Zöldlomb Legolas

Név: Legolas, Thranduil fia
Becenév: -
Nem: Férfi
Kor: 2850 (de 30 körülinek néz ki)
Faj: Tünde
Hűség: Tündékhez
Play by: Orlando Bloom

Külső jellemzés: Viszonylag magasnak számít hiszen alakja karcsú, nyúlánk nem kifejezetten vállas. Mégis meglepő erő és gyorsaság szorult belé hogy harcban és íjászatban ne legyen népének szégyene. Hosszú szőke haját két oldalt egy-egy vékony befont tincs ékesíti, kékes szürkés szemei remekül illenek finom vonású arcához. Többnyire a népére jellemző kényelmes, rejtő hatású ruhákat részesíti előnyben, puha bőrcsizmákba bújtatott lábai pedig képesek szinte tökéletesen nesztelenül haladni. Főbb fegyvere az íja és hozzá egy teli tegez, és két finoman faragott fehér nyelű kés. A karddal sem bánik rosszul, de azt nem mindig hord magával.

Belső jellemzés: Határozott véleményt formál a világ dolgairól, azonban nem feltétlenül hajthatatlan, elismeri ha másnak van igaza. Hűséges a tündékhez annak ellenére hogy nem él a Királya mellett a Bakancsin erdőben. Javarészt úton van. Csendes, türelmes jellem, és nehéz kihozni a béketűrésből. Csavaros észjárása miatt sok összefüggést átlát, de természetes van ami rejtve marad még az ő éles tünde szeme előtt is.

Előtörténet vagy szerepjáték példa:

Csendes az éjszaka, ahogy lassan a völgyre telepedik, megnyugvást hoz megannyi lénynek. Állatok és emberek egyaránt nyugovóra térnek, és szívükben békesség uralkodik, ezen a helyen mindig béke van. Elrond úr háza minden tünde vándor előtt nyitva áll, így kerültem ide én is, hosszú vándorlás és keresés után. Aragornt kerestem, Arathort fiát, aki Isildur örököse és a Narsil jogos forgatója. Jelenleg itt van a kard, a Törött Penge és csak idő kérdése hogy újrakovácsolják. Bízom benne hogy ez fog történni. A kard köztudottan apáról fiára kellene hogy szálljon, de ez az a kard ami levágta a Gyűrűt a gonosz ujjáról, megsínylette.
Az egyik kiugró erkélyen állok, és onnan nézem a tájat, tekintetem elkalandozik messze, amerre a Bakacsin erdőt sejtem, gyerekkorom színhelye. És a király lakhelye, hiszen ott él Thranduil és sok harcosa. Én is ott éltem, de az öt sereg csatáját követően elhagytam a bakacsin erdőt és a vadon járása adtam a fejem, hogy mindenfelé járjak. Nem mondom azt, hogy nem volt jó, mert az volt, mégis voltak dolgok, amiket nem hagyhattam annyiban és amik még nekem is sokak voltak. Lépnem kellett, még ha fájdalmas lépés is volt ez. Thranduil nem kifejezetten rossz, csak mérhetetlenül öntörvényű és nem lát túl a Bakacsin erdőn, nem foglalkoztatja Középfölde többi része, becsukja szemeit a portyázó orkok láttán hacsak nem az ő otthonát veszélyeztetik. Nem érzi kötelességének hogy segítsen másokon, és ez valahol mélyen elszomorít, és megerősít abban, hogy ne térjek vissza. Nem akarok olyan lenni mint ő, én nem fordulok el ha segítséget kérnek tőlem, és nem tagadom meg senki segélykiáltását.
Vissza fordulok a szobám felé, amit átmenetileg Elrond úr bocsátott a rendelkezésemre, és beljebb sétálok hogy még egyszer áttanulmányozzam az asztalon heverő térképet, amit a könyvtárából hoztam fel. A gyér fény gyengének hat azonban nekem ez is elég ahhoz hogy lássam a betűket és a tünde rúnákat és hiba nélkül kibogozzam mi áll a papíron. Egy réges régi térkép ez, még azelőttről hogy Isuldúr háborúba indult. Szeretem a régi történeteket, és hogy ne merüljön a feledésbe időnként újra és újra átolvasom, újragondolom.
Nesztelen léptek hallatszanak, könnyed suhanás de nem fenyegető, és nem sokkal később meg is pillantom Elrond urat a szobám ajtajában. Kora ellenére még mindig erőteljes és tiszteletet parancsoló, meghajtom kissé a fejem előtte, hiszen háza vendége vagyok. Elmosolyodik és beljebb jön, hogy az éjszakát némi beszélgetéssel töltsük, hiszen vannak aggasztó hírek, és vannak amiket nem mondhatok ki a többi tünde előtt, neki azonban tudnia kell róla. Ezzel ő is tisztában van.