Hozzászólások száma : 9 Tartózkodási hely : Folyók, hegyek... Nekem mindegy, csak jó helyen legyek. Mottó : "A Természetnek nincs szüksége Népekre! A Népeknek van szüksége a Természetre!"
Tárgy: Raven Kedd Nov. 25 2014, 00:45
Tisztelt Staff! Természetesen ha nem megfelelő az ET elgondolásom, melyet alább felvezetek, változtatok rajta!
Név: Szilvérű, Szilszakáll fia; Raven Becenév: Entek közt: Nyughatatlan, Más népek: Raven; Rav; Faember Nem: férfi Kor: Születésének éve: Második kor 1697. - Eregion elpusztul. Mória kapui bezárulnak. Elrond visszavonul a noldák maradékával, és megalapítja Völgyzugoly menedékét. 4743 éves, de ezzel talán még ő maga sincs tisztában. Faj: Ent/Ember Hűség: Fangorn-erdő Play by: Chrigel Glanzmann
Külső jellemzés: Ent alakjában magas, erős kötésű tölgy, (ezt anyjától örökölte), apjának örökségi ajándékát viszont leveleinek különleges formáiban fedezhetik fel. Emberként magas, nyúlánk, mint egy elf, vonásai kemények, gyakorta visel borostát. Szemei sötétbarnák, haja derékig érő raszta fonatok, levelekkel s ezüst ékszerekkel fogja össze. Mindkét karján tetoválás díszeleg, melyek ent alakjában vésetként láthatóak. Szeret egyszerű vándor, pogány öltözékeket viselni, melyekkel könnyen elrejtőzhet akár a tömegben, akár a természetben, de más érdekes felszerelés is akad a tarsolyában, más népektől. Vándor köpenye alatt hosszú ujjú, fekete szövet inget visel, mi alatt mithrilt hord. Nyakában egy napkerék formájú medál, mely Radagast tanítójától való, a rémálmok ellen. Bőr övén apró tarsolyok sorakoznak gyógyfüvekkel, különleges ércekkel, s némi pénzzel. Egyik oldalán Alaneion pengéje, a Hajnal nevű kard pihen. Másik oldalát egy könnyed batyu veri köpenye alatt, amiben hangszereit, némi ételt, vizet, s emlékeit, fontosabb tárgyait cipeli, de általában Elua nevű hollója is ide rejtőzik el megpihenni. Hosszú bőr nadrágot visel, melynek oldalát futó levelek mintája díszíti, tünde készítette lábbelit visel, melynek szárában egy kis tőr is el van rejtve, szorult helyzetek esetére.
Belső jellemzés: Entingként nyughatatlan, gyakorta mozgó, kíváncsi facsemete, ki arról álmodozik, hogy a nagyvilágban vándorolhat. Az idő, s életének alakulása azonban megformálja valódi természetét. Bölcs, nyugodt, hallgatag, de könnyebben vág bele merész dolgokba, s nem gondolja át úgy a dolgokat, mint az öregebb entek. Nem zárkózott, de nem is kebelbarátja idegeneknek. Első pillanatra komornak tűnhet, de aki képes a bizalmába kerülni, azzal örök barátságot köthet. Szereti a természetszerető népeket, de gyűlöli a Sötétség szolgálóit. Több hangszeren is játszik, szereti a mulatságokat, táncokat, énekeket, s igen ügyeskezű. Szeret tanulni. A természetben érzi otthon magát, de felfedezői énje hajtja új helyek felé. Kora bölcsesség jellemét vonja maga után, ám mint ahogy titkolja valódi faját, úgy valódi természetét is csak azok ismerhetik, kik igazán kérges szívébe lopják magukat.
Előtörténet:
Életem apám érintésével kezdődött. Kérges keze finoman simította el sűrű levélkoronámat arcomból. Lassú lépések hangja, s melengető napfény cirógatott végig. Kinyitottam szemem. Egy tisztás közepén álltam, apám kiegyenesedett, majd lassan lépett egyet. Azután megfordult, majd rám nézve kinyújtotta felém kezét. Belekapaszkodtam vaskos karjába, s így tettem meg első lépésemet Fangorn erdejében.
Szilszakáll, ki legöregebb köztünk, s egyben atyám is, sokszor fájt a feje miattam. Legifjabb csemeteként, amint már képes voltam járni egyedül is, gyakorta jártam az erdőt. Fürge voltam, egy enthez képest legalábbis. Borsot törtem a felnőttek orra alá. Kíváncsiságom a világ iránt apadhatatlan volt. Tudni akartam mi akad a biztonságot adó erdő mélyén túl. De szabályok kötöttek még, s gyermekként nem eredhettem vágyaim, álmaim után. Csupán az erdő állatai, s apám történetei adtak némi vigaszt. Jó pár évre rá, mikor már ifjú, sudár ent voltam, Szilszakáll elvitt magával egy hosszabb vándor útra. Egy messzebbi erdőségbe látogattunk el. Ez az út változtatta meg az egész életem.
Atyám, míg az erdő fáival foglalatoskodott, s ellátta feladatát, addig titkon felfedezőútra indultam. Bár Szilszakáll azért vitt magával, hogy tanuljam feladatunkat, ez cseppet sem izgatott. Másrészt pedig egy fecsegő kis rigó éneke felkeltette érdeklődésem. Éneke elcsalt az erdő mélyéből, ki a határáig. A fák közt járva hallgattam, s éreztem, ahogy a tavaszi szellő lombjaimba kapaszkodik. Csodás illatokat hozott magával. A kis rigó tovább énekelt, mikor egyszer csak újabb hang csatlakozott énekébe. A hang irányába fordultam, s egy ifjú hárs ágai közt ült az énekhang tulajdonosa. Vállán pedig a kicsi rigó fütyült vele. Először megijedtem, hisz még soha életemben nem láttam ilyen teremtményt, de amaz csilingelő hangon csak felkacagott, majd apró kezével intett felém. Megdermedtem, de a lény csak tovább kacagott. - Nem kell félned tőlem, ifjú ent népéből való. Mily messze jársz otthonodtól, csak nem kis barátom vezetett idáig? - s megsimogatta az apró madár fejecskéjét. - Vagy eltévedtél, bár ezt kötve hiszem. Nem mertem megszólalni, csak álltam ott. Hosszú, szőke haja hullámokban omlott le a derekáig, s gyönyörű, ezüst csattal díszített hosszú, fehér ruhát viselt, mely a térdéig ért.Felállt az ágon, majd könnyed mozdulattal ugrott le róla. Ekkor vettem észre, hogy valami furcsa tokot visel a hátán, amiből tollal díszített "ágak" meredtek ki, s egy cérnával összekötött botot szorongatott a kezében. Apám mesélt más népekről, de ekkor találkoztam először tündével, így természetesen fogalmam se volt arról, hogy kell viselkedni. A tünde elém lépett, majd apró rigója csivitelve szállt fel lombkoronám rejtekébe. - Ejnye no kis barátom! Nem illik így viselkedni vendégünkkel! - nevetett a lány, mire a rigó édes dallammal ajándékozott meg minket. Elmosolyodtam. - A nevem Alaneion. Benned kit tisztelhetek, ifjú tölgy ent? Gondolkodva néztem rá, azt latolgatva, vajon jó szándékú-e, de kisugárzása azt sugallta, nem kell tartanom tőle. - A nevem Szilvérű, Szilsza... - de mielőtt befejezhettem volna, egy vaskos kéz nehezedett a vállamra, a kicsi rigó pedig Alaneion vállára röppent vissza. Mély, dörmögő hang rázta meg a fák ágait, köztük az én ágaimat is. - Te Nyughatatlan ent, hát megvagy végre! - ekkor apám a lányra nézett, s mosolyogva köszöntötte - Alaneion, szép, apró gyermek, hogy megnőttél, mióta utoljára láttalak. S látom határőr lett belőled. Alaneion mosolyogva meghajolt. - Örül a szívem, hogy újra láthatlak Fangorn apó. Már nem vagyok az az apró gyermek. De meséidet még mindig gyermeki szívvel hallgatnám végig. Látom, sudár fiadat is magaddal hoztad. Zavartan pillantottam apámra, de ő csak ingatta lassan a fejét. - Rosszcsont, s oly kalandokba kezdene, mely nem az entek bölcsességére vall. Ifjú csemete még. Mielőtt még válaszolhattam volna, Alaneion nevetve simította meg kérges lábamat. - Ugyan apó! Ne légy szigorú hozzá. Életemben először éreztem, hogy zavarban vagyok...
Az a tavasz, s nyár, a határvidéki erdőségekben csodás élményekkel gazdagított. Alaneion minden nap találkozott velünk, s kísért minket. Apró rigó madara gyakran rejtőzött el lombkoronámban. Sőt, egy idő után én magam vettem vállamra a leányt, hogy könnyebben tarthasson velünk. Esténként az erdő széléig kísértem tündebarátom, ahol aztán elbúcsúztunk egymástól, hogy a hajnal derengésénél újra találkozzunk. Sokat tanultam tőle, mesélt a tündék, s emberek világáról. Szép lassacskán olyan érzés öntött el, ha találkoztunk, mint amit szerelemnek hívtak a történetekben. Alaneionnak sosem mondtam el, hisz egy tünde, s egy ent sosem lehetnek egymáséi. Ám közelségét, barátságát nem akartam elveszíteni. A nyár vége azonban lassacskán elért bennünket, s míg apám készült visszatérni Fangorn erdejébe, úgy Alaneiont visszahívták a határvidékről Völgyzugolyba. Elválásunk szomorúan telt, legalábbis számomra. Alaneion, nem tudván mit érzek iránta, mosollyal simított végig kérges kezemen. - Viszlát, ifjú barátom. Vigyázz atyádra! Még találkozunk. Ég veled! - Ég veled, Alaneion! - mondtam rekedten, s csak néztem utána, miután elengedte a kezem.
Fangorn erdejét járva teltek lassan az évek. Őrjáratban voltam, mikor csak lehetett. Miután visszatértünk a határvidékekről, apró kis holló madár költözött koronám ágai közé. Jó barátságba kerültem vele, s így Völgyzugolyba később üzenetet küldhettem Alaneionnak. Mindig vártam válaszát, amik el is érkeztek, igaz, idővel. Aztán több nyár, s tél váltotta egymást. Levelei egyre ritkultak. Végül, egy borongós, téli éjszakán, apró hollóm csupán azzal az üzenettel tért vissza, amit én küldtem Alaneionnak... S egy fekete szalagot a lábára kötve.
A második kor vége:
3429 Szauron megtámadja Gondort, beveszi Minas Ithilt, és elégeti a Fehér Fát. Isildur elmenekül apjához. Anárion megvédi Minas Arnort és Osgiliathot.
3430 A tündék és az emberek megkötik az Utolsó Szövetséget.
3434 A dagorladi csata Szauron veresége. Barad-dűr ostormának kezdete.
3440 Anárion elesik.
3441 Elendil és Gil-galad megdöntik Szauront, de mindketten elesnek. Isildur magához veszi az Egy Gyűrűt. Szauron elmúlása. A Gyűrű-lidérceket elnyeli az árnyék.
Az árny némán kelt át az erdőn. Úgy suhant, mint aki jégen siklik. Őrző szemeim figyelték minden mozdulatát. Néma gonoszságot hozott magával, s sötétséget. Arcát csuklya takarta. Úgy tűnt, útja az erdő mélyén át vezet, át, az entek gyűrűin. Megakartam akadályozni, hogy eljusson oda. S ez vált a vesztemmé...
Villámcsapás. Dörgés. Kiáltás a szélben. Feküdtem a fűben. Mellkasomat égető fájdalom ölelte körbe. Kis holló barátom segély károgása hasított a villámok hangjaiba. A tűz már elaludt, mi eddig égette testemet, csak az alig pislákoló tűz, s a fájdalom maradt a helyén. A fekete mágus lenézett rám, de csak jég kék szemeit láttam, melyek gúnyosan néztek rám a csuklya mélyéről. - Ostoba ent! Hát azt hitted, győzedelmeskedhetsz? - felemelte kezét, s egy fekete kis gömb formálódott ki kezei közt. - Tévedésed kerüljön az életedbe! A gömböt belevágta mellkasom sebébe. Felüvöltöttem. Hatalmas szikla csapódott a földbe, közvetlenül a mágus mellett, aki hátra tántorodott. Még láttam apám, s más entek alakjait. Aztán elsötétült a világ.
Lassan kinyitottam a szemem. Egy öreg, szakállas férfi nézett rám. Szürke süveget viselt. Gondterhelten ült mellettem, de mikor kinyitottam a szemem, megkönnyebbülve elmosolyodott. - Már azt hittem, nem éred meg a hajnalt, fiú... - Vi... vizet, kérlek. - szólaltam meg halkan. Az öreg bólintott, s egy fa tálat nyújtott felém, s megfogta vállamat, hogy segítsen felülni. S ekkor láttam, s éreztem meg azt, ami azt hiszem sosem fog kitörlődni az elmémből. A kezem, nem az a kérges fa volt, hanem egy húsos, fehér valami. Felüvöltöttem, s kivertem az öreg kezéből a tálat, az értékes víz a földre loccsant. Kipattantam a fekhelyről, s az eddig engem takart bőrpokróc leesett, s a kifolyt vízpocsolya tükrében megláthattam magamat. Egy emberi arc nézett vissza rám. Térdre rogytam, úgy bámultam az arcképet. Megérintettem bőrömet. Idegen, sőt, undor lett úrrá rajtam. - Ez nem... Ez... - az öregre pillantottam - Te tetted ezt velem??? - üvöltöttem rá haraggal. Az öreg némán nézett rám, majd lassan megingatta a fejét. - A fekete mágus, akivel harcba keveredtél bár nem ölt meg, de átkot bocsátott rád. Próbáltam mindent elkövetni. De hasztalan. Emberré váltál Szilszívű. Hosszú csend következett. Nem akartam elhinni. Az öreg felállt, majd egy újabb tálat vett elő, s vízzel töltötte meg. Lehajolt hozzám, s a szám felé nyújtotta. - Igyál! - kért nyugodtan. Engedelmesen kortyoltam bele a vízbe. Hűsített, s furcsamód erővel öntött el. Miután lenyeltem a kortyot, az öregre pillantottam. - Hogy változhatnék vissza? Az öreg felállt, majd a fekhely mellett lévő asztalkához lépett, ahol mindenféle tál, üvegcse, s kenőcs volt látható, no meg valamiféle batyu. A batyuból elővett egy összetekert pergamen lapot majd mormogva megérintette. Az eddig üresnek tűnő lapon folyók, hegyek, völgyek, városok helyei rajzolódtak ki. - Keresd meg Barna Radagastot, Rhosgobelben él, a Bakacsinerdő és az Anduin között. Ha őt megtalálod, segít az átokkal együtt élned. - Együtt élni? De én nem együtt élni akarok vele, hanem kiirtani magamból! - Sajnálom Szilvérű! De az átok a részeddé vált, s az idő múlásával csak még inkább beléd ivódik. De ha megtanulod uralni, talán még hasznot is láthatsz belőle. Ezzel átadta a papírt, összepakolta a holmiját, majd botját kezébe véve a kijárat felé indult. - Várj! - kiáltottam utána - Még meg se köszöntem, hogy megmentettél! Mivel hálálhatnám ezt meg neked,...? - Gandalf. A nevem Szürke Gandalf. És nincs mit megköszönnöd, Szilvérű, Szilszakáll fia! - azzal elmosolyodott, s kilépett a szabadba.
Apám s az entek közössége elfogadta, mit Gandalf tanácsolt, s így kezdődött hosszú vándor utam a nagyvilágban. Emberi testem kezdetekben bár börtönnek tűnt, ugyanakkor mégis új dolgokat hozott magával. Hosszú évszakok váltották egymást, s kalandokkal, veszéllyel teli útjaim során, míg elértem Radagasthoz megismerhettem más fajta népek jóságát, gonoszságát. Hol tündék vigasságai vettek körül, hol törpök munkáiban segédkezhettem. Hol emberek városainak utcáiban kószáltam, máskor orkok elől kerestem menedéket erdők mélyén. Kísérőm, apró holló madaram volt, s mivel elég ritka házi állatnak számított, egy idő után Ravenként kezdtek hívni, s én is így mutatkoztam be mások előtt. Hogy megvédhessem magam, kénytelen voltam fegyvert fogni, s annak használatát megtanulni, ugyanakkor több hangszerhez is szerencsém volt, mikor a tündék közt éltem. Több mesterséget is kitanultam. Szép lassacskán, de elértem a Barna varázslóhoz. Hosszú évek tanulása vette kezdetét, hogy megtanuljam az átkot legyűrni magamban. Mint kiderült, maga az átok emberi testtel ruházott fel, de kellő odafigyeléssel, s tanulással kordában tudtam tartani, s visszanyerhettem ent alakomat. De ezek kezdetekben csak pár pillanatig tarthattak. Hóbortos, mások szerint bolond tanítóm azonban kitartásra ösztökélt, s később már képes voltam fél napokat is eredeti alakomban tölteni, sőt! Részleges átalakulásra is képessé váltam, s a méreteimet is képes voltam meghatározni. A hátulütője azonban ennek egy dolog volt. Minél tovább használtam ent alakomat, annál több időt kellett utána emberi alakban töltenem, mert olyan fájdalmakat okozott, hogy még arra sem voltam képes, hogy lábra álljak. Radagas több gyógyfőzettel, varázslattal próbálkozott, de ez mind hasztalannak bizonyult, sőt csak rosszabbodott az állapotom tőle, így végül felhagytunk a próbálkozással. Így az átokkal való együttélésben az vált a legrosszabbá, hogy ha hosszú ideig voltam eredeti állapotomban, utána kínnal, fájdalommal, s rémálmokkal párosult. Végül eljött tanulási éveimnek a vége, s tanítóm úgy döntött, utamra enged. Búcsúajándékul egy medált adott ajándékba, mely abban segít, hogy rémálmaimat elűzi. Újabb vándorlásba fogtam, hol barátokra, s ellenségekre is szert tettem, s jártam, védtem az erdőket, s azok lakóit. Apró holló társam hűségesen velem tartott. Most célom, hogy visszatérjek Fangorn erdejébe, viszont lássam apámat, s a többi entet, bár nem tudom, hogy a szél még hova sodor, s Sorsom hová űz...
A hozzászólást Raven összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 22 2015, 03:15-kor.
Szürke Gandalf A Fehér Tanács tagja
Hozzászólások száma : 151 Tartózkodási hely : Középfölde Mottó : Egy mágus sosem késik, Zsákos Frodó. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar.
Tárgy: Re: Raven Szomb. Dec. 20 2014, 04:15
Üdv Néked Szilvérű, Szilszakáll fia!
Először is megjegyezném, hogy semmi probléma nincsen az érdekes ember-, ent- megoldással. Nagyon izgalmasnak és ötletesnek találtam. A stílusod nagyon megnyert, időben is elhelyezted a karakter életét. Izgalmas, pontos, kidolgozott ET-t hoztál, jó érzés volt olvasni. Nem találtam kifogásolhatót, imádtam:
Szer. Ápr. 06 2016, 17:40 by 
