Nahaer Mos'terno

Név: Nahaer Mos'terno ( Hogy miért nem az apja nevét viseli lásd: Előtörténet.)
Nem: Férfi
Kor: 17
Faj: Ember
Hűség: Független ( A maga ura, de Rohan felé húz a szíve)
Play by: Miyamoto Musashi

Külső jellemzés: Magas és szikár. Kora ellenére izmai kemények. Haja hosszú, általában hanyagul hátraköti. Bő ruhát visel, olyat, amiben könnyű mozogni.

Belső jellemzés: Eszes, a maga nemében. Saját értékrendje szerint él, ezért megnyilvánulásai másképpen hatnak a különböző emberekre(értsd: élőlényekre). Hangulata, gyakran meghatározza döntéseit. A megfelelő érzelmi állapotban képes a végsőkig, foggal-körömmel harcolni, más helyzetben akár az életét is odadobja a megfelelő hatás elérésért. Mivel utóbbit nehéz összehozni és még nem is volt rá példa, ezért még él ( Tehát két szélsőséget írtam, csak hogy érezhető legyen mit értettem hangulat tevékenység alatt, igaz ez már a bátorságát és egyebeket is meghatározza). Az orkokat megveti, kedveli a magányt vagy a lovak társaságát. Elviseli a fajtájabelieket, de csak nagyon kevés ember van, aki képes pozitív képet kialakitani benne.

Felszerelés:
Ruházat
Kard ( Nahaer )
Íjj és Tegez ( Harminc Nyílvessző)
Ló (Heves Sörény)
Batyu ( Általában ételt és egy bőrkulacsot hord benne, a vállára kötve visel )


Előtörténet vagy szerepjáték példa:
Hogy hol született azt nem tudni. Mindenesetre Rohan egyik kisebb falujában nőtt fel. Mostoha szülei egy síkságon találták nem messze a falutól. Egy kosárban feküdt. Mellette egy görbített pengéjű kard és egy levél volt.
A levél tartalma:
A fiú neve Mos'terno, kardját Nahaernek hívják. Te ki megtalálod gondosan neveld, mert a kard és a fiú is nagy ősökkel rendelkezik. Harcosok vére folyik benne, jó helye lesz a lovas uraknál. Ha vigyázol rá, örök hálám neked, Idegen.
Megtalálói örömest nevelték, mert már idősek voltak és nem volt saját gyermekük. Sosem titkolták előle, hogy más vérből való.
A kisfiú lassan cseperedett. Szerette a kihívásokat, hamar ráérzet a lovaglás ízére és nevelői, kik nagyon kedvesek voltak a számára, büszkén nézték őt mindig. Egy valamit szeretett jobban a lovaknál és pótszüleinél: Nahaert, a kardot. 
Sokat gyakorolt, idős apja csinált neki szalmabábukat és vidáman nézte ahogy a kisfiú egy bottal csépeli, azután Nahaerrel felaprítja őket. A kard mindig vele volt, tíz éves korától már azzal aludt. Ez ugyan nem annyira tetszett nevelőinek, de nem tiltakoztak. A kisfiú virult, erősödött és nekik ennyi elég volt.
Egyre többet szökött el egy lóval és aludt a pusztában. Csak jó időben engedték ezt neki és az öregedő férfi, nem ritkán maga is utánna ment, noha titokban, hogy figyeljen minden rendben van-e.
Egy nap - mikor a fiú már egészen emberforma volt - vándor érkezett a faluba és a mostohaszülők befogadták egy éjszakára. Sokat beszélgettek és amikor mindenki aludni tért, Mos'terno belopódzott a vándorló ember szobájába. Az felriadt, de amikor meglátta ki az megszólalt:
- Te vagy az fiú? Mos'terno ugye? 
- Igen, ez a nevem. Mond, tényleg olyan nagy a világ, mint mondják? Azt mondtad Narninnak ( az apja), hogy még a megyébe is eljutottál!
- Hogy nagy-e a világ? Ó, hatalmas! S milyen csodák vannak benne! Meséljek neked Minath Tirithről?
- Mesélnél?
- Hát azért mondom... Ahogy sétálok, a messzeségben feltűnik egy hatalmas hegység, s annak árnyékában fekszik a hatalmas, fehérfalú város. Hét gyűrűje olyan erős, hogy ha a föld megnyíilik, akkor sem omlik le egy szikla sem róla...
- Ugyan öreg, lóditasz!
- Igaz, hisz hogyan omolhatna be alatta a föld? Azok a falak azt is egyben tartják...
Ilyen és ehhez hasonló történetekkel traktálta tele hösünk fejét, aki nem csak hogy nagyon jól szórakozott, de elképzelve a dolgokat, arra is rájött, hogy látni akarja azokat a helyeket. Hisz nagy a világ és még semmit sem látott belőle. Ott van: Minath Tirith, a Megye, Brí, a Nyugati földek és még sok más. Tündék, Törpök, Gondor harcosai... És Théoden Lovasai, hisz még igazi Rohír harcost sem látott!
Másnap az öreg vándor elámult a fiú kardja láttán és azt mondta, erre még a törpök is büszkék lennének. Ő erre nagyon boldog lett és még közelebb került hozzá Nahaer.
Elérkezett tizenhetedik születésnapja, akkora már Ő volt Nahaer Mos'terno. Így hívták a faluban, hogy gúny volt-e vagy dicséret, azt Ő nem tudta, de nem is érdekelte. Mert Ő és a kardja eggyek, minek viselnének hát külön nevet?
Hosszas győzködés után rávette nevelőszüleit, hogy engedjék el, had menjen amerre csak akar, hisz oly nagy a világ, Őt pedig fűti a kalandvágy. Felszerelték rendesen, kapott egy íjjat, azt amelyikkel gyakorolt, tegezt és nyílvesszőket, lovat adtak alá és könnyes búcsút intettek neki. S hogy hová tart? Oda, ahova a lova viszi. Meddig megy? Talán addig amíg él...