Hakon

Név: Hakon
Ragadványnév: Vasbordájú
Nem: Férfi
Kor: 28
Faj: Ember
Hűség: Önmaga
Play by: Tom Hopper



Külső megjelenés: Csupán kevesek láthatták azt az embert kire az Vasbordájú nevet aggatták. Egyesek szerint csak legenda mások szerint pedig nem is létezik. Ez nem meglepő, elvégre Hakon és az emberei ritka jelenségnek számítanak az emberek körében, azonban akinek volt szerencséje találkozni vele azok így írják őt le: Magas jó erőben lévő férfi. Nagyjából hat láb magas lehet. Az apró hegek ellenére barátságos arca van, ám a szemei... Kékek akár az ég, de olyan gyűlölet sugárzik belőlük ami a legbátrabb orkot is félelemmel töltheti el. Szőke haja nagyjából válláig érhet, arcát pedig borosta fedi. Megjelenése egyszerre tekintélyparancsoló és hátborzongató.
Ruházata kissé primitív összeállítású, ezért van aki azt hiszi róla, hogy egy vadember. Felsőtestét sötét bőrpáncél fedi, minek vállrészeire acéllemezek vannak erősítve. Bő nadrágja csupán egyszerű szövet, míg csizmáját állati prémből varrták össze. Övén lógnak fegyverei és néhány ujjcsont amiket az elhunyt áldozataitól vett el trófea gyanánt. Acélból és bőrből készült alkarvédőit ősi rúnák és minták díszítik, melyek főként a rohaniakra jellemzőek.



Fegyverek:
Rövidkard: Nagyjából másfél kilós, 95 centiméter hosszú pengével.

Harcifejsze: Alig több mint fél kiló és nagyjából 80 centiméter hosszú.

Tőr: Fél kilós, 40 centiméter hosszú pengével.

Kerek fapajzs: 70 centiméter átmérőjű, négy kilós.


Előtörténet:

*Bree. Éjjelente a város sötétbe burkolózik, ám van egy fogadó ami ez alól kivétel, mégpedig a Pajkos Póni. Nagy a nyüzsgés és mulatozás szinte minden este. Rengeteg vándor érkezik ide, hogy megpihenhessen vagy, hogy kieressze a fáradt gőzt és ezek a vándorok gyakran mesélik el történeteiket. Egyik este egy szakállas öreg lépett be az ajtón. Arcát kosz és por fedte, ebből látszott a több napnyi szüntelen gyaloglás. Nagyot sóhajtott, majd letelepedett az egyik asztalhoz. Ételt és italt rendelt magának, amit hamar el is fogyasztott, ám az itallal nem állt meg. Nagyjából a hatodik korsó után furcsán jó kedve támadt. Vénsége ellenére bevetette magát a mulatozásba, majd még két korsó után felszólalt.*
- Hé ti naplopó banda... Ki akar hallani egy történetet?
*A kérdésre jó néhányan odakapták fejüket.*
- Mégis milyen történetet öreg?
- A Vasbordájúét.
*Szinte az egész fogadó elcsendesedett és szép lassan az öreg köré gyűltek. Sokan most hallották először ezt a nevet, ám egy jó történetet kár lett volna kihagyni.*
- Na akkor kezdjük az elejéről. Nagyjából három évtizede annak, hogy megszületett...
- Hé öreg!
*Vágott közbe az egyik hallgató.*
- Azért ne ennyire az elejéről.
- Türelmetlen kölke... De legyen. Mikor elérte a húsz éves kort titkon összeházasodott egy lánnyal, majd együtt szöktek el otthonról. Az ifjú házaspár egy kis faluban telepedett le innen keletre. Egy éven át művelték földjüket és élték gondtalan életüket, ám egy tragikus napon egy seregnyi ork támadta meg a falut. A férfiak minden erejükkel küzdöttek a túlerőben lévő szörnyek ellen, ám ez messze nem volt elég. Mindenkit kardélre hánytak, csak a vasbordájút nem. Csupán egy vasvilla volt nála, de senki sem bírta legyűrni. Úgy gyilkolta a randaságokat akár egy fenevad. Alig tízen maradtak, mikor előbújt a vezető, egy fejjel a kezével. Találjátok kié volt az a fej!
*Az emberek gondolkodni kezdtek, ám mielőtt még bárki is rávághatta volna a választ, az öreg egy újabb korsó sörrel a kezében folytatta.*
- A Vasbordájú asszonyáé. A férfi ennek láttán még vadabban ölt mint azelőtt. Végül szemtől szembe kerül a vezérrel, aki volt vagy tíz láb magas. Az óriás egy kézzel forgatta óriási kétélű csatabárdját és egy csapásra ketté törte a férfi fegyverét, ráadásul még egy hatalmas nyílt sebet is ejtett a mellkasán, ám ez édeskevés volt ahhoz, hogy legyőzzék őt. Felülkerekedett a fájdalmon és kitépte az egyik bordáját. Azzal ölte meg a hatalmas ork kapitányt...
- Szép történet öreg, csak kár, hogy nem így történt.
*Szólalt fel egy köpenyes alak a sarokból.*
- Miaz, hogy nem?!
*Háborodott fel a részeg vénember, ám a köpenyes oda se figyelt rá. Fejét lehajtva mesélni kezdett, méghozzá a valódi történteket.*

- Hakon! Hakon!
*Ordítozott Harald, majd odafutott barátjához.*
- Hakon, hála az égnek megvagy... Sietnünk kell...
- Nyugodj le Harald! Mond mi történt!
- A falu... Megtámadták!
*A nyugtalan férfi elég hangosan beszélt ahhoz, hogy az összes favágó meghallja amit mondott, ennek következménye pedig a pánik lett, ami hamarosan hatalmas veszekedéssé fajult.*
- ELÉG!!
*Kiáltott fel Hakon.*
- Emberek, ez nem a pánik ideje. Mindenki ragadjon valamit amivel képes harcolni és kövessen. Megvédjük az otthonunkat, ha kell akkor az életünk árán is.
*Megragadta favágófejszéje nyelét és késlekedés nélkül rohant a falu irányába, a többiek pedig gondolkodás nélkül követték őt. Hamar elérték az erdő végét ahonnan már látszottak az égő házak és ahonnan már hallani lehetett a jajveszékeléseket. A férfi, aki eddig az élen rohant megtorpant. Úgy érezte lába a földbe gyökerezett, de ami a legrosszabb, hogy a többiek is megálltak. Végignézett a kis csapaton, akik elszánt tekintettel bámulták őt és égő otthonaikat. Nagyot sóhajtott, megszorította a karjában lévő fejszét, majd hangosan elkiáltotta magát.*
- Roham!!
*Pár másodperc alatt elérték a falut és harcba szálltak. Az erőviszonyok nagyjából egyenlőek voltak. Az orkok valamivel többen voltak, ám az itteni férfiak földműves létükre, jól bántak a kezükben lévő halálos eszközökkel. A faluért vívott küzdelem nagyjából fél óráig tartott. A földművesek rengeteg embert vesztettek, de a támadók vesztesége ennél jóval jelentősebb volt. Mikor Hakon levágta az utolsó közelében lévő orkot is, Haraldra bízta a vezetést és házához rohant. Apró kis otthonát teljesen feldúlták, kedvesét pedig sehol sem találta. Egyre nyugtalanabbá vált míg végül egy hangos sikítás megpecsételte aggodalmát. Kirohant a házból és megpillantotta feleségét. Torkához egy ocsmány tőrt szegeztek, ám a tulajdonos még ocsmányabb volt mint a fegyver. Egy véres, viszonylag alacsony ork tartotta sakkban mindkettejüket.*
- Elisa!
- Dobd el fegyvert ember, és talán megkímélem az életét.
*A férfi rövid habozás után messzire dobta fegyverét, majd térdre rogyott, ám az ork nem engedte el a lányt. Arcára széles mosoly húzódott és szép lassan végighúzta a tőrt Elisa nyakán.*
- NE!
*Kiáltott fel a férfi, szemében izzó gyűlölettel. Villámgyorsan körbenézett, de nem talált sehol egy fegyvert sem, tehát puszta kézzel ugrott neki a szörnyetegnek. Sajnálatos módon jóval gyorsabb volt nála és könnyedén kitért minden ütés elől, közben pedig tőrével több helyen is megsebezte Hakont, aki ettől ismét a földre rogyott. Semmi sem volt a közelében, csupán egy ork teteme. Mellkasán olyan mély seb húzódott, hogy tökéletesen látni lehetett bordáit.*
- Menj a kedvesed után!
*A férfi elmosolyodott, és mielőtt még lesújtottak volna rá, a tetemhez gurult és kitépte az egyik bordáját, aztán késlekedés nélkül az ork gyomrába döfte. Rémülten bámult a testéből kiálló csontdarabot, de nem sokáig mert egy erős rúgásnak köszönhetően, Hakon eltüntette a bordát.*
- Ny... Nyomorult. Hát e... ennyi volna... Végezz... Végezz velem ember!
*Szótlanul nézte az elfajzott teremtmény szenvedését, de amit érzett, az csupán a kezdet volt. A rohani újabb bordákat tépett ki a tetemből és azokkal a falhoz szegezte haldokló ellenfelét, aki ezt hangos sikítozással reagálta le. Hamarosan odagyűltek a többiek is, és közömbösen nézték barátjukat. Miután végzett letelepedett egy ház falához és üveges tekintettel bámult a semmibe. Fél óra múlva a túlélők elhagyták azt ami a faluból maradt. Csupán hét férfi maradt a romok közt, nincstelenül és bosszúszomjasan...*