Lalaith Morningstar

Név: Lalaith Morningstar
Becenév: Lala
Nem: nő
Kor: 25 év
Faj: Ember
Hűség: Bakacsinerdő


Külső:
Középmagas, egy ember és egy tünde magassága közé esik az ő 178 centije. Súlya 45 kg. Alkatra vékony kecses, fürge. Lábai hosszúak. Mozgása, akár egy macska nesztelen suhanása.
Arca ovális, szépségét tünde apjától örökölte. Szeme színe az ember édesanyjáé. Szemöldöke világosbarna, szépen ívelt. Ajkai teltek, szív alakúak. Álla kissé hegyesebb. Füle a tündékhez hasonlóan levélformájú, bár nem annyira csúcsosodik, mint a teljes vérű társainak.
Könnyed, kényelmes viseletek híve, elegáns, fehér ruhájába csak különleges alkalmakkor bújik, például, ha a palotába látogat, ezzel is tiszteletét fejezi ki befogadói iránt.
Hosszú, világosszőke haja már-már a fehér határát súrolja.


Belső:
Viszonylag nyugodt természet, ám arcán sosem mutatja érzéseit. Megfontoltságát tündevonaláról örökölte, makacs önfejűségét azonban az emberi ősöktől. Ő maga úgy érzi, szülei hibát követtek el, amikor tündetársai nyakán hagyták. Magáról nincs jó véleménnyel, fölöslegesnek érzi magát, nem igazán tud teljes mértékben azonosulni a tündeléttel, noha a tündék közti életet választotta anyja rokonsága helyett – azt is azért, mert szilárd meggyőződése, hogy az emberek gonoszak, tehát ebből fakadóan nem óhajt közösködni velük. A Bakacsinerdő, népe, s az uralkodó iránti hűsége megingathatatlan. Nazgúlokkal se lehetne kikergetni onnan, ha kell, élete árán is védelmezi az erdőt, s szeretteit.
Szüleit, ha tehetné, felelősségre vonná, bár erről már sokan próbálták őt meggyőzni: minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Máskülönben a valák közbeavatkoztak volna.
Másokkal szemben meglepően türelmes és megértő – sokan azt mondják, ez édesapja tulajdonsága volt.
Gyorsan tanul. Magával szemben hihetetlenül kritikus, addig sosem elégszik meg, míg a saját mércéjét meg nem valósítja.


Előtöri vagy szerep:

Lassan sétáltam a folyó mellett, a parton. Hallgattam, ahogy zubogott a víz, nekem ez édes muzsika volt. Én is daloltam hozzá, de kevesen hallottak énekelni. Magányomba saját magam taszítottam, úgy éreztem, nem érdemlem meg a szeretetüket. Gyakran merengtem itt, ha valami bántott. Nem voltam valami vidám, sokáig éltem egyedül az erdőben.
Életem a Harmadkor 2974. évében kezdődött, mikor világra jöttem Hwestalon és Mideia gyermekeként. Édesanyám azért adta nekem a nevem, mert egy kis örömöt csempésztem életükbe. Azért csak kicsit, mert születésem után pár órával meghalt. Aztán… aztán édesapámnak én lettem az egyetlen reménysége, ezért a közös nyelven adta a Morningstar nevet, mivel a hajnalban látható csillag a remény jelképe. De nem sokkal rá ő is meghalt egy Dol Goldurért folytatott csatában – az Angmari Boszorkányúr nem hagyott nyugtot népünknek.
Akkoriban sokat sírtam. Nagybátyám vett magához, kinek akkorra már volt három fia. Ekkor döntöttem el, hogy elzárkózom mindentől, ami emberi rokonságomhoz köt. A bácsikám népéhez csatlakoztam, hogy igazán családomnak érezhessem őket. Sael, Cuil és Gwael igazán szerettek. Szinte testvérükként.
Csakhogy a döntésem után mégsem sikerült teljesen beilleszkednem. Gyakran hallottam: a féltünde, a halandó. Ez nálunk nem nagyon fordult elő, hogy valaki is félvér legyen, a mieink többnyire visszahúzódóbbak voltak. Legalábbis, akiket én ismertem, ők igen.
Eltelt eztán 10 év is, mire első íjam kezembe vehettem. Unokafivéreim ajándéka volt születésnapomra: különlegessége a derék bükkfagerince mellett, hogy húrjához a három ifjú három hajszálat adott, s a tengwákkal vésett felirat: „ A Nevetőnek, hogy hangja zengjen, akár  az íj húrja, suhanjon, akár a szél.”
- Köszönöm, köszönöm! – Nem győztem kifejezni a hálám. Sael tanított engem lőni, eleinte csak fényben. Később sötétedés után is gyakoroltunk. Egész ügyes lettem. Nemsokára én is becsatlakoztam a határvédelemhez, fontosnak éreztem, hogy én is ott legyek köztük, ne csak dísznek legyen az íjam.
Csatlakozásom után három évet szolgáltam a déli határőrségnél, Legolas vezetett minket, a herceg. Apját, Thranduil királyt, s előtte Oropher királyt mindenki tisztelte, tehetséges vezetők voltak.
Személyesen magam még sosem váltottam vele szót, én is csak néhány tündétől hallottam nemes tulajdonságairól. Jó király lesz belőle, azt suttogják.
A határőrségtől aztán átkerültem a palotaőrséghez egy alkalommal. Unokafivéreim nem örültek túlzottan, a mi népünk inkább a természetben tölti az idejét, s csak ritkán merészkednek le a föld mélyére.
Nem is éreztem jól magam, hisz napfényhez voltam szokva. Nyolc évnyi szolgálat után küldtek el Völgyzugolyba, annak okán, hogy látták, nem igazán volt életkedvem. Jelenleg itt tartózkodom, s valóban olyan megnyugtató vidék, az ember arcára mosolyt csal ez a táj, ahová még ellenség sosem tette be lábát.
Sőt, középső unokafivére, Cuil megsúgta, hogy itt olyanokkal is találkozhatok, mint én. Elrond, a Bölcs is féltünde. Hallottam már híréről, a bölcs, öreg Elrondról, bár még nem láttam.

Üdv!

Az előtörténetben nem találtam kivetnivalót. Elfogadom! Kellemes időtöltést nálunk. Irány a játéktér.