Drem és Gwaeren

Az egykori hatalmas, s dicső főváros romjait már senki sem lakja. A várost kettészeli az Anduin, melyet egykor a (ma már ledőlt) Nagyhíd hidalt át. A nagy folyó Anórien felőli partján Gondor helyőrséget állított fel a városban.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Kedd Aug. 05 2014, 20:28

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Feketeség! Megint sötét a horizont. Köd van és hajnal! Egyedül vagyok, de nem bánom. Sokkal kellemesebb nekem ez így. Nincs valami jó előérzetem. Elvesztettem a nyomot, pedig tegnap este még friss csapáson haladtam. Egy kisebb ork csapatot követtem egészen ideáig, de mintha a föld nyelte volna őket el.
Le kell táborozniuk, nappal nem mennek sehova! De vajon hol vannak. Egész este a nyomukban loholtam, még a hangjukat is hallottam. Nem lehet, hogy meglógtak előlem. Mondjuk erre vannak búvó helyeik, de akkor is! Nem arról híresek, hogy csendben vannak. Egyre morcosabb vagyok és álmosabb.
Addig viszont nem akarok aludni, amíg meg nincsen a táboruk. Azonban annak kicsi az esélye, hogy ilyen ködben megtalálom őket. Folyton lecsukódik a szemem. Nem lesz ez így jó. ~Meg kellene pihennem, csak egy kicsit alszom, aztán megyek tovább.~ Mondtam magamban és leültem az egyik fa tövébe.
Kezembe vettem a kardomat, felhúztam a lábam, csuklyám a fejemen volt, a köpenyem teljesen elfedett. Lehunytam a szemeimet és elaludtam. Nem voltam nyugodt folyton az orkokon járt az eszem. Nem tudom mennyit alhattam, de arra keltem fel, hogy valami rágja a csizmámat. Rúgtam egyet és a kis bestia elszaladt.
- Hogy az a... Jól elaludtam! Ezeket már elvesztettem! Csak azt tudnám, hogy merre menjek! Lássuk! Már Gondorban vagyok. De még nem vagyok olyan lent, hogy Osgiliath-ot elérjem. Hátha itt is lesznek valahol orkok! Akkor csak rátalálok arra a nyavajás kis csapatra.
Elindultam a csapáson amit lefekvéskor ott hagytam. Nehezen követhetők voltak a nyomok. Egyre halványabbak én meg egyre mérgesebb és folyamatosan káromkodtam magamban! Hogy hogyan lehet nekem ekkora szerencsém, hogy pont most nem találok sehol senkit! Egyetlen nyavajás orkot sem.
Valami reccsent előttem. Megálltam és füleltem. Arcomon széles mosoly terült el. Pontosan tudom mi ad ki ilyen hangot. Szóval itt vannak a jómadarak! Lassan közelíteni kezdtem feléjük már emeltem is a kardomat, amikor az egyik bokor mögött megálltam. Valami nem stimmel kevesebben vannak, mint amennyit számoltam legutóbb!
Hallgattam, ahogy beszéltek. Valaki megtámadta az őrjáratuk! Elismerésem neki. Tíz ennyien maradtak a tizeöt fős csapatból. Nemsokára lemegy a nap most kell rajtuk ütni, amíg még van rá lehetőségem. Nem akarok ostobaságot csinálni, előbb jobb, ha azt intézem el, aki most ment kicsit kintebb. Azonban mire odaértem már holtan hevert a földön.
Felhúztam a szemöldököm. Akárki is volt ez, profi. Tudja mit csinál az biztos. Ekkor az orkok üvölteni kezdtek. Felragyogott a szemem. ~Akkor most segítek annak a profinak.~ Fordult meg a fejemben, s a következő percben már kardal a kezemben iramodtam meg a tisztás felé. Ahogy sejtettem az összes ork a támadó köré gyűlt.
Kardomat a hozzám legközelebbi ork hátába döftem. Ezzel pár ork figyelmét magamra vontam. S egyszerre négyen jöttek felém. Megráztam a fejem. Majd jólirányzott mozdulattal szabadítottam meg a az egyiket a fejétől. A következő, amelyik majdnem szedte a fejemet, az oldalába vajtam a kadot. A harmadik okosabban támadott meg. Kis híja volt csak, hogy kardja az oldalamban kössön ki. Az utolsó a hátam mögül tamádott, karom alatt döftem a gyomrába!
- Visztál te senkiházi! - Szólaltam meg, eddigre már a másik támadó is elintézte az orkokat. Végignéztem rajta, majd letöröltem a kardomat majd visszatettem a hüvejébe. - Jól harcol! Mióta figyeli őket? Ha szabad megtudnom?

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Kedd Aug. 05 2014, 22:45

/Gwaeren/
/Ork gyilkolás/

- Gyere cimbora! Már nem lehetnek olyan messze.
*Az erdő sajátos csendességét szapora lépések törik meg. Eme léptek hangosabbá tételében több kis száradt gally is segédkezik. A szapora léptekből futás keletkezik, majd újra az erdő csendje veszi át az uralmat a hangok felett.*
- Várj itt Deron.
*A négylábú örömmel fekszik a földre és nyelvét lógatva boldogan liheg.*
- Alig ötven méterre lehetnek... a nyomok alapján nagyjából öten... legfeljebb hatan.
*Morogja orra alatt a középmagas férfi. Ruházata szinte teljesen fekete. Talán csak farkasprémből készült köpenye tér el a többi ruhadarabtól. Arca nagy részét egy szövetmaszk fedi, a másik részét pedig a köpenyéhez tartozó farkasfej csukja árnyékolja, azonban sárga szemei tisztán kivehetőek. Lassacskán elindul követve a célpontok által hagyott nyomokat. Egy bizonyos pontig elérve a nyomok szétszóródnak.*
- Ó megkönnyítitek a dolgomat? Milyen kedves...
*Leguggol és az első nyomot követve elindul a bokrok takarásában. Nemsokára meg is pillantja a két mordori járőrt. Halkan előkapja dobótőreit és közelebb oson az egymás mellett beszélgető két orkhoz. Mikor a sötét ruhás odaér hátulról nyakikba döfi a késeket és a beszélgetés abbamarad.*
- Kettő kész, maradt három.
*Kihúzza belőlük a konyhakésméretű dobótőröket és visszafut a nyomok szerteágazásához, majd felugrik az egyik fa ágára, és az ágakon követve a nyomokat megtalálja a maradék hármat. Előveszi íját, és az idegre illeszt egy vesszőt. Óvatosan kihúzza az íjat, majd old. Mivel a célpontok alig pár méterre lehetnek tőle és a gravitáció is úgymond mellette áll, a legnagyobb ork fejében tér nyugovóra a nyílvessző. A megmaradt kettő kivonja kardját és kémlelni kezdi a környezetet. Az idiótáknak nincs annyi eszük, hogy felnézzenek tehát a férfi mögéjük ugrik.*
- Üdv uraim.
*A két ork valamit a képébe üvölt mordori nyelven, majd fejét kezdi el csóválgatni.*
- Elnézést az udvariatlanságért. Én vagyok a kaszás, és azért jöttem, hogy a túlvilágra segítselek titeket.
*Az orkok ezen nagyot kacagnak és az egyik leköpi a férfit.*
- Ez nagy hiba volt.
*Nem is szaporítja a szót, előrántja hosszúkardját, és ebből a lendületből azonnal le is metszi az egyik rondaság karját. A következő támadást ő kapja a másik hullajelöltől, de azt sikeresen kivédi, majd félrelöki az útból az ork kardját, és egy ügyes mozdulattal a szájába döfi csillogó pengéjű kardját. Bár az ork vérének hála a csillogót máris múltidőbe lehet tenni. A másik aki a földön fetrengve próbál elmászni nem jár túl nagy sikerrel, ugyanis az előbb említett penge átfúrja gerincét. A férfi ezután füttyent egyet és nem sokkal ezután megjelenik a négylábú.*
- Indulás tovább! Még nyilván vannak páran...

*Pár óra elteltével rálel a többiekre is. Nagyjából tízet számol. Legfeljebb két orkkal lehetnek többen a becsült létszámnál. Az egyikük kissé odébb vándorol a többitől, és a férfi ki is használja ezt a lehetőséget. A bokrok közt megbújva elő kerül, majd felkap egy követ és az ork mögé hajítja aki ettől megfordul. A férfi kihasználja ezt a helyzetet és hátulról elvágja a delikvens torkát.*
- Jó éjt.
*Súgja oda a haldoklónak, majd pár bokorral odébb áll. Lassan megjelenik még néhány mordori patkány megvizsgálni halott társukat. A férfi közben ismételten az íja idegére helyez egy nyílvesszőt. Majd felpattan a bokorból, kihúzza az íjat, gyorsan becélozza célpontját és old. Mi tagadás kissé főlé sikerült, ugyanis a célpont szívére célzott, de a torkán sikerült átlőni. Célnak megfelel. Gyorsan visszateszi az íjat a hátára és előkapja dobótőreit. Először elhajítja az egyiket aztán a másikat. Csak az egyik talál, mégpedig a legközelebbi felé rohamozó orkot. A másik támadása elől félreugrik, majd előrántja kardját és azzal hárítja a következő csapást. Az orkot gyorsan ki szeretné végezni, elvégre még négyen vannak és nincs kedve minddel egyszerre kiállni. Bár az is csoda, hogy nem nyolcan vannak, azonban ezen most nincs ideje gondolkodni. Egy ravasz cselt vet be. Egy kézre fogja másfél kezes kardját és egy fejre menő támadást hajt végre, azonban mielőtt még a célpont képe lenne elhárítani a támadást átdobja a kardot a bal karjába és lemetszi az ork jobb lábát. Ezután visszadobja a pengét a jobb kezébe és megadja a kegyelemdöfést. A maradék három ork körülveszi őt. Ismét füttyent egyet és hirtelen az egyikükre ráugrik a farkas aki minden áron szeretné elharapni a torkát, ami rövid időn belül sikerül is neki. Közben a férfi az egy csapással felmetszi az egyik ork gyomrát. A másik a túlerőt látva futásba kezd, de a férfi megtalálja a azt a dobótőrt ami nem ért célt, és a rondaság fejébe dobja. Ezután elindul átnézni a tábort és megtalálja a maradék négy szerencsétlent, persze már csak élettelen test formájában. Mellettük egy szőkés barna hajú lány áll, véres kardal a kezében. Végül a lány töri meg a csendet. Drem hátrahajtja csuklyáját, és lehúzza arcáról a szövetmaszkot.*
- Köszönöm, de a tiéd sem volt hanyag munka...
*Szusszan egyet, majd válaszol a hölgyemény által feltett kérdésre.*
- Nagyjából fél napja követjük őket.
*Lassacskán az állat is odasétál és leül a férfi lába mellé. Ismét nyelvét lógatva lihegni kezd és a lányt bámulja kissé érdeklődő arckifejezéssel.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szer. Aug. 06 2014, 01:48

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Most mondja meg valaki komolyan hogyan tud az ember elveszteni egy olyan csapást, amit már egy hete követ és ami mindig friss nyomot hagy. Kijöttem volna a gyakorlatból? Vagy csak ennyire fáradt vagyok! Az is meglehet, hogy túl fáradt vagyok a nyomkereséshez.
Egy hét alatt már kitapasztaltam az orkok pihenési szokásait tudom, hogy most kell megállniuk, de már egyszerűen nem bírom az iramot. Muszáj volt megállnom egy kicsit és pihenni. Akkor is ha tudom, hogy ezzel elveszthetem az egész csapatot, meg az összes esélyem arra, hogy harcoljak velük. De ha nem pihenek az rosszabb.
Fáradtan sebezhetőbb vagyok, könnyebb céltpont és nem is vagyok észnél. Az pedig halálos lehet egy harcban, ha az ember nincs eszénél. Ezt pedig nem szabad hagynom! Bármennyire morgok is, nem tehetek mást lepihenek egy kicsit az egyik fa tövébe. De éppen hogy csak egy kicsit, nem szabad sok előnyhöz juttatnom őket.
Na jó ennyit arról, hogy nem kapnak előnyt. Fogalmam sincs mennyit aludtam ez pedig nem pozitív dolog. Mondjuk van jó oldala. Kipihent vagyok, de ezzel most szörnyen sokra megyek, ha egyszer nincsenek itt az orkok. Ilyenkor nagyon mérges tudok lenni. De csak elindultam az ösvényen, s hamarosan megtaláltam az elvesztett csapást, amit kerestem aztán megint egyre halványabb lett.
Mérges voltam nagyon mérges. Ekkor azonban a szerencse a kezemre játszott. Megtaláltam őket na végre! Felemeltem a kardomat. Most kell végezni velük. Nem szabad eljutniuk Mordorig. Azonban ahogy eljutottam egy bokor mögét hirtelen visszahöklöttem. Kevesebben voltak, mint amit számoltam.
Utoljára tizenöten voltak, de itt most csak tizen vannak. Az biztos, hogy az felderítőknek már vissza kellett volna érniük. Mindjárt lemegy a nap tovább kell indulniuk, most kell rajtuk ütni. Hallottam, hogy azt mondták, hogy valaki rajtaütött az őrjáratukon. Meg kell hagyni ügyes lehet.
Nem akarok elhamarkodott lenni így jobbnak látom először azt elintézni, amelyik kicsit távolabb ment. Kivettem a tőröm a csizmám szárából. Azonban mire elértem arra a helyre ahova az ork ment már csak a holttestést találtam ott. Nem messze tőle pedig még kettő. Ez kicsit furcsa volt, de nem volt sok időm gondolkodni. Ugyanis hangokat hallottam.
Beléptem a tisztásra az a bizonyos rajtaütő éppen a rá támadó orkokkal harcolt. Nem voltam rest. Kardom bal kezembe fogtam és a legközelebbi ork hátába mélyesztettem, s ugyanabban a pillanatban ki is rántottam. Kicsit hátráltam és kétkézre fogtam a kardot. Négyen ugrottak nekem egyszerre.
Megráztam a fejemet. Ezek sem okosabbak, mint a többi. Elkeseredett mosoly jelent meg az ajkaimon, pedig azt hittem kihívás lesz! Erről ennyit. Ezekben folyton csalódnia kell az embernek! Pedig mennyivel jobb lenne, ha fejlődnének. Akkor lenne kihívás és nem a folytonos monoton unalom.
- Játszunk egyet! - Villantak meg a szemeim. Kardom egyik kezemből a másikba dobáltam, majd hirtelen mikor megint a balba került volna ugyanazzal a mozdulattal szép kanyart leírva metszette el a legközelebbi ork torkát. Ezzel elválasztva a tököt a nyakától.
Hirtelen azt vettem észre, hogy valami elsuhan a fülem mellett. Persze ha nem hajolok el az biztos, hogy az én fejem is a földön kötött volna ki. Arcomon morcos vonások jelentek meg. Megcsóváltam a fejem egy "Ejnye" társaságában, majd jobb oldalról még a következő támadása előtt az oldalába vájódott a kardom.
Mikor kirántottam a kardot abban a pillanatban az oldalam felé toltam, s kicsavartam az ork kezéből azt a kardot, ami majdnem az oldalamba vágott. Ugyanazzal a mozdulattal alulról felfelé viszonylag keresztbe vágtam a karddal, majd még egy gyors mozdulattal a gyomrába, s lelöktem a kardról.
A negyedik hátulról támadott. Hallottam a mázsás lépteit. Meg se fordultam csak vártam. ~Még! Gyere! Ne félj ostoba ork! Gyere csak!~ Amint elég közel ért a kardom egy hirtelen mozdukattam a bal karom alatt egyenesen a szívébe szúródott. Tettem egy kis megjegyzést a hullának, aki kiterült a földön.
Amint befejeztem ledobtam fejemről a csuklyát, majd elkezdtem letakarítani a fegyverem. Nincs is undorítóbb dolog a száradt ork vérnél. Addig kell tőle megszabadulni, amíg még folyik. Különben a pengének annyi! Legalábbis apám szerint így van! Minden esetre ez már megszokássá vált nálam.
Már majdnem végeztem mikor megjelent az a személy, akinek besegítettem. Fél szemmel néztem rajta végig. Farkasbőr van a hátán, kendő az arcában és fekete ruha van rajta. Mozdulataiból látni, hogy tényleg érti amit csinál. A ránk telepedő csendet végül én törtem meg. Majd a válaszon gonoszul elmosolyodtam.
- Pedig nem vagyok formámban! Mostanában nem nagyon találok megfelelő harci erőpróbákat. - Mondtam kicsit félválról. Annak ellenére, hogy szeretek egyedül lenni jól esik most a társaság. A férfi szusszant egyet, s csak azután válaszolt a kérdésemre.
- Én már egy hete a nyomukban vagyok! Híreket vittek volna Mordorba. Vártam egy kicsit hátha többen lesznek. Eléggé sietősen haladtak, de már nem mennek sehova! - Jegyeztem meg egy elégedett mosoly társaságában, ahogy a lábamnál heverő hullára néztem.
Ekkor megjelent egy farkas. Kíváncsian figyeltem az állatot, aki megállt az idegen mellett. Leült a lábai mellé és lihegve nyelvét kinyújtva figyelt engem. Nem zavart az állat figyelme. Látom, hogy a profi orkvadásszal van, akkor pedig csak annak árt, akinek a férfi mondja.
- Szép farkasod van! Csodálatos példány! Te is ilyen ork gyilkos vagy nem igaz? Profin dolgozol láttam a hullát ott a bokrok közt! Ismered a helyet erre felé? Most hogy ezeknek vége megint keresnem kéne valami szórakozást ork gyilkolás címszó alatt! - Mondtam szinte végig egyfajta hangszínt használva. Egyelőre nem akarom megmondani a nevemet. Majd ha ő megmondta én is elmondom, addig legfeljebb informátorként tekintek rá.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Csüt. Aug. 07 2014, 18:22

/Gwaeren/
/Ork gyilkolás/

*Tetszik neki a lány gonosz mosolya, és enyhén humoros válasza. Halkan kuncog is rajta, majd visszaerőlteti arckifejezését az egyszerű mosolyba.*
- Ugye? Mostanság mintha az orkok egyre jobban romlanának le. Pár kivétellel mind lomha és gyenge. Meh... manapság már nem lehet rendes ellenfelet találni.
*A mondat végére egyszerű mosolya, a lányt követve, gonosz mosollyá görbül. Végigméregeti a lányt, de nem talál rajta semmi érdekeset, szépségét leszámítva. Aztán a csendet a lány töri meg. A férni nem érti, hogy lehetett ezeket egy hétig üldözni. Meglehetősen lassan haladtak. Bár igaz, jó pár órája, alig pár méterrel mellette mentek el, és azóta követi őket. Mi tagadás őt is lehagyták, de elkapta a járőröket, majd a banda maradékának felét is. Mikor a lány kimondja a:"Már nem mennek sehova..." részt a férfi megpillant egy orkot a hölgy háta mögött pár méterrel. Nyaka enyhén vérzik, de ezt kivéve él és virul. A férfi megcsóválja fejét és leveszi hátáról az íjat.*
- Deron, a fene egye a szádat! Már megint csak félmunkát végeztél itt nekem.
*Miközben farkasát szidja, aki a lihegés miatt úgy néz ki mintha csak nevetne gazdáján, ráakaszt egy nyílvesszőt az idegre, és kihúzza azt, a lány válla felé célozva.*
- Kisasszony... azt hiszem tévedett. Tehát ha megkérhetem ne mozduljon.
*Ha a lány nem bízik meg a férfiban akkor talán a mély hang ami a háta mögül hallatszik elárul neki mindent. A férfi nem igazán érti mit mondhat a méretes ork a jellegzetes mordori nyelvjárásukon, de valami olyasmi lehet, amiben megboldogult édesanyját szidja. Ezután a lány felé kezd rohanni, még ugrik is egyet, hogy minél előbb odaérjen, de a férfi old. A rondaság gyomrába fúródik a vessző, és ez kissé hátrarepíti.*
- Remélem már ott maradsz.
*Miután lecsillapodtak a kedélyek a lány ismét megszólal és megdicséri farkasát, és emellett még sok mást is mond.*
- Nos igen, csodálatos példány, de mint látta néha elég gyatra munkát végez.
*Sóhajt egyet, majd a kérdésekre is válaszol.*
- Nos, sokkal jobban szeretem a zsoldos jelzőt, de ez is megteszi... A helyet? Hmm... nagyjából másfél óra séta délnek és Osgiliath-ban vagy. Legalábbis én arra tartok. Ott pedig aztán kellőképp kiszórakozhatod magad. Annyi ott az ork mint csillag az égen. Mondjuk jó látni, hogy nem csak engem szórakoztat el a mordori kutyák halála.
*Csak most jött rá, hogy letegezte a lányt, de ezt már késő visszavonni. Tehát az udvariasság kilőve. Bemutatkozni egyelőre még nem szándékozik, elvégre nem igazán bízik meg az idegenekben... Lassacskán elindul dél felé, farkasa pedig követni kezdi. Ha a lány vele tart akkor nyilván utána sétál, de ha nem akkor a megszokott párosban haladnak tovább szó nélkül.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Pént. Aug. 08 2014, 01:16

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Akaratlanul is észrevettem, hogy tetszett neki az ahogyan beszélek. Mondjuk az sem érdekelne, ha nem tetszene neki. Más kedvéért nem fogok megváltozni! Nem az nem én lennék, nem az a megkeményedett és gyakran könyörtelen önmagam, aki valójában vagyok. Azóta a rég múlt nap óta!
Mikor kuncogni kezdett humoros, de teljesen jogos megjegyzésemen, arcomon a gonosz mosoly még szélesebbre szaladt. Általában nem értik a vicceimet. Jól esik látni, hogy valaki felfogta rajtam kívül is a lényeget benne. Láttam azt is, ahogy visszakényszeríti vonásait az egyszerű mosolygásba. Hogy ne lássam sokáig a gondolatait az arcán.
Tetszik nekem a fiú viselkedése. Sokkal normálisabb, mint azok, akikkel eddigi utam során találkoztam. Ez pedig már is egy jó pont a részéről számomra. Ráadásul nem úgy néz rám, mint gyenge nőre, ahogy a többi fejvadász szokott rám nézni. Feláll tőlük a szőr a hátamon. Vagyok olyan jó, mint ők. Talán néha jobb is, mint ők!
- Szívemből szólt! Egyre szánalomra méltóbb, ahogy ezek harcolnak. Pedig az hinné az ember, hogy minden előre halad a fejlődésben! Az orkok meghazudtolták ezt a feltevést! Visszafejlődnek! Semmi izgalom sem lenne a vadászatukban, ha nem csoportosan járnának. Így legalább megvan az a kis nehezítés, hogy nem csak egyre kell figyelni egyszerre!
Mondtam arcomon egyre magabiztosabbá és szélesebbé húzva a gonosz mosolyt. Szememben megcsillant valami furcsa fény, mikor megpillantottam, ahogy ajkai gonosz mosolyra húzódtak. Pont ahogy előbb nekem is tették. Meg kell hagyni illik hozzá ez a mosoly és jó érzés, hogy láthatom az arcán.
Így még jobban fest. Legalábbis az én mércémmel mérve. Egyszerű ruházata van talpig feketében, s csak a farkasprém bunda, ami furcsa az öltözéken. A szeme viszont annál érdekesebb. Nem láttam még sárga szemű embert, de jól néz ki. Olyan, mintha ilyennek kellene lennie. Tökéletesen illik az összképbe.
Mit ne mondjak azért nekem egyszerűbb ruhám van. S nálam inkább a barna szín dominál. A csizmámat kivéve, ami fekete, s csak az út pora, meg az orkok vére csúfítja. Sötétbarna köpenyem alatt. Barna laza ing, keresztben a mellkasomon bőrszíjak apról nyílszerű lövedékekkel és kis tőrökkel kirakva. Vastag barna öv és barna bőrnadrág. Övemen pedig a kardom pihen nyugodtan hüvelyében.
A közénk telepedő csendet vegül én töröm meg! S mondom el a férfinak, hogy mióta követem ezeket a dögöket. Nem lepett meg pillantása, tudom hogy soknak tűnik az mellett a minimális tempó mellett, amivel haladtak. De nem is azért tartott ennyi ideig, csak tudni akartam, hogy csatlakoznak-e még hozzájuk.
Ahhoz pedig kicsit gyorsak voltak, hogy kihallgassam őket. Bár amikor pihentek megtehettem volna, de akkor én is pihentem. Minden perc számított, így is majdnem lecsúsztam róluk. Ha nem vagyok olyan gyors, amilyen. Akkor biztos, hogy már csak hullákat találok az orkok helyen, akik az én prédáim voltak.
Gyorsan rajöttem, hogy a szidás a farkasnak szólt, meg arra is, hogy nem valami jó dolgot jelent, ha ezt mondja. De nem foglalkoztam vele, nem tudhatom milyen a kapcsolatuk. Én nem arról vagyok híres mostanában, hogy kapcsolatokat teremtek. Inkább elvesztem a kapcsolataimat.
Tekintetem a farkason tartottam. Olyan volt, mintha kigúnyolta volna gazdáját. Ekkor azonban a férfi elővett egy nyilat és az idegre helyezte. Egy pillanatig kíváncsian figyeltem. Viszont mikor felhúzta és a vállam felé célzott vele, arcomon rosszalló vonások jelentek meg.
Felhúztam a szemöldököm a hirtelem megszólalásra. Arcomon gúnyos mosoly lett úrrá, de nem szóltam semmit. Pontosan tudom, hogy tévedtem már hallom azokat a lomha lépteket mögöttem, de még nincsen elég közel ahhoz, hogy támadjak. Viszont az íjnak bőven közel van, ezért meg sem mozdulok. Nem kockáztatom, hogy engem talál el.
Nem bízok meg a farkasos emberben, de nem is kell, hogy megbízzam. Nem arról szól a munkám, hogy mindenkiben megbízom gondolkodás nélkül. Akkor nem tudnék orkokat ölni rendesen, mert könnyen befolyásolható lennék. Azt pedig nem lehet, hogy folyamatosan eltérítsenek a feladatomtól.
Arcomról lefagy a mosoly, ahogy meghallom az ork hangját. Most átkozom magam, hogy megértem az ork káromkodást. Miért is kellett nekem kifaggatni azt a nyavajás orkot? Akkor most nem tudnám mit mondott! Kár volt, de most már mindegy. Nem tudom visszacsinálni a dolgot.
Hallom ahogy a léptei egyre gyorsabbak, majd elhallgat és ekkor a férfi old és a vessző elrepül. Hirtelen leguggolok és az ork felé fordulok. Kezemből pedig kirepül a dobótőr. A két fegyver egy és ugyanazon pillanatban ér célt. A nyílvessző a gyomrába, a dobótőr a homlokába. Lassan felállok és kihúzom a tőrömet.
- A tiédet vigye el, te akasztani való! Ez biztos nem kel fel, jól eltalálta! - Biccentettem egyet felé. Miután lerendeztem az orkal a dolgot. Az én anyámat ne küldje az urához kínzásra. Ez az egyetlen olyan káromkodásuk, amire ugrok és nincs kegyelem hevesen, s meggondolatlanul gyilkolok. Pedig általában tudom mit teszek.
Amikor sikerült lenyugtatni a kedélyeket. Újra megszólaltam és megdícsértem az állatát. Akárhogy is szép teremtmény, ha nem is a leghatékonyabb. Sőt, ahogy megdícsértem eszembe ötlött rengeteg kérdés. S párat fel is tettem belőlük. Ha másnak nem információ szerzésnek megfelel.
- Meglehet, de mindenkinek vannak rossz napjai. Egy farkasnak nem lehet? Vagy direkt nem csinálta rendesen, az arcából ítélve! - Mondtam halkan kuncogva, ahogy a farkasra pillantottam. Aki még mindig farkát csóválva nézett a gazdájára, olyan ártatlanul, mint a ma született bárány.
A sóhaj hallatára arcomra megint felkúszott a gonosz mosoly. Jól néz ki az egyszer biztos. Akkor is amikor ilyen elégedetlen az állatával. A csodába is megmozdult bennem a nő, elkezdtem figyelni, hogyan néz ki. Pedig mióta nem néztem már meg magamnak egy férfit. De jobb, ha inkább az orkokra koncentrálok.
A kérdéseimre gyorsan megkaptam a válaszokat. Szóval másfél óra és Osgiliath-ban vagyunk. Az nagyon jó dolog. Azt mondta ott van annyi ork, amennyit csak akarok! Máris jobb kedvre derültem. A tudat, hogy annyi orkot ölhetek meg amennyit akarok nagyon felvidít engem.
Zoldos elnevezés? Nem is tudom lehet, hogy jobb megfogalmazása a munkánknak, de ki tudja, ha neki az jobban tetszik akkor hívja magát így. Engem nem érdekel, hogy nevezi magát, attól még ugyanazt csinlájuk. Orkokat ölünk vagy pénzért vagy szórakozásból a többi már teljesen lényegtelen.
Elmosolyodtam mikor letegezett. Kicsit meg is nyugodtam. A gyomrom forog attól, ha arra gondolok, hogy udvariasnak kell lenni valakivel. Nem az én műfajom inkább a tettek embere vagyok, mint a szavaké. Nem szeretek beszélni, sosem szerettem igazán. De ha muszáj akkor megteszem.
Láttam, hogy elindult dél felé. A farkasa pedig hűségesen követte a lépteit. Egy darabig figyeltem, ahogy távolodik tőlem. Viszint nem sokáig, mert rájöttem, hogy én eltévednék egyedül, de az ork gyilkolás kellene azért. Azt nem fogom kihagyni. Főleg, ha egy ilyen zsoldos mellett lehet gyilkolni.
- Várj, te farkasos fiú! Ne hagyj itt! Nem maradok ki a mókából! Ha annyi ork van, mint a csillagok kelleni fog a segítség! - Kiáltottam felé, majd utána futottam. Igyekeztem gyorsan beérni, hogy ne legyek lemaradva. Kell már egy kis társaság. Legalábbis nekem kellene.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Pént. Aug. 08 2014, 18:30

/Gwaeren/
/Ork gyilkolás/

- Hát, az izgalom megvan, de nem változtat azon a tényen, hogy pár vágás és egy csapat ork már holtan, esetleg félholtan fetreng előtted. Az lenne az igazán jó, ha egy orkkal való párbajban tényleg lenne némi izgalom, de ez nem ilyen egyszerű. Lévén mivel már vezetőiket is már csak a méret, de legtöbbször csak a rang különbözteti meg a többitől...
*Kissé jobban elgondolkozik ezen, majd vállát megvonva folytatja.*
- Meh... legalább gyorsabban végzek a munkával és mehetek a következőre.
*A lány arcán még szélesebbé görbül a gonosz mosoly. Nem tagadja ez tetszik neki a mosoly, meg persze maga a lány is, de igyekszik elterelni erről a gondolatait, még mielőtt egyre furcsábbá alakulnának. Elvégre már volt szerencséje megtapasztalnia milyen ha összetörik az ember szívét. Még jóval fiatalabb volt mikor megtörtént az eset. "Szíve hölgye" összetörte a szívét, ő meg bosszúból betörte a háza ablakait. Ez már akkor szörnyen gyerekes bosszúnak tűnik, nem hogy most. Azonban jobb nem jutott eszébe... Miután közösen elintézték a farkas félbehagyott munkájának eredményét rámosolyog a lányra, az immár kedves mosolyával.*
- Ez ügyes volt.
*Tényleg, szinte alig bírja elhinni, hogy a vessző és a tőr szinte másodpercre ugyan abban a pillanatban ért célt. A lány nagyon ügyes és gyors is, majd mikor a lány viszonozza az ork nyilván "kedves" szavait, megvonja vállát.*
- Ha jól gondolom édesanyámat emlegette.
*Kérdez rá a biztonság kedvéért... Már nincs útban semmi akadály ismét beszélgetni kezdenek. immár Deronról, aki ennek hallatára úgymond vigyázzba áll. Másképp mondva abbahagyja farka csóválását, becsukja száját és büszkén a magasba emeli fejét.*
- Ki tudja?-*Vonja meg vállát.*- Szeret megviccelni, de úgy érzem egyre rosszabb tréfákkal áll elő.*Mikor úgy dönt elindul Osgiliath felé a lány habozik egy kicsit, majd utána ered. Legalábbis ha minden igaz ezt tette. Nem nézett hátra, csak a hölgy cselekvésének idejéből következtette ki a dolgot. Meg persze rá is kiállt a férfira, hogy várja meg. Mindketten megállnak, hogy a lánynak ne kelljen rohannia, majd mikor odaér mellé megszólal.*
- Meglehet.
*Mondja szemrehányóan. Bár hangjában hallani lehet, hogy immár ő viccelt és nem a lány...-

*Mikor végre Osgiliathba érnek már látni a holdat meg néhány csillagot. A romok közt pár gondori katona fogadja őket. Nagyjából kilencen lehetnek és mind egy nagyobb tűz köré gyűltek. A katonák nem udvariatlanok tehát őket is odainvitálják a tűz köré. Bár ebben az is közrejátszott, hogy a férfi mind a kilenc katonával nagyon jó baráti kapcsolatot ápolgat. A férfi leül a tűz mellé a farkas pedig nem követi. Furcsállja is, de amikor rátalál, látja, hogy ő inkább egy olyan katona mellé telepedik le aki minden találkozáskor ad neki valami ételt. Drem mosollyal az arcán csóválja meg fejét, majd minden katona tekintete a lányra terelődik.*
- Úgy látom a Farkas végre párra lelt.
- Mióta tart a viszony?
- Kisasszony inkább fusson mert Drem a csúnya farkas még a végén felfalja.
*Erre a mondatra mind felnevetnek, még a férfi is akin éppen gúnyolódnak. Azonban nem fűz semmit a dologhoz. A lány majd megvédi magát a szócsatában. Ő csak leveszi kulacsát övéről és kortyolni kezdi a benne található vizet.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szomb. Aug. 09 2014, 00:58

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Csendben hallgatom a mondandóját. S szinte rezzenéstelen arrcal figyelem. Teljesen egyet értek vele. Már az orkos sem az igaziak és semmi külön élvezet nincsen benne, ha végzel velük. Ez a tény pedig igen lahangoló tud lenni. Nekem biztosan az. Egyszerűen szörnyű, hogy milyen lehetetlenek.
Mennyivel jobb is lenne egy olyan orkkal harcolni, aki jobb a többinél! Akivel kihívás lenne a harc, de nem ezeknél nincs ilyen. Tényleg lassan már csak a méret a rangjuk megkülönböztető jele. Vagy az sem. Nem lehet mit tenni reménytelen esetek. Képtelenek feljődni!
- Hát igen izgalmasabb lenne, ha egy is kihívássá válna. Szánalmas, amit mostanában művelnek! De hogy várhatjuk el ilyen híg agyúaktól, hogy fejlődjenek valahova? Szerintem sehogy sem! - Mondtam arcomon a gonosz mosolyommal.
Látom, hogy kicsit elgondolkodik. Szerintem az orkokon nem érdemes gondolkodni! Mind hülye és nem is lesz okosabb sosem. Felesleges rájuk pazarékolni gondolkodási időt. Eszetlen gyilkosokkal nem kell foglalatoskodni egyáltalán nem. Legalábbis én sosem foglalkozom velük.
- Na tessék nézzük a dilis orkok jó oldalát. Gyorsan lehet velük végezni. Az ember pedig mehet a dolgára, ha végzett egy adaggal! - Mondtam teljesen komoly arccal, hiszen ebben semmi érdekes nincs. Viszont tetszik a fiú hozzáállása. Jó fejvadász az egyszer biztos.
Ahogy végig nézek a fiún, s figyelem meg magamnak arcomon állandósul a gonosz mosoly. Minél tovább nézem annál jobban tetszik. Talán azért mert ilyen különlegesen fest és ilyen jól harcol. Vagy csap pusztán azért mert jól néz ki. Mindegy is el akarom terelni erről a gondolataim.
Tudom milyen, ha megszakad a szíved nem akarom megint érezni. Nem akarok megint úgy szenvedni. Bár most biztosan az orkokon élném ki a dühömet de akkor sem akarom megint átélni azt az egészet. Nem hiszem, hogy még egyszer el tudnám viselni, hogy elvesztek valakit.
Megölték! Orkok voltak, azért vagyok most az, ami. Bosszú hajtott. Kezdetben ma már a hivatásom lett. Nem kergetem a boszúm. A szerelmem már nem hozza vissza. Így felesleges az miatt ölnöm. Most viszont fontosabb, hogy ne essel ilyen hibába megint. Meg kell előzni, ez pedig azzal jár, hogy fékeznem kell magamat.
Viszonylag gyorsan elintéztük a farkas félbehagyott munkáját. S utána kedvesen mosolyogva fordult felém. Erre az én arcom is megenyhült és a mosolyom immár kedvesre váltott. Azért nem akarom, hogy azt higyje, hogy velejemig romlott vagyok és nem tudok kedves lenni. Tudok csak nehezen!
- A tiéd se volt semmi! - Mondtam neki elismerően, ahogy a nyilat néztem az ork gyomrában. Pontos célzás. Biztos vagyok benne, hogy ha állva maradok akkor sem esett volna semmi bajom sem. Látszik rajta, hogy gyakran használ íjat.
Hirtelen egy kicsit furcsán hatot, hogy fegyvereink szinte másodpercre pontosan egyszerre értek célt. Mintha óramű pontossággal hangoltam volna össze a lövések idejét. Pedig teljesen ösztönösen hajítottam el a tőrt. A többit már nem befolyásoltam egyetlen pillanatig sem.
Persze lehet, hogy az is benne volt a dologban, hogy gyorsan kapcsoltam. Ezt viszont csak magának köszönhette az ork. Ha nem szídja az anyámat, akkor csak a nyílvesszőt kapja és a tőrtől a fejében megmenekült volna. Villogó tekintettel viszonoztam neki a káromkodást, mikor kirántottam a tőrt a fejéből.
- Meg az enyémet. Na meg persze az urát! Néha nagyon idegesítő, hogy tudom mit jelent mikor káromkodnak! - Ahogy kimondtam elég fancsali képet vágtam, hiszen megint megfordult a fejemben, hogy jobb lenne nem érteni. De ez van nem tudom visszacsinálni a dolgokat.
Hogy így megtisztítottuk a terepet minden élő akadálytól, ami feltartott volna a beszélgetésben most folytathattuk. A farkasról kezdtünk el beszélgetni. S én meg is dícsértem az állatot. Na nem a harci képességei miatt, hamem a szépsége okán.
A farkas abbahagyta a farok csóválást, becsukta a szemeit és a száját. Majd felemelte a fejét, mintha most jött volna egy nyertes csatából. A kis aranyos azt hiszi, most minden neki kedvez. Pedig nem akartam itt kenegetni, csak kimondtam a gondolataimat.
- Biztosan nem direkt csinálja! Vagy ha igen itt az ideje, hogy megneveld kicsit! - Mondtam, s halkan kincogtam is hozzá egyet. Hiszen kicsit hihetetlennek hangzik, hogy valaki megneveljen egy farkast. Szerintem úgy jók, ahogy vannak.
Amikor a fiú elindul dél felé egy ideig habozok. Elnézem a mozdulatait, az alakját. Úgy mindent rajta. S közben azon gondolkodom, hogy mennyi orkot ölhetek meg Osgiliath-ban. Így gyorsan utána is eredek. Még mielőtt hallótávon kívül kerülne. Nem akarok lemaradni.
Hátra se nézett. Nem lepett meg egy profinak a háta mögül is tudnia kell milyen messze van az ellensége. De azért a biztonság kedvéért utána kiáltottam. Semmiképpen sem akarok kimaradni egy jó kis ork gyilkolászásból. Az kihagyhatatlan élmény.
Mind a ketten megálltak, hogy megvárjanak. Valószínűleg nem akarták, hogy szaladjak. Na de én márcsak azért is szaladtam. Úgyis hiányzott már egy kis futás. Megvárták míg melléjük értem, majd a férfi felém fordult és megvető pillantásal megszólalt.
- Majd meglátjuk! A vak is azt mondta! - Mondom arcomon gúnyos mosollyal, de hangomban ugyanolyan vicces éllel, ahogy előbb az ő beszélt hozzám. Tudom, hogy viccnek szánta. Én meg veszem a lapot és gyorsan reagálok is rá.
Amikorra végre eljutottunk Osgiliath-ba már lement a nap. A hold is megjelent és már pár csillagot is ki lehetett venni az égen. Lassan elérik a romokat is. Addigra már mégtöbb csillag jelenik meg, amivel igyekszem nem is törődni. A romok közt gondori katonákkal találjukagunkat szemben.
Gyors számolás után megállapítom, hogy olyan kilencen lehetnek körülbelül. Mind egy nagy tűz körül gyűlik össze. Azért az megnyugtat, hogy a modorukkal nincsen baj. Ugyanis odainvitálnak minket tűz mellé. Kicsit különcnek érzem itt maga, de majd megszokom. Mindenűtt különc vagyok!
Olyan mintha ezek ismernék a férfit, akivel jöttem. Viszont ez nem zavar. Meg van szokva, hogy sehol sem ismerek senkit. Kicsit közelebb megyek a tűzhöz de még nem ülök le. Előbb meg kell győződnöm róla, hogy biztonságban vagyok. Nem vagyok felületes. Inkább saját magam győződök meg a dolgokról.
Figyeltem ahogy a farkas az egyik katonához siet és megcsóválja a fejét. Olyan most mint egy kutya. De attól még mindig ugyanolysn vad és ádáz mint egy farkas. Ekkor veszem észre, hogy a katonák tekintete mind rám szegeződik. Na tessék megint meg leszek bámulva. Csak ez kellett még.
A farkas párra lelt? Nincs is a farkasnak párja! Legfeljebb a gazdája! Vagy nem is ő a farkas. A következő kérdésből megtudom a választ! Viszony? Jó lenne! Ezek szerint a férfi beceneve Farkas. Illik rá meg kell hagyni, főleg a szemeire. Azokra a csodás szemekre. Na Gwearen vissza az életbe!
Az utolsó mondaton mindenki nevetett még a férfi is, akin gúnyolódtak, sőt én is elkuncogtam magam. Bár csak a feltételezés miatt, hogy hagyom, hogy felfaljon! Szóval Drem a neve! Akkor hamarosan itt lesz az ideje, hogy én is bemutatkozzam neki. Majd meglátjuk előbb még a katonák.
Csípőre teszem az egyik kezem. Testsúlyom is ugyanarra az oldalra helyezem. Másik kezemmel az egyik tőrömet fogom. Majd egyenesen annak a katonának a szemébe nézek, aki az utolsó mondatot mondta. Pár másodpercig néma csend honolt körülöttünk, amit a hangom tört meg végül!
- Viszony? Tudtommal nincs viszonyunk! Pusztán munkaügyből találkoztunk. A másikra meg annyit, hogy... Gwaeren a Szélvész sosem fut el a veszély elől. Nem hagyom ám könnyen magam! Ha akarnám egy pillanat múlva holtan feküdne előttem! Lehetőleg ehhez tartsa magát!
Mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. Még egy utolsó gonosz kis moslyt villantottam a katona irányába, majd a tűz felé fordulva leültem a földre. Kezembe vettem a kulacsom és meghúztam. Majd a katonákkal mit sem törődve bámultam a tüzet. Az sem zavar, ha nevetség tárgya leszek. Dolgozni jöttem nem beszélgetni!

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szomb. Aug. 09 2014, 14:47

/Gwaeren/
/Ork gyilkolás/

- Hát igen, ezek csak szerencsétlen evolúciós zsákutcák.
*A témát ennyivel és néma csenddel zárja le. Kivéve ha a lány még szándékozik valamit hozzáfűzni a dologhoz. Azonban észreveszi, hogy a lány mással van elfoglalva. Már egy ideje őt méregeti. Nem érti mi olyan különös rajta. Teljesen átlagos még ahhoz képest is, hogy egy féltünde. Vagy lehet, hogy... Nem azt nem szabadna. Vagy talán mégis? Nem, ebből nyilván csak egy futókaland lenne, ráadásul még nem is ismeri a lányt... Megrázza fejét és igyekszik elkergetni ezeket a gondolatokat kisebb-nagyobb sikerrel... Mikor a megdicséri a lány dobását ő viszonozza a dicséretet.*
- Á, tapasztalat teszi a mestert. Már kiskorom óta ezekre a dögökre vadászom.
*Mondja arcán gonosz vigyorral. Utólag belegondolva elég érdekes gyerekkora volt, de hát ha egy megszállott vadász nevelte őt fel akkor másra nem is számíthatott volna. Viszont ahhoz képest, hogy elég érdekes volt, még mellé kellőképp élvezetes is... Mikor a farkasra terelődik a téma, a lány megemlíti, hogy talán ideje lenne megnevelni az állatot, de a férfi csak megcsóválja fejét.*
- Már szinte öcsémként tekintek Deronra. Az kisöcsöket pedig nem szokás megnevelni.
*Miután a lány mellé ér, úgymond egy újabb témát indítanak.*
- A süket meg meghallotta...
*Kissé vicces kedvében tehát ezért folytatja a viccelődést. Meg persze jól esik neki. Legutoljára talán Leon cimborájával viccelt, de azok a viccek elég rosszmájúak voltak... Mikor végre eléri Osgiliathot ismerős arcok fogadják őket. Jó kedvükben vannak, mert amint a férfi leül már viccelődni is kezdenek. A lány kellőképpen visszavág a szócsatában, de az utolsó két mondatra mindenki felnevet. Néhányuk alig bírják visszafogni a nevetést. Pontosabban mindenki nevet a fekete ruhás férfit kivéve.*
- Nos kisasszony, ez nem csak az ön akaratától függ.
*Ezután feláll a legmagasabb katona, akin talán a legcicomásabb páncél van. Nyilván ő a kapitány.*
- Nos, minden esetre üdvözöljük szerény köreinkben Gwaeren a Szélvész.
- Hogyhogy még nem csaptál le erre a csinos hölgyre farkas?
*Kérdezi a Drem mellett ülő katona. A férfi csak csendben ül és a tüzet figyeli. Igyekszik figyelmen kívül hagyni a kérdést amire már a lány visszavágása után számított.*
- Fene egye a beledet. Lassan harminc éves leszel és lefogadom, hogy még nem volt dolgod nővel.
*A férfi erre sem válaszol. Bár kezdi magát kissé kínos helyzetben érezni elvégre felesleges tagadni, barátjának igaza van.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szomb. Aug. 09 2014, 18:39

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Arcomon széles mosoly lett úrrá a válasz hallatán. A számból vette ki a szót. Az orkok tényleg evolúciós zsálutcák. De ha nem lennének most nem lenne munkám, tehát lehet, hogy előnyös valamilyen szinten a zsákutcák létezése. Bármennyire is unalmas, hogy semmi kihívás sincs a velük való harcban.
Én ennyivel lezártnak tekintem a témát. Nem érdemes az orkokra több szót fecsérelni a minimálisan szükségesnél. Szerencsére a férfi sem akar tovább erről beszélni, amire a néma csendből következtetek. Gondolom csak én folytathatnám a beszédet, de nem fogom a számat hártatni az orkok miatt.
Amúgy is elfoglal az, hogy megnézzem magamnak a fiút. Van benne valami, ami miatt nagyon érdekel. Mintha valami rejtély lengné körbe. Én pedig meg akarom a rejtélyt fejteni. Főleg, ha ez a bizonyos ügy ilyen jól néz ki, mint ő. Többnek tűnik, mint egy átlagos ember és ez nagyon kíváncsivá tesz.
Vagy lehet, hogy egyszerűen csak... Nem, az nem lehet! Pedig ez olyannak tűnik! Nem! Nem és nem! Nem leszek megint szerelmes. Különben is fogalmam sincs milyen ez a fiú valójában. Nem is ismerem! De akkor miért vonz ennyire? A pokolba a kíváncsiságommal. Nem ez nem az... Nem, nem akarok ilyenre gondolni! Felejtsd el Gwaeren!
Amikor megdícséri a dobásom, én is viszonzom a dícséretet. Bár a magam részéről úgy gondolom, hogy ezen nem volt mit megdicsérni. Nem ez volt az első alkalom, hogy orkkal harcoltam a sok gyakorlás és tapasztalat tett olyan harcossá, aki most vagyok. Könyörtelenné és szinte teljesen rideggé.
- Kiskorod óta? Az szép, én csak pár éve kezdtem orkot hajkurászni. Bár a kardal való bánást, már kicsinek elkezdtem tanulni! - Mondtam egy mosoly kíséretében. Mikor eszembe jutott az első kardleckém. Nagyon szerettem ahogy apám gyakorolt és most már úgy harcolok, ahogy ő harcolt!
Mindent amit a fegyverekről és használatukról tudok, azt apámtól tanultam. Bár a harcmodorom csak nemrég kezdett el berögződni. Én viszont teljesen meg vagyok ezzel elégedve. Az orkok legyőzéséhez tökéletes. Bár másoknál lehet, hogy ki kellene egy kicsit egészítenem, de az nem tesz semmit.
Mikor a farkasról kezdünk el beszélgetni viccesen megemlítem, hogy meg kellene nevelnie. Mire csak rázni kezdi a fejét. Ezen elmosolyodom. Pont ahogy gondoltam nem neki való a neveléses dolog. Legalábbis szerintem nem. De ki tudja lehet, hogy menne a dolog csak meg kellene próbálni.
- Nyertél! A testvéreket tényleg nem szokás megnevelni! - Mondtam kedvesen mosolyogva, mikor megjegyezte, hogy a farkas már olyan neki mintha az öccse lenne. Így nem látom értelmét tovább ezen a témán kattogni. Nem jutnék előrébb.
Igyekszem minél hamarabb útol érni a párost. Nem akarok nagyon lemaradni tőlük. Amikor beérem őket megint beszélgetni kezdünk. Vagyis valami olyasmit. Inkább viccelődni! Ami mind a kettőnket felvidít egy cseppet. Azt hiszem kicsit sem bánom, hogy észrevette az orkcsapatot.
- A kopasz pedig a haját tépte! - Mondom, mint egy kegyelem döfésként a témának. Ezt már csak nem tudjuk tovább fokozni. Bár bármi megeshet. Nekem mondjuk az se lenne baj. Jó beszélgetni vele. Nem mellesleg régen beszélgettem bárkivel is. Legfeljebb az orkokal.
Szeretek viccelődni. Csak általaban nincs senki akivel megosszam a vicceimet. Most viszont a férfivel lehet egy kicsit. Úgyis régen nevettem már együtt valakivel. Utoljára talán azelőtt, hogy a szerelmem meghalt. Azóta nem nagyon viccelődtem senkivel sem. Meg nem is voltam nagyon emberek közelében.
Osgiliath-ban a férfi ismerőseibe botlottunk. Persze nekem ettől függetlenül teljesen ismeretlen volt a hely és az emberek. Azonban ahogy hallom igen vicces kedvükben vannak. Hiszen alig hogy az utitársam leült ezek elkezdtek vele viccelődni. Mondjuk engem nem zavart volna, ha nem vagyok benne a viccekben.
Nem jöttem ki annyira a gyakorlatból, mint gondoltam. Tudok még szócsatázni. De tipikusan megint olyan csapatba kerültem, ahol semmibe nézik a nőket. Ugyanis az utolsó két mondatomra mindenki elkezdett nevetni. A tűz mellett ülő fekete ruhás férfit kivéve persze, aki már látta, hogy harcolok.
- Egy percig sem gondoltam, hogy hagyná magát. De nem bírná tovább tíz percnél! Átlagban ennyi ideig bírták az ellenfeleim! - Mondtam még egy gúnyos mosoly kíséretében. Aztán nem is foglalkoztam tovább az férfivel. Addig úgyse hiszi el, amíg nem látta a saját szemével.
Amit elintéztem a dolgomat a katonával egy másik is feláll. Ő s legmagasabb az összes közt és mintha a legdíszesebb páncél is rajta lenne. Ez arra enged következtetni, hogy itt ő a főnök. Felém fordul majd megszólal. Bólintok egyet és többre nem is méltatom a témát. Inkább leülök Drem mellé.
A katonák megint az utazó társamhoz fordultak. A követkető kérdésen elgondolkodtam, de nem néztem el a tűzről. Tényleg miért nem csapott le rám? Mondjuk lehet, hogy egyszerűen csak nem tetszem neki. Akkor nincs oka rá, hogy lepcsapjon rám.
A férfi nem válaszolt a katonának. Ez pedig csak erősítette bennem azt a gondolatot, hogy egyszerűen csak nem talál szépnek. Vagy pont azért nem válaszol, mert annak talál? Áh, nem tudom. Csak ideges leszek, ha ilyeneken gondolkodom. De miért is érdekel engem, hogy mit gondol rólam?
Ekkor fülemet még egy megszólalás ütötte meg. Le meri fogadni, hogy nem volt dolga nővel? Furcsa! Ezek ennyire ismerik? Nem tudhatom tehát nem kellene firtatnom. Azonban ha belegondolok nekem sem volt még dolgom férfival! Pedig nem vagyok már mai gyerek! Azt hiszem ez a helyzet most mind a kettőnknek kínos!
Ebben a pillanatban valamit megéreztem a derekamnál. S alig egy másodperc múlva az egyik tőröm a mellettem ülő katona nyakánál kötött ki. Szikrázó tekintettel néztem az arcába. Sóhajtottam egyet. Majd leengedtem a fegyveremet. Lassan felálltam és a katonák felé néztem.
- Bocsássanak meg egy kicsit! - Azzal hátat fordítottam a tűznek és a romok széléhez mentem. Mikor odaértem belerúgtam a falba, majd rátámasztottam a karomat és arra fektettem a fejem. Legszívesebben ordítottam volna!
Nem azért, amit a katona csinált, hanem azért amit én gondoltam, mikor oda fordultam. Abban a pillanatban azt akartam, hogy Drem legyen ott. Ezt pedig nem tudom megérteni. Összezavarodtam. Már tudom miért szoktam egyedül utazni. Akkor ilyen bajok nincsenek.
Leültem a fal széléhez és a tájat bámultam. Helyre kell magamban tenni a dolgokat. El kell rendeznem magamban mindent. Mert a végén még beleőrülök a zavartságba. A katonák bármennyire is viccnek szánták olyan kérdéseket vetettek fel, amikre én is tudni akarom a választ. Ami pedig a legzavarba ejtőbb, hogy örülnék neki, ha lenne alapja a kérdéseiknek.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szomb. Aug. 09 2014, 19:50

/Gwaeren/
/Ork gyilkolás/

- Sánta pedig rohant utána.
*Mondja vállát megvonva, arcán széles mosollyal. Valamiért képtelen lezárni ezt az "értelmes eszmecserét". Talán azért mert jól esik neki ez a viccelődés. Pontosabban az esik jól neki, hogy végre nem egy piszkosul részeg törp, néha kissé túlzó vicceit kell hallgatnia. Meg persze jól esik neki a lány mosolya is... Ismét megrázza fejét és gondolatait elterelve út közben igyekszik végig a földet bámulni, meg persze nem a lányra gondolni... Osgiliathba érve régi cimborái szokáshoz híven megkezdik a viccelődést. Mivel nem látják minden nap a férfit szeretik őt csipkedni. Ő persze csak nevetni tud azon, hogy mennyire idióták tudnak lenni, de ha egyszer ilyen a természetük akkor nem tehet ellene semmit sem, azt leszámítva, hogy magában jókat kacag rajtuk. Azonban most kivételesen a lánnyal vannak elfoglalva. Nem is csoda, ő legalább visszaszól nekik. Tehát érthető, hogy mért rajta köszörülik nyelvüket.*
- Azért jobb ha kegyed vigyáz magára. Ez a fránya dög olyan akár az árnyék.
- Azért ne túlozz!
*Szólal meg végül a férfi. Ügyesen rejtőzködik, na de azért ő sem tökéletes.*
- A francokat túlzok! A múltkor is a fene tudja hogyan, de az ellenség mögé kerültél aztán hátulról irtottad őket.
*A férfi erre csak megvonja vállát.*
- A romok tetején úgymond szabad utam volt... Semmi több.
*Ezzel le is zárják a témát. Közben a lány mellé ül, amitől még nehezebbé válik visszafogni a róla szóló gondolatait, de azért igyekszik. Tekintetét az enyhe széltől táncoló lángokra veti és sokáig nézi őket. Szinte teljesen belemerül látványba. Szereti nézni a tüzet. Mindig megnyugtatja a látványa. Kivéve ha lángra kap tőle, akkor épp az ellenkezője történik. Lassacskán figyelmét megtöri valami. Mégpedig az, hogy a lány mellett ülő katona halkan felnyüszít, társai pedig kardjuk markolatára helyezik kezüket, de amint a lány elteszi a tőrt ők is engednek a markolat szorításán. Mikor a lány eltűnik a romok közt a férfi tenyerével fejbe vágja a katonát.*
- Ezt jól megcsináltad.
*Mondja szemrehányóan. Sejti, hogy a katonának kedve támad nem csak kezével megvizsgálni a lányt. Drem nem habozik. Felpattan és a lány után ered. Ha akarta, ha nem hagyott nyomokat, tehát ezek alapján képes őt követni a romok által képzett labirintusban. Mikor odaér a lány épp belerúg a falba. Ő azonban nem bukkan elő a sötétből, csak mikor a lány leült. A férfi a lehető leghalkabban odasétál mellé, majd kezét a lány vállára teszi. Ha ő esetleg meglepettségében megpróbálná leszúrni akkor vagy hátraugrik vagy bal karjával igyekszik hárítani a támadást.*
- Jól vagy?
*Mondja kissé zavarodottan, majd leül a lány mellé.*
- És ne is törődj azzal a szerencsétlennel. Tőle ez némiképp várható volt. Tehát bocsánat, hogy nem szóltam előre.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szomb. Aug. 09 2014, 21:49

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Évek óta először nevetem el magam fennhangon! Kicsit meg is lepett a dolog. Viszont nagyon örültem neki, hogy végre újra nevethetek. El is felejtettem milyen jó érzés nevetni és boldognak lenni. Olyan, mintha egy régi emlékbe csöppentem volna a boldog múltamból. Persze ennek nagyon örülök.
- Hát, ha a sánta ork, akkor még tényleg lehet, hogy rohan utána! - Feletem neki még mindig nevetve. Bár lehet, hogy rossz vicc volt, de hirtelen ez jutott eszembe és muszáj volt kimondanom. Különben egész nap ezen járna az eszem. Az pedig nem lenne előnyös.
Nem tudom abba hagyni ezt az igen mélyröptű eszmecserét. Talán mert jól esik, hogy végre valakivel viccelődhetek. Na meg az is jól esik, hogy nem magamnak mondom a vicceket. Az pedig még jobban esik, ahogy látom a férfi kedves mosolyát és csillogó szemeit! Állj Gwaeren! Ne gondolj rá!
Látom, ahogy megrázza a fejét ezt nem tudom hova tenni így inkább el próbálom terelni a figyelmemet. Ami nagyon nehezen megy, mert folyton az a csillogó szempár jár az eszemben. Igyekszem tekintetem a tájon tartani és minél kevesebbszer a férfire nézni. Hátha elfelejtem amit gondolok.
Ahogy a városba értünk az utitársam régi barátai elkezdenek vele viccelődni. Mindenesetre jól bírja. Gondolom már meg van neki valamennyire szokva, hogy ezekkel a katonákkal hogyan kelk viselkedni. Bár a mondatokból és a tekintetekből ítélve elég ritkán járhat erre. Azért is piszkálják annyira, amennyire. De megvan a módszere az elkerülésre.
Most azonban a katonák mind velem vannak elfoglalva. Bár ez logikus, hiszen én vagyok olyan ostoba, hogy visszaszólok nekik. Így nem csoda, ha mind velem akar szócsatába elegyedni. Azonban én sem tűröm örökké. Egy idő után megunom a folytonos csatázást és a némaság taktikájára váltok.
Elmosolyodtam a katona szavain. Vigyázzal Dremel? Miért ne tenném, láttam mit tud. Veszélyes lehet, ha az akar lenni. Dög? Ezek komolyan szeretik piszkálni szegényt. Pedig nem érdemli meg. Olyan, mint az árnyék? Na ezt szeretném ám látni. Ettől csak még érdekesebb lett a szememben.
Ekkor szólal meg az utitársam, hogy azért a katona ne túlozzon. Nem értem miért mondja. Láttam hogyan harcol, hogyan ölt. Profi, miért ne lehetne olyan, mint az árnyék. Persze senki sem tökéletes, de attól még lehet valamiben jobb, mint mások. Ő pedig a fejvadászatban nagyon jó.
Hátulról írtotta az ellenséget? Jó taktika. Tudtam én, hogy okos. Ez látszott a módszereiből, de hogy ennyire. Bár az vicces, ahogy a katona előadja csodálatát. Drem tudásával kapcsolatban. Nevetséges arcot vág, de én inkább bent tartom magamban a nevetést.
A férfi csak megvonta a vállát és közölte, hogy a romok tetején könnyen az ellenség mögé került. Ez pedig azt jelenti, hogy a katonák vagy vakok, vagy elvakultan imádnak gyilkolni. Vagy mind a kettő egyszerre. Minden esetre így, ahogy a férfi elmondta teljesen logikus, amit tett.
- Egy pillanatig sem becsülöm alá! Láttam hogyan harcol! Nem szívesen lennék az ellensége! - Mondtam még mosolyogva, majd leültem Drem mellé a tűzhöz. Lehet, hogy nagy kockázatot vállaltam, mert most csak jobban rá gondolok. De inkább a farkas, mint a gondoriak.
Elkezdem nézni a tüzet és kizárni a világot. Próbálom fejemből kiverni a farkasos férfi arcát. A szemeit, a hangját, a stílusát. Tisztának kell lennie a fejemnek. Csak abban reménykedem, hogy a tűz segít kitisztítani az elmémet. Ha nem akkor nem tudom mihez kezdjek ez után. Viszont olyan, mintha kezdene hatni.
Kezd csak a láng lenni a szemeim előtt. Már majdnem elfelejtek mindent. Ekkor azonban egy kezet érzek meg a derekamon. Egy pillanatra megint felvillan a fekete rugás férfi képe, majd szinte reflexből nyomom a katona torkának a tőrömet. S szúrós szemmel bámulok az arcába.
A katona felnyüszít a tőröm majdnem a bőrébe vág. Erre minden katona a kardjához kap. Nem félek a kardjuktól. De nem érek el azzal semmit, ha megölöm a gondorit. Így sóhajtok egyet, behunyom a szemem majd leeresztem a tőrömet. Erre a kezek is megenyhülnek.
Felállok a tűz mellől és elnézést kerve elindulok a csapattól. Nem tudom merre megyek a romokon belül. Nem ismerem erre a járást. De nem is érdekel, hogy merre megyek. Csak a magány kell, hogy lenyugodjak egy kicsit, hogy elrendezzem magamban a dolgokat.
Lassan megyek a falak közt hidegen hagy, hogy magam után sorra hagyom a nyomokat. Most akár egy ork is rám támadhat. Nem érdekel, csak észhez akarok térni. Megint tiszta fejjel látni és nem folyton a férfi arcát látni magam előtt. A szemeit és a mosolyát, ahogyan rám néz. El kell felejtenem.
Lassan elérem a romok szélét. Körbenézek ez egy tökéletes hely lesz a gondolkodásra, tehát nem is kell tovább mennem. Jól látni a tájat és egyedül vagyok. Nem zavarhat senki. Főleg az ostoba katonák nem. Nem kell nekem még annyival több gond. Elég nekem ez is ami van.
Ahogy elértem a falat teljes erőből belerúgtam. Nem tudom mi van velem. Miért nem tudok másra gondolni rajta kívül. Még arra a sok orkra sem, akiket megölhetek itt. Karomat a falnak támasztom, arra pedig a fejem hajtom. Gondolkodom! De csak egyetlen kép forog a fejemben az ahogy rám mosolyog.
Lassan leültem a fal szélére és a tájat kezdtem el nézni. Az akartam, hogy elterelje a gondolataimat. Hátha a táj látványa kitörli a fejemből a férfi látványát. Azonban a teljesen fekete táj egy cseppet sem segített a dolgomban. Csak rontott a helyzeten, mert minden pillantásnál őt láttam.
Ekkor valaki megfogta a vállamat. Hirtelen előrántottam a tőröm és a valaki felé fordultam. Viszont abban a percben, mikor megpillantottam a fekete ruhát és a sárga szemeket, kezemből kiesett a tőr. Hirtelen utána kaptam és visszatettem a helyére, majd a férfire néztem.
- Igen jól vagyok! - Mondtam én is kicsit zavarodott hangon. Figyeltem, ahogy leül mellém, majd felé fordultam. Látom rajta, hogy ő is kicsit zavarban van, gondolom még sosem vigasztalt lányokat. Engem nem is kellene, de jól esik, hogy utánam jött.
- Nem a te hibád volt! Mindenhol vannak ilyenek. Nem azért jöttem el, amit tett. Ezt már megszoktam. Minden városban, ahol katonákkal találkoztam valaki mindig eljátszotta ezt. Én azért jöttem el, ami abban a pillanatban fordult meg a fejemben, ahogy a keze a derekamhoz ért! Helyre kell ezt tennem magamban, akkor is ha nem egyszerű.
Mondtam egyenesen a szemeibe nézve. Mikor a fejemben megfordult gondolatot megemlítettem egy pillanatra lesütöttem a tekintetem. Nem akarom, hogy lássa, hogy rá gondoltam. Nem akarom, hogy tudja. De nem tudok mit csinálni, egyszerűen csak ő forog a fejemben a jelen pillanatban.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szomb. Aug. 09 2014, 22:27

/Gwaeren/
/Ork gyilkolás/

- Mellesleg arról én nem tehetek, hogy nem vagytok képesek felmászni a romokra.
- Elmész a tudod hova!*Rikkant fel az egyik katona gúnyosan, majd nevetni kezd.*- Mi nem tehetünk arról, hogy nem tudunk követni téged egy szinte teljesen sík falon.
- De csak szinte... Egy csomó stabil kiálló tégla, boltív és ablakpárkány volt azon a falon.
- Akkor is, a mi ujjaink nem olyanok mint a mászókampók.
*A férfi ismét megvonja vállát.*
- Hogy a fenébe mászol ilyen jól?
- A véremben van. Meg persze nem csak kiskoromban hanem most is sokat mászok fára...
- Igen a fránya tünde taktika. *Vág a szavába a szembe ülő katona, aki épp kardját tisztogatja.*
- De meglehetősen hatásos is. *Szólal meg az eddig csendben ülő parancsnok.*
- Az még semmi a múltkor kilőtte a troll szemét is...
- Csak némi szerencse volt... *Mondja a fekete ruhás férfi.*
- A fenéket volt az szerencse!
*Vág közbe ismét a kardját tisztogató katona, majd a lány is megszólal, és egy eddig csendben ülő gondori katona rápillant és szóra nyitja ajkait.*
- Ahogy senki más sem... Nagy mázlista a fiú.
*Ezután még egy darabig vitatkoznak a férfi harcmodorán, de rájuk se hederít, csak a tüzet nézi. Jobbat úgy sem tud kitalálni figyelme elterelésére. Mondjuk még beszélgethetne cimboráival, de semmi kedve velük veszekedni. Ezek nem állnak meg addig amíg a szerencsétlen delikvens azt nem mondja, hogy:"Igazad van." Tehát ilyenekkel nem jó vitába szállni... Miután a lányt megtaperolja az egyik katona az elrohan. A férfi előtte fejbe vágja a katonát, és csak azután megy a lány után. Menet közben még hallja a fejbe vágott gondori szitkozódását és persze a többieket ahogy egymás közt fogadást tesznek nem túl publikus dolgokra. Mikor megtalálja a lányt odaoson mögé és vállára teszi jobb kezét. Mikor előrántja a tőrt szeme meg sem rebben, csak bal kezét indítaná útnak, hogy megfékezze a hölgy meglepettségből születendő mozdulatát, ám ahelyett, hogy felé döfne elejti a tőrt, tehát bal karját még fel sem emeli. Mikor a lány válaszol a feltett kérdésre a férfi kedvesen rámosolyog.*
- Ez esetben örülök.
*Leül mellé és ő is a tájat kezdi nézni pár pillanatra, aztán aztán a lány szemébe néz és úgy hallgatja mondandóját. Kész csoda, hogy megértette mit mondott, mert szinte csillogó szemekkel bámulta a gyönyörű szempárt.*
- Szabad megtudnom, hogy mire gondoltál?
*Kérdi zavarodottan. Azonban mást is tapasztal. Mégpedig azt, hogy egyre melegebb van. Vagy lehet, hogy csak ő érzi így, de szó mi szó úgy érzi magát mintha egy kemencében lenne. Az arcán lévő halvány bőr pedig egyre pirosabb lesz. Közben végig a lány szemébe néz, majd tekintete a hölgy ajkaira vándorol. Kissé közelebb húzódik hozzá. Már minden józan gondolatát elmosták a benne tomboló érzelmek, tehát némi habozás után megfogja a lány kezét, és tovább nézi igéző szemeit. Tudja, hogy mit kéne most tennie, de nem meri. Valami azért mégis visszafogja ebben.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Szomb. Aug. 09 2014, 23:48

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Nem szólok egy szót sem! Semmi kedvem belebonyolodni egy ilyen vitába. Bár érdekes az, amit a férfi harci technikáiról mondanak. Jobban mászik, mint bárki más. Szinte gondoltam, de akkor is furcsának hangzik. Viszont érdekes így tovább figyelem a beszélgetésüket. Amibe nem nagyon tudok beleszólni!
Tünde praktika? Ezek miről beszélnek? A férfi tünde lenne? Nem azok nem szoktak gyilkolni! Akkor marad a féltünde. Ez megmagyarázza miért rejtőzködik olyan jól és hogyan tudja olyan pontosan használni az íjat. Benne van a vérében, mint a mászás! Amiről pont most vitatkoznak!
Én pedig csak mosolygok magamban! Annak ellenére, hogy féltünde én még így is profi fejvadásznak tartom. Ezt nem a faj határozza meg. Számomra csak akkor van valaki elismerve, ha előttem megfelel. Ő pedig megfelelt, nagyon is jól. Így pedig elismerem őt igazi profinak.
Végül azért én is hozzászólok a témához. S megjegyzem, hogy nem akarok az ellensége lenni. Erre az egyik eddig teljesen néma katona rám néz és megszólal. Nem lep meg amit mondd, ha ismerik Dremet, akkor nem csoda, hogy nem akarnak az ellenségei lenni. Ki akarna egyáltalán.
- Meghiszem azt! - Mondom egy kósza pillantást vetve a fekete köpenyes férfire. Tényleg mázlista. Hiszen mekkora szerencséje volt az orkokkal is. Meg most is milyen jól ki tudja magát vágni a vitákból. Ez csak puszta szerencse lehet.
Csendben figyelem egy darabig, ahogy a katonák a mellettem ülő férfi harcomdorát vesézgetik. De igazából ezzel csak azt érem el, hogy méginkább kíváncsi vagyok rá. S csak mégjobban az agyamban marad. Így inkább a tűzre próbáltam koncentrálni a figyelmemet. Hogy segítsen elterelni a gondolataimat.
Én úgysem tudok mást csinálni. Főleg, hogy a katonákkal nincs kedvem szóba elegyedni. Olyanoknak tűnnek, akik nem tudják elviselni, ha nem nekik van igazuk. Mároedig akkor semmi értelme annak, hogy beszélgessek velük. Csak rosszul jönnék ki a dologból. Így is elég furcsa helyzetben vagyok nem kell még rosszabb.
Miután a katonának sikerül olyan helyre nyúlnia, ahova nem kellett volna. Idegesen hagytam el a tűz körüli csapatot. Hidegen hagyott volna a katona tette, ha nem fordul meg fejemben egy számomra érthetetlen gondolat. Vagyis értem, csak nem akarom elfogadni.
Már útközben is igyekszem magamat lenyugtatni. S próbálkozok a dolgok helyre rakásával, ami sajnos igen gyatrán megy. Mivel mindig mikor éppen valamit helyre raknék, újabb kétely merül fel bennem. Mint egy nagy csomó, amit nem lehet kikötni, mert mindig újabb és újabb csomókba ütközöl.
Ahogy a fal szélén ültem és egyre a tájat figyeltem. Fejemben úgy foglalta el teljesen helyét a férfi szempárja. Már mindenhol csak azt láttam. Ebben a pillanatban, valaki megfogta a vállamat. Ijedten rántottam elő a tőröm és fordultam hátra a valaki felé. Mikor is belém csapott a felismerés.
Drem volt az! Egy pillanat alatt felismertem, s kezemből kihullott a tőr. Láttam, hogy mozdult volna védeni magát, de ahogy elejtettem a fegyvert elengedte a megfeszült izmait. Amilyen gyorsan csak tudtam visszatettem a fegyverem a helyére és válaszoltam neki.
A kedves mosolya láttán én is elmosolyodok. Olyan kedvesen, olyan varázslatosan néz rám, hogy attól el lehetne ájulni is. Ha nem lennék ennyire (minimálisan) ura önmagamnak. Így viszont csak magamban ájulok el a tekintetétől, s csak egy pillanatra nem többre.
Figyeltem ahogy mellém ült, majd elkezdte a tájat nézni, ahogy előbb én tettem. Ekkor elkezdtem neki elmondani, hogy miért jöttem el a tűz mellől. Azt se tudom, hogy szedtem össze a gondolataimat. Mikor szemeim folyton az ő csillogó tekintetét figyelték, s szinte éreztem, ahogy egymás tekintetét figyeljük.
- Hogy bárcsak TE lennél a helyén! - Hagyja el ajkaimat a szó, mielőtt befolyásolhatnám, hogy mit fogok kimondani. Elmondtam neki, megáll az eszem. Elmondtam, hogy rá gondoltam, hogy ő forgott a fejemben. Azt nem mondtam, hogy most is ő forog benne, de ez részlet kérdés.
Látom az arcán, hogy zavarban van, nem mondom én is abban vagyok. Hirtelen olyan érzésem van, mintha belázasodtam volna, vagy minimum bedugtak volna egy kemencébe. Érzem, hogy kezd folytogatni a köpenyem. Hogy kezd a meleg elviselhetetlen lenni körülöttem, de még mindig csak Dremre tudok koncentrálni.
Folyamatos a szemeimbe néz, én pedig állom a kihívást. Hiszen annyira jól néznek ki a szemei, mint a nap az égen. Akaratlanul is arcát kezdem el vizsgálni. Kipirosodott. Vajon miért? Tekintetem ebben a pillanatban jut el az ajkaihoz, egy aprót nyelve figyeltem. Majd láttam, hogy közelebb húzódik hozzám.
Ekkor megfota a kezemet. Még mindig a szemeimbe nézett. Ám én ekkor már nem tudtam másra se gondolni csak rá. Nyertek az érzelmeim. Pedig bennem volt a félsz, hogy ha ez megtörténik, akkor megint szomorú leszek. Viszont most ez a korlát teljesen megszűnt bennem.
Tudtam, hogy most minek kellene jönnie. Vágyom rá, de rettegek tőle mert nem tudhatom ő mit érez. Csak azt tudom, hogy az én gondolataim már csak körülötte forognak és az sem zavar, hogy vannak ostoba gondolataim is. Csak nézem csillogó szemeit és ámulok a látványon.
Ekkor egy hirtelen ötletnél fogva felemelem a szabad kezemet és óvatosan kicsit, remegő kézzel megsimítom az arcát. Bizsergés jár át. Kezemmel megfogom a másik kezét, s most én húzódok közelebb hozzá. Nem veszem le a tekintetem a szemeiről, s csak idegesen várom, hogy mit lép.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Vas. Aug. 10 2014, 11:29

/Gwaeren/
/Ork gyilkolás/

*A férfi tovább rohan a lány után az általa hagyott nyomok alapján követve, de nem éri utol, csak mikor már megállt. Mikor odaér a lány mér egy erős rúgást a falra.*
~Na ez fájhatott.~
*Gondolja magában. Nem tudja mi zaklathatta fel ennyire a lányt. Talán tényleg ennyire szíven vágta, hogy az a szerencsétlen megtaperolta? Ő a helyében csak lekevert volna neki, vagy arcba rúgta volna és semmi több. Joggal tette volna, de azért ha még a végén elvágta volna cimborája torkát az enyhe túlzás lett volna. Még jó, hogy eltette a tőrt, de akkor sem érti mi zaklathatta őt fel ennyire. Most ő érzi magát hibásnak, hogy ebbe a társaságba hozta. Elvégre szinte tudta, hogy ez meg fog történni, csak azt nem tudta, hogy mikor. Na de ezen már felesleges rágódni. Ami történt megtörtént. Odaoson a lány mögé, és vállára teszi kezét, erre tőrt ránt, de hála az égnek nem szúrja le a férfit, aki ezek után leül mellé és a tájat kezdi vizsgálgatni. Szeme már nagyjából hozzászokott a sötétséghez tehát szinte mindent lát, csak kissé sötéten. Elég unalmas a szinte teljesen sík terep bámulása tehát inkább a lányra néz és tekintete megakad a gyönyörű szempáron. Mikor aztán a lány válaszol a férfi által feltett kérdésre még inkább zavarba jön, és szinte a füléig kipirul. Erre nem igazán tudja mit kéne mondania, de jól esett neki, hogy megtudta, a lány is vonzódik hozzá. Némi habozás után közelebb húzódik hozzá és megfogja kezét. A lány szabad kezével végigsimít a férfi arcán, majd megfogja a szabadon maradt kezét. Szinte észre sem veszi ahogy közelebb húzódik hozzá. Tekintete ismét a lány ajkaira téved, majd némi habozás után közelebb hajol hozzájuk, és megcsókolja a lányt. Most aztán tényleg megszűnt benne minden korlát, most már csak az a kérdés, hogy mi fog még a végén kisülni ebből? Szinte bele se mer gondolni. Főleg azért nem mert kiélvezi első csókját. Kissé bele is borzong, és még inkább érzi, hogy egyre melegebb a levegő. Szíve vadul zakatol és összeszorul. Mikor elemeli ajkait a Gwaeren ajkaitól hallani lehet a férfi gyors szuszogását, majd szóra nyitja száját.*
- Azt hiszem beléd szerettem...
*Mondja zavarodottan. Nem érti, hogy történhetett ez az egész ilyen gyorsan, de megtörtént és ő csak örül neki.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Vas. Aug. 10 2014, 16:52

Drem & Gwaeren

Ork gyilkolás

Nem szaladok, de így is elég gyorasan haladok a kanyargó s romok közt. Az indulataim hajtanak. Vitatkozom magammal, helyre akarok tenni mindent a fejemben, de nem megy. Sehogy sem sikerül lenyugodni. Amikor elérek a romok széléhez. Egy jó erőset rúgok a falba, ami furcsa az az, hogy meg sem éreztem.
Zavart vagyok nagyon felzaklattam magamat. Pedig általában nyugodt tudok maradni. A legkellemetlenebb helyzetekben is, de most nem ment. Valahogy belülről, mélyről letten ideges és ez ellene nem tudok, egyszerűen képtelen vagyok harcolni. Nem megy mindig visszavág és én ezt nem bírom sokáig.
Lehet, hogy a katonáknak most úgy tűnt, mintha egy hisztis kislány lennék. Pedig nem azért voltam olyan, amilyen. Ha nem gondolkodtam volna el annyira a tenyeremmel találkozott volna az arca, de így ösztönből cselekedtem és az ösztön a tőrt tette a kezembe.
Mondjuk az kis túlzás lett volna, ha el is vágom a katona torkát. Még tőlem is durva lett volna. Hiszen tipikus férfi, aki régen nem látott már nőt és ki van éhezve. Nem ő az első, akit elhárítottam magamtól, de ez volt az első, hogy azt akartam, hogy valaki megtegye. Csak nem az tette, akit akartam.
Sok hosszú hónapja, lasstöbb, mint két éve próbálom elfelejteni a szerelem gondolatát. Elfeledni milyen érzés volt, hogy mennyire vártam azt, hogy végre hozzám érjen. S most ennyi idő után, minden eddigi munkámnak befellegzett. Mert találkoztam azzal a férfivel és a jelensége magával ragadott. Jobban, mint annak idején az első szerelmemé.
Teljesen elgondolkodtam így észre sem vettem, hogy valaki a közelembe jött. Csak akkor mikor már a vállamra tette a kezét. Tőrt rántottam, viszont amint felismertem a kéz tulajdonosát. Elejtettem a tőrt, ezzel megmentve a férfit a leszúrástól. Figyeltem, ahogy mellém ült.
Tekintete a tájat pásztázta. Az én szemem már hozzászokott a sötéthez. Így teljesen jól láttam, persze azt leszámítva, hogy minden fekete volt. A táj elég egysíkú, én azonban nem a tájat néztem, hanem a férfit mellettem. Mikor ő is rám nézett. Megpillantottam csillogó szemeit és elmosolyodva néztem beléjük.
A kérdéseire szinte gondolkodás, de mindenképpen megfontolás nélkül feleltem. Minden elmondtam, amire kíváncsi volt. Még azt is, hogy rá gondoltam. Láttam, hogy teljesen elpirult, mikor kimondtam, hogy az ő képe fordult meg a fejemben. S én is elpirultam, hogy el mertem neki mondani.
Egy kis habozás után közelebb húzódott hozzám és megfogta a kezemet. Éreztem, ahogy végig fut rajtam a bizsergés, ahogy a keze az enyémhez ért. Majd óvatosan megsimítottam az arcát. A bőre tapintása teljesen elvarázsolt. Majd megfogtam a másik kezét és én is közelebb húzódtam hozzá.
Ábrándos arccal figyeltem a tekintetét, így azt is láttam, ahogy az ajkaimat kezdni el nézni. Erre az én tekintetem az ő ajakaira siklott. Alig pár pillanatnyi semmittevés után. Elekzdett közelebb hajolni hozzám. Éreztem, hogy remegni kezd a kezem. Viszont abban a pillanatban, mikor megcsókolt abbamaradt a remegés.
Minden korlát eltörlődött bennem. Az összes gondol eltűnt, abban a pillanatban mikor megéreztem az ajkait. Az összes aggodalmam és félelmem egyszerre lett köddé. Az érzelmeim átvették az irányítást. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi lesz ebből az egészből?
Most azonban nem tudok másra sem gondolni csak arra, hogy élvezzem életem első igazi csókját. A forróság már majdnem elviselhetetlen lett a számomra, de nem zavart. Addig, amíg Drem közelében lehetek tőlem lehet forróság is. A szívem egyre hevesebben ver. Már azt hittem kirepül a helyéről.
Miután elemelte az ajkait az enyémektől, hallottam gyors szuszogását. Vagyis hallotam belőle valamit, mert én is gyorsabban szedtem a levegőt, mint általában. Sosem csókolt még meg senki sem. Viszont az első gyönyörű volt. Figyeltem a csillogó szemeit. Majd azt, ahogy az ajakai szóra nyíltak.
- Azt hiszem... én is beléd szerettem! - Súgtam halkan válaszul. Éreztem, ahogy boldogság jár át, amikor azt mondja belém szeretett. De akkor is kicsit össze vagyok zavarodva. Nem értem, hogy szerethettem belé ilyen gyorsan. Bár ez nem zavar az a lényeg, hogy megszerettem és ez hihetetlen boldoggá tesz.
Lassan átkaroltam a nyakát és megöleltem, szememben szinte szikrázott a szerelem. Már nem kell rejtegetnem előtte mennyire tetszik nekem. Sőt magam előtt sem kell rejtve tartanom. Elfogadtam, hogy megtörtént, amitől féltem, hogy belé szerettem. Így pedig már nem kell aggódnom semmien korlát miatt.
- Ha megkérlek rá, megcsókolsz még egyszer? - Kérdeztem halkan, még közelebb húzódva hozzá. Tekintetemet a szemein tartottam, azokon az elképesztően szép szemeken, amik rabul ejtettek. Azokon a szemeken, amik annyi megfejtendő titkot rejtenek!

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Hétf. Aug. 11 2014, 01:52

/Gwaeren/
/Csak munka... vagy kicsit több?/

*Mikor leül a lány mellé, tekintete a sötét tájat kezdi fürkészni. Elég egyhangú a sík vidék. Itt-ott egy-két fa meg bokor és egy folyó a távolban. Legalábbis csak ha jól látja. Ebben a sötétben mondhatni élmény a messzi tájat figyelni. Bár azért szereti a sötétséget. Főleg azért mert akkor fekete ruházata miatt nehéz észrevenni, de ez mégis csak a másodlagos ok. A csillagok azok amiért úgymond érdemes kivárni az estét, azonban most a bámulásuk is unalmas. Tehát inkább a lány szemébe néz ami talán nagy hiba volt, ugyanis a lány igéző szemei szinte teljesen a hatalnába kerítik. Kezdik elhomájosítani józan gondokatait. Tényleg ennyire tetszene neki? Vagy lehet, hogy jóval többről van szó? De ha tényleg ez történt akkor érzelmei vajon viszonzásra kelnek? Vagy ismét összetörik szívét? Annyi kérdés és egyre sem kap választ. Mondjuk ha érzései viszonzásra lelnek, akkor sem tudja mi fog ebből kisülni. Elvégre mindkettejüket hajtja a kalandvágy és ez nagynan megnehezíti a letelepedés kérdését. Meg hát miből tartaná el családját? Kész csoda, hogy magát képes eltartani. Meg a gyerek kérdés is más tészta. Elvégre félig ember, félug pedig tünde. Tehát büszkén mondhatja magáról, hogy egy mutáns, azok pedig többnyire nemzésképtelenek. Meg ha ő kivétel efelől, akkor is a vérében folyik a tündék vére... lehet, hogy még gyermekei halálát is megélné... A lány válasza visszazökkentik őt a jelenbe. Ami azt illeti a válasz meglehetősen meglepi, de el is pirul hallatán. Nem érti, hogy mégis hogyan kedvelhet ennyire egy gyönyörű és talpraesett lány, egy ilyen ütött-kopott zsoldost aki egy bosszúvágy által létrejött álombuborékot hajszol már egy jó ideje. Most is csak azért jött Osgiliathba mert állítólag itt egyre gyakoribb a nazgúlok megjelenése. De ezzel ráér foglalkozni. Megfogja a lány kezét és mélyen a szemébe néz, majd a lány végigsimít arcán és megfogja a férfi szabad kezét amibe kissé beleborzong, de ez afajta kellemes beleborzongás. Némi habozás után elcsatt az első szenvedéllyel teli csók is melytől a férfi szívverése rettentően felgyorsul, és még jobban elpirul. Ezután a lány is bevallja eddig elfojtott érzelmeit. Boldogsága csak most éri el a csúcspontját. Nem érdekli már semmi csak az, hogy a lány viszont szereti. Több nem is kell neki csak ennyi. Gwaeren közben átkarolja nyakát a férfi pedig kihasználva kezei szabadságát a lány csípőjén pihenteti meg kezeit, majd a férfi egy furcsa kérdést hall.*
- Kérned sem kellett volna.
*Azzal az ajkak ismét összetalálkozmak és még forróbb és hosszabb csókkal jutalmazza a lányt, majd ajkai tovább vándorolnak a nyakára, és csókokkal kezdi kényesztetni az érzékeny testrészt.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Hétf. Aug. 11 2014, 11:34

Drem & Gwaeren

Csak munka... vagy kicsit több?

Leülve mellém a férfi a tájat kezdi el figyelni. Én figyelemelterelésnek használtam a teljesen fekete egysíkú tájat. De nem használt, hiszen minden pillantásomnál csak az ő arcát láttam magam előtt. Az általam annyira kedvelt sötétség minduntalan a férfit juttata eszembe. S a tájra figyelni sem tudtam.
A látható földekre ráborult a sötétség, mint egy nagy fekete lepel. A lepelről egy fekete ruha jutott eszembe a ruháról pedig gondolataim megint a férfihez tértek vissza. Így akármerre néztem nem tudtam kiverni a fejemből a fekete öltözékes fejvadászt, aki olyan tüzet lobbantott bennem lángra, amit egy éve akarok eloltani.
Még az sem tudta elterelni erről a figyelmem, hogy a csillagokat néztem. Pedig általában a csillagkép rajzolás kikapcsolja az agyam. Most viszont az egyetlen gondolatom az volt, mikor a csillagokra néztem, hogy Drem szemeihez képest, ezek fakó kavicsok az Anduinból.
Ekkor a férfi felém fordult. Csillogó szemeit megpillantva olyan érzésem volt, mintha elveszett volna a világ. Teljesen megbabonázott a pillantása. Olyan elbűvölő volt, hogy nem tudtam róla elfordítani a tekintetem. Szinte éheztem azért a felemelő érzésért, amit a szemeinek látványa vált ki belőlem.
Már akkor éreztem, hogy nincs bennem valami rendben, mikor az erdőben megnéztem magamnak. Már akkor vonzott benne valami, olyan valami amit nem tudtam megérteni. S egyre erősödött. Először csak jóképűnek találtam, utána elkezdtem megkedvelni. Majd az, hogy kedvelem egy sokkal nagyobb és mélyebb dologba csapott át.
Megtörtént, amitől egészen mostanáig óvtam magam. Amit egészen addig pórázon tudtam tartani, mélyen elzárva magamban, amíg bele nem néztem abban az elbűvölő sárga szempárba. Elszakadt a póráz és felszínre tört, amit elnyomtam. Ami akkora fájdalmat okozott nekem, ami miatt az vagyok, aki.
Beleszerettem és ezt nem akartam elfogadni. Kezdetben nem! Nem akartam megint szenvedni. Ez tartotta bennem fogva a szerelem érzését. Mindig eszembe jutott, ha egy férfire néztem mennyire fájt, hogy első szerelmem meghalt. Most viszont, mikor Drem szemeibe néztem nem érdekelt, hogy mennyire fájt akkor. Csak az, hogy vele legyek.
Elvesztem az eszemet, ha sokáig nézem. Olyan dolgokra vágyok, amiktől rettegtem. Úgy érzem, hogy amíg ő a közelemben van nem lehet semmi baj. Teljesen belé szerettem, elég volt csak belenéznem a szemeibe és hallanom a hangját. A mosolyát ajándéknak látom, a nevetését pedig igazi kincsnek.
Hirtelen visszacsöppenek a való életembe. S megint elszállnak a gondolataim. Csak ő forog a fejemben. Én pedig így válaszolok neki. Minden egyes feltett kérdésére. Láttam, ahogy arca kipirul az utolsó válaszomra, mire az én arcom is elvörösödött. Rájöttem, hogy kimondtam amit gondolok.
Mások talán csak egy ütött-kopott fejvadászt láttak volna a férfiban. Én viszont szemeibe néztem az első pillanatban és olyan csillogást láttam benne, amilyen bennem is van. Bosszút! S valamit ami még vonzóbbá tette. Titkokat! Titkokat, amiket meg akartam fejteni. Most azonban már csak melletük akarok lenni.
Nem akarom tudni a titkokat. Csak látni akarom, hogy rám néznek a titkok. Csak el akarok bennük merülni élvezni azt, hogy mind engem figyelnek és azt, hogy én őket figyelem. Elkápraztatnak és megbabonáznak. Teljesen elmossák a józan gondolataimat és csak arra tudok koncentrálni, hogy a szempár tulajdonosát akarom, semmi mást.
Ekkor megfogta a kezemet. Hirtelen melegség és boldogság járt át. Szabad kezemel, óvatosan kicsit remegve simítottam meg arcát és éreztem, ahogy elhatalmasodik rajtam a szerelem. Megfogtam a másik kezét és úgy éreztem nagyobb biztonságban még életemben mem voltam.
Pár pillanat múlva elcsattant életem elő igazi, szenvedéllyel telt csókja. Minek hatására a szívverésem minimum a négyszeresére gyorsult. Arcom teljesen kipirult és éreztem, hogy eláraszt a forróság. De nem zavart, addig amíg az ajkai az enyémekhez értek úgy éreztem, hogy tőlem akár egy nazgul is állhat mögöttem az se zavarna.
Megállt egy pillanatra bennem a levegő, ahogy a fiú bevallotta, hogy szeret. A pillanatnyi meglepetést, pedig leírhatatlan boldogság követte. Minek hatására én is megosztottam vele mit érzek. Nem érdekelnek már a gondjaim, semmi más nem érdekel rajta kívül és azon kívül, hogy szeret, hogy tényleg viszont szeret.
Amikor átöleltem a nyakát éreztem, hogy kezei a derekamon pihentek meg. Arcomon jóleső mosoly lett úrrá. Érintése hatására úgy éreztem a világ legjobb helyén vagyok. Az ölelése teljesen elvarázsolt. Viszont közel sem annyira, mint a csókja. De nekem már az is elég lenne, ha csak így tartana és nem tenne semmi mást.
- Ki kellett mondanom, mert a fejemben nem hittem el, hogy vágyhatok rá ennyire. - Súgtam halkan, s közben végig pásztáztam az arcát. Most még gyönyörűbbnek láttam a szemeit, mintha megtaláltam volna a födkerekség legdárgább ékköveit.
Alig, hogy kimondtam ajkai megint az enyémekhez értek. Ez a csók azonban más volt, mint az előző. Sokkal forróbb volt, én pedig élveztem, hogy éghetek Drem csókjának tüzébe. Emellett jóval hosszabb volt, így ezt a kellemes érzést sokkal tovább tudhattam magaménak. S igyekeztem magával a csókkal éreztetni felé, hogy mennyire belészerettem.
A csók után ajkai a nyakamhoz vándoroltak. Lassan oldalra billenttem a fejemet, hogy még tovább kiélvezzem az édes ajkak puha érintését a nyakamon. Ajkaimat rövid sóhajok hagyták el, ahogy az ajkai a bőrömhöz értek. Még sosem éreztem ehhez hasonlót. Meg sem mozdultam csak élveztem az ajkainak a kényesztetését.
Egy óvatlan pillanatban kezeimbe vettem arcát, s hosszan lágy csókot leheltem ajkaira. Aztán pár pillanatig a szemeit néztem, majd az ajkaim a nyaka felé vándoroltak. Belecsókoltam a nyakába és éreztem, hogy összeszorul a szívem. Azonban ez az érzés abban a pillanatban megszűnt, ahogy kezem a mellkasához ért.

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Hétf. Aug. 11 2014, 20:14

/Gwaeren/
/Csak munka... vagy kicsit több?/

*A lány szinte teljesen elvarázsolja őt. Ez kellemes és eddig ismeretlen érzés. Eleinte azt sem tudja mi ez, sőt azt hitte, hogy összeszedett valamit, de már rájött, hogy mi ez. Az amitől mindketten féltek. A szerelem. Nem hitte, hogy ilyen könnyen beleszerethet bárkibe is. Elvégre pár perce még a nevét sem tudta, most pedig ide jutottak. Körülöttük szinte minden meghalt. Számukra már csak a másik létezése fontos és semmi más. Legalább is a férfi így érzi, de valami úgymond megsúgja neki, hogy párja is hasonlóan érez. De férfi gondolatait bármennyire is elhomályosítja a szerelem, akkor is benne maradt a rengeteg "Mi van ha?" kérdés. Szinte rossz belegondolni is, hogy mi minden szörnyűség történhet a másikkal. Ráadásul a férfit még mindig hajtja a bosszúvágy, de ez a bosszú az életébe is kerülhet. Azonban mondhatni megígérte apjának, hogy bosszút áll gyilkosán. Azon a sötét szörnyetegen mi elvette életét. Elvégre nem hisz a tündék meséinek. Ami világra jött az egyszer meg is hal. Nem képes azt elhinni, hogy a gyűrűlidércek tényleg hallhatatlanok. Ha Sauron annak idején elbukott akkor talán mégis van módja arra, hogy elpusztítsa a nazgúlt. Pillanatokon belül visszazökken a való világba, mikor a lány megcsókolja. A férfi behunyja szemeit és kellőképp viszonozza a csókot, majd a lány elemeli ajkait a férfiétól és ismét egymás szemében gyönyörködnek.*
- Gwaeren, szeretlek... nem tudom, hogy tudtam eddig nélküled élni.
*Súgja a lány fülébe halk hangon. Igazából csak most jött rá, hogy először mondta ki a lány nevét, mely fülében gyönyörűségesen cseng. Ez az a név mi élete végéig benne marad, történjék bármi. Ezután a hölgy dönt úgy, hogy csókokkal kényezteti a férfi nyakát, amit a férfi csak elégedett sóhajokkal kommentál. Ezután kezei a lány csípőjén fel s alá kezdenek vándorolni, majd egész a formás combokig lecsúsznak. Eközben a lány, egyik kezét Drem mellkasára teszi. A férfi már legszívesebben megszabadulna gönceitől, hogy ne csak ruházatán keresztül érezze a lány érintését, hanem saját bőrén tapasztalja, de nem igazán biztos benne, hogy ez tényleg jó ötlet e ilyen hamar megtenni. Bár minden a lányon múlik.*

Tárgy: Re: Drem és Gwaeren Hétf. Aug. 11 2014, 22:08

Drem & Gwaeren

Csak munka... vagy kicsit több?

Azt hiszem beteg vagyok! Csak az miatt szorulhat így össze a gyomrom. Egyetlen egy apró baj van a dologban, hogy csak akkor megy ez, ha a férfire nézek. Teljesen elvarázsol és olyan mintha nem lennék ura önmagamnak, ha rá nézek. Fogalmam sincs, hogy mi lehet ez. Vagyis fogalmam sem volt egy darabig.
Mikoris rájöttem, hogy megtörtént az a dolog, amitől rettegtem. Megint szerelmes vagyok. De most sokkal jobban, mint annak idején. Féltem ettől az érzéstől, mert nem akarok elveszteni még egyszer valakit, aki fontos nekem. Ahogy azt sem, hogy ő vesztsen el engem.
Azt hittem soha többé nem tudok majd szerelmes lenni. Viszont arra legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy ez ilyen könnyen szinte pillanatok alatt megeshet. Egészen néhány percel ezelőttig még a nevét sem tudtam. Most pedig itt vagyok vele kettesben és élvezem, ahogy ajkai az ajkaimhoz érnek.
Úgy éreztem elveszett körülöttem minden. Mintha minden meghalt volna. Csak és kizárólag egy dolgot tartottam fontosanak, hogy ő létezzen. Azt hogy velem legyen, senki és semmi más nem fontos már a számomra. Szinte érzem, hogy a férfi is hasonló dolgokat gondolhat, s ez csak még boldogabbá tesz.
Igaz bennem vannak a kételyek annak ellenére is, hogy a szerelem érzése, szinte függönyt húz józan gondolataim elé. Hiszen fogalmam sincs mi történhet a jövőben. Mi lesz, ha valami baja esik? Ha őt is elvesztem? Nem, azt már nem élném túl. Nem bírnám elviselni, hogy még egyszer romokban heverjen az életem.
Meg persze ott van az is, hogy én sem vagyok mindig biztonságban. Annak ellenére, hogy elfelejtettem volt szerelmemet a bosszú a gyilkosa iránt megmaradt. S csak erősebb lett, mikor megtudtam, hogy megölte a családomat. Vissza kell adnom annak a nyomorultnak, amit ő adott nekem. Bosszút kell állnom.
Ez a bosszú azonban nehezen fér meg a boldog családi élettel. Viszont nem nyughatom addig, míg meg nem tettem, amit meg kell tennem. Hiszen megesküdtem magamnak, hogy eltörlöm a föld színéről azt a mordori férget. Addig nem nyugodhat meg a lelkem, amíg ezt meg nem teszem, addig mindig ott lesz bennem és marni fogja a lelkem.
Ekkor azonban elvesznek a gondolataim. Megint csak és kizárólag a pillanat marad a számomra. Hirtelen megcsókolom a férfit, érzem ahogy lehunyja a szemeit. Majd teli szenvedéllyel viszonozza a csókomat. Mikor elemelem ajkaim a férfiétól belenézek szemeibe. Megint gyönyörködni kezdek azokban a csillogó szemekben.
- Én is szeretlek téged Drem! El sem hiszem hogyan tudtam úgy élni, hogy fogalmam sem volt róla, hogy létezel! - Súgtam én is halk és elhaló hangon. Ahogyan ő súgott előbb az én fülembe. Még mindig érzem azt a bizsergést, ami abban a pillanatban járt át, mikor kimondta a nevemet.
Az ő szájából hallani olyan volt, mintha maga a teremtő szólított volna meg. Ekkor csapot belém a felismerés, hogy milyen szép neve van a férfinak. Kimondva még jobban cseng, mint a fejemben. A név hangzása viszhangzik a fülemben, s olyan, mintha bele akarná inni magát a tudatomba. Én pedig hagyom neki, hogy a név örökké elmémbe vésődjön bármi is lesz.
Fejemben megforduló kósza ötlet hatására ajkaim a nyakához vándorolnak és elkezdem apró csókokkal kényesztetni. Hallom jóleső sóhajtásait. Mintha az erdei szellő zenélne csak és kizárólag nekem. Érzem, hogy összeszorul a szívem, mikor ajakim a nyakához érnek. El sem hiszem, hogy képes vagyok így szeretni valakit.
Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy kezei mozognak a csípőmön. Beleremegek az érintésébe, s mégis igyekszem minél mélyebben belebújni az érintésbe. A kezei lassan már a combjaimig is eljutnak. Kezemet a mellkasára helyezem. A szorítás a szívemben megszűnik, s az érintése még kellemesebbnek hat.
Érezni akarom! Érezni az érintését a bőrömön. Hallani a szívverését. Érezni a testét, ahogy az enyémhez ér. S nem csak a ruharétegen keresztül. A józan eszem azt mondja, hogy korai még ez. Viszont a józan eszemnek a szerelem úgymond behúz egy nagyot. Így a szava eltűnik fejemből. Dremet akarom, ebben pedig nem akadályoz meg a józan eszem.
Egyik kezemmel elkezdem átkarolni a nyakát, viszont ahogy fél útra érek. Ujjaim a ruhája alá szöknek és megérintik a hátát. Közben másik kezem is mozdul. Utat keres magának, hogy érezze a férfi bőrének érintését. Nem is kell sok, hogy megtalálja a rést a ruháján, amin keresztül nyúlva kezem hozzá tud simulni bőréhez. A nyakánál lévő kezem visszahúzódik, s lassan végig simít a férfi arcán.
- Azt szeretném, hogy megtedd! Érzem, hogy te is akarod! Szeretlek, én Farkasom! - Suttogom érzékien a fülébe, majd pár pillanatig fürkészem még a szemeit. Azután pedig lassan lehunyom a sajátom és megint megcsókolom őt.

» Gwaeren, Gwerum lánya
» Drem a Farkas
» Drem és Leon
» Naltanáre Fearille, Drem, Leon és Lalaith