Dûrilma

Név: Dûrilma, Helwagil és Laurina fia
Becenév: A Sárkánylovas, de ezt a törpök aggatták rá, a tündék tiszteletben tartják, hogy ezt a megnevezést nem kedveli
Nem: férfi
Kor: 3000 fölött, pár száz éves elmúlt, mikor harcba indult Szauron ellen
Faj: tünde
Hűség: Thranduil király és Eryn Lasgalen(Bakacsinerdő) tündéi
Play by: Janson Isaacs ( A Harry Potter filmsorozat Lucius Malfoya)

Külső jellemzés: Határozott, szigorú vonások, néhány finomabb ránc a szemeknél és a homlokon. Finom metszésű száj, karakteres orr, magas homlok és kissé előre ugró áll. Arcán mindig ott van egy bizonyos hideg közöny, amivel más fajok iránt viseltetik. Szeme rideg és kék, évszázadok bölcsességéről tanúskodik. A haja ezüstös szőke, egyenes és puha, leér a háta közepéig. Általában nem fonja be és semmit sem csinál vele.
Sok tündével ellentétben Ő hord fekete ruhákat, ám gyakrabban viseli a kék különdöző, sötétebb vagy világosabb árnyalatait és még gyakrabban a zöld ezer féle változatát, ahogy a legtöbb bakacsin-erdei tünde.
Egy tőr mindig van nála, gyanakodó típus efféle tekintetben, és amikor elhagyja otthonát, tünde íját a tegezzel a hátára csatolja, szablyája az övén lóg. Azért ilyen óvatos, mert egyszer már megbánta hogy nem volt, és azóta a hasa oldalán ott virít egy ork penge nyoma, ami nem gyógyult be teljesen.

Belső jellemzés: Rendkívül komoly, érett, sokat látott és tapasztalt tünde, aki fáradságot és irgalmat nem ismer, ha a népe jóléte vagy fennmaradása forog kockán. Az idő előrehaladtával egyre gyanakvóbb lett az emberekkel szemben, mert Ő is, mint mindenki, megtapasztalta Isildur bukásának utórengését. Azon kevesek egyike, aki végezhetett egy sárkánnyal, s az ütközet edzette meg igazán a lelkét és elméjét. Ifjú kori lelkesedése minden új dolog iránt elmúlt, mára nehéz lekötni a figyelmét bármely más kultúra praktikáival és művészetével. Mindezek ellenére nem gonosz, csak tisztán látó. Tudja, hogy nem bízhat meg vakon mindenféle jöttmentben, aki azt állítja magáról, hogy a tündék barátja.
S bár kőszívűnek mutatja magát, mikor bizalmasai körében van, igen udvarias és segítőkész. Szereti a természetet, főként a madarakat, gyakran sétál a Bakacsinerdőben és hallgatja éneküket, beszélget velük. A fák között érzi igazán jól magát, lombsátorral a feje fölött képes igazán ellazulni, ilyenkor sokkal kedélyesebb.
Nem könnyű felpaprikázni, mert rendkívül türelmes és higgadt, de ha valaki átlépi nála a szemtelenség határát – ameddig igen sokat kell elmennie -, akkor igazán méregbe gurul és sokáig nem nyugszik meg.

Szerepjáték példa(a múlt morzsáival):

Dûrilma a borostyánnal futtatott erkélyen állt és halgatta az erdő hangjait. A szemét behunyta, így jobban tudott koncentrálni. Legnagyobb bánatára csupán pár nyulat hallott az üregében motoszkálni, meg néhány madarat halkan csiripelni a fán. Bakacsinerdő majdnem néma volt, érezte a rá nehezedő sötét erő súlyát, ahogy Dûrilma is. Összeszorította a szemét és megérintette a sebet a hasán. Gyakran sajdult meg mostanában, de azóta kínozta a fájdalom, amióta megkapta. Biztosan valamilyen sötét varázslatot vontak annak az orknak a pengéjére, de az első hónapokban néha beléhasítottak a görcsök, ilyenkor tehetetlen volt, csak a földön fekve várta, hogy elmúljon a kín. Mostanra már túrhető volt, de valahányszor valami balsejtelem vagy fekete mágia kísértette, fájdalom nyilalt a sebhelybe.
Hideg fuvallat söpört végig a tájon, s Ő megborzongva vette fel mohazöld köntösét. Elsétált az erkélyről, nem bírta tovább ezt a természetellenes csöndet. Leült a heverőre és kezébe vette a levelet, amit nem rég készített elő, hogy elolvassa. Még kora délután érkezett, de nem volt ideje elolvasni, Thranduil királynak segített néhány mindennapos papírmunkában. Ahogy kezébe vette a pergament, átpillantott fölötte a kandallóra, amiben sejtelmesen pattogott a tűz. Megrohanták emlékei, és végül ott állt, körülvéve egy egész hadosztaggal, de még ez is kevés volt egy sárkány ellen. Dacára, hogy kisebb volt Smaugnál, a sárkánynál, aki elfoglalta Erebort, mmég ígyis nehéz dolguk volt. A sárkány végzetes tüzével támadta őket, felperzselte az erdőt, amelyet el akart foglalni.
A fenevad váratlanul jött és csak ők kevesen, mindössze ötvenen állomásoztak arra, csak ők voltak, hogy megvédjék Eryn Lasgalent. A katonái lefoglalták a szörnyet, igaz, az életük árán, de esélyt adtak Dûrilmának, hogy felmásszan egy magas fára és onnan a sárkányra ugorva az agyvelejébe vájja a szablyáját. A kegyetlen sárkány felüvöltött fájdalmában, a tündének a mai napig benne él emlékeiben a vérfagyasztó sikítás, ahogy fájdalmában elrugaszkodik, repül valameddig, majd lezuhan és nekicsapódik a földnek. Ekkor már halott, szeme fennakadt és vér folyik ki szájából, karmazsinszínűre beszínezve borotvaéles, recés agyarait.
A győzelem híre eljutott még a törpökhöz is, és Dûrilma azt se tudta, sírjon-e vagy nevessen. Természetesen óriási hőstett volt, de a tünde gyászolta bajtársait, akik helyette haltak meg. Igazságtalannak érezte, hogy Ő nem halt bele a sárkány legyőzésébe, mások pedig igen, hiszen ugyanúgy kivették részüket, nélkülük nem sikerült volna észrevétlenül a sárkány közelébe lopózni.
Dûrilma sóhajtott, szaggatottan fújta ki a levegőt. Az emlékek felzaklattják őt, a levelet félretette és ivott inkább egy korty vizet, a kancsó a mellette álló asztalon állt. A keze remegett. Ólmos súllyal nehezedett rá a bánat, a gyász és a balsejtelem. Aznap éjjel nem hunyta le a szemét...

***

Másnap királya hívatta, és Ő, ramaty állapotától függetlenül, igyekezett hozzá a palota kertjébe.
- Hívattál, királyom – mondta nyugodtan, mélyen fejet hajtva. Meglepődött Thranduil nyersességén és tömörségén.
- Hívattalak – jelentette ki Thranduil, de sokáig nem nézett a másik tündére, csak valamere a távolba, és nem is szólt. Dûrilma türelmesen várt, tudta, hogy a sürgetéssel nem ér el semmit, főleg nem Thranduilnál. Aztán egyszercsak megszólalt, de a hangja még mindig olyan volt, mintha a legbelül még mindig messze járna.
- Változik a világ, mellonen.... Érzem a fákban, az állatokban a félelmet. Akkor éreztem ilyet utoljára, mikor... mikor Ő megteremtette a Gyűrűt. Akkor is éreztem valamit, és most is ugyanazt érzem. Valami iszonyú dolog van készülőben, mellonen, ami elől mi sem menekülhetünk. Mondd, hogy Te is érzed, és nem csak a képzeletem játszik velem. - Dûrilma nyelt egyet. Őt is efféle kétségek gyötörték és nem hezitált hangot adni érzéseinek.
- Ahogy mondod, uram... én is ugyanezt érzem. - Thranduil bólintott.
- Nem a megfelelő kifejezés ebben a helyzetben, de örömmel hallom. Feladatot kapsz, Dûrilma. Járd be Középföldét és gyűjts információt a különös, szokatlan vagy gyanús történésekről. Derítsd ki, hol tart ez az oly' ismerős romlás és azt is próbált napvilágra hozni, hogy védekezhetünk ellene – vagy legalább mennyi időnk elmenekülni, ha nem tudjuk többé megvédeni a népünket. Készülj fel, és indulj, amint lehet. Belain na le... - suttogta, azzal elfordult. Arcára a bánat mély barázdákat rajzolt.
- Namárië, Thranduil-aran- felelte Dûrilma, azzal otthagyta. Két nap múlva elhagyta Eryn Lasgalent és nekivágott Középföldének egyetlen hátassal, némi Lembassal és a fegyvereivel.

//Az előtörténet terjedelme: 664 szó//

Dúrilma!

Nagyon tetszett az előtörténetedet! Very Happy

A karakterrajz tökéletes volt, és kidolgozott, teljesen megismertem belőle a tündéd természetét. Az előtörténet is nagyon tetszett. Szépen és szabatosan fogalmazol, ami nagyban megkönnyítette az olvasását. Smile

Nem is tudok mást mondani erre, mint:

Elfogadva!
Foglalj avatart, és irány a Játéktér!

» Naltanáre Fearille és Dûrilma