Gödrös Toma

Pár napnyi séta után elértem az Esthajnal-dombokat. Felmásztam a legközelebbi dombra és körülnéztem. Láttam a Tavat és egy nagy várost, valamint pár tábort, ahol a Dunadánok gyűltek össze.
,,Szép látvány. De sajnos tovább kell mennem Észak felé."
Ekkor neszeket hallottam a hátam mögött. Fogtam a kardomat és hátra fordultam.
- Ki az!
Semmi válasz.
- Ki vagy!
Még mindig semmi válasz, de a neszek egyre hangosabbak lettek. Így hát fogtam magam és kirántott karddal tettem egy pár lépést előre. Ekkor kiugrott egy ember a legközelebbi bokorból.
- Ha! Most megvagy! Add ide a térképet és szabadon távozhatsz. De ha nem, meghalsz.
,,Ez biztosan követett az ösvényen." mondtam magamban.
- Nem adom oda neked ezt a térképet! - mondtam az embernek és neki rontottam.
- Akkor meghalsz, te kis féreg! - üvöltötte az ismeretlen és ő is támadott, késsel a kezében.
Kardommal belevágtam az ismeretlen lábába, aki felüvöltött fájdalmában. Ő késével alig tudott elérni. Egyszer csak az ismeretlen holtan rogyott össze, egy nyílvesszővel a hátában. Felnéztem és egy Dunadánt láttam a domb tetején.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen, uram, jól vagyok. Csak egy kisebb vágást kaptam az arcomra. - feleltem.
- Mi van a kezedben? - kérdezte az íjász.
- Egy térkép. - feleltem. - Néhány napja találtam egy romos épületben, egy halott kobold kezében. Ha van köztetek valaki, aki el tudja olvasni azt a feliratot, mely a nyíl alá van írva?
- Gyere velem a táborba. Ellátjuk a sebedet és meglátom, mit tudunk majd tenni a térképpel kapcsolatban.
- Honnan veszed, hogy el kell látni ezt a vágást?
- Mert méreggel van áztatva ez a kés, mégpedig olyan méreggel, mely lassan, de igen fájdalmasan öl. Ha nem látjuk el a sebedet, akkor begennyed és elfertőződik. A végén a méreg megállítja a szívedet és meghalsz.
Mivel már előre megtudtam mi fog történni velem, egyetlen sebtől, nem tehettem mást, mint követtem az íjászt a közeli táborba, mely pont a domb alján, a tóparton volt.

Miután elértünk a táborba, hirtelen elsötétült minden.
Később egy sátorban tértem magamhoz. Sebeimet ellátták, jól betakartak. Kibújok a takaróból és kimegyek a sátorból. A tábor vezetője azt a térképet szemlélte, ami nálam volt és közben a többi emberhez beszélt.
Alig hallottam, mert fájt a fejem. Igen, ez a méreg egyik utóhatása volt. A mérget kiszívták ugyan, de lehet, hogy egy kicsi még maradt a sebben.
A vezető intett nekem, hogy csatlakozzak a gyűléshez. Odamentem és már már tisztábban kezdtem hallani, mit beszélnek a táboriak.
- Az orkok felmennek északra. Mint tudjátok, Fornostnál van egy egységünk. Nekünk meg fel kell mennünk Arnorba, segítséget nyújtani az ottaniaknak. Ha az orkok előbb érnek oda, mint mi, akkor elvesztettük az egyik legjobban védhető állást. Hála ennek a hobbitnak - itt felém mutatott -, megszereztük ezt a térképet és lehetséges, hogy előbb érünk Arnorba, mint ők.
- Hány fővel kell számolnunk, uram? - kérdezte az egyik íjász.
- Nem tudom. - felelte a táborvezető.
- Nem tudja uram?
- Csak annyit sikerült megfejteni, hogy egy felderítő egység megy először arra a területre megfigyelni, hogy az ellenségnek mekkora ereje van.
- Elnézést uram! - mondtam - A felderítőktől nem kell aggódnunk, mert mind meghaltak.
- Tessék? Halottak? Te ölted meg őket? - kérdezték többen is.
- Nem, nem öltem meg őket. Már egy ideje halottak voltak, mire megtaláltam őket a Déli domboknál. Az egyiknél volt ez a térkép és éppen Arnor felé tartottam az ottaniakat figyelmeztetni a közelgő veszélyre, amikor feltartóztattak.
Egy ideig tartó beszélgetés és eligazítás után az egész tábor hadrendbe állt. Ekkor már teljesen remekül voltam. Kaptam egy kisebb vértet és egy pónit, hogy tudjak haladni a csoporttal. Jó 30-40 ember volt a csoportban, férfiak is, nők is.
A táborvezető kiadta az utasítást az indulásra.

Pár óra múlva a csoport egy elágazáshoz ért. A táborvezető tudta, hogy nem a hegy felé kell menni, mert akkor a Forcheli öbölben fogunk kikötni. Így nem volt más hátra, mint egyenesen előre, Arnor felé. Néhány perc múlva elhagytuk az Esthajnal-dombokat és egyenesen a Szürke-hegység felé vettük az irányt.

Nemsokkal később egy ork hordába botlottunk, a tábor vezetője meghalt egy váratlanul kilőtt fekete nyílvesszőtől, így a rangidős dúnadán lett az új vezető. A harc közben három ork farkaslovas eltűnt a csatatérről, így az új vezér engem és még egy pár lovast küldött a három ork után. Visszafelé kellett mennünk a farkasok nyomait követve, de nemsokkal megtaláltuk őket és gyorsan végeztünk is velük. Mind a három orkot és persze a hátasaikat egyenként nyilaztuk le. Nálam persze nem volt nyíl, így csak figyeltem amint a csapatom többi tagja lesből a halálba küldi az ellenséget.
Miután végeztünk, visszamentünk a többiekhez, eltemettük a halott táborvezetőt és még öt embert, majd mentünk tovább.

A visszaúton valami furcsát éreztem, mintha valaki vagy valakik követtek volna. Már elértük az útelágazást valami mozdult a sűrűben. Társaim a sűrű bozótos felé fordultak, az egyikük holtan esett le a lováról, a hátában egy fekete nyílvessző volt. A másik társam leszállt a lóról és bevetette magát a sűrűbe, hogy megbosszulja társa halálát.
Fél perc múlva hallottam, hogy a társam felordít, majd ezt követően egy nagy ütést éreztem a fejemen. Nem emlékeztem semmire sem ami ezután történt...