Daleron Narchenar
Ember
Hozzászólások száma : 32
Tartózkodási hely : Középfölde
Mottó : Némi arannyal bárkit hallgatásra lehet bírni... Főleg ha én kapom azt az aranyat.
 | | Tárgy: Daleron Narchenar Hétf. Júl. 21 2014, 23:35 | |
| 
Név: Dalenor Narchenar
Ragadványnév: Sárkányfióka
Nem: Férfi
Kor: 29
Faj: Ember
Hűség: Független
Play by: Garret Hawke (Dragon Age 2)
Külső jellemzés: Nagyjából 185 centiméter magas, izmos testalkatú férfi. Rövid haja és szakálla oly fekete akár a holló tollazata, szemei pedig kékek mint a tenger.
Felsőtestét egy nagyon vékony farkasbőrből készült bőrpáncél fedi. Az alapanyag szinte felismerhetetlen volna ha a bőrpáncélhoz tartozó csuklya széleinél nem lenne farkasszőr. A bőrpáncél hátsó részéhez egy egy hosszabb fekete szövetdarab van varrva, mi két felé ágaz. Az egyik része rövidebb mint a másik, ugyanis a szövetdarab az egyik lábánál a bokájáig ér, míg a másikon csak a hajlatáig. A bőrpáncél alatt egy vékony vörös inget visel, melynek a jobb oldali ujja hiányzik. Ha a felső testét fedő ruházatok lekerülnek róla, akkor bal vállától egészen a szívéig egy égési seb húzódik. Jobb kezén csak egy bőr alkarvédő, és egy kivágott ujjú kesztyű található. Bal karját azonban végig páncél fedi. Az ujjain lévő lemezdarabokat gyakran fegyverként is felhasználja elvégre tökéletesen beillenek karmoknak. Lábát sötétkék nadrág fedi, mire egy bőrcsizmát húz, a csizmára pedig acéllemezeket erősített ezzel védve térdét és lábszárát. Ráadásul a lába végénél lévő acéllemez hegyessége remekül jön ha rúgásra kerül a sor.
Egyetlen fegyverrel rendelkezik csupán mégpedig elég szokatlan varázsbotjával. Nagy része fából készült, és még a felső végén lévő narancssárga mágikus kő sem tűnhet gyanúsnak. Azonban az alsó végén lévő penge már megütheti egyesek szemét. A fegyver lándzsaként használatos, azonban egy gyors mozdulattal elválaszthatja a pengét a bottól, ezzel egy rövidkardot képezve.
Belső jellem: (Ha nem gond ezt nem írnám le, majd játék közben kialakul a jelleme.)
Előtörténet: Rohan földjén született azonban soha nem ismerte szüleit. Még kisbaba korában mentette őt ki egy katona az égő szülői házból, anyja elszenesedett holteste mellett. A fiún azonban csak egyetlen egy kisebb, ám maradandó égési sebet talált. A seb nagyjából úgy nézett ki mintha a a szíve elnyelte volna a testén terjedő tüzet. Azonban ez nem így történt. Anyja mentette meg őt az utolsó pillanatban, majd rázuhant egy gerenda. Miután a katona sikeresen kimentette őt elvállalta a gyermek nevelését. Viszonylag jó neveltetésben részesült. Megtanult kardot forgatni és íjászni, sőt még lovagolni is, bár azért nem rajongott túlzottan. Egy napon horgászni indult a közeli folyóhoz. Csak napnyugtakor tért haza, zsákjában két hatalmas hallal, azonban a családi ház helyett csak égő romokat talált és pár halott vadembert. Gondolkodás nélkül rohant be a romok közé abban reménykedve, hogy nevelőszülei még élnek, de már csak égő holttestükre talált rá. Ki szeretett volna jutni a lángoló romokból, de az útját sűrű tűz állta el. Nem volt más lehetősége át kellett ugrania rajta, azonban nekifutás közben megbotlott, és majdnem a tűz martalékává vált. Azonban az széttárul előtte és kigurult a romok közül. Csak kisebb égési sérülésekkel ám, de megúszta. Nem tudja mi történhetett, de ez volt a legkisebb gondja. Még tíz éves sem volt és másodjára is megárvult. Így hát elindult észak felé. Több napon át kutyagolt, már szinte megállás nélkül, majd egyszer csak kiesett az emlékezete. A következő kép már az volt, hogy egy fehér hajú, és egyben fehér ruhás öregember gyenge pofonokkal próbálta őt visszarázni az életbe, egy hatalmas fa árnyékában. Mikor magához tért az öreg vízzel kínálta amit mind egy kortyig meg is ivott.
- Ki vagy fiú, és mit keresel a birtokomon.
Kérdezte a fehér ruhás öreg felvont szemöldökkel.
- Daleron... így hívnak... de nem tudom mit keresek itt.
A mágus erre nem válaszolt semmit csak felkísérte tornyába, majd ellátta az ifjú sebeit.
- Hol égtél meg ennyire?
- Fe... Felgyúlt a házunk. É... én meg keresztül ugrottam a tűzön...
- Hmm...
Nyögte a mágus hosszú szakállát simogatva.
- Akkor, hogyhogy ilyen kis sérülésekkel úsztad meg? Mond csak bátran!
- A tűz... a tűz széttárult előttem... ketté nyílt.
A mágus erre csak elmosolyodott. Tudta, hogy ez mit jelent.
- Szeretnél uralkodni a tűz felett?
- Igen.
Felelte az ifjú határozott hangnemmel. A varázsló arcán szélesebb lett a mosoly. Másnapra el is kezdte tanítani a fiút. Megtanította a varázsbottal harcolni, majd mutatott neki néhány tűzmágiát. A botját is tőle kapta. Csak tizenkét évig tanult nála, persze csak titokban. A varázsló valamiért sosem fedte őt fel mások előtt. Sőt még a tornyot sem hagyhatta el. Azonban a tizenkét év elteltével úgy döntött már eleget tanult és egy este meglógott. Nem volt pénze tehát nem volt más választása minthogy fejvadászként vállaljon állást. Tetszett is neki a munka, elvégre midig volt valaki aki szeretett volna eltörölni egy kisebb-nagyobb ork hordát a föld színéről, de persze ha a mordoriak kellőképp megfizették akkor nekik is dolgozott. Még a mai napig ezt a mesterséget űzi, és azt vette észre, hogy egyre több az a megbízás miszerint le kell vadásznia egy csapat orkot. Ez kissé gyanúsnak tűnik neki, de amíg fizetnek addig semmi sem zavarja.
A hozzászólást Daleron Narchenar összesen 12 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 08 2014, 21:24-kor. | |
|
Naltanáre Fearille
A Fehér Tanács tagja
Hozzászólások száma : 58
Tartózkodási hely : Mindig máshol
Mottó : Amit legbecsesebbnek hittünk a világon, egy szempillantás alatt végleg eltűnik, onnantól fogva egyre csak keressük, reménykedve, hátha újra rátalálunk.
| | Tárgy: Re: Daleron Narchenar Hétf. Júl. 21 2014, 23:58 | |
| Üdv! Az előtörténetet elfogadom! Irány a játéktér! Ölj meg néhány orkot.  | |
|
