Gwaeren, Gwerum lánya

Név: Gwerum lánya Gwaeren
Becenév: Szélvész, Gwaer, Gweren
Nem: nő
Kor: 20 éves
Faj: ember
Hűség: Független
Play by: Miranda Raison

Külső jellemzés: Hosszú hátközépig érő szőkésbarna, inkább szőke haja van, amit mindig befonva tart, s csak nagyon ritkán enged ki. Magas karcsú lány, aki imádja a testhez simuló bőr ruhákat. Alkarjain egy-egy bőrből készült alkarvédő van, s felkarjain egy-egy vékony bőrpánt. Mindig pántos bőr felsőt és hosszú bőrnadrágot hord. Fekete bőrcsizmája van, aminek talpa masszív és vastag, így a hosszabb utakat is gond nélkül teheti. Nyakában egy vas medállal ellátott bőr lánc van, amit még dédanyja hagyott rá. Oldalán két jól megművelt kard ékeskedik, amik a kedvenc fegyverei.

Belső jellemzés: Alapjában véve egy kedves, barátságos lány lenne, de az évek, vagyis jobban mondva szerelme elvesztés úgy megkeményítette, hogy ez a kedvesség csak hosszú ismerkedés után jön elő. Addig távolságtartó és lenéző típus, aki képes lenne egy pillantással ölni. Rideg és céltudatos, de igen hűséges és segítőkész, ha nem is viselkedik, valami kedvesen másokkal lehet rá számítani bármikor, ezt még a fájdalmas emlékei sem tudták belőle eltűntetni. Kedvenc időtöltései közé tartozik a vadászat, a túrázás, a kalandozás és a lovaglás. Bár ez utóbbit ritkán teszi, inkább két lábbal a földön szeret állni. Az orkokat és a pókokat egyenesen rühelli, csak úgy, mint amikor parancsolnak neki. Hiába az önfejűség nem szereti a parancsokat. Titkolózó típus nem szeret őszinte lenni senkivel sem.

Előtörténet vagy szerepjáték példa:

~Megint korán keltem hosszú út áll előttem, de hiszen azt se tudom, merre megyek, csak menekülök. Az élet elől, a múltam elől és legfőképpen az elől, amit láttam. Furcsa mennyire meg tudja egyetlen történés változtatni egy ember egész életét. Nem értem, hogyan lehet ekkora hatással rám egy ilyen semmiség, ahogy az apám mondta mindig, hogyan keményítheti meg a vidám, barátságos, s mindenkit befogadó szívet egyetlen esemény. És mégis megtörtént, engem teljesen megváltoztatott.~
Zajt halok a hátam mögül, kezem gondolkodás nélkül a kardomra csúszik, s a következő pillanatban már csillogva távozik a hüvelyéből. Az éle egy suhanc torka előtt áll meg. Könyörtelen, lenéző tekintettel pillantok rá, majd kicsit erőteljesebb hangon szólalok meg.
- Most mondom utoljára, vagy visszamész oda, ahonnan jöttél, vagy legközelebb elvágom a torkodat. Értetted?! Tünés innen!
Hát igen, az óta a bizonyos nap óta nem nagyon tudok kedvesen viselkedni. Halvány mosollyal az arcomon figyelem, ahogy a kis kölök elszalad. Újra egyedül vagyok, egyedül az emlékeimmel. Erre még ismerem a helyet, itt nőttem fel, itt vadásztam apámmal mikor kicsi voltam. Összeszedem a felszerelésem és vissza se nézve sétálok el a közeli tóhoz. Csak a kulacsom akarom megtölteni. Lepakolok, előveszem a kulacsot, odasétálok a partra. Megint hangokat hallok, gyorsan megfordulok. Sehol senki, pedig előlem nem lehet könnyen elfutni.
~Biztos csak egy állat volt.~
Viszont mikor visszafordulok megint hallom a hangokat, nevetnek. Megfordulok és megint semmi.
~Csak képzelődök, semmi több. Megint elkalandoztam, pont, mint régen…~
Az utolsó szónál megint hangokat hallok, ám ekkor már semmit sem értek, az elmém játszana velem, feleleveníteni azt a szörnyű emléket. Kétségbeesésemben, sikerül olyan szerencsésen lépnem, hogy megcsúszok és elterülök a földön. Csak ez kellett, hogy elájuljak, de ez van nem tudom megakadályozni.
Kinyitom a szemem, ugyanott vagyok, ahol előbb, de a felszerelésem sehol. Már tudom, hogy valami baj van. Mikor pedig megjelenik, apám szinte rögtön felállok és rohanni kezdek. Tudom, miért jön, azt akarja elmondani, hogy a szerelmem meghalt. Nem hibáztatom miatta semelyiküket, akkor, sem ha mind a kettőjüknek mondtam, hogy nem kellene harcba szállniuk, vagy ha már annyira akarnak, vigyenek engem is. De persze mondhattam nekik akármit, csak egy egyszerű lány vagyok, nem hallgattak rám. Nekem pedig ez fáj a legjobban. Szaladok, nem tudom, hova de szaladok, minél messzebbre innen. Nem akarom megint hallani, el akarom felejteni. El akarok mindent felejteni. Magam mögött hagyni a múltam és újra kezdeni. Még mindi futok, nem tudom mióta, de most minden változik. Megtorpanok, csatatéren vagyok, ez biztos.
- Mi a jó élet ez itt?
- Te akartad tudni mi lett vele, ki ölte meg. Itt vagy. Nem tetszik? Ejnye Gwaer, ennyire nyúlszívű lettél?
- Ki vagy? Hol vagy?
- Én kérdeztem előbb. Az Gwaer, akivé ez az esemény tett. Te magad vagyok!
- Hazudsz!
- Csak magadat álltatod. Oda nézz! Ott jön a gyilkos!
Hirtelen megfordulok, de a következő dolog, amit látok egy kardmarkolat a gyomromban. Nem kapok levegőt, tántorgok és ebben a pillanatban felkelek. Álmodtam, minden álom volt, ijedten pillantok a tótükörre, de csak magamat látom. Végül megtöltöm azt a kulacsot, hátamra veszem a batyum és elindulok. Most már biztos vagyok benne, hogy el kell hagynom ezt a helyet. Csak így tudok majd felejteni, visszatértem oda ahol kezdtem, menekülnöm kell.
~Ég veled otthonom! Nem jövök vissza már sosem! A Szélvész menekül, s bosszúra éhezik megkeményített szíve!~