gondorból, s Belior megállta a helyét s csakhamar tiszteletre tett szert a katonák között. Vitézségét és bátorságát a helytartó kapitányi ranggal jutalmazta, s kinevezte őt Osgiliath véd parancsnokává. ezen alkalomból minden tudását és eddig tanult népek fortélyát alkalmazva elkészítette páncélját, mely kissé talán eltért a szokványos Gondori páncéltól. Az ifjú Beliort a toronyőrök páncélja ihlette meg, mely az elkészült mű esetében sugározta magából a régi Númenori erőt. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy Númenor is elbukott úgy egy ember is képes elbukni.
Osgiliath véres csatározásaiban elveszítette a keleti partot s emberei egy részét, melyet még rosszabbul viselt mikor a helytartó, kemény parancsai semmibe véve gyászát, parancsot adott a keleti part mielőbbi visszafoglalására kerüljön bármibe. Belior hosszú hónapokkal és keserves harcok árán tudta csak visszafoglalni a nyugati partot, azonban ekkora már komoly ellenszenv alakult ki közte és Denethor között. Ellenszenve végül oda vezetett, hogy ellenszegülvén a helytartó parancsának ellent mondva Osgiliathból kirendelte a fáradt katonákat, és helyükre kevésbé tapasztalt ám friss csapatokat állított. Ezen parancsát követően még aznap lemondott rangjáról és tisztségéről, s elhagyta a fehérvárost. Ellenszenve oly mértékűvé vált az évek alatt, hogy már nem tudta volna sokáig visszafolyatni. E szomorú nap óta két év telt el, s az óta Gondor földjére se tette a lábát. Réges régen mielött útnak indult volna megígérte apjának, hogy visszatér. E szavát tartva miután „leszerelt” hazatért Eriadorba, apjához ki ekkor már jócskán benne volt a korban, persze a halál még messze járt tőle. Belior elmesélte apjának kalandjait, s ő is meghallgatta apját Berlont. Belior apja sok érdekességet mesélt, a megye környékéről és Argornról és Szürke Gandalfról akik most a Kószák segítségét kérik a megye megfigyelésére és védelmére. Bár most már szíve szerint hazatérne Belfalasba a családjához, de mint Dúnadán a Númenori vér valamelyest kötelezi őt, hogy módot találjon a királyság helyreállításához, ha ezzel meglesz valóban révbe érhet az élete ha visszatér Belfalasba a családjához. Még egy ez az utolsó kaland a növekvő sötétség ellen…