Nahaer, Griim és Morillik

Griim egy hosszú nap után megérkezve Eriadorba úgy döntött megünnepli a sikeres utat. Az ünnep a körülmények között egy kulacs forrásvizet egy sovány nyulat és egy fél pipatöltetet jelentett. A hosszú viszontagságok miatt azonban ez is örömöt tudott okozni a mogorva törpnek. A hátát a túz mellett álló fának támasztva rágcsálta a pipaszárat és dudorászott magában. Az ég tiszta volt és csillagos. A vándor szívének a legjobb. Ahogy az idő hűvösödött jobban összehúzta magán a medvebőr köpenyt. Álom azonban nem jött a szemére. A Móriában történtek óta nem aludt rendesen. A tisztás feletti csillagokat nézte és új dalszövegen törte a fejét. A dallam már megvan csak a történet nincs.

A lovas vándor messzire jutott hazájától. Eriador, azt hallotta így hívják e földet. Mélyet lélegezve szívja be a természet illatát, alatta lova hangosan nyerít. Az izzadság kövér cseppekben folyik le Heves Sörény oldalán, de az állat még nem merült ki. Vad és kitartó, akárcsak a gazdája. Mindketten fiatalok még. Felhágnak egy dombra, a ló patája hangosan dübörög a földön. Mos'terno meglát valamit a távolban, apró alak, messze is van. Vajh' miféle szerzet lehet? Talán ork? S ha igen hogy merte e földre tenni lábát? Vagy ember, törpe? Esetleg tündemágus? Veszélyes? Ó, mi az a veszély eme ifjonti lélekben lobogó tűznek. Sarkát Heves Sörény oldalába vágja, a ló felnyerít. Élvezi a kihívást. A föld is remeg vágtázó patái alatt, Ő is látja az idegent, tudja merre kell mennie, s ha nem tudná a fiú akkor is írányítaná. Szilaj termetű mindkettő, szemükben heves kalandvágy. Nagyot kurjant a fiú és vágtat tovább. Bal kezét kardján, Nahaeren nyugtatja, csak hogyha kellene... De nem, nem ork az illető, bár attól még lehet gonosz szerzet. Nos, majd kiderül...

*A vörös már nem először jár Eriadorban. Nehéz lenne olyan helyet mondani, ahol még életében nem járt, bár Mordort nem szívleli különösebben. Ennek ellenére mégis megfordult már ott. De most itt van, egy kissé dombos, fás vidéken, ahol az élet - egyelőre - szép és a kardját csak útonállókkal szemben szükséges használnia. Mordach megpaskolja hátasának oldalát, majd pár szót suttog a fülébe, mire az hangosan felnyihog és laza ügetésbe kezd, ami mind neki, mind gazdájának kényelmes tempót jelent. Pár percnyi haladás után a vörös észrevesz egy fánál valami alacsonynak kinéző alakot. Nem tulajdonítana neki nagyobb jelentőséget, ha nem járná a vadont idestova hatvan esztendeje. Kicsit meggyorsítja lovát és nemsokára már ott is van a törp előtt.
Lehuppan az állatról, majd úgy dönt, hogy miért is ne szólítaná meg a hozzá hasonló koszának kinéző alakot.*
- Üdvözlet néked vándor!

Griim éppen lehunyta a szemét amikor lódobogás hangzott fel a távolban. Végre egy boldog este és valaki képes így belerondítani. A fajankó még kurjongat is. Nem szégyenli magát? Valaki szeretne aludni. Griim morcosan oldalra fordult és a földre fektette a fejét. Elsősorban alvás céljából de amint leért a kobakja más apropója is lett a földön fekvésnek. A jó törp bányász a föld rezgéséből tudja mi merre van. Most példának okáért egy lovas pár száz méterre. Nem lehet a kurjongató. Az teljesen más irány. Mi folyik itt? Csak nem egy főút mellett vert tábort? De az is lehet hogy a szokásos balszerencse követi. Hát legyen. Szembenézett vele már párszor. Nem kelt föl a földről csak mikor a csendes lovas odaért. Egy ember volt. Leszállt a lóról és a tűz felé igyekezett. Griim még ekkor is feküdt. Amikor azonban az ember megszólította azonnal felugrott és a kezébe kapta a szekercéjét.
-Bátor egy ember vagy hogy csak így megszólítasz egy idegent.-morgott a bajsza alatt úgy hogy az ember még pont értse.-Mi dolgod erre szerencsétlenség embere?-Szegezte neki a kérdést immáron nyíltam a férfinak. Eközben a másik lovas is közeledett. Griim megkereste merre hagyta el a pajzsát. Minden rendben. Nincs túl távol. Ha szükséges el tud érte ugrani. Szúrós szemmel visszanézett az emberre és szorosabban markolta a szekercét. Nem fog semmit csinálni ha nem kényszerítik rá. Akár napokig is tud mozdulatlanul állni. Egy ostoba ember nem fogja megzavarni az szép estélyét.

Ló és gazdája vágtázik. Mos'terno hanyagul összekötött haját a szél cibálja, lobogtatja. Szíve és lelke izgalomban úszik. Az ide tartó úton nem sokakkal találkozott, sőt szinte senkivel. Első vándorlása, s még alig járt más földön. Mert más föld ez, mint Rohan pusztái. Nini, hát mit lát. Egy másik lovas is járja a vidéket. Megáll az alacsony szerzetnél. Mostmár ketten vannak. Furcsák, idegenek. A fiú arca mosolyra húzódik, megint kurjant egyet. Már így is úgy is észrevették, hát miért ne tehetné-e ez meg? Ha veszélyesek rá nézve, akkor megvédi magát. Izmai feszülnek, lelkében a fiatalság heve lángol. Nincs élő aki le tudná győzni - legalábbis ez az érzés veszi be magát szívébe.
Vajon kik lehetnek azok ott elől? Most nem látja őket, mert leért egy völgybe, de már indul is felfelé. Iszonyatos erő van Heves Sörényben, vágtája szélsebes. A ló vérvonala jó, éppenolyan jó mint bármelyik lóé Rohan mezein. Megint elkurjantja magát, Nahaerre ( kardja) szorítja bal kezét. Ez mégjobban felbátorítja, noha még sosem harcolt életre-halálra. Emberforma lénnyel még nem. Úgy tíz méterre száguld el mellettük teljes vágtában s megnézi arcukat, majd félkört leírva megfordul amint a ló lassít. Séta tempóban indulnak a két idegen felé.
- Mi dolgotok erre, vándorok?
Csak ennyit kérdez fiatalos, de fegyelmezett hangján. Élettelteli szemei barátságos tekintettel ruházzák fel. Elmosolyodik, de ez nem olyan naív mosoly, inkább sejtelmes, ahogy azt a kószától látta, aki mesélt neki sokat még gyerekkorában. Amikor megszállt náluk. Régi emlékek, félredobja őket. Majd időskorában nosztalgiázik, de most... most fiatal és ővé a világ!
- Te törp vagy, ha nem tévedek - teszi fel a kérdést bizonytalanul, hiszen csak hallomásból ismeri az alacsony népet, látásból még nem. Vagyis mostmár mégis...

*Mordach már épp válaszolna, amikor másvalaki is fel tűnik a színen. Pontosabban szólva, csak fog, de a lódobogást már most is hallani. A vörös keze a fegyverére csúszik, hiszen nem tudni milyen veszélyek leselkednek mostanság a világban. Különös dolgokat hallani el-elvétve a fogadókban. Amikor a törp megszólítja, mosolyra húzódik a szája.*
- Más dolog a bátorság.*Mondja mosolyogva.*S hacsak neked nincs ellenséges szándékod, akkor itt ma nem lesz összecsapás.*Az újonnan feltűnt lovas felé néz, majd módosítja magát.*Azaz talán mégis. De ez tőle függ. Ja és, hogy kérdésed is választ kapjon: Középföldén mindenki akarata szerint jár-kel szabadon. Hát én vagyok az, akit vándornak is neveznek.
*A fiatal lovas közben megáll és megszólítja őket. A vörös keze még mindig az oldalán lógó másfél kezes penge markolaton pihen, de valamiért úgy érzi, hogy nem lesz rá szüksége.*
- Én csak erre jártam és ha már látok egy jó társaságnak ígérkező szerzetet, aki hozzám hasonló...akkor abban a reményben megyek oda hozzá, hogy megengedi, hogy csatlakozzak hozzá.

Bahh! A nyugalmas éjszakának vége. A büdös gebe beszórta földel a tüzet. Bűzlik a két lótól a tábor. Az ifjonc ember meg elég szószátyár is. Az első vörös hajú legalább nem akar gondot. Habár nem nagyon sejtheti kivel áll szemben. Griim még maga elől is sírva menekülne ha tehetné. De ez az ő baja. A törp már rég letett arról hogy mások miatt izguljon. A fiatal lovas visszakanyarodott. Griim kivillantotta a fogsorát ott ahol a pipát tartotta a szájában. Veresbarna szakállában szinte világított a fehér csontsor a holdfénytől. A szekerce visszakerült az övbe. A törp lehuppant a földre ami a pikkelypáncél erélyes csilingelését eredményezte. Kiemelt a félig elhamvadt tűzből egy ágat és megpróbálta újragyújtani kiégett pipáját. Nem kell szívbajosnak lenni. Ha a fiatal ember ellenséges akkor majd a dunadán elintézi. Ha meg a dunadán hazudott könnyebb egy sebesült fáradt ellen harcolni. Ha meg nem ellenség akkor meg úgyis mindegy. Addig legalább a pipa füstöljön.
A fiú végül is nem volt ellenség. Csak egy ifjú aki ugyan a ködhegység tövében él mégsem látott törpöt.
-Mohrghr.-hallatszott a bőven kifejtett és mindent magyarázó válasz. Griim kiemelte a pipát a szájából és a tűz köré mutatott a szárával. Aki esetleg nem túl ismeretes a jelbeszédben az varázslást is sejthetett volna a mozdulatban de törpünk esetében ez egy bő lére eresztett szívélyes hellyel kínálás volt. Visszakapta a szájába a pipaszárat és csak a fogai között szőrte ki a halk dudorászást.

Ügyes vadász dunadán
vadászik az erdőn tán
Arra tér az átkos törp
S vele egy pár órát tölt

A rohani ifjúval
találkozni jó nagy baj
Ne kurjongass kiabálj
Talán inkább aludjál

Beszélnek a családról
Életről és halálról
Ki mit kell elszenvedjen
S ki mit kell még megtegyen

Hősi ének két hősről
S egy elátkozott törpről
Ki mint vet az úgy is arat
nem érjük meg már a nyarat.

Eközben felnézett az égre és a többiekkel nem foglalkozva a csillagokat bámulta.

Lova hátán ülve Mos'terno érdeklődő tekintete újra és újra végigszaladt azokon, akikkel találkozott. Az alacsonyabb szerzet morgott valamit, ez talán azt jelenti, hogy tényleg igen? Tehát tényleg törp lenne? Mindenesetre legyen bár törp, vagy alacsony ember úgy tűnik nincsen harcias szándéka. Mert szekercéjét visszaakasztja övére és pipára gyújt. Ám a fiú tekintete a vörös hajú vándoron is megállapodni látszik. Érdekes egy szerzet és nagy karddal rendelkezik. Mos'terno általában inkább a magányt keresi hiszen nem sok ember van akinek társaságát kedvelné. De most ilyen hosszú utazás után ezzel nem törődik, s különben is: ez a vörös hajú ember más mint akikkel Rohanban, vagy az idevezető úton találkozott. Csendben végighalgatja a törp versét, nem szól közbe, de végig mosolyog. Amikor a róla szóló mogorva rész következik nehezen tudja megállni, hogy ne kacagjon fel. Lova légzése halkul, a verejtékcseppjei alig láthatóan gőzölögnek a hüvös szélben. Tapasztalatlan még nem tudja mi a szokás, ha vándorok találkoznak. S jobb ötlet hijján rágyújt egy régen tanult dalra, amint a törp befejezte:

Nagy sereg vágtat, remeg a föld
Hős fiad hazám, meg ne öld
Érted él és népedért
Látta hősök végzetét

A Lovas Urak zászlai a szélben szálnak
Körülöttük sólymok, sasok, csapkodó szárnyak
A kürt zendül Éorl harcra hív
Kezekben tengernyi acél ív

Dobol a föld, paták hangján
Hősi ének az emberek ajkán
Íj feszül, hát csattan a húr
Vágtat, vágtat a Lovas Úr

Mély hangján szólt a nóta, s közben Heves Sörényt dicsérően megpaskolta.

*Mordachnak semmi kedve most harcolni, így hát örvend annak, hogy az ifjú vándornak nincsen ellenséges szándéka. Keze lecsúszik a nem kifejezetten nagy pengéről. A vörös legalábbis szokta fél kézzel is forgatni, ha úgy találja kényelmesnek.
Biccent a törpnek, majd leveszi magáról a csuklyás köpenyt, így láthatóvá válik mezítelen felsőteste és derekát súroló hajzuhataga. Na persze azt eddig is látták, csak a pontos hosszát nem nagyon tudhatták meghatározni. Leül a tűzhöz és - akárcsak a törp - pipára gyújt. Jót mosolyog az énekeken, aztán úgy dönt, hogy ő is előrukkol egy szomorúbb és ismertebb dallal.*
- Ó szép világ! Hajdankorok!
Nagy hegyek! Nagy uralkodók
-Nargothrondé s Gondoliné-
Buktak s tűntek mind éj felé,
Nyugati Tengereken át...
*A mély megnyugtató hang kellemesen száll az éjszakában a - szintén dunadán szájából származó - füsttel együtt. A vörösnek támad néhány mély gondolata, de gyorsan elhessegeti magától, majd úgy gondolja, hogy ha már egyszer így összefutottak, akkor kezdeményez valami társalgást.*
- Merről jöttetek, s mi a nevetek?
*Ez az ami a leginkább érdekli, hisz' még talán az is lehet, hogy egy darabig együtt folytatják útjukat és ilyenkor nem árt tudni, kivel is barangol az ember fia.*

-Erebor Griim.-szólalt meg hősünk szokatlanul bő szavúan és a vizes kulacsot nyújtotta a dunadánnak.-Csak víz. -mondta mintegy figyelmeztetésképp.-Te ki vagy? Mi dolgod erre?
Griim valamiért felbátorodott és elkezdett beszélni. Maga sem értette mért. Talán a rég ápolt kapcsolatok hiánya miatt érezte szükségét. Azonban semmit sem szabad túlzásba vinni. Ezután a pár szó után makacsul a pipájának motyorgott csak. Közben szemügyre vette a pőre embert. Vörös haj a csípőig. Mezítelen felsőtest. Hatalmas kard. Ha ezek után azt mondja valaki hogy a törpök furcsák akkor az a valaki nagyon nem fogja magát jól érezni. A másik emberfajzat meg csak áll mint egy tuskó. Nem értette tán hogy helyel kínálta? Újra ki kell venni a pipát a szájából és sokkal nyomatékosabban bökködni a tűz felé a szárával. Ostoba emberek. Legalább dalolni tudnak. Talán történeteket is mesélnek. Bár ha mesélnek akkor kérdeznek is. Na sebaj. Ennyi kellemetlenség azért még tűrhető.

Végül a vöröshajú ember is belekezdett egy nótába. Mos'terno ezt is figyelmesen halgatta. Megvárta a törp válaszát és igencsak elcsodálkozott rajta. Hiszen Erebor nagyon messze van, nem mintha Rohan gyepüi félórányira lennének, de az a hegy... Eddig azt hitte talán nem is létezik,csak a mesékben. Igaz, ha Griim hazudott, akkor ugyebár... De fránya gondolat ez, nem ily időre való.
Lepattan lováról, mozgásán érződik fiatalos heve. Heves Sörényt elkezdi lenyergelni.
- Rohanból jöttem, ott nőttem fel, de nem ott születtem. Bár igaz, nem tudom hogy hol, így akár az is lehet, hogy mégiscsak ott születtem - rövid időre elmélázik, keze is megáll a munka közben, de csak múló pillanatra - A nevem Mos'terno, kardom Nahaer. Ezért a teljes nevem Nahaer Mos'terno. Hogy miért? Mert azt vallom: Ló, Kard és Harcos.
Az utóbbi tömör mondat talán homályos a többiek számára, de Ő érti és nem kiván magyarázkodni. Most legalábbis nem, de majd egy másik napon talán... Már csak a vöröshajú neve rejtély. Miután a lószerszámot leszedte Heves Sörényről a tűz mellé rakja és elnyúl a nyergen. Vászon zsák van a kezében és körbekinálja a bennelévőt: nyereg alatt puhított szárított hús.

*A vörös kissé meglepődik. Na igen, Erebor tényleg nincs közel, bár Mordachnak azért kicsit más elképzelései vannak arról, hogy mi van messze s mi távol. Az ő otthona éppenséggel - Eriadorhoz képest - kellőképp távol van. Elfogadja a vizet, kortyol belőle egy nagyot, majd visszaadja a törpnek.*
- Örvendek Griim. Én Mordach volnék. Mordach Harders. Van aki csak vörösnek hív, ahogy tetszik. Keletről származom, a Rhûn vidékről. Tudod, szeretem Eriadort járni. A hegyek közel és a hegyeken túl ott van Fangorn erdeje. Egy magamfajta kósza igazán nem kívánhatna ennél többet.
*A vörös felpattan, leszedi a nyerget a lováról, majd az állatot lazán kiköti. Sokszor volt már rá példa, hogy a hátas csak úgy elment vágtázni egyet, s eddig minden alkalommal visszatért hozzá. A nyerget lerakja olyan távolságba a tűztől, hogy ha a feje alá helyezi, akkor a lábait melegítsék a lángok.
Szív egyet a pipáján és arca pár pillanatig a sűrű fehér füst takarását élvezhetik.
Amikor Nahaer körbekínálja a húst, a férfi biccent és miután keresett magának egy nyársat, felszúrja rá az ételt és kicsit megpirítja a tűzön. Különös a kiszárított hús gyéren átsütve, de azért a vörös szereti. A feje alatt lévő nyeregről leakasztja a kulacsát, mely sörrel van teli. Miután jót kortyolt belőle s az ital kellemesen csorog végig a torkán, ő is körbekínálja vele a másik kettőt.*
- Jóféle sör. Jót tesz így estére!
*Biztatja útitársait, majd két falat és pipafűszívás között ismét halkan énekelni kezd. Ezúttal az egyik legismertebb ének, Berené és Lúthiené jut eszébe egy fogadóban hallott verzióban.*
- Tinúviel, angyali dallamod
érinti fülem, mi oly halandó,
ős Valinor fényének leánya,
szerelmünk örökké maradandó.

Fülemüle dalodra nem vetül
Morgoth rút árnyainak sötétje,
vérebek csaholása elnémul,
mikor felcsendül hárfád zenéje.

Eldák szépsége rejlik tebenned,
égi vala-képzelet teremtett.

Lelkünk alászállott a csarnokba,
majd visszatért elemi vágyunkkal:
csillagok harmatos ezüstjében
lombos erdők figyelik táncunkat

*Szív egyet a pipáján, majd a csillagos égre emeli tekintetét.*
- Mi dolgotok erre jó urak?

Griim elfogadta a húst és a sört is. A húst nem sütötte meg ugyan az előtte falatozó példájára de mi lenne a világgal ha mindenki ugyan azt csinálná. A danolászás meghozta a kedvét és ő is egyrégi történethez folyamodott:

Messze, hol emelkedik a Ködhegység,
Minket vezess a magasok felett!
Mi régen volt, újra látjuk majd:
Királyságunk messzi fényét,
A Végzet Hegyét a hold alatt,
Kimondatlan szavak; Ott leszünk hamar,
Dal visszhangzik az otthonért,
S mind ki ránk lel, ismeri azt.
Van nép, kit nem feledünk,
Van, kinek meg nem bocsájtunk,
Meghátrálni soha nem láttak,
Harcolunk, míg csak élünk majd,
A rejtett ajtót kutatja szem,
A Magányos Hegyhez vitt.
Kitörő viharban lovaglunk,
Míg meglesz feledett aranyunk.
A Ködhegység hűse alatt heverünk,
Mélyálomban, arany álmokkal.
Ébrednünk kell, élni életünk,
Fáklyalángot tartva a sötétben.
Nagyon rég óta, mikor lámpások égtek,
A mai napig is szívünk érte ég,
Ismeretlen végzete az Arken kő:
Mit elloptak, vissza kell kerüljön,
Legyünk éberek, indulni el,
Hogy szív és lélek dalát megleljük,
Van nép, kit nem feledünk,
Van, kinek nem bocsájtunk,
Nem látjuk a végét még,
S harcolunk, amíg csak élünk.
A rejtett ajtót kutatja szem,
A Magányos Hegyhez vitt,
A kitörő viharban haladunk,
Míg meglesz feledett aranyunk.
Messze túl, a Ködhegység hidegén.

-Na ezt nem én írtam.-morog a törp.-Ez hazám története. Olyan hitetlenkedve néztek rám. Mintha nem lehetne Erebori törp valaki. De mindegy is. A dalok mindig jók. Mindegy honnan jöttünk. Fiú!-fordul a rohani felé.-Énekeld el nekem hogy ha harcos kard és ló akkor hol a lovad neve?  És ha már énekelsz hát kitérhetnél arra is mi ennek a bonyolult összefüggésnek a jelentése.-ezután átfordul a dunadánhoz és újra végigméri.-Vörös he? Tetszik! Ha nem gond ezen a neveden hívlak mint a másik kacifántoson.  Egyébiránt hogy neked is válaszoljak Vörös épp menekülök. Menekülök Ereborból Móriából és még magam elől is. Meg kell hagyni hogy ti is elég bárzak vagytok hogy szóbaálltok velem. Aki velem hosszabban megismerkedik az rövid úton meghal. És hidd el nem mindig szép az az út.
Lehajtja a fejét és csendben rágja a kialudt pipa szárát.

A Mordach által körbekinált sörből húzott egy nagyot, majd visszadta a gazdájának. Nem nagyon ivott még alkoholt és különösnek találta az ízét. A többiek dalait szárított húst rágcsálva halgatta végig. Mindkét ének új volt még neki, hiszen kevés külhoni nótát, történetet hallott eddig. Érdeklődő pillantása a tűz felé írányult, noha alapvetően a dalok lobbantották fel benne a tudás utáni vágyat. Keze végigsimított Nahaer markolatán, majd egy újabb húsdarabnak esett neki. Félig teli szájjal kezdett bele a Vörösnek intézett válaszába:
- Nincs semmi dolgom, a világot járom és erre hozott a lovam. Vagy a Föld szellemeinek akarata.
Ezután Griim kezdett el beszélni, kérést intézett Mos'ternohoz, de utánna már a Vöröshöz szólt. Ezzel elég időt hagyott, hogy a fiú rájöjjön akar-e erről dalolni, s mivel úgy döntött rááll a dologra, hát össze kellett valahogy okoskodni, hogyan is fogalmazza meg a dalt. Végül lassú tempóban szavalva-dalolva elkezdte, majd ahogy egyre inkább belejött úgy lett folytonosabb, dallamosabb az éneke.

Fényes Nahaer a lelkem része
Ez a harcos és kard eszméje
Heves Sörény a társam, jó ló
Nem akadály neki torlasz, vagy hó

Mi más kell annak ki az úton jár?
Nem vagyok ács vagy zord kufár
A Ló barátom, Nahaer acél szavam
Mindkettő többet ér, mint az arany

Nahaer nélkül, csak utazó volnék
A sétány szélén cél nélkül halnék
Kezembe nem öntene erőt semmi
Számomra Ő jelenti mi embernek lenni

Heves nélkül, csak vándor volnék
A sétány szélén egyedül halnék
Az úton nem tartana semmi
Számomra ő jelenti mi barátnak lenni

De itt van Nahaer és Heves Sörény
Én Mos'terno nem holmi gyenge növény
Ember vagyok, Harcos és Barát
Többet ér ez, mint bármennyi karát

Mire befejezi még mindig a tüzet nézi. Ekkor jut eszébe, hogy talán megsérthette a dalba foglaltakkal a törpöt. Nem akarta, de számára ennyit jelent a Ló, Kard és Harcos. És végülis mégsem valószínű, hogy megsértette, hiszen nem azt mondta, hogy az arany mit sem ér, hanem hogy neki az a három szó, melyet bővebben kifejtett, többet ér minden földi kincsnél. 
- Azt hiszem így tudnám megénekelni, bár rögtönöznöm kellett és nem sok dalt költöttem eddig...
Újra végigsimít Nahaeren. Az út előtte van és el is indult rajta. Mégis néha Rohan mezei után áhítozik, talán ez volna a honvágy? Lehet...

*Mordach mosolyog, majd biccent a törpnek.*
- Természetesen nem gond. Sokan hívnak így. Egyébiránt pedig, Erebor éppen csak annyira van közel, mint az én hazám, így hát nem viseltetem különösebb meglepetéssel azok iránt, akik távoli földről származnak.
*Az ifjú lovasra néz, amíg az énekel, és közben elgondolkodik. Végül úgy dönt, hogy elég jól tud rögtönözni újdonsült ismerőse.*
- Nos, ha most költötted, akkor elismerésem.
*Bevégzi a hús maradékát, majd iszik rá még egy korty sört. Ha esetleg a törp vagy a Rohani kérne még, akkor szíves örömest ad nekik. A pipájából a parazsat beleszórja a lobogó tűzbe, majd Griim felé fordul.*
- És ha szabad érdeklődnöm, akkor ki elől vagy mi elől menekülsz? És, hogy ahhoz is hozzá fűzzek valamit, amit mondtál: sokszor volt már veszélyben az életem. S most mégis itt vagyok.

A dal vicces volt de az emberek ostobák. Hogy lehet az életedet egy mozgó valamira rábízni a szilárd föld helyett. Na de mindegy is. Ez nem Griim dolga úgyhogy gyorsan tovább is siklik a problémákon.
-Vörös! Mit tudsz te Móriáról?-kérdezi mintegy beszélgetés kezdő fordulatként.-Hallottál az élő tűzről? A szörnyről ami megölte Mória összes törpjét? Én már láttam. Harcoltam vele. Hogy kerül a bányákba Morgoth szörne? Én engedtem be. Tudod mért élek még? Mert Erebori testvéreim megmentettek. Hogy mit kerestek ők Móriában? Egy sárkány elkergette őket a hegyből. Hogy kerül sárkány a hegyhez? Én csaltam oda. És mért nem tudtuk megvédeni otthonunkat a gyíktól? Mert a király őrült volt. Mért őrült meg? Mer az őrületbe kergettem. És tudod ebben mi a legszörnyűbb? Hogy minden amit tettem jó szándékkal tettem csak a lehető legrosszabbra fordult. Már nem merek szóba állni se senkivel nehogy elkapjon valami kórságot és meghaljon. Eljöttem hát a törpök közeléből és távol tartom magam az emberektől.
Hosszan a tűzbe bámul majd feláll és beleköp. Jár egy kört a tűz körül és közben a saját nyelvén hosszan és választékosan káromkodik. Ezekután mint aki jól végezte dolgát visszaül.

Vándor vigyázz lépteiddel
Ki tudja holnap hol leszel
Lépted nyomán halál kaszál
Térdre hull a dicső király
Birodalmak elpusztulnak
S te maradsz csak élve holtnak.

Dalát elmondta, érzelmeit beleadta és eléggé meg volt elégedve vele. Sikerült ezzel átadnia amit gondol. De hamar másra terelődött a szó, s bizony a fiú nem is bánta, hiszen elléggé érdekes, amit a törp mond. Miszerint Ő a birodalmak pusztulásának okozója. Több, mint figyelemfelkeltő beszéd ez, s az ifjú meg is mosolyogja. Nahaer markolatát simogatva halgatja, amit halgatni lehet. S utána a törp járkálva motyog valamit ismeretlen nyelven. Tán törpül? Ó, honnan tudhatná, sosem hallott még a közösön és a Rohanin kivül másfajta beszédet. S hogy az események így alakultak, maga is előáll egy kérdéssel:
- Azt mondják, ott Móriában és Ereborban dúskáltatok a drága fémekben... Miért nem kovácsoltatok inkább acélból fegyvereket? Úgy hallottam mestereitek páratlan tudású kovácsok. Talán csak a tündék versengenek velük és Nahaer alkotója - az utolsó mondatot nem véletlenül teszi hozzá.
Kérsdése egyszerű, mégis sok dolgot lefed. Egyrészt kiváncsiságból teszi fel, másrészt viszont azért mert nemérti, ha oly sok hősi törp dal van a vitézeikről, akkor miért nem tudták megvédeni magukat a sárkánytól és attól a másik rémtől. Ez a fejében sehogy sem áll össze.

*A vörös pár pillanatig némán bámul a tűzbe, majd megszólal.*
- Tudom, hogy mi az élő tűz és jártam már Mória tárnáiban. A törpök a Szent Tűz őrzését tartják a sorsuknak.
*Biccent, majd elhallgat. Nem akarja félbeszakítani Griim történetét. A végére egy kissé elkomorodik. Valóban szomorú történet, de Mordach élete sem volt mindig jó. A kiképzése néha elviselhetetlen volt, de legalább harcost faragtak belőle. Ennek köszönhetően forgatja mesterien a pengéjét és nem fél egyedül járni még a veszélyes utakat sem.*
- Szomorú amit mondasz, ennek ellenére én nem megyek el. Sok mindent láttam és hallottam. Ha vonzod a bajt, hát akkor bajban leszünk. De ketten leszünk bajban, ami mégis jobb, mintha csak te vagy csak én lennénk szorult helyzetben.
*A rohani ifjúra pillant.*
- A törp kovácsok valóban értik a dolgukat. Acéltól függően még jobb pengéket is tudnak készíteni, mint a tündék.

-Óhh fiú!-fordult a rohani felé törpünk.-Nem nagyon értesz te még sokat a világból. Amiket beszélek az nem gyerekjáték. A sárkányt nem lehet megfogni mint egy gyíkot. A törpök pedig éppen nem a sárkányok nagy ellenfelei. A sárkány minden porcikája öl. Nem lehet azt egyszerű fegyverekkel hárítani. Ha nem tudsz kitérni előle akkor véged van, legyen bármilyen jó a páncélod. Amint látod mi törpök nem épp mozgékony harcosok vagyunk. Egy tünde úr talán életben tudna maradni, de legyőzni ő sem képes. A sárkány páncélja áttörhetetlen. Eddig csak egyetlen fegyver volt ami átütötte. Egy fekete nyíl. Erős tünde mágia, precíz törp fémmunka és sok emberi bölcsesség összekovácsolva. Egy ilyen vesszőért városokat adtak. Súgóban volt négy is. Az ostoba király félelmében ellőtte az összeset. A sárkány sértetlenül úszta meg a harcot. Súgóban még a kövek is megolvadtak aznap. Thror király még ekkor sem gyűjtötte egybe a katonákat. Megőrült amikor megmutattuk neki az élő aranyat. Attól a naptól nem foglalkozott mással csak a vagyonával. Erebor védelmét az unokája szervezte meg. Jó szándékú törp a tölgyfapajzsos de nem volt tapasztalata. A sárkány alig lassított mikor áttörte a nagykaput. Azt mondod a törpök nem készítenek jó fegyvert és páncélt? Éppen ellenkezőleg. A legtöbb törppáncél még a sárkány tüzét is állta. Az első sorokban álló szerencsétlenek a páncéljukban sültek meg. A többieknek sem volt jobb lehetősége. Vagy a sárkány karma és fogai vagy a tűz emésztette el őket. A sereg csak arra volt jó, hogy elterelje Smaugot, ameddig a civilek menekülnek.
Tart egy kis szünetet ameddig krákog és újra megtömi a pipáját.
-A balrog pedig egészen más tészta. Azt tényleg nem fogja, csak a varázs. Nem lehet a közelében megmaradni. Megpirul a bőröd és nem kapsz levegőt. Pillanatok alatt szárad ki a torkod. Morgoth szörnye az üvöltésével változtatja porrá a sziklákat. És ha ez még mindig nem lenne elég szörnyű akkor ott a kardja és a korbácsa. Ilyen fegyvert sosem láttam. Nincs pengéje, pusztán tűzből áll. Csakúgy mint a korbácsa. De ha találsz is módot a szörny ellen ott vannak még az orkjai. Mindenhova követi legalább száz ork. Nem az ostoba és gyenge fajták hanem a válogatott gonosz szörnyek. Ó nem barátom. Nem a vitézséggel és a fegyverekkel volt a gond. ezt neked is mondom vörös. Hálás vagyok, hogy velem tartasz, de az ellenségem meghalad minden képzeletet.

Mos'terno némán figyelmesen hallgatja végig az elmondottakat. Nem is gondolta volna, hogy a sárkány meg a lángoló rettenet ,melyről csak hiányos szóbeszédet hallott, ilyen legyőzhetetlen ellenfelek. Alaposan meghányta-vetette magában a dolgot, majd rágódott még egy keveset rajta, de nem bírta megállni, hogy újra ne kérdezzen:
- Akkor hogyan öltétek meg a sárkányt, ha nem voltak ilyen nyílvesszőitek? Mert úgy hallottam Ereborban újra törpök élnek...
Kiváncsisága lángol, s társai úgy látszik sokat tudnak. Olybá tűnik mintha maga Heves Sörény is reszkető orrlyukakkal várná a folytatást, pedig ez talán lehetelen. Vagy mégsem?
Amíg válaszra vár, addig elméjéb e képzeli milyen is lehet egy sárkány, lángköpő iszonyat. S mint valami hősi ifjú, azt is elképzeli, ahogy nyilával Ő maga teríti le. Egész testében megreszket, szemét a törpre függeszti. Hihetetlen mennyi helyen járt már, s Mordach is. Érdekes társak, az már bizonyos.

Griim csak morgott valamit és befordult a fa felé aminek a tövében ült. Fél perc sem kellet hozzá és már aludt is. Másnap reggel Felkerekedett és elindult a Fangorn erdő felé. Ha a hirtelen érkezett társak vele tartanak ám legyen. Ha egyedül kell mennie akkor sem lepődik meg. Valami oda húzza a szívét.

Miután választ nem kapott, lángoló képzelettében tovább viaskodik sárkányok armadájával, s a végkimenetel nem is lehet kérdéses. Pusztító tüzüket kardja csapásával hártja, majd egy-egy suhintással a földre sújtja valamennyit. Hamar felriad álmából, a nap első sugaraira. A törp elindult egy írányba, Rohan mezei felé. Már eddig is hazahúzta a szíve, hát miért ne indulna rögtön. Igaz, akkor miért jött el eddig? Miért ne jött volna el eddig? Így hogy magában a kérdésre kérdéssel felelt, felnyergeli lovát és a törp után vágtat...