Daleron Narchenar és Enaid

A Mindolluin-hegytől északra elterülő erdő.

/Enaid/

*Csuklyáját arcába húzva sétál az erdő hatalmas fái közt, de ez nem csak egy kellemes délutáni séta... Nem bizony. Egy fekete ruhás elég furcsa ürge szeretne viszont látni egy fehér hajú tündét akit állítólag itt láttak utoljára. Mivel elég szép summát kapott nem mondott nemet a küldetésre. Azonban kétli, hogy a megbízója ork vagy ember volt, de ez sem érdekli túlzottan. Amíg fizet neki addig akár egy medve is lehetne. Bár nem a legjobb munkát kapta. Nem túl könnyű megtalálni egy tündét egy hatalmas erdőben. Még ha egy törpért vagy még jobb, egy troll miatt kellene áttúrni egy erdőt akkor nem lenne semmi gond, ugyanis ez a két lény nem igazán jártas a csendes közlekedésben... de nem, ennek a micsodának pont egy tünde kell. Akkor már legalább menne el mondjuk Völgyzugolyhoz és kapna el egy épp úton levő hosszú fülűt. Na, de most már késő ezen panaszkodni. Ha elfogadta a munkát akkor már el is végzi. Tovább sétálva az egyik fa mögül megpillant valamit, vagy valakit. Egy pillanatra megtorpan, majd halk futásba kezd a fák közt. Kerül egyet és a fák között, majd mikor már látja a az illetőt egy bokor mögött bújik meg. A bokor mögül alaposan megnézi ki bóklászik rajta kívül az erdőben. A megbízó tényleg nagyon jól informált volt ugyanis rálelt a fehér tündére. Legalábbis a hófehér hajtincsek alapján le lehet vonni ezt a következtetést.*
~Végre megvagy szépségem.~
*Gondolja magában, majd várja, hogy a tünde tovább haladjon. Meglehetősen ravaszak ezek az élőlények tehát jobb szeretné hátulról elkapni, és kardot szegezni a torkához, mint elölről nekirontani.*

Daleron & Enaid

Már azt sem tudom igazából, hogy merre vagyok... A térképemet elvesztettem az egyik faluban és csak megyek, amerre az orrom visz, már vagy három napja. Izgalmas ez a kóválygás, de rendkívül idegesítő is, hiszen bármilyen veszély leshet rám, és sajnos még nem tanultam harcászatot. Nem találtam eddig megfelelő embert falvakban, ők inkább munkás emberek, mint harcosok, s a kovácsuk is patkókat csinál, nem kardokat. Így hát már nem is tudom, hány helyen haladtam át, a tudás reményében, s hányszor kellett tovább állnom.. Hiszen Völgyzugolyban nem hajlandóak tanítani nekem kardforgatást, ők inkább valami papnőnek akarnak, amelybe csak beleszakad a szívem. Persze, lehet később beletörődöm, de nem ma, nem most. Nem hiszem csak úgy el az öregek meséit a világról, látni akarom a saját szememmel!
Szóval itt vagyok most, igazából nem is tudom hol, a nap lassan nyugovóra tér, én pedig nagyot sóhajtva szállok le kancámról, Lunaról. Szomjazom, s tudom, hogy ő is. Vizünk elfogyott tegnap, de étkünk még van... Lenbas, szerencsére az sokáig kitart. Megérzéseim egy irányba visznek, s hosszas gyaloglás után végre meghallom az apró patak csobogását. Luna nyugtalan lesz, füleit hátra csapva nyerít, nem értem miért. Megállok és fülelek, körbe nézek, de nem látok és nem hallok semmit. Ő viszont továbbra is nyugtalanul dobbant egyet patájával, s a víz felé sem néz, egyre csak az erdőt fürkészi. Nem értem. Én már nem bírok a szomjammal, letérdelek a víz mellé és tenyerembe vizet merítve hajolok oda és iszom belőle... Nem is sejtve a veszélyt mögöttem.

/Enaid/

*Tovább figyeli a tündét, és észreveszi, hogy a lova elég nyugtalan. Nyilván megérezte ittlétét. Ez nem lesz így jó. A hátas könnyedén elárulhatja gazdájának, hogy valaki figyeli, és akkor lőttek a meglepetés erejének. Azonban így, hogy az állat megérezte ittlétét nem lesz túl könnyű dolga ha a lány mögé szeretne osonni... És ekkor támad egy remek ötlete. Varázsbotját egy gyors mozdulattal ketté választja, majd a penge részével mi már kardnak számít ejt egy nagyobb vágást jobb karján. Gondosan letörli az acélpengéről vörös vérét, majd egyberakja botját és ismét a hátára teszi. Nagyot sóhajt, majd páncélozott bal kezét a vérző sebre szorítva kivánszorog a bokor mögül. Nem túl tehetséges színész, de a sérült szomjazó vándor szerepét mindig el tudja játszani.*
- Vi... vizet...
*Ezzel próbálja hitelesebbé tenni szerepét, és reméli, hogy beválik. Közben jobb karját is már kellőképpen belepte a vér.*
~Remélem, hogy megéred a fáradozást.~
- Vizet!
*Nyögi ki újra ezt a szavat, majd olyan három méterre a pataktól térdre rogy.*

Daleron Narchenar és Enaid Tumblr_lxk35c2amg1qh5o1lo1_500

Daleron Narchenar és Enaid Tumblr_lxk35c2amg1qh5o1lo1_500

Daleron & Enaid

Éppen oltottam a szomjamat, mikor hangot hallottam. Hirtelen felpattantam és megfordultam. Egy férfi vánszorgott tőlem nem messze. Furcsa volt, vándornak nézett ki, harcosnak, s kissé.. megviseltnek? Legalább is a karja vérzett, arca fájdalmat sugárzott, de ruházata nem különösebben volt tépázott.. Azonban össze esett mellettem, s én a hirtelen, sose tapasztalt helyzettől először megdermedtem. Másodpercekig csak néztem elkerekedett szemekkel a férfit, aztán hirtelen cselekedtem. Gyógyítást tanultam, abban jó vagyok. Lovam nyergére erősített táskából előkapok egy kis tálkát, s abba vizet merítve a patakból sietek oda hozzá. Vízért könyörgött. Leteszem a földre a tálat, letérdelek mellé, majd felemelve a tálat rá pillantok.
-Tudsz inni, vagy segítsek? - kérdezem. Hangom finoman cseng, méltóan az elfekhez. Fehér szemeim érdeklődve kutatják arcát, majd lepillantok sebére, illetve csak pillantanék, ugyan is szorongatja.
-Had segítsek, elláthatom a karod... - mondom. Eközben Luna mögöttem álldogál, kicsit nyugodtabbnak tűnik ő is, bár azért még mindig feszülten figyel. Sosem bírta az idegeneket, főleg nem az embereket, de én nem ítélek el senkit a faja alapján. Ahogy ezt a láthatóan vándor-harcost sem. Eszembe sem jut, hogy esetleg bántani akar, hiszen mi oka volna rá? Értékeim nincsenek, hacsak nem lovam... Se tőröm, se kardom, amelyet bárki akarhatna csodálatból.

/Enaid/

*Pont ahogy gondolta. A lány bekapta a horgot. Már semmi nem választhatja el attól, hogy elvigye őt megbízójának. Bár még ki tudja mivel rukkolhat elő a kicsike. A tündék rendkívül ravaszak tudnak lenni, de ahogy elnézi a lánynál nincs fegyver, de azért nem iszik előre a medve bőrére. Ki tudja mikor kerülhet elő egy kósza tőr. Egy darabig csak dermedten nézi a férfit, majd lovához siet és egy nyeregre erősített kis táskából kivesz egy tálkát. Másodperceken belül már előtte térdel. A feltett kérdésre nem válaszol, csak kiveszi a kezéből a kis edényt, majd mohón kortyolgatva kiissza annak tartalmát. Nagyot szusszan, majd immár fedetlenül hagyott sebére pillant. Szó mi szó a vágás kissé rosszul sikeredett ugyanis a vér még mindig folyik belőle és nem kis mértékben. Ennek kezdi megérezni hatásait ugyanis kissé szédülni kezd.*
~A fenébe... nem lehet, hogy ez miatt a seb miatt fogom még a végén elbukni a megbízást.~
*Csak örül mikor a tünde segíteni szeretne rajta. Nagyban megkönnyítené dolgát.*
- Rendben...
*Válaszol határozottan és előre nyújtja jobb kezét, hogy a könnyebb legyen ellátni. Azonban szédülése nem áll meg, sőt, csak egyre erősödik és ettől kissé megrémül. Már a vékony bőrpáncél egy része is csupa vér, ráadásul a földre is egyre több vércsepp hullik.*

Daleron & Enaid

Ahogy oda léptem és vizet nyújtottam neki, csendben elfogadta. Most, hogy sebét szabadon hagyta, nyugodtan nézhettem meg, s felajánlottam a segítségemet, amelyre rábólintott. Visszatértem a lovam nyergéhez, elővettem belőle egy fajta növényt és kötszert. Ilyenek mindig vannak velem, ha bajom esne, vagy esetleg mint most, másnak kellene segítség. Vissza léptem mellé, s ügyes, szorgos kezeim gyors munkába kezdtek. A növényből, amely egyfajta moha volt, letéptem egy darabot. A maradékot letettem, a kezemben lévőt pedig gyorsan összemorzsoltam, majd a sebre szorítottam. Kicsit csípő fájdalmat érezhet, hiszen a seb a növény hatására elkezd összehúzódni. Közben halkan tündeszavakat kántáltam, amely rásegít arra, hogy a seb kisebb legyen. Végül abbahagyom. A seb a felére szűkült, ennél kisebbre nem tudom tenni, szóval leszedem a növényt, hozok a tálkába vizet, kitisztítom a sebet vele és elkezdem bekötözni,
-Hol sérültél meg így? - kérdezem kötözés közben. Mikor készen vagyok elengedem a kezét.
-A nevem Enaid... A tied?

/Enaid/

*Tényleg nem számított arra, hogy ilyen csúnyán megvágja magát, de hát nem tehet róla... eddig csak másokat vagdosott, azokat meg nem kímélte. A tünde közben ismét visszatér a lovához és újabb tárgyakat vesz ki a táskájából. Mikor visszatér ellátja a férfi sebét. Valami gyógynövényt tesz, majd kántál valamit amitől egyre jobban ragyog. Dalenor csak tágra nyílt szemekkel bámulja a lányt.*
~Tehát így gyógyítanak a tündék? Csodálatos...~
*A seb összeszűkül, majd a tünde hoz egy tálka vizet és kitisztítja a sebet ezután beköti. Kötözés közben azonban feltesz egy elég kellemetlen kérdést a férfinak. Nincs ideje habozni. Muszáj válaszolnia, különben lőttek az álcájának.*
- Egy kis csapat ork támadt rám... de jobb létre szenderítettem.
~Fhú... Ez meleg helyzet volt.~
*Nagyot sóhajt, majd tovább figyeli a lányt. Már-már kissé rémisztő fehérsége, de ez mit sem változtat szépségén.
- Köszönöm.
*Nyögi ki miközben a lány tovább kötözi sérült karját. Mikor aztán végzett a kötözéssel bemutatkozik... ezzel még nem lenne semmi gond, de mikor rákérdez a férfi nevére belül elkezdi gyötörni a bűntudat. Nem igazán szeret megismerkedni a célpontjaival, mert az mindig fájdalmassá teszi az élválást, ami az egyik félnek mindig nagy fájdalmakkal, vagy az élete elvesztésével jár, de ha már egyszer ellátta akkor illendő lenne bemutatkozni.*
- A nevem Daleron Narchenar. Más néven "Sárkányfióka".

Daleron & Enaid

Mikor rákérdezek, hogy hol sérült meg, egy pillanatig habozik, majd azt mondja, orkok támadták meg. Kissé meglepetten nézek rá.
- Orkok! Sokan lehetnek erre felé? Egész könnyen megúsztad... - nézek le a karjára... Ha orkok vannak a környéken, jobb ha nem mászkálok egyedül, mert nagyon könnyen elkaphatnak, s nem kívánok sem eledel, sem fogoly lenni. Végül rá mosolygom halványan.- Tanult harcos lehetsz... - mondom ki és elmerengek... Én megakarok tanulni harcolni, ő pedig egy ügyes harcos. Talán ha kicsit közelebbről megismerem, megtanít egy-két fogásra. Mikor bemutatkozom, s rákérdezek nevére, mélyet biccentek köszöntésképpen.
- Szerencse, hogy találkoztunk. Neked azért, mert akár életed múlhatott rajta.. Csúnya volt az a seb. Nekem pedig mert eltévedtem... Megtudnád mondani, hol is vagyunk? Szeretnék haza indulni, de ebben a hatalmas erdőben már azt sem tudom merre van a fent meg a lent... - sóhajtok egyet kínos pillantással rátekintve. Remélem segít, ha már én is segítettem neki. Nélküle még pár napot biztos el fogok tölteni itt a fák között, s lehet, hogy addigra a kódorgó orkok is megtalálnak... Nem volna szép vége a történetemnek.

/Enaid/

*A lány meglepett pillantása elárul mindent. Kissé pontosítania kell történetén különben még a jövőre nézve nagy gondok származhatnak a dologból.*
- Nos igen... de egy kis tűz képes orvosolni eme gondjaim.
*Mondja mosollyal az arcán, majd előre nyújtja bal karját. A szemei elvörösödnek, sőt már szabályosan izzanak, és ha a lány vet egy pillantást a férfi tenyerére akkor láthatja, hogy abban megjelenik egy kisebb tűzgolyó, majd ökölbe szorítja kezét és a tűzlabda szerte foszlik. A tünde ezután még habozik, majd a tünde újra megszólal.*
- Igen, az vagyok.
~És még tanultabb embervadász.~
*A lány ezután kissé elmereng magában. Addig is a hófehér szemébe néz. Akár csak maga a lány... Egyszerre szép és ijesztő. Még egy darabig nézi, majd a lány megszólal. Bármennyire is szégyen beismerni elég durvára sikeredett a kezén lévő vágás. Legközelebb ilyen esetekben inkább bepróbálkozik a frontális támadással. Bár most sem hiányzott volna neki, hogy a lány lova kirúgja a fogsorát.*
- Nos, jelenleg Druadan erdejében vagyunk. Azon belül pedig mondhatni, hogy a keleti pontján. Ha követsz könnyedén kivezethetlek innen.*
*Valahogy el kell érnie, hogy a lány vele tartson Gondor és Harad határáig. Ott beszélték a találkát a fekete ruhás alakkal. Azonban ha nem tud hatni a lányra nem marad más mint az erőszak.*

Daleron & Enaid

Amikor meglepődöm azon, milyen könnyen elbánt néhány vérszomjas orkkal, megmutatja miért... Felemeli kezét, szemei elvörösödnek, s a tenyerében egy kis tűzgolyó jelenik meg. Ajkaim közt apró rés nyílik, ahogy szinte tátott szájjal nézem a mágiát. Még közelről sosem láttam ilyesmit. Miért nem ilyet akarnak nekem tanítani otthon? Mikor eltünteti a tüzet csodálattal tekintek fel arcára.
- Ez csodálatos volt! -jegyzem meg, majd felkelve elkezdem eltenni a maradék mohát és a tálkát, melyben a vizet hoztam. Közben pedig megerősít abban, hogy jó harcos. Hát már nem is kételkedem, mert ha csak a tűzzel tud bánni, már az is kiemeli mások közül, hát ha karja még a kardot is remekül forgatja! Végül rákérdezek, hogy merre is vagyunk, s elmondja, hogy Druadan-ban.. Gondor. Ilyen messzire keveredtem? Ó te jó ég. Végül felajánlja, hogy kivezet innen. Rápillantva elmerengek... Vajon elfogadjam? Valamiért olyan furcsa ez a férfi, kétes érzelmeket kelt bennem. De még is, ha valóban orkok vannak a környéken, nem szabad egyedül maradnom... De.. mi van, ha nincsenek? Nem.. ostobaság, minek hazudná ezt? Nem értem mi értelme volna az egésznek.
- Örülnék, ha kivezetnél az erdőből.. Onnan már boldogulok magam is. - mondom kis mosollyal rápillantva. Így lesz a legjobb, onnan már Luna is tud tájékozódni, gond nélkül találunk haza együtt.

/Enaid/

*A lány csodálattal bámulja ahogy a férfi mágiával tüzet csihol, a hófehér szépség véleményére pedig csak elmosolyodik, de a mosoly hamar el is tűnik arcáról mikor újonnan belegondol, hogy a lány egy célpont. Azokkal meg eredetileg semmiféle kapcsolatot sem létesíthet. Legalábbis barátit vagy még annál is többet. Ez a kettő mondhatni tiltott dolog a fejvadászoknál. Bár ez csak az életben maradást szolgálja. Nem mindig van szükség rájuk, tehát pénzt sem mindig kap. Erről pedig eszébe jut a találkahely. Nem túl könnyű innen eljutni odáig. Főleg a Fehér Hegység miatt. Két választása van... Vagy megmássza a hegyet, vagy átmegy Minas Tirithen, illetve a város előtt. A hegy valahogy hívogatóbbnak tűnik, de nagy valószínűséggel már fél úton cipelnie kéne a hölgyet, ugyanis az út nem lovaknak van kitalálva. Tehát a megmaradt útvonal a város maradt. Azonban ott pedig ügyelnie kell, hogy a tündét ne lássák. Főleg a remélhetőleg közeljövőben kacsójára kerülő köteleket ne. Gondolataiból a lány zökkenti ki. Tehát csak annyi ideje van őt elkapni, amíg kiérnek az erdőből.Mondjuk volt már rosszabb. Azonban az erdő egyik legkeletibb pontján vannak ő pedig pont kelet felé szeretné vezényelni a hölgyet.*
- Rendben van.
*Ezután megpróbál felállni, de mivel még kissé szédül majdnem vissza esik... de csak majdnem. Azzal feláll, megrázza fejét, majd elindul kelet felé.*
- Kövess!

Daleron & Enaid

A mágia, amelyet mutatott, ámulatba ejtett. Ilyen közelről még sosem láttam hasonlót sem, hacsak nem a könyvekben. Elpakoltam, s megkérdeztem, nem segít-e nekem kijutni innen. A válasza egy rövid rendben volt. Láttam, hogy felkel, megszédül, s már léptem volna oda mellé, mikor rendesen talpra állt.
- Jól vagy? Felszeretnél szállni Lunara? - simogatom meg a ló nyakát. Ha ennyire rosszul van, talán jobb, ha inkább rajta utazik, vagy legalább neki támaszkodik, mert a kanca nagyobb biztonságot ad neki jelenleg, mint saját lába.

Ha elfogadja, elé állítom a lovat, megvárom míg felszáll, de a kantárt nem engedem el, mert félek, Luna megvadulna, ha egy idegen próbálná irányítani.

Ha nem fogadja el, biccentek, s követem arra, amerre elindul.
- És mi vezetett erre a környékre? - kérdezem kíváncsian rápillantva. Igazából nem tűnik az eddigiek alapján túl beszédesnek, de kínos csendben sem szeretnék sétálgatni mellette.. És hát azért még is érdekel, hogy merre tart, milyen okból hozott össze minket a sors.
- Merre tartasz? - jut eszembe ez a kérdés is.

/Enaid/

*A lány aggodalma ismét bűntudatot kelt benne, de igyekszik kiverni fejéből*
- Igen jól... nekem ez meg se kottyan...
*Pár másodpercig habozik, majd folytatja.*
- Köszönöm, de nem. A jobb szeretem a gyaloglást.
*Mondja, majd elindul kelet felé. Menet közben újabb kellemetlen kérdéssel áldja őt a lány. Erre már valamivel nehezebb válaszolni, lévén mivel nincs olyan idióta aki csak úgy ok nélkül sétál ebben az erdőben.*
- Vándor vagyok... és erre vándoroltam.
*Reméli ez kielégíti a lány kíváncsiságát, addig is tovább halad. Lassacskán kiérnek az erdőből és a tünde egy újabb kérdést tesz fel.*
- Immár Gondor és Harad határára...
*Nem fejezi be mondandóját. Közben egy gyors mozdulattal előrántja mágusbotját és a rajta lévő pengét a lány nyakához szegezi.*
- És velem kell, hogy gyere... egy sötét köpenyes fickó elég szép summát fizet, ha elviszlek hozzá...
*Ismét pár másodpercet habozik, majd folytatja.*
- Ne értsd félre a dolgot, csak nekem ezen a megélhetésem függ.
*Elővesz egy kötelet kis táskájából, majd odalép a lányhoz és megfogja mindkét kezét, majd összeköti őket. Ha ellenkezik az sem zavarja, elvégre nyilván jobb erőben van a tündénél.* Közben a ismét megmarkolja immár vállának támasztott botját és a lóra pillant. Reméli, hogy nem lesznek különösebb gondok az állattal, azonban ha rúgni akarna akkor elhajol, de a lányt tartó kötelet nem engedi.*

Daleron & Enaid

Kérdéseimet felteszem neki, de olyan furán viselkedik, mintha... mindegyik az összezavarná, vagy nem is tudom, mintha mindegyikre nehezen találná meg a megfelelő választ.. Pedig nem is kérdeztem bonyolultakat. Válaszai pedig inkább terelőek, mint valódiak, így nem is firtatom tovább a dolgot.. Jobb, ha inkább nem beszélgetünk. Legalább is ezt gondolom, a baj csak az, hogy hirtelen nekem szegezi pengéjét. Arcomra rémülettel vegyes meglepettség ül ki.
- Fizettek?! - döbbenek meg. Mikor kezem után kap, próbálok szabadulni, Luna közben teljesen megbokrosodik és nyerítve szalad el, szalad a fák közé. Hamar belátom, hogy nincs esélyem a férfi ellen, s mérgesen nézek rá.
-Ne értsem félre? Ezt elég nehéz félre érteni! - rántom meg a kötelet, amivel tart, s próbálok kiszabadulni, de fáj, ahogy elkezdi dörzsölni a csuklómat...
- Még is ki fizetett neked azért hogy elkapj? - kérdezem bosszúsan, s próbálom lassítani őt, ha elindul, azzal, hogy én magam állok, illetve tiltakozóan akár le is ülök a földre!

/Enaid/

*Hála az égnek a ló elrohan ahelyett, hogy egy gyors rúgással ripityára törje a férfi állkapcsát. A lány első kérdésére nem válaszol. Teljesen felesleges. A lány hiába ellenkezik a kötél akkor is kezeire kerül.*
- Sajnálom, de én ebből élek... A fejvadászoknak a pénz diktál nem pedig a hűség.
*A tünde továbbra sem törődik bele abba, hogy immár egy fogoly. Tovább ráncigálja a kötelet, de Daleronnak már több évnyi tapasztalata van a csomókötésben, tehát a kötél csak akkor kerül le karjáról, ha azt levágja róla valaki. A lány újabb kérdést tesz fel. Erre a férfi csak nagyot sóhajt, majd úgy dönt válaszol.*
- Egy elég rekedt hangú fekete köpenyes fickó, fekete lóval és kardal a hátán.
*A férfiban igazából még csak most támad gondolat, hogy megbízója nagy valószínűséggel egy a kilenc közül. Bár azokat nem túl gyakran lehet látni. Bár ez megmagyarázza mért kell az ellenséges terület határára vinnie a lányt. Elindul előre, de a tünde nem jön. Ránt a kötélen, de erre csak leül. A férfi nagyot sóhajt, majd odasétál a lányhoz és jobb vállára kapja őt.*
- Ha te nem jössz akkor kénytelen vagyok vinni téged.

Daleron & Enaid

Megdöbbenésemre nem válaszolt. Kellett nekem ellátni a karját, most nem lennék ilyen helyzetben!
Elkapott, megkötözött, Luna pedig elszaladt. Nem bántam.. Kevesen tudják, hogy a tündék mire tanítják hosszabb ideig velük szolgáló hátasaikat. Luna is, most elmenekült, de egy ideig messziről követ majd minket, majd elindul haza... És ha egyedül tér vissza, mindenki tudni fogja Völgyzugolyban, hogy bajban vagyok. Keresni fognak.
Addig is húznom kellett az időt... Akadályoztam a férfi, húztam magamat vissza felé, leültem, mire a vállára kapott.
- Ostoba kifogás az, hogy csak ebből tudsz megélni! Pusztán szeretsz gyilkolni és ártatlanokat halálra ítélni! - mondom határozottan, dühös hangon, a vállán lógva. Ha akarna, már katonaként megtudna élni akárhol, a harcosokat mindig jól megfizetik... De ha már csak valakinek a testőre lenne! Harcosokat mindig a gazdagok és királyságok fogadnak fel!
Mikor körbe írja, kinek is készül átadni, kezdek kétségbe esni.
- Kérlek, ne tedd ezt, engedj el! Miből gondolod, hogy életben hagy majd téged is, hiszen egyedül te tudod majd, hova és kihez kerültem! - próbálok meg észérvekkel hatni. Ha ez nem megy, akkor majd jön a szívre hatás, ha az sem, akkor talán felajánlok neki pénzt, többet mint amit értem kaphat... Ha pedig ez sem hatja meg.. Nos akkor azt hiszem, Luna gazdátlanul marad.

/Enaid/

*A lány még mindig eléggé tiltakozik, és egy nagyjából sértésnek szánt mondattal sújtja a férfit.*
- Nos nem tagadom... a gyilkolást tényleg képes örömöt okozni, de csak a gonosz teremtmények esetében. Azonban megélhetésem tényleg ettől függ. Csak a harchoz értek, és utálom ha mások próbálnak meg irányítani. Tehát a katona poszt kilőve, maradt a fejvadász. Bár itt is vannak olyan munkák mik elég kellemetlenül érnek. Példának például már ezt is besorolhatom.
*A lány pár másodpercre hallgat. A férfi addig is nyugodtan sétál, azonban mikor a lány megtudja a megbízó külső leírását, a kiabálásból könyörgés lesz.*
- Ne aggódj. A szavamat adom, hogy nem fog téged senki sem bántani vagy megölni... és én ha ígéretet teszek azt be is tartom. Csak ne aggódj!
*Mondja megnyugtató hangnemmel, majd pár másodpercre habozik, és sóhajt egy nagyot.*
- Az pedig nem érdekel ha engem megöl... Ugyan olyan jelentéktelen vagyok akár csak porszem.
*Nem is szaporítja a szót hanem tovább gyalogol. Terveit pedig nem akarja tudatni a lánnyal, abban viszont biztos lehet, hogy nagy meglepetés fogja érni őt is és a fekete ruhást is.*

Daleron & Enaid

Miután eltévedtem az erdőben, találkoztam egy sérült férfivel.. Elláttam és megkértem, segítsen ki engem, de kiderült, hogy egy fejvadász és az egész csak egy nagy átverés volt... Elkapott, megkötözött és miközben Luna elmenekült én fogollyá váltam. Próbáltam szabadulni, nem beletörődni a sorsomba, de nem sikerült, a vállán cipelve sétált. Nem hatotta meg a szép szó, sőt, olyasmit mondott, amitől összezavarodtam.
-Kérlek.. csak engedj el! Nem kell kockáztatnod egyikünk életét sem! Ha pénz kell, adok! Völgyzugolyban nincs rossz életem, megtudom neked fizetni a szabadságom! Könyörgöm ne vigyél el oda! Kérlek! Kérlek! Könyörgöm! - mondom egyre kétségbe esettebben. Nem kívánok sötét erők áldozata lenni, túl fiatal vagyok még a halálhoz. A nevelő szüleimnek sem mondtam még soha, mennyire hálás vagyok nekik és mennyire szeretem őket. A szerelem se talált meg, nem érhetek így véget!
- Beszéljük meg! Kérlek. Te sem akarsz mindenféle bajba keveredni. Területeinkre nem térnek be a sötét lelkek, nem kell félned attól, hogy utánad jön! Kérlek.. Én nem verlek át, megadom amit ígérek, anélkül, hogy bárki bármit is megtudna. De engedj el... kérlek... - kérlelem. Már nem tudom, mit ajánlhatnék fel neki. A nap közben már a föld vonalát súrolja, s én egyre elkeseredettebb vagyok.

/Enaid/

*A férfiben egyre nagyobb a bűntudat, hogy még a végén tényleg veszélybe sodorhatja a lányt, de muszáj csendben maradnia. Ha elárulja a tervét a lány nem biztos, hogy kellőképp képes magát ahhoz tartani.*
- Sajnos nem tehetem, de nyugtasson meg az a tény, hogy kettőnk közül csak az én életem forog kockán.
*Ez a tény nem igazán érdekli. Már annyiszor nézett szembe a halállal, hogy abszolút nem hat rá, ha életével fenyegetik. Szinte büszkén mondhatja, hogy a halál jobban fél tőle mint fordítva. Már kétszer élte túl a tűz pusztító erejét. Hát néhány mordori patkánytól nem fogja felkapni a nyúlcipőt. A lány pillanatokon belül ismét könyörögni kezd. Azonban Daleron már nem igazán bírja tovább a lány könyörgését. Az még a kisebb gond, hogy, majd a szíve szakad bele, de már kezd kissé irritáló lenni, tehát válláról leteszi őt maga elé a földre, és elereszti a kötelet, de nem hagyja futni a lányt, mert kezeit a vállára teszi, ezzel igyekezik megnyugtatni őt.*
- Figyelj rám. Nem fognak bántani. Erről gondoskodom. Ugyanis nem a célpontom vagy hanem a csalim... egy olyan ember kinek a pénzénél csak a bosszúvágya több, felbérelt, hogy öljek meg egyet a kilenc közül. Azonban a közelükbe sem lehet férkőzni. Tehát elvállaltam egy megbízást az egyik gyűrűlidércnek, hogy elkaplak téged, de ez csak arra szolgált, hogy kihúzzam őt az erődjéből... Na, szükség van még arra a kötélre vagy hajlandó vagy velem együttműködni? Gondolj bele, mennyire jó érzés lenne, ha a segítségeddel ritkulna Sauron legfőbb talpnyalóinak sora!
*Türelmesen vár a lány válaszára, és reménykedik abban, hogy hajlandó lesz együttműködni vele. Azonban ha ez nem következik be, újra a vállára kapja és halad tovább.*

Daleron & Enaid

Miután Daleron elkapott, megkötözött és erőszakkal elindult a vállán cipelve, sokféleképpen próbáltam rá hatni, de úgy tűnik, végül a könyörgés megteszi a hatását. Sóhajt, levesz a válláról, majd elkezdi kioldani a köteleimet, miközben beszél hozzám... A kötél csúnyán felsértette bőröm, ahogy próbáltam kiszabadulni: vörös és mély horzsolások voltak rajta, a vérem csillogott a sebekben. Sajnos nyugtatgatása egyáltalán nem ért semmit, hiszen az előbb rabolt el! Még is mire számít, hogy majd hirtelen megbocsájtom neki és örömmel vetem oda magam egy Nazgul elé? Nem.. Nem, soha!
- Én nem vagyok eszköz! - mondom hevesen az arcába, mikor elém térdel.
- Nem vagyok csalétek, s nem is akarok az lenni! - most hogy elengedett gyorsan felkelek, s gyors léptekkel elindulok vissza, az ellenkező irányba, a fák közé, Luna után, azonban hirtelen érzem, hogy kezei ismét megragadnak, s ismét elkap, a hátára vesz és hurcol.
- Engedj el! Játssz más életével! - ripakodok rá.. de végül belátom, hogy nem hat rá semmi... Elcsendesedek.. az éjszaka ellepi a tájat, az eget kevés felhő takarja.. Így a csillagok és a Hold mutat utat Daleronnak a sötétben. Jó magam derengeni kezdek fényükben, s egy óra már szomorú dalba kezdek anyanyelvemen:
-O mor henion i dhu:
Ely siriar, el sila
Ai! Aniron Undomiel

Tiro! el eria e mor
I 'lir en el luitha 'uren.
Ai! Aniron...

/Enaid/

- Még egyszer sajnálom.
*Mondja, majd újra felkapja a lányt a vállára. Azonban ő nem érzi a dolog jó oldalát. Neki nem kell kutyagolnia. Tovább gyalogolnak csendben, mígnem besötétedik, és mindenki tudja, hogy este mi van. Ilyenkor lehet a legkönnyebben összefutni az ork hordákkal. Azonban ezen a területen tényleg ritkán látni őket, még este is, de ha tovább halad akkor könnyen az orkok martalékává válhat. Mikor meghallja a lányt énekelni elmosolyodik. Gyönyörű, ám mégis szomorú ének. Olyannyira tetszik neki ez az ének, hogy szinte bele is borzong és teljesen belemerül az énekbe. Azonban egy esőcsepp kizökkenti őt ebből. Egyre vadabbul potyognak, tehát alaposan körülnéz, és megpillant kisebb barlangnak kinéző lyukat a hegyben.*
- Ma itt éjszakázunk. Mutat a barlangra.
*Becipeli őt a barlang elég szűk bejáratán. Többször is belerúg nagyobb szikladarabokba, azért mert azzal kell törődni, hogy a hölgy ne verje be a szép fejecskéjét. Magában átkozza a kis barlangocska szűk bejáratát, majd amint beérnek a barlang gyomrába, egy alig háromszor három méteres "terem" fogadja őket.*
- Tudom, hogy nem egy kényelmes házikó, de kérlek érd be ezzel. Amint vége visszakísérlek Völgyzugolyba, de addig is kérlek maradj nyugton. Nekem az is elég ha a nazgúl egy puszta pillantást vet rád, hogy tudja betartottam a szavamat, de nem fog téged bántani. Még ha az én életembe is kerül akkor sem. Mint mondtam betartom ezt az ígéretet.
*Hosszabb időre csend támad kettejük közt, majd a férfi megtöri a jeget.*
- Gyönyörű hangod van... Hol tanultad ezt a szép dalt?

Daleron & Enaid

Sajnálja.. Dehogy sajnálja, hisz önös érdekeit figyeli, a pénzt. Mikor már rájövök, hogy semmi sem segít, panaszos éneklésbe kezdek, s Undomielhez imádkozom dalommal, hogy vezessen ki a sötétből, amely egyre nagyobb a gyülekező felhőktől. És ekkor, hirtelen esni kezd. Először csak pár csepp, aztán egyre több, s végül mintha már dézsából öntenék. Hamar elázunk mind a ketten, s közben azt mondja, meghúzzuk magunkat "ott".. Tekintve, hogy nem tudok arra pillantani a hátán, amerre ő néz, nem igazán tudom, hol van az az ott, de bízom benne, hogy biztonságos hely az. Végül kiderül, hogy igen, mert ahogy látom, egy barlangba visz. Szűk a járat, s azon igyekszik, hogy ne üssem meg magam, s végül beérünk a barlang legmélyére... A hely szűk, és sötét. A fehér alakom elüt a sötéttől, de mivel fény nem ér, nem ragyogok. Mikor letesz, kissé mérgesen nézek rá.
-Amint vége? - kérdezem hitetlenül, majd következő szavain felsóhajtok.
- Mondd el kérlek, ha te a Nazgul elé viszel, olyannyira, hogy lát, majd életedet veszi.. Vajh ki ment majd tőle? És te így garantálod biztonságom? Nem vagyok ostoba, hogy elhiggyem szavaid! - mondom bosszúsan.
- Kezdem érteni, hogy apáim miért intettek óva az emberektől... - mondom ezt már csak magam elé, s neki dőlök a barlang falának. Átázott fehér ruhám rám tapad, ami kényelmetlenné teszi, de legalább nem fázom. Mi tündék jobban bírjuk a hőmérséklet változásokat. Aztán csend telepedik ránk, ő pedig bókol és újra kérdez. Habár dicsérete szinte elmegy fülem mellett, kérdésének butasága már válaszra késztet.
- Völgyzugolyban... Sok mindent tanulunk, köztük éneklést és zenélést is. - mondom, bár hangomon hallani, hogy kérdése ostobaság volt és hogy mennyire nincs kedvem ehhez az egészhez. Ezt jelzem azzal is, hogy elfordítom a fejemet, lesütöm szemeim. Majd.. talán később, ha elalszik, megpróbálok megszökni. Ha nem ma, majd holnap, előbb utóbb csak elfárad és elalszik.

/Enaid/

*A lány nem bízik a férfi erejében. Pedig talán jobban tenné. Nem volt még olyan, hogy egy mordori sikeresen felé kerekedett volna. Tehát csak csóválni kezdi fejét.*
- Engem nem öl meg egy kutya sem a fekete földről. A nazgúlok előnye az, hogy félelmet keltenek bárki szívében, de én nem félek semmitől. Na, meg persze a szárnyas bestiáikkal is állandó jelleggel riogatják a népet, de engem azok sem rémisztenek meg...
*Lesüti szemeit, majd folytatja.*
- Már kiölték belőlem a félelmet. Tűzben születtem, és a tűz tett árvává kétszer is. Azonban a nevelőapám annyit megtanított, hogy soha se ijedjek meg semmitől és, hogy a fegyver legyen a legjobb barátom...
*Kissé kezd frusztráló lenni ez a sötétség számára, tehát a lány észreveheti, ahogy szemei ismét felizzanak és a kezéből áradó tűz bevilágítja a kis termet. Ez a világítás azon praktikus megoldása mikor az ember nem füstöl össze mindent. Közben beismeri, hogy a feltett kérdés így hangosan kimondva elég idiótán hangzik.*
- Jó tudom... buta kérdés.
*Közben látja, hogy a lány elfordul és lesüti szemeit. Ezután ő a barlang falát kezdi nézni, de hamar megunja, majd halk éneklésbe kezd.*
- Hol vagy hazám,
Az út terel
Sok ösvény mentén térek el
Túl sötét, sűrű éjszakán
Már látom csillagfény raját
Köd és homály, Árny se vár
Tovaszáll...
Tova... száll.
*Ezek után már csak a ritmust dúdolja. Ezt a dalt még nevelőanyja énekelte neki altató gyanánt, és még a mai napig szereti eme fülbemászó nótát. Miután eldúdolta a ritmust csendben marad. Nem akarja zavarni a lányt ha esetleg aludni szeretne.*

Daleron & Enaid

Mikor lebecsültem erejét, elmondja, hogy ő tűzben született, s abban is lett árva, s hogy nevelő apja is csak bátorságra és harcra nevelte.
- Ha nem félsz semmitől.. az azt jelenti, hogy vakmerő, talán ostoba vagy. Egy Nazgul, nem olyan mint egy ork, vagy egy óriás pók. Erősebb, hatalmasabb, s elég egy vágás a kardjával, hogy megfertőződj, hogy aztán lelketlen lidérccé változz kevesebb mint pár nap alatt! - mondom komolyan rápillantva.
-Bátor akkor lesz valaki, ha a félelmet legyőzi. De ha félelem nélkül rontasz olyan erőknek, amelyek egész Középföldén hírhedtek, akkor tényleg elég elkeseredett lehetsz, hogy nincs értelme életednek, s így feladod. De ha fel is adod, legalább engem ne rángatnál bele. A Nazgullal akkor is meg kéne harcolnod, ha nem lát meg engem, mert akkor dühében fog rád támadni. Nincs értelme a csapdádnak, mindenképpen harcolnod kell vele, ha elé járulsz. - mondom, s hirtelen a mágiájával fényt csinál a kis lyukban. Az átázott fehér ruhám kissé átlátszik, habár fehér bőröm miatt alig észrevehető, azért elszégyellve takarom el magam, arcomon halvány pírrel hajtom le fejemet. Mikor leesik neki, hogy kérdése ostobaság volt, bevallja, majd.. Énekelni kezd. Hangja nem olyan, mint a törpök rekedt csörgése, vagy a tündék csilingelő éneke. Annál.. sokkal nyersebb, de még is dallamos és lágy. A hangok és a szöveg mind-mind nagyon meghat, főleg, hogy a szöveg minden szavát mélységesen átérzem, s a végére halkan sóhajtok egyet... Egy apró könnycsepp gurul le az arcomon.
"Hol vagy hazám.."?

» Daleron Narchenar és Enaid
» Daleron Narchenar
» Daleron Narchenar és Ulios
» Faineth (Enaid)