Daleron Narchenar és Ulios

A Rhun vidéken elterülő nagy vízfelület, melyet a Sebes-folyó táplál.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Kedd Aug. 05 2014, 16:17

Daleron & Ulios

Testőröm lesz?

Átlagos reggelnek indult a mai is. Már nem is számolom a napokat, amik elhalandnak melletem. Messzire jutottam otthonról! Már annyi térképem van, hogy alig bírom rendesen eltenni őket. De még mindig nem tartok velük sehol sem! Kezdem érteni apám miért nem akarta elvállalni. Azt leszámítva, hogy világot látok igencsak unalmas az út.
Ami pedig ennél is rosszabb egyre veszélyesebb helyeken járok. A héten már negyedszerre kellett eleresztenem Astafelt és valami búvóhelyet találni magamnak. Honnan a jó Valából jön ennyi ork? Ezek mellett nem lehet nyugodtan dolgozni. Nem mellesleg a folyamatos idegeskedéstől teljesen kifáradtam.
Este nem is nagyon merek semerre sem menni. Olyankor még többen vannak ezek a szörnyek. Ma reggel a hajnallal együtt indultam útnak Astafel hátán. Keletnek mentünk a Rhun-vidéket akarom feltérképzni. Eddig viszonylag jól haladok. De a tengert nem találom sehol. Pedig nem kellene már messzire lennie.
- Nyugalom Astafel! Majdcsak megta... Oda nézz meg van! Végre! Ugye tudod most mi jön? Megkerüljük és rajzolok! - Válaszul egy lehorgasztott fejet kaptam, amit hevesen megrázott. Forgattam egyet a szememen. - Nézd a jó oldalát, addig sem kell mellettem lenned!
Elnevettem magam, ahogy hirtelen felkapta a fejét és megindult a tó irányába. Ez az én lovam szeret szabadon futni. De mindig visszajön, ha hívom. Egy kincs és egy igazi barát ez a ló. Mind a ketten izgatottan haladtunk a tó felé. Mikor odaértünk megitattam a lovamat, majd megtöltöttem a kulacsomat.
Elmagyaráztam Astafelnek, hogy napnyugtára legyen itt majd leültem a partra és magam elé terítettem a pergament, elővettem egy kis szenet, majd felvázoltam a helyet. Igyekeztem minél alaposabb lenni. Nem kis munka egy térkép elkészítése. Mikor befejeztem már lemenőben volt a nap. Elpakoltam a felszerelésem, majd felálltam.
Gyűjtöttem magamnak tüzifát és kiválasztottam a helyet, ahol éjszakázni fogok. A tó partján találtam meg a helyet. Magasabb sziklák vettek körbe, s csak egy kisebb helyen lehetett lemenni a parthoz. Itt gyújtottam tüzet. Mikor lement a nap Astafel is megjelent. Minden rendben volt, így elővettem egy kis ételt és vacsoráztam.
A vacsora után a csillagokat kezdtem el nézni. Mindig elkápráztatnak meg az otthonomra emlékeztetnek. Ekkor azonban Astafel nyugtalankodni kezdett. Lassan felálltam elővettem a tőreimet. Nem vagyok valami jó harcművész, de meg tudom magam védeni ha kell! Remélem! A kis rés felé fordultam és a tőröket magam elé tartva feszülten figyeltem, hogy mi izgatta fel a lovamat.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Kedd Aug. 05 2014, 17:20

/Ulios/
/Testőröm lesz?/

*A napkelte narancssárgás színei egy sötét csuklyás alakot rajzolnak a pusztára. Minden egyes lépését halk páncélcsörgés követi. A ruhájához tartozó fekete szövetdarabok csak úgy ringanak a szélben. Már több napja úton van és egy ork csapat nyomában halad. Szép kis összeget kap ha a vezérük feje a megbízó lába elé kerül. Azonban ezek a mordori férgek hatalmas előnyben vannak a hátasaiknak hála, de hála az égnek azok a dögök sem bírnak örökké loholni és meglehetősen tartós nyomokat hagynak. Azonban a csuklyás sem képes éjjel-nappal folytatni gyalogtúráját, tehát úgy dönt keres magának egy árnyékos helyet és lepihen ott. Még fél óra gyaloglás után rálel egy barlangra. Nem is késlekedik, azonnal letelepszik a barlang falához dőlve az árnyékban. Nagyot ásít, majd vígan hátradől. Épp készülne elaludni mikor a barlang mélyéről baljóslatú morgás tör elő. A férfi tudja, hogy ez mit jelent, de reménykedik benne, hogy téved. Nagyot sóhajt, majd feláll. Leveszi hátáról mágikus botját és fényt csihol. Pont ahogy sejtette. A fény bevilágítja az egész barlangot, és sajnos az elég kellemetlen személyiségű házigazdát is.*
- A pokolba... mért van az, hogy minden második barlangban van egy troll?
*A költői kérdésre válaszul mást nem kap mint egy falrengető üvöltést.*
- Hát ennyit a pihenésről.
*Arcéra mosoly telepedik, azonban mikor a hatalmas rondaság előkészíti a fogadóajándékot, pontosabban egy jókora sziklát, el is tűnik az arcáról. Gyors kántálásba kezd, a kék szempár pedig teljesen elvörösödik. A botjában levő vörös égkő izzani kezd és mikor a troll elhajítja a a még átlagos méretűnek sem mondható hatalmas sziklát, a botból egy hatalmas tűzgolyó csapódik ki, mely darabokra robbantja a sziklát. Pár kisebb törmelék lepattan a férfiről, azonban a szikla darabjainak nagy részét a troll kapja viszonzásképpen.*
- Szép dobás... de most én jövök.
*Egy kézre fogja fegyverét és futva indul el a hatalmas dög felé. A bot végén lévő penge csak úgy dobálja a szikrákat, miközben a sziklát karcolja. Mikor az ellenséghez ér egy tigrisbukfenccel elugrik annak viszonylag lassú támadása elől, és megsebzi a szörny lábát. Azt leszámítva, hogy a troll sokkal mérgesebb lett nem ért el szinte semmit. Újabb támadás érkezik a férfi felé. Pontosabban a troll keze, de éppen, hogy sikerül elhajolnia előle, és a kezén is ejteni egy mélyebb vágást. A férfi ezután gyorsan hátra ugrik, és lecsatolja botjáról a pengét. A kardot jobb kézre fogja, a bot többi részét pedig visszateszi hátára. Újra nekiindul a trollnak és egy becsúszással mögé kerül, majd felmászik a hátára, és pillanatokon belül a fejéhez ér. A szörnyeteg megpróbálja leszedni őt a fejéről, de ezért jutalmul csak egy vágást kap, majd végül egy kegyelemdöfést a koponyájába. A hatalmas dög a földre hullik és végleg elhagyja az élők sorait. A csuklyás letörli fegyverét, majd összerakja fegyverét és elindul, hogy folytassa az üldözést...*

*Már besötétedett mire elérte a Rhún-tenger partját. Ez már elég veszélyes terep tehát már óvatosabban próbál meg közlekedni. A nyomokat is már alig tudja kivenni a sötétség miatt. Már épp ott tartana, hogy összedob egy kis táborhelyet mikor a sötétben meglát egy alakot. Mevonja vállát, majd halkan követni kezdi. A sötét alak eltűnik szeme elől, de csak mert két hatalmas szikla közé sétál be. Oda is óvatosan követi, és amint meglátja a kis ösvény végén égő tüzet felvonja szemöldökét. A tűz kirajzolja a követett személyen lévő mindenféle fémhulladékból összetákolt páncélzatot.*
~Egy ork.~
*Szép lassan elindul utána és mikor az ork a kis ösvény végéhez ér megszólal.*
- Na lám... egy tündeszuka.
*Kivonja kardját, de használni már nincs ideje. Mellkasát hátulról egy penge fúrja át és egy férfi hangja hallatszik mögüle.*
- Na lám, egy bűzös ork.
*A férfi kirántja belőle a pengét és hátra rántja. Élettelen teste hordóként gurul le az ösvényen, de a férfi nem törődik vele. Elteszi fegyverét, majd hátrahajtja farkasprémből készült csuklyáját. Eztán végignézi az előbb említett tündét és elmosolyodik.*
~Hehe... úgy tűnik kisértenek engem ezek a tündék.~
*Feltartja kezét és a lányhoz szól.*
- Üdvözlöm hölgyem! Ne féljen barát vagyok nem pedig ellenség.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Kedd Aug. 05 2014, 20:22

Daleron & Ulios

Testőröm lesz?

[left]M[color=#D3D3D3][font=Georgia]iután elengedtem Astafelt, hogy foglalja el magát. Egyedül maradtam a tenger partján. Vettem pár mély levegőt, hogy kicsit lenyugodjak és összeszedjem az emlékeimet az eddig vezető útról. Pontosnak kell lenni, mert amúgy semmi értelme nincs térképet csinálni, ha el van tájolva! Csak olyanokat rajzolsz le, ami hazugság.
Mikor összeszedtem a gondolataimat, magam elé vettem a pergament, ami csak félig van készen. Majd kezembe kaptam a szenet és elkezdtem felvázolni a vonalakat, amik a jenlegi helyzetemhez vezetnek az Anduintól. Minden részletre ügyeltem semmit sem akarok kihagyni. Ha másnak nem is de nekem minden ér és kis patak fontos!
Jó darabig eltartott mire mindet lerajzoltam. Persze amint lehet majd rendesen is meg akarom csinálni, ugyanis a szén könnyebben sérül, mint a tinta. Nekem pedig maradandó térkép kell. Nem egyszer használatos. Nem ettem, nem ittam és nem foglalkoztam semmivel addig, amíg a térképen dolgoztam.
Amikorra végeztem már kezdett lemenni a nap. Eltettem a dolgaimat, majd elindultam tüzifát szeretni. Összeszedtem a földről annyi száraz ágat, amennyit tudtam. Majd elmentem magamnak alvóhelyet keresni. Amit hamar meg is találtam. Hiszen sok szikla van erre, s pár szikla között találtam megfelelő helyet.
- Áh Astafel! Csakhogy visszajöttél! Nem akarom, hogy bajod legyen ugye tudod? - Erre prüszkölt egyet. Elmosolyodtam és megetettem, majd miután a tüzet meggyújtottam én is elfogyasztottam a vacsorámat. Nem volt valami nagy, de nekem teljesen megfelelt.
Ezután a csillagos eget kezdtem el figyelni. Belegondoltam mennyire elkápráztat engem a csillagok látványa. Boldog emlékeket ébresztenek bennem és az otthonomra emlékeztetnek. Nosztalgikus érzés ahogy figyelem őket és teljesen el is felejtem, hogy mennyire veszélyes helyen vagyok.
Ekkor azonban Astafel idegeskedni kezd. Rosszalóan húzom fel a szemöldököm, majd felállok és tőreim elővéve, s azokat védekezően magam elé tartva álltam fel és kezdtem el bámulni a két szikla közét, ami az egyetlen bejárat volt a kis pihenő helyemre. Feszültem figyeltem, pillanatokig nem láttam semmit.
Azonban pont mikor megnyugodtam volna megjelent egy ork és megszólalt. ~Tündeszuka?! Hogy mer ez így beszélni velem?~Na jó csak magamban van ekkora szám. Teljesen lefagytam, ahogy megpillantottam a támadómat. Kirántotta a kardját. Astafel éppen rugott volna, mikor megjelent egy kard hegye a gyomrából kiállva.
Elkerekedett a szemem, s nem tudtam felfogni mi történt még egy hangot hallottam. Majd az ork összeesett és eltűnt a szemem elől. Helyén pedig egy férfi állt és eltette a fegyvert, ami az előbb küldte a másvilágra az orkot. Az idegen felemelt kézzel lépett egyet felém, mire én egyet hátra, figyeltem ahogy rám néz.
- Üdvözlöm uram! Köszönöm, megmentette az életemet! Ha nem ellenség nyugodtan foglaljon csak helyet. Gondolom maga is szeretne pihenni. Mert én igen, nagyon is...- Mondtam kicsit dadogva. Majd Astafelhez közel leültem a földre. Mereven figyelve a férfit.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Kedd Aug. 05 2014, 21:41

/Ulios/
/Testőröm lesz?/

*A lány még mindig kissé nyugtalannak tűnik ezért hát a férfi kellemesen rámosolyog, hogy kissé megnyugtassa. Tekintete végigvándorol a hölgyön és mi tagadás egy pislantásnyi időre megpillantja annak idomait is, de még mielőtt bárki észrevenné újra felveszi a szemkontaktust. Lehet, hogy egy úriember és ezért hát nem is szívesen bámulja a hölgyek adottságait, de hát ő is férfiból van és nem mindig tud ellenállni a "csábításnak".*
- Nem kell félni. Ez már nem, hogy ártani, de lélegezni sem fog tudni. Ha pedig jönnének még akkor sem kell kétségbe esni amíg én itt vagyok.
*Nem tudja, hogy az utolsó mondattal most rontott vagy javított a helyzeten, de már késő visszavonni. Talán ez az élet egyik legnagyobb hibája... csak ez most nem a legjobb perc azon, hogy ismét nekikezdjen filozofálni az élet nagy kérdéseiről.*
- Had mutatkozzam be hölgyem.
*Udvariasan meghajol, majd megszólal.*
- A nevem Daleron Narchenar. Más néven A Sárkányfióka.
*Ha a lány bemutatkozik akkor bizonyos szinten bízik a férfiban azonban ha nem hát nem. Mindenesetre elfogadja az ajánlatot és hátát a sziklának támasztva leül.*
- Hát igen. A pihenés tényleg nem esne rosszul. Már büszkén mondhatom, hogy két napja kutyagolok megállás nélkül, egy csapat ork után loholva. Mikor pedig le akartam pihenni az egyik barlangban, hogy is mondjam... elég kellemetlen házigazda fogadott. Méghozzá egy troll. Aztán kénytelen voltam jobb létre szenderíteni...
*Most aztán tényleg komolyan elgondolkodik azon, hogy tényleg jót e mondott. Elvégre a tündék néha még azt a szörnyet is sajnálni tudják ami kis híján letépte a fejüket. Tény és való furcsa lények, de az ő szemükben pedig gyakran az emberek a furcsák.*
- Na és magát mi hozta ide hölgyem?
*Teszi fel a kérdést csendmegtörés céljából. Már így is többet beszélt a szokásosnál, de ebben az is közrejátszik, hogy már több napja nem talált élő társaságra. Bár a trollal kommunikált, de tőle válaszul csak morgást meg egy jókora sziklát kapott válaszul. Visszatérve a témára örül, hogy végre talált magának egy beszélgetőpartnert... Kissé kezd kiakasztó lenni ahogy a lány ilyen meredten bámulja Daleront, de ő inkább már nem is foglalkozik ilyesmivel. Helyette vet egy pillantást a tűzre, ami már majdnem kialudt. Kinyújtja páncélozott balját és tenyere közepén egy kisebb tűzgolyó formálódik ki. Egy nagy sóhaj, majd a tűz felé lövi a kis lángoló labdát amitől az ismételten fellángol.*
- Máris jobb.
*Mosolyog rá ismét a lányra.*

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Szer. Aug. 06 2014, 01:42

Daleron & Ulios

Testőröm lesz?

Gondolom mondanom sem kell, hogy nem bízom meg minden jött ment emberben, akivel összehoz a sors! Nem ám, ennyire nem vagyok ostoba. Az emberek is tudnak gonoszak lenni, sőt köztünk is vannak olyanok, bár ritkák, akik semmibe veszik az életet. Egy tündében se bíznék, ha nem ismerem, nem hogy egy emberben.
Ekkor azonban megeresztett felém egy kedves mosolyt, minek hatására kicsit enyhültek a vonásaim, s mintha az izmaim is elernyedtek volna. Jól megnéztem magamnak a férfit. Talpig páncélban van és farkas bunda van a hátán, biztos ork vadász. Furcsa figura, de megmentette az életem, így nem kifogásolom a kinézetét.
Nem akarom, hogy váratlan hátba támadást kapjak, így igyekszem minden tettemet alaposan megfontolni. Ezért is csak lassan folyamatosan az embert figyelve lépkedek oda Astafel mellé. Valahogy nyugodtabb vagyok, a lovam mellett. Magabiztosságot ad, ha nem is sokat, de ad.
- Megnyugodtam. Semmi kedvem se lenne pont most Valinorba vándorolni Madnos csarnokába! Maga ért a harchoz, azt hiszem tényleg nem kell aggódnom, amíg a közelben van! - Mondtam arcomon halványka mosollyal. Nem hiszem, hogy bántani akarna, de jobb biztosra menni.
Mondjuk az utolsó mondat elég furcsán hangzott, de nekem jelen pillanatban csak az a fontos, hogy megmaradjak és ne egy ork keze által haljak meg. Még csak az kellene. Egy ork öljön meg! Bár amennyire én meg tudom magam védeni, az nem sok ha egynél több orkal futok össze, akkor nekem annyi!
Ekkor hirtelen meghajolt és megszólalt. Elmosolyodtam, bízik bennem idegen létemre annyira, hogy elárulja a nevét. Ezt egy gyilkos nem tenné meg. Gondolom én, de persze nem tudhatom. A bemutatkozását követően biccentettem egyet, majd én is megszólaltam. Nem tudom mennyire bízhatom benne, de ha már ő megtisztelt engem, a legkevesebb, hogy én is ezt teszem.
- Örvendek a találkozásnak Daleron! Én pedig Merenor lánya Ulios vagyok! Egyszerűen csak Ulios! - Mosolyogtam rá kedvesen. Eszem ágában sincs elzavarni azt az embert, aki megvédheti a bőröm, ha ma este erre vetődik még egy vagy több ork. Azért nem vagyok ostoba tanultam valamit azalatt a hamarosan kétezerötszáz év alatt.
Lassan leültem Astafel lába mellé, de persze még mindig a férfit figyeltem. Lehet, kicsit paranoiás vagyok, na nem tudok vele mit csinálni. Legnagyobb örömömre elfogadta a meghívásomat és leült velem szemben, a hátát pedig a sziklának döntötte. Arcomon csak az a halványka mosoly volt látható. Azért nem akarok sokkal többet mutatni magamból, mint amit muszáj. Márpedig egy arcról sok mindent le lehet olvasni.
~Ork csapat? Na ne, ezek többen vannak! Jól éreztem én Lorienben, hogy inkább északnak kellett volna mennem! Ügyes vagy Ulios, most beleszaladsz egy csapat ork markaiba. Pedig még Mordor felé is el kell mennem! Kezdek ideges lenni!~Hisztiztem magamban. Persze teljesen feleslegesen! Semmi értelme akkor is meg fogom csinálni.
Kellemetlen házigazda? Hirtelen nem értettem mire gondol! Viszont mikor kimondta a troll szót felállt a szőr a hátamon! Nem láttam még élő trollt hála Erunak, de tudom mire képesek. Rosszabbak néha mint az orkok. Igaz joguk van az élethez, de kinek nincsen joga? Az apám mindig azt tanította, hogy nem szabad ölni, de nem kell sajnálni azt, aki öl és azt sem, akit önvédelemből ölnek meg.
A legtöbb tünde most felháborodott volna, hogy miért kellett egy életet kioltani. Mi viszont nem vagyunk olyanok, mint a többiek otthon Szürkerévben. Ahogy a Bakacsinerdő tündéi is mások mi is mások vagyunk, mint a Völgyzugolyiak vagy a Lórieniek. Mégis mind tündék vagyunk, csak máshogy gondolkodunk. Ember és ember közt is van különbség, mint tünde és tünde közt is.
- Akkor kemény napjai lehettek! Egy troll hatalmas pusztításra képes és fáradtan még nehezebb lehet vele harcolni! Elismerésre méltó a kitartása. De gondolom ezzel maga is tisztában van! - Mondtam egy kedves mosolyt megejtve, majd megint visszaerőltetve a halvány mosolyomat.
Elmosolyodtam mikor megkérdezte engem mi hozott ide. Bár tisztában vagyok vele, hogy nem fogja nagyon érdelelni a dolog mégis kíváncsian várom a reakcióját. Kicsit közelebb húzódtam a sziklához, nekidőltem. Igyekeztem fenn tartani a szemkontaktust, majd teljesen nyugodtan megszólaltam.
- Térkép! Térképész vagyok Szürkerévből. Azzal a szándékkal járom a világot, hogy pontos térképet készítsek Középföldéről! Bár azt hiszem elég veszélyes helyre jutottam. Legalábbis az én harcitudásommal nagyon veszélyes helyre! - Mondtam, s egy fintor is megjelent az arcomon. Nem szeretek harcolni ezért nem is tanultam meg soha. De most jól jönne, ha egy kicsit tudnék legalább harcolni nem csak annyit, hogy dobni tudok a tőrrel.
Kicsit különös érzés újra élőlénnyel kommunikálni. Már olyanra értem, aki tud is válaszolni szavakkal. Mert Astafellel folyamatosan beszélgetek, de az nem ugyanolyan. Jól esik a társaság. Mióta elhagytam Lórient nem volt rendes társaságom. Üdítő ez a kis változatosság. Remélem neki sem baj!
Csak most kapok észbe, hogy még mindig úgy figyelem, mintha gyilkos lenne, aki rám akar támadni. Veszek egy mély levegőt és igyekszem ezt a tekintetet eltűntetni. Persze eltart egy darabig, de végül csak sikerül. Szemeim a tüzet kezdik el figyelni, ami eddigre már majdnem kialudt. Ha egyedül lettem volna, akkor innentől kezdve sötétben éjszakáztam volna.
Most azonban nem ez volt a helyzet ugyanis a férfi megmozdult. Kételkedő pillantással figyeltem, ahogy felemelte a ball kezét és amint kinyitotta a tenyerét egy kis tűzgömb jelent meg benne. Eltátottam a számat. Életem kétezer párszáz éve alatt nem láttam még ilyet. Sóhajtott egyet, majd a kis gömb a tűz felé indult, s mikor elérte az újra fellálngolt.
Arcomon még mindig a döbbenet uralkodott. Annak ellenére, hogy az ember kedvesen szólalt meg és még rám is mosolygott. Egy két pillanatig meg se tudtam szólalni. Csak tekintgettem hol a férfire, hol a tűzre. Majd nagynehezen még mindig meglepetten, de már inkább kíváncsian szólaltam meg.
- Ezt meg hogyan csinálta? - Tessék csak ennyi jött össze. Szégyelhetem magamat, de nem tudok többet mondani. Elkápráztatott ezzel a... Nem tudom mi volt ez, csak azt hogy mágia! Viszont nagyon tetszik, lehet csak azért mert még nem láttam, de akkor is tetszik nekem hihetetlenül.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Szer. Aug. 06 2014, 16:38

/Ulios/
/Testőröm lesz?/

*Mosolyogva figyeli a lányt aki egy percre sem veszi le pillantását róla. Kész csoda, hogy nem esik orra mikor a lova mellé sétál. A férfinak legszívesebben nevetni támadna kedve ezen, de magába folytja. Ez főleg akkor esik nehezére mikor a lány megszólal.*
- Ugyan hölgyem... mellettem még egy orkokkal teli verembe is beugorhatna akkor sem esne baja.
*Bár kissé túlzott bizonyos értelemben mond valamit. Elvégre vannak megfelelő igéi amik hatalmas pusztításokra képesek, de nem alkalmazza őket túl gyakran előidézésük időtartama miatt. Minél erősebb mondhatni annál hosszabb ideig tart az ige elmormolása, némelyikhez pedig pontos célzás és hatalmas energiaveszteség is szükséges. Ezért is rakatta fel a pengét mágikus botja végére. Jóval több hasznát vette eddig mint a tűzmágiának... Lassacskán a hölgy is bemutatkozik. A férfi arcán még szélesebbé görbül a kedves mosoly.*
- Szép név.
*Mondja végül. Örül annak, hogy a lány viszonozza a kedves mosolyt. Mostanában más mosolyt nem látott mint az orkok önelégült mosolyát, de az is csak a boldogságukat jelképezte, hogy végre vacsorára találtak. Csakhogy a vacsora volt olyan kedves, hogy a képükre égette az önelégült vigyorukat. Lassacskán letelepedik a földre, és lassacskán a lány is követi ebben a cselekedetében.*
- Ami azt illeti ez számomra semmiség. Már volt, hogy rákényszerültem arra, hogy három trollal álljak ki egyszerre. Bár ott kihasználtam a barlang tetején csüngő hegyes cseppköveket... A kitartásomban pedig nincs semmi különös. Csak az átlagnál jobban bírom a strapát.
*Lassacskán megkapja a választ a kérdésére és kissé el is csodálkozik. Úgy tűnik mostanság a tündék elég kíváncsi természetűvé váltak ha ilyen messze vándorolnak biztonságos városaiktól.*
- Ilyen veszélyes helyre vándorolni egy ló, és pár tőr társaságában? Tény és való nem túl biztonságos.
*A lány teljesen ledöbben a kis "trükktől". Pedig ebben nincs semmi nehéznek mondható. Tanulását is ezzel az alapvető kis lángcsiholással kezdte meg.*
- Nos, ahogy azt észrevehette, fejvadászi munkásságom mellett egy tűzmágus vagyok... Tudom nem a egyik sem a legjobb szakma, de hát valamiből meg kell élnie a magamfajta vándoroknak is.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Szer. Aug. 06 2014, 21:59

Daleron & Ulios

Testőröm lesz?

Kicsit kétségbe ejtő, hogy folyamatosan mosolyog rám, miközben én Astafel felé lépkedek. Bár én is furcsa látvány lehetek, főleg, hogy le sem veszem a tekintetem róla. Nem bízom meg idegenekben és főleg nem gyilkosokban. Na nem mintha bárki másban naívan megbíznék, amúg is eléggé visszahúzódó vagyok.
Bár nem hiszem, hogy okom van az aggodalomra, hiszen nem ölt meg, pedig megtehette volna. Nagyon is könnyen. Vagy csak azért nem ölt meg még mert előtte szórakozni akar egyet velem! Brr... Az ilyen gondolatokat jobb, ha kiverem a fejemből, mert idegesebb leszek tőle, mint előtte.
Láttam rajta, hogy majdnem elnevette magát a látványomtól. Gondolom, ha elestem volna meg ki is tört volna belőle a nevetés. De azért ennél ügyesebb vagyok. Nem hiába vagyok én tünde. Az egyensúlyommal semmi baj sincsen, nehezen esek el, még így is, hogy nem nézem hova lépek, csak megyek.
- Nem kételkedem a képességeiben uram, de azért nem teszem próbára, ha nem haragszik meg. Életben akarom még maradni, mint már azt említettem egyszer önnek. - Feleltem neki egy kicsit felhúzott szemöldökkel és kételkedő pillantással a szememben.
Azért mindent én sem hiszek el. Lehet, hogy jó, de nem hiszem, hogy annyira, hogy egy egész veremnyi orkot el tudjon intézni még azelőtt, hogy tudnának engem bántani. Tipikus ember folyton nagyobbnak látatják a dolgokat, mint amik igazából. Mondjuk vannak kivételek is, s nem lehet tudni ki éppen milyen.
Én csak azt tudom, hogy hallottam embereket beszélgetni és amennyit értettem belőle abból a nagyja mind eltúlzott hazugság volt. Viszont ez az ő világuk is, szabadok, mint mindenki nem szabhatjuk meg nekik, mikor mondjanak igazat. Láttam már olyan tündét is aki elhallgatta az igazságot és szép szóval helyettesítette.
Mindenki egyenlő a szememben, addig amíg az életemre, vagy más életére nem tör. Az olyan teremtmény nem érdemel több tiszteletet, mint a legnagyobb gonosz! Bár az emberek gyakran elfelejtik, hogy a föld amin élnek nem egy olyan dolog, ami nem érez semmit. A földön minden él és mindennek van joga élni.
Mikor a férfi bemutatkozott nekem. Elkönyveltem magamban, hogy csak nem egy gyilkos, vagy ha az akkor nagyobb bajban vagyok, mint hittem. Bemutatkozott ez a bizalom jele, s az illem azt kívánja, hogy kedvességre kedvességgel. Bizalomra pedig bizalommal feleljen a tünde. Ezért én is bemutatkoztam neki.
Az ember arcán a mosoly meg szélesebbre húzódik amint kimondom a nevemet. Látom a szemében, hogy örül neki, hogy én is kedvesen mosolygok rá. Hát igen gondolom az orkok nem mosolyognak így senkire sem, ahogy én mosolygok most rá. Üdítő változás lehet a számára.
- Nagyon köszönöm, kedves öntől, hogy így gondolja! - Mondtam, s arcomra halványka pír szaladt. Belegondoltam mennyire nem szerettem fiatalon a nevemet. Viszont mióta eljöttem otthonról mindig dícsérik a nevemet. Először a Megyében az a Peregrin nevű hobbit, utána Elrond úr, majd szépen sorban mindenki, akivel találkoztam. Most pedig ő is.
Kezdek hálás lenni anyámnak, hogy ezt a nevet adta nekem. Tényleg különleges nevem van, mikor Rohanban voltam egy idős asszony házában és bemutatkoztam neki megkérdezte, hogy tudom-e mit jelent a közös nyelven a nevem! Erre azt feleltem, hogy nem. Akkor tudtam csak meg mit jelent s nagyon meglepett a dolog. "Gondolj rám virág" hát igen anyámnak vannak ötletei.
Mikor a férfi letelepedett, s nekidőlt a falnak. Egy kisebb szünet után én is követtem a példáját. De persze végig szorosan Astafel lába mellett maradtam. Nem tudom mit várok szegénytől, hogy megvédjen engem az idegenektől. Ha karddal jönnek nekem annyi, ha velem van, ha nem.
- Magának lehet, hogy semmiség. Nekem viszont annál nagyobb dolog uram. Nekem még ezzel az egy orkal is meggyűlt volna a bajom! Nem hogy egy trollal. Ha pedig egyenesen hárommal kellett volna szembe néznem... Hát azt hiszem, akkor most nem lennék itt. Akkor is dícséretre meltó, amit tett, ha nem gondolja annak. Ebben nem nyitok vitát.
Mondtam kedvesen mosolyogva, de ellentmondást nem tűrő hangon. Számomra elképesztő, amit tett. Igaz én magamból indulok ki. Én nem tudnék még csak hasonlót sem csinálni. Inkább futok az életemért, mintsem hogy harcba szálljak érte. De legbelül tudom, hogy csak most jutottam veszélyes helyekre. Innentől kezdve minden nap meghalhatok, s nagyobb esélyem van rá, mint valaha.
Igyekeztem tömörem megfogalmazni a mondandóm a férfi kérdésére. Szerintem nem sok olyan tünde van, mint én. Aki bejárná egész kövépföldét puszta kíváncsiságból. Bár az is igaz, hogy a legtöbben még szebb napjaiban járták körbe. Én viszont be voltam zárva Szürkerévbe meg a közeli hegyekbe. Nem mehettem messzebb a megszabott határnál. S mindig vágytam a felfedezésre.
- Meg minden harci képzetség nélkül tegyük hozzá! Nem mondom nem gondolkodtam mikor elindultam. De már csak nem mehetek vissza, nem is olyan sokára készen lesz a teljes térkép. Nem hagyhatom abba pont most, mikor olyan közel a cél. Akkor sem, ha bármelyik nap meghalhatok!
Az utolsó mondat előtt nyeltem egyet. De ezen kívül teljesen magabiztosan mondtam ki minden egyes szót. Céltudatos egyén vagyok, ezt apámtól örököltem. Nem fog a halálfélelem sem visszatartani, ha a célomat elérhetem. S tudom, hogy képes vagyok rá. Csak óvatosnak kell lennem, nagyon óvatosnak.
Komolyan úgy éreztem magam mikor meggyújtotta újra tüzet, mint mikor az apám először vitt el minket a Kék-hegység barlangjaiba. Teljesen le voltam döbbenve. Sose láttam még mágust. S most rögtön egy olyannal találkozok, aki tüzet csinál a semmiből, olyan egyszerűen, mint ahogy más levegőt vesz.
- Ez elképesztő! Életemben nem láttam még mágust. Csak hallomásból ismerem őket. Hatalmas megtiszteltetés, hogy találkozhattam magával! - Mondtam csilkogó szemmel azzal kezet nyújtottam az embernek. A szememben megérdemli az elismerést.
- A munkája miatt pedig ne aggódjon. A Valák sem akarnák, hogy ezek a szörnyek itt járkáljanak és mindenkit kedvük szerint gyilkoljanak! - Tettem hozzá egy gyors megjegyzés képpen a fejvadász szakmájára utalva. Mert én komolyan így gondolom az élet szent az orkok nem tisztelik az életet, így nem is érdemlik meg azt.
- Nem éhes esetleg? Szívesen megosztom önnel, amim van! Persze csak, ha elfogadja! - Mondtam a végét kicsit halkabbra fogva, mert nem tudtam mit fog gondolni az ajánlatomról és nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Az nekem sokkal kínosabb lenne, mint neki.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Csüt. Aug. 07 2014, 10:35

/Ulios/
/Testőröm lesz?/

- Nos hölgyem, nem is kényszeríteném ilyesmire. Ez csak egy buta példa volt, enyhe túlzás kíséretében.
*Mondja válaszul a lány mondandójára. Furcsa érzés fogja el, majd hamar rá is jön, hogy ez micsoda lehet. Fáradtság... Ezt pedig egy szép nagy ásítás teszi nyilvánvalóvá. Jobb kezét már illemből is a szája elé tartja, majd mikor végez az ásítással, elemeli tenyerét a szájától. Mikor megdicséri a lány egyébként is szép nevét az elmosolyodik és kissé el is pirul. Ez számára kissé furcsa. Az emberek többnyire úgy néznek rá mintha valami törvényen kívüli vadember lenne, pedig teljesen törvényes hivatást űz. Már mondhatni, hogy ő lett Középfölde kártevőirtója. Na, de visszatérve a témára ilyet nem igazán látott még. Lehet, hogy a lány alig pirult el, de attól még számára ez meglehetősen ritka esemény.*
- Hát, ha egyszer szép név, akkor minek tartsam bent efelől a véleményem?
*Mondja kedves mosollyal az arcán. Miután hosszasabb csend telepedik közéjük a csillagokat kezdi nézegetni. Próbál valami értelmes képet összerakni azzal, hogy képzeletbeli vonalakkal húzza őket össze, de nem jár túl nagy sikerrel. Ennyi égitest mellett kész csoda, hogy másoknak rengetegből sikerül egy viszonylag értelmes képet alkotnia. Azoknak a személyeknek nyilván nagyon sok a szabad idejük ilyesmihez... Hamarosan a csendet egy rövidebb eszmecsere váltja fel, amit a férfi egy vállvonással le is zár. Elvégre ha nem magából indul ki, akkor tényleg nagy teljesítmény megölni egy trollt.*
- Nos, akkor örülök, hogy időben ideértem.
*Fűzi még hozzá a dologhoz. Lassacskán kérdésére is választ kap. Nagyon bátor lány, de megfelelő eszközök vagy tapasztalatok nélkül a bátorság könnyen halálba vezethet. Bár miután leégett nevelőszülei háza, ő is csak úgy elindult, hogy lesz ami lesz. Csak a kettő közt annyi a különbség, hogy ő csak célok nélkül ment a semmibe, a lány pedig egy komoly cél elérése érdekében indult el világot látni.*
- Ami azt illeti nekem rendelkezésemre áll egy elég pontos térkép, de az idebent van.-*Mutat fejére.*- Azonban ez akkor is veszélyes cselekedet. Ha elkapnák önt az orkok akkor tűzbe dobnák az eddig lerajzoltakat. A szerencse pedig nem jó fegyver ellenük...
*Inkább nem is folytatja tovább. Nem áll szándékában letörni a lányt a kemény igazsággal. Mivel tünde ez inkább az ő dolga lenne. Legalábbis ettől a néptől ez a megszokott cselekmény, de persze az is lehet, hogy csak Daleronnak sikerült állandóan kifogni az örök realista tündéket... A lánynak tényleg nagyon megtetszik az a kis mágia amit csinált. Azonban az egyik lelkesedésből mondott mondata megüti a fülét.*
- Velem?!
*Kérdez vissza, és tágra nyílt szemekkel figyeli a lányt. Úgy tűnik ez a ritka percek estélye. Még mindig meglepődve néz a lányra, de azért kezet fog vele. Szokásait visszafogva nem szorítja meg, ugyanis még a legnagyobb mancsú megbízója szemébe is sikerült könnyeket csalnia egy erős szorítással, hát még a lánnyal mit művelne...*
- Tudom. Pontosan ezért is tartottam eleinte jó szakmának, de mára rájöttem, hogy nem is fejvadász hanem egy akarat nélküli bábu lettem aminek a pénz parancsol... Bár még mindig nagyobb a szabadságom mint egy katonának.
*Ezután a lány étellel kínálja, de a férfi csak megcsóválja fejét.*
- Köszönöm nem. Még van nálam is némi étel és persze éhes sem vagyok. Tegnap elég szépen bevacsoráztam.
*Bár most, hogy szóba jött az étel tényleg kissé megéhezett, de igyekszik elterelni gondolatait róla. Ha meg nem sikerül akkor előveszi kenyerét és vág belőle magának. A lánynak pedig inkább el sem meri árulni, hogy a tegnapi vacsorája szarvassült volt, de nem volt más választása. A kenyérrel spórolni kell, egy szarvasnyi veszteségtől pedig nem omlik össze az ökoszisztéma.*

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Pént. Aug. 08 2014, 01:08

Daleron & Ulios

Testőröm lesz?

Elnevettem magamat, ahogy megláttam a férfi arcát, mikor közölte, hogy túlzott. Na nem mondja biztos voltam benne, hogy ez a helyzet. Túl jól ki tudom ismerni az embereket. Lehet rajtuk látni, ha valami nem igaz abból, amit mondanak a világnak. Legalábbis én ezt tapasztaltam.
- Valinor minden kincséért sem tettem volna meg. Nem kell aggódnia! Éreztem, hogy csak túlzott egy cseppet. De nem baj, mindenki csinál ilyet néha! Még a tündék is képesek rá, bár mi jóval ritkábban túlzunk, mint az emberek! Ezt nem sértésnek szántam, ne értsen félre, csak rávilágítok arra, hogy könnyű észrevenni.
Amint befejeztem a mondókámat észreveszem, hogy ásít a velem szemben ülő. Mondjuk a vak szemét is kiszúrta volna, hiszen a szája elé emelte a tenyerét. Az ásítás ragadós. Nem is csoda, ha nem sokkal az ásítása után én is szám elé emeltem jobb tenyerem és eltakartam az ásítást a férfi elől.
Abban a pillanatban, ahogy megdícsérte a nevemet egy cseppet. Igaz igen halványkát, de sikerült elpirulnom. Hát ez van, mikor szembesülöl vele, hogy rajtam kívül mindenki szépnek találja a nevemet. Bár most már én is annak tartom. Mióta annyian dícsérik elhiszem, hogy anyám jól választott annak idején.
Szinte tudom, hogy mi az emberek véleménye erről a férfiről. Egy tőrvényen kívüli bandita, aki csak a gyilkoláshoz ért. Akinek az a kenyere, hogy mások életét oltja ki. Számomra ez felfoghatatlan. Az ilyenek képesek a saját fajtájukat is megölni megfelelő pénzérték mellett persze. De ez akkor is szörnyű.
Igaz azzal semmi bajom sincs, hogy orkokat öl. Azok nem érdemlik meg az életet. Nem Eru teremtményei. S kevésbé tisztelik az életet, mint a törpök, pedig ők is Alue gyermekei és nem Erutól valók. Bennük mégis több olyan tulajdonság van, ami hasonlatosá teszi őket hozzánk, mint az orkok lekében.
Láttam a férfi arcán, hogy meglepte, hogy elpirultam. Igen ez engem is meglepett kezdjük ott. Ritkán pirulok el, s most a föld alá sűlyednék szégyenemben, de nem tehetem. A büszkeségemnek meg kell maradnia valamennyire. Már ahhoz képest, ami nekem van. Mert nekem amúgy is kicsit a büszkeségem.
- Semmi oka sincsen rá, hogy ne ossza meg a véleményét. Csak jól esett, hogy elmondta semmi több! - Feleltem kicsit zavartan mire a végére értem már majdnem komolyan elástam magam. Hogyan tudok én ilyeneket mondani, most komolyan? Teljes idiótát csinálok magamból.
A kedves mosolya hatására én is elmosolyodtam és viszonoztam felé. Nem akarok udvariatlan lenni és különben is, mindenkinek jól esik, ha mosolyognak rá. Vagyis én eddigi életemben ezt tapasztaltam, mindenkinek jól esett, ha rámosolygott valaki. Ez alól ő sem lehet kivétel.
Egy időre csend telepedett közénk. Láttam, hogy az eget kezdi el kémlelni. A csillagokat nézi. Erre én is felemeltem a fejemet. Még mindig ugyanolyan csodálatosak, mint mikor kicsinek láttam őket. Sose változik a szépségük, talán ez az egyik ok, amiért annyira szeretem őket nézegetni.
A csillagokat gondolatban összekötöttem, s elmémben hamarosan megjelent a csillagképek hatalmas tömege, mint valami térkép. Ekkor fordult meg a fejemben, hogy egyszer ilyen térképet is kellene rajzolnom. Olyat, amin csak csillagok vannak.
A tündék sok időt töltenek azzal, hogy a csillagokat figyelik. Nekem is sok időm volt rá. Ezért van az, hogy néha elég csak két csillagot megpillantanom és már tudom merre kell lenni a többinek, ami egy teljes csillagképet képez belőle. Viszont van, hogy nehezebben megy a dolog ez változó.
A csendet egy rövidebb eszmecsere szakítja meg, ami arról szólt, hogy milyen is a trollokkal való harc, s mennyit kell hozzá tudni, mind észben, mind erőben. Ezt pedig közöltem is az emberrel bár elég kétkedve fogadta a dolgokat. Nem értem miért, de ez van. Ha nem hiszi nem kell elhinnie.
- Én köszönöm, hogy ideért és megmentett! - Feleltem egy halvány mosoly kíséretében. Nem vagyok az a rideg tünde. Vannak olyanok, akik úgy tudnak köszönetet nyívánítani, hogy közben teljesen ridegek. Ez szerintem tiszteletlenség, de mindenkinek megvannak a szokásai.
Lassan a kérdését is megválaszoltam. Igaz tudom, hogy nem nagyon tetszik neki a válaszom. Ostoba és meggondolatlan dolog volt, minden képzettség és felszerelés nélkül ekkora fába vágnom a fejszémet. Egy pontos térkép kedvéért. Meg hogy apámnak ne kelljen elmennie otthonról.
Tisztán emlészem még arra a napra, mikor apa helyett elvállaltam a megbízatást. Meggondolatlan voltam, hirtelen döntöttem és lehet, hogy nem is jutok soha többé haza. Nem tudom mivel találom magamat szembe. Sok mindent láttam, de tudom, hogy eddig a valák keze óvott, most viszont már olyan erőkkel játszok, amikkel nem tudnak mit kezdeni.
De a cél szentesíti az eszközt. Az a célom, hogy befejezzem a térképet. Akár az életem árán is. Persze minden nagy városban hagytam egyet az addig elkészültekből, hogy ha valami bajom esne legalább annyi meglegyen, de nem tudhatom, tényleg sikerül-e ez a kis magán küldetés.
- A nagy vándorok mind ezt mindják. De egy kezdőnek, vagy egy egyszerű utazónak kellhet egy ilyen. Viszont felesleges ilyen témában vitába elegyedni. Mindkettőnknek meg vannak az érvei és az ellenérvei, de csak a saját igazunkat hisszük el! Ilyenek vagyunk mind!
Jegyeztem meg halványan. Ezzel utalva arra, hogy ilyen tekintetben a tüdnék se jobbak az embereknél. Hiszen mind csak a saját igazát hiszi, amíg meg nem győződik róla, hogy az rossz. Addig pedig akár a tűzbe is belenyúlna, ha ezzel igazolná azt, amit mond. Ilyen minden teremtménye a földnek.
- Ne gondoljon ostobának. Tudom mivel állok szemben. Minden városban hagytam egy másolatot az eddig elkészült térképekről. Az orkokról meg annyit, hogy a legjobb esetben megölnek. A többivel pedig ráérek majd akkor foglalkozni, mikor már ott vagyok. Nem adom fel a reményt!
Ez kicsit furcsa egy tünde szájából. Ugyanis mi mindig a realitás útját járjuk, s mindenek felett az igazságot tartjuk a fontosnak. Ezzel én is így vagyok, de a kis esélyem ellenére is hinnem kell. Ezért többek az emberek, mert hisznek. Én pedig rájöttem milyen jó is ez.
Komolyan teljesen elkápráztatott a varázslata. Egyszerűen nem tudtam mit mondani hirtelen. S csak minden kiömlött belőlem, ami megfordult a fejemben. Így az is, hogy megtiszteltetés vele találkozni. Hiszen egy mágus és ritka, hogy ilyet lát a tünde. Főleg Szürkerévben. Gandalfot is csak egyszer láttam, de akkor is csak messziről.
- Persze! Van itt más is, aki mágus? Természetesen magával megtiszteltetés találkozni! - Mondtam mosolyogva, mikor megláttam tágra nyílt szemeit, s meglepett tekintetét, ennek ellenére csak kezetrázott velem. Én pedig csillogó szemekkel néztem az arcát.
Éreztem a szirításán, hogy visszafogta magát. Sokkal több erő van benne, mint amennyit mutat. Bár belegondolva nem bánom, hogy nem rajtam mutatja be mekkora ereje van. Nem lenne előnyös, ha összetörnének a csontok a kezemben. Csak az kellene akkor oda lenne a munkám.
- Mindennek megvan a maga oka! Annak is, hogy ezt a szakmát űzi. Annak is, hogy így gondolkodik róla, annak is, hogy ma találkoztunk. Nem kell úgy éreznie, hogy egy báb. Csak akkor lesz az, ha el is hiszi magáról! - Mondtam a tőlen szokásos ékesszólással.
Ezután megkínáltam étellel, azonban a fejét rázva visszautasította. Én csak megvontam a vállamat. Ha nem akkor nem! Én nem erőltetetem. Nem kell elfogadnia, ha nem akarja. Nem vagyok olyan, aki mindenképpen ráerőszakolja az akaratát másokra. Nem inkább megbeszélem a dolgokat. Figyeltem, ahogy megvacsorázott, majd Astafelhez fordultam.
- Alassea Lómen Astafel! Jó éjt önnek is! - Mondtam álmos hangon, aztán elfeküdtem a földön. Karomat fejem alá fektettem és lehunytam a szemeimet. Lassan pedig el is nyomott a békés nyugodt álom. Nem is gondoltam bele, hogy reggel egyedül maradhatok.

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Pént. Aug. 08 2014, 13:25

/Ulios/
/Testőröm lesz?/

*Valami rendkívül furcsát tapasztal. Mégpedig azt, hogy a lány elneveti magát. Tulajdonképp a férfi csak most tudta meg, hogy a tündék ilyet is tudnak. Mondjuk igaz, kiskorában meg azt hitte, hogy mosolyogni sem képesek, de ezt az elméletet már többször is megcáfolták. Azonban nevetni még soha nem látott egy tündét se. Tágra nyílt szemekkel figyeli a lányt és végighallgatja mondandóját.*
- Hát mi tagadás tényleg sok rossz szokásunk van, ahogy minden más népnek. Azonban ahogy elnézem kegyed erős kivétele a tündék rettentő savanyú természetének...
*Ekkor ugrik be neki, hogy talán egy kissé rosszul fogalmazott. Még a végén megsértődik, és ahogy nevelőapja is mondogatni szokta:"Nincs rosszabb egy megsértett nőnél."*
- Elnézést ha esetleg megsértettem volna.
*Mondja megbánó hangnemmel. Mikor a lány elég összezavarodottan kezd beszélni, ismét elmosolyodik. Úgy tűnik ez tényleg a meglepetések estélye. Néma csenddel zárja le a következő témát. Nincs mit mondania a köszönetre. Ez a dolga, ezért fizetik. Bár most nem kapott pénzt, de ez részletkérdés. Lehetséges, hogy ez csak egy járőr volt abból a csapatból amit üldöz. Ha pedig így van akkor lőttek a meglepetésnek. Keresni fogják az eltűnt járőrt és ha megtalálják a holtestét, vagy ha nem találják meg akkor is mindig figyelni fognak mindenre, és ez a jövőre nézve még nagy problémákkal járhat... Mikor a térképpel kapcsolatos témához érnek és a lány valamit kissé félreért mondandójában.*
- Nem is szándékoztam vitába szállni. Csak tettem róla egy említést, semmi több.
*Mikor a lányból úgymond ismét "kitörnek az indulatok"a férfi csak elmosolyodik.*
~Ugyan már... én lennék az ostoba ha egy tündét annak gondolnák.~
*Gondolja magában. Nem igazán meri ezt élesbe mondani, ugyanis részben még mindig nevelőapja "mottója" jár a fejében.*
- Csodálatra méltó a bátorságod.
*Tényleg csodálatra méltó. Legalábbis az ő szemében. Szerinte a tündéknél még a hobbitok is bátrabb népség. Ők legalább tényleg bevallják gyávaságukat, de a tündék takarják. Pedig nyilván nem ok nélkül húzódnak meg kényelmes kis házaikban, és szépen szólva tojnak a külvilágra. Vagyis a legtöbbjük... A lány tényleg teljesen elámult a mágiától. Csillogó szemekkel bámul a férfira, aki csak most figyeli meg szemei szépségét. Mikor elengedi a lány kezét, vár még egy kicsit, majd úgy dönt véleményét ismételten kiereszti.*
- Gyönyörűek a szemeid.
*Ettől most kissé ő pirul el. Nem hitte, hogy ez tényleg ilyen furcsán fog hallatszani élseben kimondva. Most jött el az a pillanat amikor tényleg visszavonná amit mondott megkímélve magát az "enyhén" kínos beszélgetéstől. Lassacskán a lány úgy dönt lefekszik aludni. Erre abból jön rá, hogy jó éjt kíván a lovának és Daleronnak is.*
- Jó éjt!
*A férfi egyelőre még nem alszik el. Tovább nézi a tüzet, és hallgatja a pattogó hangot amit kiad, majd egy bizonyos időn belül elsötétül minden... A következő hang amit hall egy nagy koppanás amit egy fejfájás kísér. Ásít egyet, nyújtózkodik, és csak ekkor jön rá, hogy eldőlt és kissé beverte a fejét. Az égre tekint. Nagyjából hét vagy legfeljebb nyolc lehet. Tökéletes idő a nap kezdéséhez. Feláll és halk léptekkel elindul a part felé. Mikor odaér leveti magáról gönceit. Csupán az alsónadrágot hagyja magán a biztonság kedvéért. Miután végzett csobban egyet a hűs vízben, és tovább lubickol benne. Közbe-közbe azért figyeli a partot, hátha megpillant pár orkot.*

Tárgy: Re: Daleron Narchenar és Ulios Pént. Aug. 08 2014, 22:43

Daleron & Ulios

Testőröm lesz?

Elnevettem magamat. Ritkán csináltam mostanában ilyet. S nagyon jólesett végre újra nevetni. Otthon sokat nevettem. Viszont mióta úton vagyok ritkábban van erre alkalmam. Pedig szeretek nevetni, az kicsit felfrissíti az embert és kis erőt ad a folytatáshoz. Engem legalábbis teljesen felfrissített.
Igaz mindig a hideg futkosott a hátamon, ha találkoztam más fajtám beliekkel. A mosolyon kívül, mind ridegek. Olyan, mintha egy szoborral beszélnél. Huhh, még a gondolatba is beleborzongok! A hideg ráz ettől a viselkedéstől. Én nem ezt tanultam, mikor kicsi voltam. Én mindig vidám voltam, bár az idő kicsit megkeserített, de nem hagyom elveszni magam.
Láttam a férfi tágra nyílt szemeit, ami arra engedett következtetni, hogy ő is csak olyan tündékkel találkozott, akik olyanok, mint a szobrok. Büszke vagyok arra, hogy én nem ilyen vagyok! Nem tudnék úgy élni, hogy olyan rideg vagyok, mint a törpök szobrai. Brr... Nem, nem vagyok én szikla!
Mikor megint megszólalt elgondolkodtam szavain. Igen ezt jól látja, minden népnek vannak rossz szokásaik. Az lenne a furcsa, ha nem lennének. Ekkor azonban fülemet megütötte az utolsó mondata. Kivétel vagyok a tündék rettentő savanyú természete alól.
Azt hinnék, hogy ezt sértésnek veszem. De számomra ez inkább egy bóknak veszem. Örülök neki, hogy látszik is rajtam, hogy nem vagyok az a "szobor tünde", mint a legtöbben. Ez számomra egy pozitív dolog! Most már teljesen elmondhatom, hogy más is olyannak lát, amilyen vagyok.
- Nem sértett meg egyáltalán nem. Sőt örülök, hogy így gondolja! Nem akarok olyan lenni, mint a többi fajtám beli. Rideg és érzelemmentes! Jobb mosolyogni és nevetni, mint megmerevedni és befásulni. Megkeseredett vének mind! Egyiknek sincs sok életkedve. Én szeretek kivétel lenni.
Mondtam kedvesen mosolyogva. Hiszen tényleg nagyon jól esett, hogy így gondolja. Végre valaki nem előítélettel tekint rám. Bár gondolom van benne az is. De akkor jól leplezi. Kifejezetten jól. Így pedig nem is érdekelnek az előítéletei. Gondoljon, amit akar!
Amikor megint elkezdek beszélni elég összeszedetlen és zavaros lett, amit mondtam. Ami miatt kicsit szégyenlem is magam, viszont nem fogok ezen sokáig gondolkodni. Egyszer kétszer mindenki elszégyelheti magát. Még egy tünde is, ha több ezer évet megél akkor is. Benne van a pakliban a szégyen.
A témát néma csendel zárja le. Gondolom nem akarja tovább húzni. Végülis neki ebből áll az élet pénzért öli meg az orkokat. Ha nem lettem volna itt akkor is nagy lett volna a való színűsége annak, hogy megöli. S szerintem nagyon is jól tette, hogy véget vetett a nyomorult életének.
Bár ha jobban belegondolok ebből még baj is lehet, hiszen ha az orkok megtalálják a holttestet, akkor biztos keresni fogják a gyilkost. Ha pedig Daleron itt hagy akkor én leszek az egyetlen aki után mehetnek. Akkor pedig vége az életemnek. Inkább elhesegettem a gondolatot és próbáltam a jelen helyzetre koncentrálni.
Amikor a térképekhez értünk és szavaim után megpillantottam a furcsálló tekintetét elgondolkodtam egy kicsit. Lehet, hogy valamit elhallottam? Vagy rosszul fogtam fel? Csak ez lehet az oka annak, hogy ilyen furcsán néz rám. Most kicsit kínosan érzem magam, de már nem vonhatom vissza kimondtam.
- Bocsásson meg. Csak félre értettem a dolgot. Egy percig sem gondoltam, hogy vitatkozni akarna, csak rosszul fogtam fel, amit mondott! - Na most biztosan megint megleptem. Az ritka, hogy egy tünde bevallja, hogy tévedett. De tévedni természetes dolog. Akkor van baj, ha nem tanulsz a hibádból.
Amikor megint kitörik belőlem a szó, a férfi csak egyszerűen elmosolyodik. Gondolom nem akarja tovább boncolni a témát. De látom rajta, hogy elgondolkodott egy picit. Ez mondjuk nem is zavar. Nekem az a lényeg, hogy amit kimond az igaz legyen. Az őszinteség nagyon fontos erény.
Ekkor a bátorságom kerül szóba, s majdnem eltátom a szám a csodálatra méltó kifejezés hallatán. Hogy én legyek olyan? Miért lennék olyan? Semmi csodálni való nincs azon, hogy nekivágtam a világnak teljesen képzetlenül és ostobán. Ez inkább szánalmas, mint csodálni való.
- Semmi csodálni való nincs benne, de jól esik, hogy így gondolod! - Mondtam elmosolyodva, mikor felfogtam, hogy letegezett. Nem baj, így sokkal nyugodtabb a beszélgetés. Nem kell az illemmel vacakolnom. Így nem olyan, mintha valami üzletet akarnék kötni vele.
Mondjuk jobban belegondolva nem mondanám a tündéket a legbátrabb népeknek! A fajtám legtöbbje elbújik a világ elől és senkivel nem foglalkozik a háza falain kívül. Én nem ilyen vagyok, ahogy a családom sem, bár ők nem vágytak el az otthonukból, mint én tettem, de nem mondanám, hogy nem foglalkoznak a világgal.
Tényleg teljesen elámultam a varázslat láttán. Úgy figyeltem, mintha valami csoda lenne. Mert a szememben az is volt. Egy igazi csoda. Csillogtak a szemeim, ahogy a férfire néztem és elismerően, izgatottan és meghatottan nyújtottam neki kezet. S vártam, hogy megrázza.
A kézfogás alatt végig a szemeibe néztem. Mikor pedig elengedte a kezemet pár percig néma csend telepedett közénk. Azon gondolkodtam, hogy vajon most mit kellene mondanom. Kezdett megint kínos lenni a csend, amit semmi sem tör meg csak a tűz ropogása. Mikoris a férfi megint megszólalt és halványan elpirult.
- A tieid is gyönyörűek! - Mondtam ki szinte akaratlanul. Még pár másodpercig néztem a szemeit. Majd hirtelen bal kezemmel fülem mögé tettem a hajam és lesütöttem a tekintetem. Zavarba jöttem. S teljesen a fülem hegyéig elpirultam zavaromban.
Legszívesebben visszaszívtam volna a kimondott szavakat. Ezzel megkíméve magam a kínos helyzetektől. Viszont sajnos nem lehet, ha egyszer kimondtam, akkor kimondtam. Bár komolyan gondoltam, akkor is kicsit furcsán hangzott és kínos helyzeteket eredményezhet!
Lassan úgy döntök itt az ideje aludni egyet. Elköszönök Astafeltől, majd Daleron-tól is. Aki szintén elköszönt tőlem, amire elmosolyodtam. Aztán kényelembe helyezem magam. Kezem a fejem alá teszem és lassan a tűz ropogásának hangjára elringat az álom.
Teljese feketeség az ég világon nem álmodtam semmit. Arra keltem fel, hogy a lovam lenyalta az arcomat. Hirtelen ülök fel mint akit megtámadtak és majdnem sikítok is egyet. Szúrós szemmel nézek a lovamra, majd megrázom a fejemet. Ez az én lovam gondoskodik arról, hogy nyolc óránál ne aludjak tovább.
Körbenézek a sziklák közt. A tűz már régen kialudt. A nap halványan világít rám. A fejvadász pedig sehol. A tó felé fordul tekintetem, mikor megpillantok egy kupac ruhát. Szóval úszik egyet az orkgyilkos! Astafel felé fordultam, majd adtam neki egy kis eleséget. Ennek persze nagyon örült.
Beálltam mellé, úgy hogy a tó felől takarásban legyek. Nekem is kijár a tisztálkodás! Leveszem a ruháimat, s csak az alsóneműm és egy vékony pántos mély dekoltázsú felső marad rajtam. Megpaskolom lovam hátát, mire az bevágtat a tóba. Utána kiáltok egy "óvatosan"-t,majd én is elindultam.
Lassan belementem a tóba egészen addig amíg már majdnem a vállamig ért a víz. Jól esett a hideg víz kitisztította a fejemet. Körbenéztem, de sehol sem láttam a fejvadászt. Így elmosolyodtam és teljesen belemerültem a vízbe. Pár másodperc múlva pedig hajamat hátra tolva emelkedtem ki.
Teljesen megfeledkezek a férfiről és lassan úszkálni kezdek. De hamar megunom és inkább letelepedek egy magasabb sziklán, amire mikor ráültem, pont csak a vállaim hegye és az felett látszott ki. Elnéztem, ahogy Astafel játszik a vízben. Ő is régen fürdött már. Akárcsak én. Most pedig nagyon is jól esik ez mindkettőnknek.

» Daleron Narchenar
» Daleron Narchenar és Enaid
» Daleron Narchenar és Enaid
» Ulios
» Ulios és Tuk Peregrin